- Elolvasva Ámós próféta könyvét, az egyik dolog, ami egyből szembetűnik, az igazság.
Körülbelül másfél fejezet arról szól, hogy Isten ítéletet szól Ámóson keresztül a környező népekre, akik istentelenséget cselekedtek. Vagyis Istennek haragját mutatja be a próféta mindazon társadalmak felé, akik nem törődnek a gyámoltalanokkal, a szegényekkel, az elesettekkel, az Ő népével, és népének épülésével, hanem csak a saját hasznukat keresik. Miután ezeket a népeket és ítéletüket fölsorolja, utána olvashattuk, hogy Izrael házára, az északi királyságra, és a déli királyságra, Júdára is jön az ítélet.
Amikor szkeptikus, kételkedő emberrel találkozol, a beszélgetés során szinte kivétel nélkül előjön az a kérdés, hogy „Hát hol van az Isten, amikor ott vannak a háborúk, a szenvedések?”, stb. Ez a kérdés gyakran előjön, hogy „hol van a világ fájdalmában, szenvedésében a jó Isten, a szerető Isten?” Isten szeret, de soha ne felejtsük el, hogy a bűnt semmi más nem törli el, csak az igazság. Isten igaz Isten.
Az igazsággal kapcsolatban néhány kijelentés… Olyan korban élünk, amikor sok minden relativizálódik. Napjainkban sok gonosz dologra rámondják azt, hogy jó, és sok jó dologra rámondják azt, hogy gonosz és büntetendő. Ami évszázadokon vagy évezredeken át bűn volt, arra lehet, hogy ma azt mondják, hogy jó, nem bűn. Sok mindenre, amire évszázadokon keresztül azt mondták, hogy jó, most büntetik. Emlékeztek, amikor Pilátus előtt ott állt Jézus, akkor Pilátus megkérdezte, hogy „ugyan mi az igazság?” Ő is egy szkeptikus, nagy kételkedő volt, mert látta az elnyomó birodalomnak az igazságtalanságát, a hatalomnak a könyörtelenségét, látta és átélte. Ő maga is egyik magas pozícióban levő kiszolgálója volt, ő maga a felső vezetéshez tartozó ember volt, akinek a kezéhez sok embernek az élete és vére tapadt. Amikor megkérdezte: „Ugyan mi az igazság?” – mit mondott erre Jézus? Semmit. Arra nem mondott semmit, viszont előtte néhány fejezettel a János evangéliumában arról beszélt, hogy „Én vagyok az Igazság”. Az Igazság ott állt Pilátus előtt, de (Pilátus) kérdezte és kereste, hogy mi az igazság.
Egy imatéma: próbáld végiggondolni, kik azok a személyek, akiknek ott van a szeme előtt Istennek nyilvánvaló jósága, szeretete, kegyelme, de nem ismerték fel. Írd össze őket, és kérdd az Urat, hogy adjon Isten belátást, adjon kijelentést nekik. Lehet ez rokon, lehet ez ismerős, barát, vagy szomszéd. Kérdd az Urat, hogy adjon Isten kijelentést nekik, ismerjék fel, hogy van igazság, van igaz Isten, van ítélő Isten, aki a gonoszt gyűlöli és az igazságot szereti.
- Mózes 9,4-5-ben azt mondja Isten az Ő népének, hogy „nem a ti igazságotokért választottalak ki titeket”. Az, hogy mi itt ülünk; hogy dicsérjük az Urat; hogy hiszünk Benne; hogy megtérhettünk és újjászülettünk: mindez nem az igazságunknak az eredménye. Nem azért ismerhettem meg a Mindenség Urát, mert jó voltam, nem azért, mert nagyon jól csináltam a dolgokat, hanem Isten kegyelme miatt; Isten irgalma, Isten szeretete miatt vagyunk itt.
Zsoltárok 4,2-ben Dávid azt mondja: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene!” Dávid nagyon jól tudta, hogy „az én igazságom az nagyon kevés”. Dávid csinált több olyan dolgot, amire nem lehetett büszke, amiben megalázkodott, nyilvánosan megbánt, de aminek a következtében mégis emberek ezrei (sőt, ha megnézzük az absoloni polgárháborút), emberek százezrei haltak meg. Az ő bűnei miatt. Absolon miért is lázadt fel Dávid ellen? Az egész ott kezdődött, hogy Dávid nem ítélte el a bűnt, amikor Amnon megerőszakolta a húgát, Támárt. (Támár édes testvére volt Absolonnak, és gyakorlatilag idegileg összeroppant, és így élt élete végéig.) Ez Dávid mulasztása volt, mert kivételezett a fiával, és nem akarta megítélni. Absolon ezért lázadt fel, és ezért ölte meg Amnont; ez volt a gyökere a polgárháborúnak.
Példabeszédek 16,6 „Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn”…
Jeremiás 23,6 „Az Ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az Ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!”
Itt a „Jahve Cidkénu” („az Úr a mi igazságunk”) kifejezés szerepel. Tehát Isten nemcsak igaz Isten, hanem Ő az én igazságom. Ez azt jelenti, hogy „dicsekedhetek nyakló nélkül Istennel”, de csak akkor, ha Ő rendelkezhet felettem, és Tőle függök. De ha Tőle függök, akkor az Úr az én igazságom. Ő Jahve Cidkénu.
A Korinthusiakhoz írt első levelében Pál azt mondja, hogy „Jézus Krisztus, Isten Fia lejött emberként ide közénk, és áldozatul, jó illatul, és igazságul lett nekünk”. Tehát Isten emberré lett, hogy emberként igazságul itt éljen, hogy meg tudjuk ragadni az Ő igazságát, és meg tudjuk élni az Ő igazságát; hogy legyen egy élhető minta előttünk, amit lássunk magunk előtt, hogy van egy járható út. Lehet igaz módon élni. Igazságul lett nekünk.
Filippi 3,9 „Nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusba vetett hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.”
Krisztus azért jött le a Földre emberi testben, hogy az Ő igazsága hozzáférhető legyen, mert nem tudjuk igazság nélkül megismerni, meglátni Őt, nem tudunk igazság nélkül a közelébe kerülni. Mert Ő igaz, szent, tiszta, és a tisztátalan, a szentségtelent a bűn nem tud megmaradni jelenlétében. Megemészti egyből. Emiatt szükséges volt, hogy bejöjjön az igazság az életünkbe, hogy Isten jelenlétébe kerülhessünk. Ezért lett Isten Fia emberré. És ha hiszel az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, Istennek igazsága beléd költözik, és valósággá lesz, ami a 2.Korintus 5,21-ben meg van írva, és így mi leszünk Istennek a két lábon járó igazsága itt a Földön („Mert … bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.”). Ez egy óriási felelősség.
Amikor az emberek kérdezik: ’Hát hol van Isten? Hol van az igazság?’ Ahogy Pilátus is megkérdezte Jézustól, igen kritikus helyzetben: „Mi az igazság? Hol van az igazság?’, pedig ott állt a szemei előtt, ott állt előtte. Amikor az emberek kérdezik: ’hol van az igaz Isten? Hol az igazság?’ Amikor látják az elnyomást, a korrupciót, a korrupt dolgokat, akkor rád kell, hogy tudjanak nézni, és téged látva mondhassák: ’te vagy Istennek az igazsága!’. Nem a saját cselekedeteidből van ez, hanem Isten kegyelméből, Isten szeretetéből. Ez viszont arra késztet bennünket, hogy úgyis éljünk? Hadd mondhassák: ’Igen, te bizonyság vagy arról, hogy Isten igaz. Te bizonyíték vagy arról, hogy Isten könyörületes, hogy van Istennek jó terve’.
Imádkoznunk kell, mert szükséges, hogy Isten igazsága bejöjjön a társadalom minden területére, itt a városunkban is. Emlékeztetlek benneteket, a 8. fejezetben Ámósnak több képet is mutatott Isten a csapásról és az ítéletről. Amikor a sáskák csapását mutatta, Ámós odaállt Isten elé, és azt mondta, hogy „Uram, könyörülj meg, és ne add ezt a csapást!”. És azt mondta Isten, hogy „Jó, nem teszem meg.” Utána a látomásban egy tűzvész jött, ami megemésztett mindent: gazdagot, szegényt, mindenestől. Akkor ismét odaállt Ámós Isten elé: „Uram, ne tedd! Könyörülj rajtunk!” Erre azt mondta az Úr: „Jó, akkor nem teszem meg.”
Mi is járjunk közben emberekért, járjunk közben a városainkért! Járjunk közben Fehérvárért, Budapestért, Magyarországért, Európáért! Oly sok mindenért jöhetne tűz, jöhetne csapás, jöhetne az ítélet Isten igazsága és jogossága szerint. De amikor odaállsz Isten elé az Ő irgalmasságára, könyörületességére, ígéreteire hivatkozva: Isten irgalmas, könyörületes, és nem jön az ítélet. De nem automatikusan jön az áldás.
2.) Ámóson keresztül Isten többször, több helyütt megtérésre hívta Izraelt, a déli királyságot, Júdát, és még a környező népeket is. Megbánásra, gondolkozásmódbeli változásra, hogy változtassák meg a gondolkozásmódjukat még az istentiszteleteikről is. Voltak Júdának istentiszteletei, a szent sátorban folytak. Voltak papi, levitai énekek, amelyekkel Istennek áldoztak, és azt gondolták, hogy az Istennek tetsző. Fontos, hogy megértsük, hogy Isten megtérést és megbocsátást hirdet, de a megbocsátás megtéréssel jön.
Amikor vétkezik valaki ellened… Mikor kell megbocsátanod: ha az ellened vétkező megtér és bocsánatot kér tőled? Ha továbbra is vétkezik ellened: akkor is meg kell bocsátanod neki? Igen. Keresztények sokszor azt mondják: „Nem bocsátok meg neki, mert nem kért tőlem bocsánatot.” Más a tér-időben való ítélet, és más az örök ítélet. Ahhoz, hogy az örök ítéletkor neked megbocsátottságod legyen, szükséges, hogy itt az időben elengedj, folyamatosan megbocsáss.
Emlékezzetek Jónásra: elküldetett Ninivébe. Miért nem akart Ninivébe menni Jónás? Mert tudta, hogy Isten irgalmas; ha azok az emberek megbánják a bűneiket, Isten még a végén képes megbocsátani nekik. Ha pedig Isten megbocsát nekik, akkor az emberek azt fogják mondani róla, hogy ő hamis próféta, mert nem jött az ítélet Ninivére. Márpedig ő nem akart hamis próféta lenni, inkább ’jöjjön csak az ítélet Ninivére. Pusztuljanak!’ Sajnos így volt. Az elhívására való büszkeség tartotta vissza Jónást, hogy teljes szívvel hirdesse a megtérés üzenetét.
Ha Isten megtérésre hív, ráadásul ítéletet helyez kilátásba, hogy ha nem, és megtér az illető, Isten könyörülő és irgalmas Isten, nem fog az ítélet bekövetkezni. Amikor imádkozunk emberekért, városokért, az országért, imádkozunk a hatalomban levő vezetőinkért: ne Isten ítéletéért imádkozz, hanem az Isten szíve szerint való megváltozásukért. Isten szíveket, életeket, sorsokat megváltoztató erejéért imádkozzunk! Emlékezzünk meg, hogy minket sem Isten ítélete indított megtérésre, hanem az, hogy átéltük, megtapasztaltuk, mert megérintett valamilyen módon Isten szeretete, jósága. Isten jósága indított minket is megtérésre. Isten jósága és szeretete tudja megváltoztatni a hatalomban, a pozícióban levőket is.
Jézus barátkozott bűnös emberekkel. Jézus közösséget vállalt a bűnösökkel, de bűnt soha nem követett el. Ettől függetlenül persze elmondták mindenfélének, merthogy bűnösökkel eszik; paráznákkal, hazugokkal, csalókkal barátkozik, tehát akkor biztosan olyan ő is. Ne az emberek véleményére nézz, de a szívedet tartsd tisztán. Használjon téged Isten bűnökben élő emberek megtérésére, éppen ezért legyél elérhető számukra, de soha ne légy részes a bűneikben. Nem csaphatjuk be Istent. Becsaphatjuk a testvéreket, félrevezethetjük a pásztort, a házicsoportvezetőt, de Istent soha. Isten mindent tud, a szíveinket is jól ismeri.
Irgalom és kegyelem…
Nem tudja eltörölni a bűnt csak a könyörületesség, irgalmasság és Isten igazsága. Olyan korban élünk, ami azt hirdeti, hogy mindenki felé, minden féle vélekedés, minden féle cselekedet, minden féle értékrend felé legyél toleráns. Ha pedig nincsen benned tolerancia, akkor ítéletre méltó vagy.
Istennek tisztelete, Istennek dicsőítése
Sokan azt gondolták, hogy az istentiszteletük Istennek tetszik (6. fejezet); tetszenek az énekek, a zene, stb. Az előző generációkban láthattunk vallásos képmutatást. Amikor fiatalok voltunk, vajon mi nem ítéltük-e meg magunkban a vallásos képmutatást? Akár megtértünk, akár nem. Viszont az a helyzet, hogy a vallásos képmutatás ugyanaz a bűn évtizedekkel később is. Most is van vallásos képmutatás, és ebben legyünk őszinték, legyünk egyenesek. Hagyjuk, hogy Isten a szívünk egyenességében tudjon szólni, dolgozni, tisztítani, s ha kell, belül égetni. Isten tisztaságát, Isten szentségét kérem és hirdetem ki a gyülekezetre, minden egyes tagra.
Ámós próféta az imádás, a dicsőítés lényegéről kezdett el beszélni. Napjainkban olyan keresztény világban élünk, hogy felmerülhet többekben a kérdés: vajon a zene vagy a dicsőítés a fontosabb? Vagy a celebség kérdése. Napjainkban keresztények között is trendi celebség, a népszerűség, a külsőségek. Az istentisztelet vajon szórakoztatás, előadás, vagy az istentisztelet a szívünkből fakadó, testünket-lelkünket-szellemünket is Isten tetszésére való odaszánás közös cselekedete?
Most csak egy dologról szeretnék részletesen beszélni, a kézfelemelésről, mint ami része az istentiszteletemnek. Az istentiszteletemet nem választhatom el a testemtől. Ha tisztelem Istent, akkor nem választhatom szét Istentől a szívemet, a lelkemet, hogy úgymond ’én tisztelem Istent a szívemmel, a lelkemmel, de a testemmel nem’. Ha Istent akarom tisztelni teljes lényemmel, akkor ebben benne van a testem, a lelkem, és a szívem is. Minden egyes részünk benne van Istennek tiszteletében.
A testtartásunk sok mindent elmond. Vezetőknek, HR-eseknek tanítják, hogy testbeszédünk mi mindent árul el. Szakemberek jól tudják, hogy bizonyos testbeszédek, cselekedetek, gesztikulációk, megnyilvánulások belső lelki állapotokat, gondolkozás- és szokásmódokat fejeznek ki. Hasonlóképpen, ahogy odaszánom az egész lényemet Isten tiszteletére, Isten imádására, dicséretére, akkor ezt a testemmel is kifejezem. Kinyilvánítjuk Istennek a testünkkel is a szívünk, a lelkünk állapotát. Kifejezzük a testünkkel is, hogy mire fókuszálunk, mi a belső szenvedélyünk, sőt az elsőbbségi és fontossági sorrendünket is kimutathatjuk a testünkkel. Dicsőítés közben van, aki felemeli a kezeit, valaki letérdel, valaki végig ül, valaki táncol, valaki áll... Nem is akarom megítélni, hogy ki hogyan csinálja.
***** Én többek között azért emelem fel a kezeimet, és dicsérem az Urat fölemelt kézzel, mert bibliai minták, példák, és isteni felszólítások vannak erre. Felsorolok most néhányat ezek közül:
Zsoltár 63,4 „Téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva fölemelem kezem.”
Tehát a zsoltáros azt mondja, hogy úgy imádom az Úr nevét, hogy közben fölemelem a kezemet.
Zsoltár 28,3 „Halld meg esedezéseim szavát, mikor kiáltok Hozzád, mikor fölemelem kezeimet a Te szentséged lakhelyei felé.”
Zsoltár 88,9 „Szemem elbágyadt a nyomorúságtól, hívlak Uram, minden nap kitárom feléd az én kezeimet.”
Látjuk, hogy az istenkeresésnek, Isten-imádásnak, az Isten fele való sóvárgásnak a kifejezése is a fölemelt kéz.
Zsoltár 119,48 „Fölemelem kezeimet a parancsaidra, amelyeket szeretek, és gondolkodom a rendeléseidről.”
A felemelt kéz gyakorlatilag a fókusz beállítását is segíti. Tanítók, akik tanítjátok a gyerekeket olvasni: hányszor mondjátok nekik, hogy tegye oda a mutatóujját, ahol éppen az olvasandó szövegben tart? Miért? Mert segít a fókuszálásban, segít a koncentrálásban. Segít a szemeimen keresztül az elme működésében, hogy odaösszpontosítson. Ahogy fölemeled a kezeidet és azt mondod: „a Te parancsolataidról, a Te gondolataidról elmélkedem”. Segít arra, hogy ne kössön le az otthon a mosogatóban hagyott mosatlan edény-rakás, vagy a csepegő csap, vagy hogy ne kösse le az agyadat, a gondolataidat, hogy ’most vajon elzártam-e a fürdőkádban a csapot?’, ’nem zártam el a sütőt’, ’nem csuktam be az ablakot’, stb.
Zsoltár 134, 2 „Emeljétek fel kezeiteket a szent helyen, és áldjátok az Urat!”
Zsoltár 141,2 „Mint jó illatú füst, jusson eléd imádságom, kezem felemelése esti áldozat legyen.”
Tehát a felemelt kezek egy Istennek való áldozat is. Ez azt jelenti, hogy erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy Istennek adjak dicsőséget.
Zsoltár 146,6 „Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped.”
Ez azt jelenti, hogy a lelkemnek a fölfelé, Isten jelenlétébe való sóvárgását is kifejezem a kezeim felemelésével.
A 2.Krónika 6,12-ben, amikor Salamon a templomszenteléskor elkezdett imádkozni, azt csinálta, hogy egy magas trónszéket készíttetett, arra felállt, letérdelt, és elkezdett fölemelt kezekkel imádkozni (két fejezetnyit... Salamonnak ezen imái miatt mennek el mind a mai napig a ’Sirató Falhoz’, a ’Nyugati Falhoz’ imádkozni, és rakják be az imáikat a falrepedésekbe kis cetlikre írva.
Ezsdrás 9,5 „Az esti áldozatkor felkeltem sanyargatásomból, megszaggattam alsó, felső ruhámat, térdeimre esve felemeltem kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez.”
Ez a bűnbánatnak az imája.
Nehémiás 8,6 „Áldotta Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, felelte rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen, és ámen.”
Ez pedig az egyetértésnek jeleként; az Isten felé való viszonyulás, az Isten előtt való megalázkodás (meghajtva magukat leborultak az Úr előtt). Máshogy kifejezve: az Isten előtti megfelelő pozícionálásomnak a kifejezése az is, hogy felemelem a kezeimet Hozzá – vagyis megadom magamat Neki, az Ő számára.
Jeremiás Siralmai... „Emeljük fel szíveinket kezeinkkel együtt Istenhez az égbe.”
Az egész kézfelemelés üzenete: amikor felemeled a kezedet, akkor a kézfelemeléssel a szívedet fejezed ki (hogy az is Istenre irányul), vagy a szíved irányultságát segíted, hogy az Istenre fókuszáljon.
1.Timóteus 2,8 „Imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emeljenek fel harag és versengés nélkül.”
***** Az istentisztelet kézfelemelésével kapcsolatban az az első, hogy van egy bibliai mintánk. Az imádkozás gyakorlatilag Isten imádásának az egyik formája. Amikor felemeled a kezeidet, akkor Isten imádásába lépsz be, és elfelejtesz egy csomó más dolgot.
Miért gondolod, hogy dicsőítés közben a kezednek a legjobb helye a zsebedben van? Érdekes, hogy Istennek külön parancsba kellett adnia azt, hogy „emeljétek fel kezeiteket!”. Egyszer sem olvasom azt, hogy „tegyétek zsebre kezeiteket!”, de azt olvasom nem egyszer, nem kétszer, hogy „emeljétek fel kezeiteket”. Miért? Mert az ember általában nem erre hajlamos. Természetes szinten a kéz így lóg. Ez magától jön, nem kell semmilyen erőfeszítést tennem, hogy lógjon. De azért erőfeszítést kell tennem, hogy felemeljem. És éppen ezért is mondja Isten, hogy „tegyél erőfeszítést gyermekem, tegyél erőfeszítést leányom, és emeld fel a kezeidet és dicsérj engem!”
***** Miért emelem fel a kezeimet az imádatban? Azért is, mert például nem vagyok gnosztikus. Nem vagyok szuperszellemi, nem gondolom és nem hiszem azt, hogy az Isten-dicsőítésem, az Isten-imádásom el tudna szakadni vagy külön tudna válni a testemtől. Nem vagyok annyira szuperszellemi, hogy majd én a gondolataimban és az elmémben egy belső derűvel örvendezek az Úrnak, és egy belső táncolással vigadozok Neki, egyébként pedig zsebre tett kézzel gubbasztok a testemben. Nem vagyok gnosztikus, hanem tudom, hogy nem választhatom szét a testemtől a lelkemet és a szellememet, mert egyben vagyok. (A gnosztikusok úgy gondolják, hogy kizárólag a szellemi pozitív, és ami test, az gonosz. Tehát minden, amit látsz a tükörben, az romlott. Hiába teszed rá a hialuronsav-pakolást, különböző krémeket, meg a ránctalanítót, attól az még romlott. Ebben van némi igazság, de a romlandó önmagában még nem rossz.
Egy angliai esküvői szertartás szövegében olvastam (egy ottani fogadalom, a házasulandó felek mondják egymásnak): „A testemmel megtisztellek téged, a testem rajongani fog téged, egyedül a te tested fog engem babusgatni, és az én testemmel a te értékedet fogom kifejezni az életem során.” Ez a házasságkötésre vonatkozik, és ez igaz. De ugyanez igaz az Isten felé való kapcsolatunkban is.
***** A bibliai kereszténység az ünnepli a teremtést és azt, hogy mi Isten teremtése vagyunk. A mi testünk is gyakorlatilag Isten teremtése, tehát mi testben élő szellemi és lelki lények vagyunk. Nem tudod szétválasztani magadban, hogy a szellemed, lelked az jó, a tested az meg romlott és gyalázatos. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a testünkkel is imádjuk Istent, a testünkkel is rajongunk érte, a testünkkel is hirdetjük, hogy Isten dicsőséges. Ezért ápoljuk, gondozzuk, öltöztetjük, díszítjük a testünket. Sőt, amikor elmegyünk közös istentiszteletre, akkor különleges módon erre odafigyelek, gondot fordítok rá. Ha mellettem van valaki és megölel, akkor jó illatom legyen, jó érzése legyen a testvéremnek, és ne a test nyomorúsága ragadja meg az ölelés pillanatában, hanem meg tudja érinteni a testvéredet Istennek örökkévaló dicsősége, amikor megöleled, vagy megcsókolod testvéri, tiszta csókolással.
A Róma 12-ben Pál apostol azt mondja, hogy „testünket szánjuk oda Istennek, neki tetsző élő és szent áldozatul”, mert ez a mi istentiszteletünk. Tehát az Isten tiszteletébe beletartozik, hogy a testünkkel is imádjuk Őt. Az Istennek tiszteletébe beletartozik az, hogy a testeddel (és a testednek nem csupán bizonyos részeivel, bizonyos részeivel nem, hanem az egész testeddel) úgy egészben, amid csak van, dicséred Istent. Meg kell értenünk a dicsőítést és a dicséretet, mert akkor tudjuk Isten szíve szerint, az Ő akarata szerint Őt isteníteni, Istenként magasztalni, Istenként dicsőíteni, ha megértjük, hogy mindenünk, amink van, arra teremtetett, hogy dicsőítsük Őt. És ebben benne van a testünk is. Dicsérjük vele Istent – ezért élünk.
Az emberi kéz a hitünknek és érzéseinknek, és szándékainknak is nyilvánvaló kifejezést ad. Ez a gesztikulálás. Vannak emberek, akik többet beszélnek a kezeikkel, mint a szájukkal. És ha lekötöd a kezeiket, nem tudnak beszélni. Vannak rendkívül tehetséges szónokok, prédikátorok, akiket, ha lekötöznél, akkor alig tudnának beszélni. Mert nemcsak a száját használja a beszéde, mondanivalója kifejezésére, hanem elengedhetetlen számára a kézhasználat, a mimika, és a testi megnyilvánulások is. Amikor elkezdi az ember a nyilvános szereplést, akkor ez még inkább zavaró lehet. Még hátul tartja, vagy zsebben tartja, tördeli, stb. De a kezeink hangosan beszélnek.
A testbeszéded sok mindent elárul arról, hogy mi van ott legbelül. Amikor például a gyerek valami rosszat csinál, és oda kell állnia az apa vagy anya elé, mit tesz a kezeivel? Akár van benne valami, akár nincs, legtöbbször hátra teszi. Eldugja a kezeit. Lehet, hogy nincs benne a ’bűnjel’, nincs benne a tortaszelet, mert már megette. Ha nyugtalanok vagyunk, akkor elkezdjük tördelni a kezeinket. Tanítónők, tanárnők az iskolákban: ott vannak veletek a gyerekek a padokban. Sok mindent elárul, hogy mit csinálnak, hogyan csinálnak. Mikor aggódunk, tördeljük a kezeinket. Mit csinál az ember a kezével, amikor fél? Elfedi az arcát. Ha valakit félt, akkor a kezeivel egy oltalommal odanyúl. Ha kétségbe esettek vagy frusztráltak vagyunk, akkor mit csinálsz a kezeddel? Akkor földobod a kezeidet. Talán a csüggedés vagy a lemondás jele is ez. Vagy amikor összezavarodsz, akkor is így földobod kezeidet jelezve, hogy nem tudod a választ, és mintha tanácsot vagy irányt keresnél, és kérnél. Ha irigykedsz, vagy ha hibáztatsz...
Amikor mi Istent dicsérjük, sok minden van abban, mikor hittel fölemeled a kezeidet, egy tudatos odafigyeléssel a Mennybe irányuló gondolatokkal és szívvel.
***** Fölemelem a kezeimet, amikor imádom az Urat. Miért? Mert ilyenkor egy magasabb hatalomnak adom át magam. Ez azt jelenti, hogy átengedem az életemet egy fölöttem levő hatalomnak. Isten akaratának és Isten útjának odaszentelem az életemet, és kimondom azt, hogy „Istenem, Uram, a Tied vagyok, Tied az életem. Tegyél velem, ami neked jónak látszik.”
***** Fölemelem a kezemet, amikor imádom az Urat, mert ezzel kifejezem a gyengeségemet, a sebezhetőségemet; nem védekezek. Nem védem magamat Isten befolyásától. „Amit akarsz, tedd meg velem: hass, változtass, alakíts! Lépj belém, érints meg!” Tudod erre azt mondani, hogy „Ámen”?
***** Fölemelem a kezemet, ez azt jelenti, hogy nincs rejtegetni valóm, nincsen semmilyen hátsó kamra az életemben. Itt vagyok teljesen kitárt szívvel, kitárt élettel, kitárt elmével, és azt mondom: „az életem a Tiéd, Uram. Azért vagyok, hogy Téged keresselek, hogy Te szentté tegyél engem, az én életem pedig szent Istenként bemutasson Téged. Nem tartok vissza semmit: a szívem, a lelkem, a testem, az elmém, a gondolataim is: minden nyitott előtted, Uram.”
***** Fölemelem a kezem, és imádom az Urat, mert ezzel kifejezem, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy segítségre szorulok. „Várok Tőled, Uram valamit!” Egy szellemi konfliktushelyzetben vagyok. Ami a Máté evangéliuma 5,3-ban van: „Boldogok a szellemi szegények.” Igen, Rád szorulok Uram, mert egy csomó dologban hiányt szenvedek, nélküled nem tudok helyesen dönteni egy-egy helyzetben. Nem tudok jól dolgozni, nem tudok jól profitálni, nem tudok jó apa lenni; szükségem van Rád! Ezért imádlak fölemelt kezekkel, mert egyszerűen elismerem azt, hogy életem minden területén Rád van szükségem. Rád bízom az életemet.
***** Fölemelem a kezemet és dicsérem az Urat, és így imádom Őt, mert egyszerűen hálás vagyok, boldog vagyok, és várakozok, hogy egy olyan Istentől, aki jót készített számomra, és szeret engem, fogok kapni most is. Fog szólni hozzám. Fog belém szólni. Meg fog érinteni; a természetfölötti el fog érni engem, ezért dicsérem Őt.
***** Fölemelem a kezeimet és dicsérem Őt, mert ezáltal törekszem arra, hogy ne magammal foglalkozzam (pl. ’Uram, most nekem szükségem lenne arra, hogy a kis lábam ujja meggyógyuljon; viszket a lábam’; ’nincs a bukszámban elég pénz; nem tudom kifizetni azt’; ’erre lenne szükségem, meg arra lenne szükségem’). Hidd el, hogy Isten tudja minden szükségedet! Sőt, ami most eszedbe sem jut. Ha most elkezdenéd leírni, hogy mi mindenre van szükséged: nem tudnád leírni mindazt, amit Isten tud! Isten sokkal többet tud! És azt mondja: „Én gondot viselek rólad.” Amikor fölemelem a kezemet, és így dicsérem az Urat, és így magasztalom Őt, akkor ezzel elismerem azt, hogy „Uram, én Tőled várom, hogy megelégíts! És Te pontosan tudod, hogy mire van szükségem! És Rád irányítom a figyelmemet. Nem a magam szükségeivel akarok foglalkozni, mert Tiéd egyedül a dicsőség, Tiéd egyedül a Királyság, Tiéd egyedül a hatalom, a méltóság!” Ámen.
***** Fölemelem a kezeimet, és úgy dicsérem az Urat, mert ezzel kifejezem, hogy „Uram, szeretlek Téged!” Kifejezem azt, hogy Isten szeretettje vagyok, Isten szeretett gyermeke vagyok. Kifejezem azt, hogy Ő az enyém, én az Övé; hozzátartozok, és Ő hozzám tartozik. Istennek az Őt megillető Istenségébe helyezem Őt a gondolataimban – nemcsak egy ’imakérés-automata’ szinten, hogy ’ezt csináld, azt csináld, amazt csináld’, ’add meg ezt, add meg azt, add meg amazt’, hanem elismerem, hogy Ő Istenem, Mindenhatóm, Örökkévaló Királyom.
Dicsérjük együtt így, felemelt kezekkel az Urat! Ámen!
Hozzászólás írása