Ragaszkodjunk a reménység megvallásához!

A magyar ’megvallás’ kifejezésre nem sok bibliaverset ad ki a bibliaprogram, de görögül már az újszövetségben is elég sokat találsz (’homologeó’). Legtöbbször Károli úgy fordítja, hogy ’vallás’, de a ’vallás’ és a ’megvallás’ a hétköznapi értelmezésben és nyelvhasználatban nem ugyanazt jelenti. Azt láttuk – és az elmúlt hetekben is beszéltünk erről –, hogy Isten akarata az, hogy beszéljünk. Tehát Istennek terve van a szánkkal, terve van a beszédünkkel. Attila mondta, hogy mindennek füle van.

Márk 11,23-24 „Mert azt mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: „Kelj fel, ugorj a tengerbe!”, és nem kételkedik a szívében, hanem elhiszi, hogy amit mond, megtörténik: meglesz neki, amit mondott. Azért mondom nektek, amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek.”

Jézus azt tanította, hogy szóljunk a problémákhoz, szóljunk a hegyeinkhez, szóljunk a Góliátokhoz – és ne felejtsük el, ezt még az ellenség is nagyon jól tudja, hiszen Góliát is szólt Isten népéhez: negyven napon keresztül ócsárolta és gyalázta Izrael seregét és Izrael Istenét. De a hittel teli megvallás erejéről Dávid is tudott, és Dávid is szólt Góliáthoz, és megmondta, hogy „én a Seregek Urának, Izrael seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyaláztál. (46) A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene. (47) És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és Ő titeket kezünkbe fog adni.” (1.Sám.17,45-47) – ’Ez lesz a sorsod; negyven nap után vége a műsornak.’ Mindezt előre elmondta Dávid. Ha láttál már akciófilmet, néha nem is értjük, miért van, hogy az ellenfelek direkt leállnak, és egymásnak elmondják, hogy ’most ez lesz, meg az lesz’. Miért? Azért, mert a szónak óriási ereje van! 

Nem véletlenül olvastam fel Joel prófétától, hogy „mondja a gyenge is: hős vagyok!” Attól függ az életem, hogy mit vallok meg. Szívvel hiszek az igazságban, és szájjal teszek megvallást annak megvalósulására (Róma.10,10). ’Mindegy’, hogy mit vallasz meg, a kimondott szónak teremtő ereje van – és az meg tud valósulni. Isten azt mondta Jézuson keresztül, ha szólsz a hegynek, akkor az a hegy el fog mozdulni. Bárki, aki szól a hegynek, és közben nincsen benned kétely, hanem egy teljes Istenbe vetett bizalommal szólsz a hegynek, hogy essen a tengerbe: bizony úgy lesz! 

Dávid nem kétellyel állt ki Góliát elé: ’Hát, nem tudom, Mr. Góliát, hogy ez menni fog-e, de azért próbáljuk meg! Azért jöttem, hogy tegyünk egy próbát.’ Abszolút nem így állt ki, hanem egy teljes bizonyossággal szólt Dávid: „Most odamegyek, levágom a fejedet, és kész, vége a negyven napos színházi előadásnak”. Ha ott van a szívedben a meggyőződés, és azzal a hittel, meggyőződéssel, Istenre való ráhagyatkozással szólsz a hegyednek, szólsz a Góliátodnak, akkor meglesz, amit kimondasz. 

És itt van egy nagyon érdekes, de fontos dolog: ha pozitívat mondasz ki, akkor az lesz meg. Ha negatívat mondasz ki, akkor az lesz meg. Ha azt mondod ki, hogy ’el fogok futni Góliáttól, mert ez egy olyan hatalmas ellenség, hogy nem bírok el vele’ – akkor úgy lesz. Ha azt mondod a hegyednek – ami ott magaslik előtted, nem enged tovább; és akadályként gátolja az Istenben, a hitben, az elhívásod betöltésében való előre haladásodat –, hogy ’nem tudok előre haladni’, akkor az úgy is lesz.

De most ragadjuk meg Isten Beszédét olyan módon – mivel Isten képmására lettünk mindannyian teremtve –, hogy használjuk a szánkat arra, hogy előhívjuk a sötétségben a világosságot. És amikor kimondjuk a sötétségben a világosságot, mi lesz? Nem ’a szürke ötven árnyalata’, hanem világosság lesz. Ha kimondod a káoszban Istennek rendjét, mi lesz? Nem kevesebb káosz lesz, hanem rend lesz. Amikor kimondod a pusztulás, a halál, az elmúlás, a reménytelenség közepette az életet, a feltámadást, a reménységet, akkor nem egy keverék, mixelt dolog lesz, hanem élet lesz, gyógyulás és reménység lesz. Ámen!

Zsidó.3,1 „Azért szent testvéreim, mennyei elhívásnak részesei, figyeljetek a mi megvallásunk apostolára és Főpapjára, Jézus Krisztusra…”

Meg kell tanulnunk szólni a problémákhoz, meg kell tanulnunk szólni a testünkhöz is. Meg kell tanulnod szólni a tested gyengeségeihez, erőtlenségeihez. Ha a szíved nem működik jól, akkor szólj a szívedhez, ha a vérnyomásod, akkor szólj a vérnyomásodhoz; ha a hasnyálmirigyed nem működik, akkor szólj a hasnyálmirigyedhez, vagy a pajzsmirigyedhez (kérdezd meg az orvosoktól, hogy mihez kell szólni, majd ők megmondják), de szólj hittel! Először vedd el Isten Beszédébe vetett bizalmadból a rá való ígéretet, és mondd ki hittel. Meg kell tanulnunk ezt kimondani egy Istenbe vetett ráhagyatkozással. Bármilyen kondícióban van is a tested, tudsz szólni hozzá. Tudsz szólni a kiütésekhez, a bőrproblémához, az allergiához! Tudsz szólni ezekhez, és azt mondod: ’Menj el! El kell most menned! Eltűnsz az én testemből! Az Úr Jézus Krisztus nevében.’

’De mi van, ha nem történik semmi?’ – kérdezheti valaki. Akkor mondd el megint. Mondd el újból. Mondd el holnap is, mondd el holnapután is… És amikor ezeket kimondod – lehet, hogy már egy kicsit unalmasnak tűnik, de amikor újból és újból megvallod –, legalább nem mondunk ki hitetlen szavakat. Nem mondjuk a reménytelen, nem mondjuk a kilátástalan, nem mondjuk ki a csüggedt beszédeket. Isten azt mondja, hogy ne a reménytelen, kilátástalan, és csüggedt szavainkat mondjuk ki, hanem mondjuk ki a hitnek, mondjuk ki a reménységnek a szavait! Mert „figyeljünk a megvallásunk apostolára!” 

Mit mond itt? Azt mondja, hogy Jézus Krisztus a mi megvallásunk apostola és megvallásunk főpapja. Ugye sokan azt gondolják, hogy a bűneink megvallásának a főpapja, apostola. Nem gondolnám, hogy a bűneink megvallásáról van szó. Merthogy Jézus miért is van ott az Atya jobbján? Jézus a mi megvallásunk főpapja – itt szintén a ’homologeó’ kifejezésről van szó, ami azt jelenti, hogy ’ugyanazt mondom’. Tehát Jézus azért van a Mennyben az Atya jobbján, hogy amit te itt kimondasz, az meg tudjon valósulni. Ha negatív dolgokat mondasz ki, akkor a kimondott szavak, és szellemi törvényszerűségek arra fogják előre vinni a kimondott szavakat, hogy megvalósulásra jussanak – és az nem jó.

Néhányan úgy gondoltuk régebben, hogy ez a bűnök megvallására vonatkozik, de nézzük meg a következő fejezetet:

Zsidók 4,14 „Ezért nagy Főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia. Ragaszkodjunk a megvallásunkhoz.”

Ez azt jelenti, ha a Mennyre, az Atya jelenlétében, az Atya jobbján esedező, közbenjáró Főpapunkra irányítja a Szent Szellem a figyelmünket, akkor viszont egyértelmű, hogy nem a bűnök megvallásához kell ragaszkodnunk, amikor nézzük a mennyben levő főpapunkat és apostolunkat (a megvallásunk apostolát), hanem akkor – mihez ragaszkodjunk? A megvallásunkhoz. Nem a bűnök megvallásához. Nem ahhoz kell ragaszkodnom, amikor megnyitja Isten a szemeim előtt a Mennyet, hogy „megvallom, hogy vétkeztem, bűnös vagyok”. Itt már nem ezt valljuk meg, hanem valami egészen más nyílik meg számunkra.

Zsidók.10,21-22 „És nagy Főpapunk van Isten háza felett: járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől.”

Tudjuk, hogy Jézus Krisztus meghalt minden bűnünkért. Ő meghalt minden betegségünkért. Jézus Krisztus meghalt a szegénységünkért, és meghalt az átkainkért, a gyalázatunkért, a szégyenünkért is, hogy mindezektől megszabadítson. Mit mond a Zsidókhoz írt levél 10. fejezete: 

Zsid.10,2 „Megszenteltettünk egyszer s mindenkorra Jézus Krisztus testének megáldozása által.” 

Tehát Jézus Krisztus halála és feltámadása által, az Ő vére által megszenteltettél, szent vagy, akkor az azt jelenti, hogy tiszta vagy egyszer s mindenkorra, hit által. Meg vagy tisztítva, meg vagy szentelve Jézus Krisztus vére által. Ez nem tesz szemtelenné és magamban bízóvá –, hogy akármit csinálhatok, hiszen Jézus a vérével megszentelt egyszer s mindenkorra –, hanem Jézus Krisztusba, az Ő vérébe vetett hitben kell járnom folyamatosan – most is, ebben a pillanatban. 

Viszont, ha meg lettünk tisztítva, akkor a szívünk tiszta a gonosz és romlott lelkiismerettől. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ragaszkodjunk a megvallásunkhoz, ha tiszta a lelkiismeretünk. Hogyan tudsz a megvallásodhoz ragaszkodni? 

Mit jelent az, hogy tiszta a lelkiismeret, vagy romlott a lelkiismeret? A romlott, gonosz lelkiismeret az, ami állandóan bűnösnek vall téged, bűnösnek bélyegez meg téged azután is, hogy elhitted, hogy Jézus Krisztus vére megtisztított. Miután elhitted, hogy Jézus vére megbocsátott, megigazított és megszentelt, akkor ha még ezek után is azt mondja a lelkiismeret, hogy ’bűnös vagy’, akkor az a lelkiismeret gonosz, megromlott, mert megcsal. 

Ezért szükséges, hogy újjászülessünk. A megtérés egy döntés, egy gondolkozásmód-változtatás, de szükséges, hogy víztől és Szellemtől újjá is szülessünk. Miért? Azért, hogy a lelkiismeretünk Isten iránytűje szerint kezdjen el működni. Emlékezzünk Péter apostolra. Isten jelenést, jelzést, látást, próféciát adott, sőt angyalt is küldött, hogy Kornéliuszhoz elmenjen. Amíg Péter a háztetőn várta, hogy készen legyen az ebéd, Isten háromszor is egy nagy lepedőben leengedett tisztátalan állatokat, és azt mondta: „Péter, öljed és egyél! Hiszen éhes vagy!” Mire Péter: „Uram, soha életemben meg se érintettem ilyen állatokat, nem hogy enni?! Zsidó vagyok, Uram!” Isten azt mondta neki erre: „Amit Isten tisztának mond, azt te ne mondd tisztátalannak!” Felment, majd lejött a lepedő újra: „Öljed, és egyél!” „Uram, nem! Hányingerem van tőle, ha rágondolok is, hogy ilyen nyálkás csúszó-mászókat kelljen enni. Ezek tisztátalanok! Én zsidó vagyok. Te teremtettél engem zsidóvá!” Megint felmegy, megint lejön a lepedő: „Péter, öljed, és egyél!” Akkor már gondolkozott egy kicsit, hogy mi lehet ez az egész. Ismét elmondta: „Uram, ezek tisztátalanok. Én nem eszek ilyeneket!” Isten ismét azt mondta Péternek: „Amit Isten tisztának mond, azt te ne mondd tisztátalannak!” 

Amit Jézus vére megszentel, amit Jézus Krisztus vére megbocsát, amit Jézus Krisztus vére megigazít, amit Jézus Krisztus vére Isten számára elválaszt, azt én ne mondjam szentségtelennek, és ne mondjam tisztátalannak! Ha a lelkiismereted a Jézus Krisztus keresztáldozatába vetett hited, Jézus Krisztus vérébe vetett hited után is azt jelzi, hogy te bűnös vagy, te egy gyalázatos ember vagy: akkor az a lelkiismeret romlott, akkor az a lelkiismeret nem jól működik.

A rossz, romlott lelkiismeret működése miatt állandóan gyalázatosan érzi az ember magát. Azt akarja az ördög, ha elfogadtad Jézus Krisztus keresztáldozatát, ne hidd el azt, hogy meg van bocsátva minden bűnöd. „Ilyen egyszerű? De hát én még nem végeztem semmilyen penitenciát, nem bűnhődtem még meg”, stb. „Hát, igen, azt Én is látom” – mondja az Atya. De nem kell aggódnunk, hiszen Isten Fia pontosan ezért lett emberré, és ezért halt meg értünk – Ő bűnhődött helyettünk és értünk. Isten pontosan lát és ismer minket. Jobban ismer, mint mi saját magunkat. Sőt jobban ismer, mint a házastársad, meg a szomszédod, vagy a testvéred! 

Mondjuk el együtt: „Mennyei Atyánk, hálás vagyok Neked azért, hogy adtad a Te Fiadat, Jézust értem – Ő bűnhődött helyettem. Hálás vagyok azért, hogy meghalt az én bűneimért, és a harmadik nap feltámadt, hogy megigazuljak, hogy igaz ember legyek. Én ezt elhiszem. 

Köszönöm Neked, Jézus Krisztus, hogy megtisztítottál a Te véred által. Megbocsátottál minden bűnömet. Megigazítottál, és meg is szenteltél. És akárhogy érzek ezután, én azt vallom meg, amit Te mondasz. És Te azt mondod: Isten igazsága, a Te igazságod lettem. Boldog ember vagyok, mert megbocsáttattak az én bűneim, és elfedeztettek az én vétkeim.” Ámen!

Ez a ’homologeó’. Isten ezt mondta rólam, tehát ezt mondom magamról én is. Bármit is érzek ott belül, bármit is a gondolok, akkor is ezt mondom ki, ez az én megvallásom!

A bűnök megbánása, megvallása után neked már egy bűn-adósságmentes lelkiismereted van hit által. Egy megigazultság-tudatosságod; egy olyan bizonyosságod, hogy „igaz vagyok Jézus Krisztusban!” Ezt a hit-bizonyosságot meg kell őrizni, és meg kell tartani! Mihelyst elengeded, ott belül valami történik. 

Az istentisztelet elején felolvastuk közösen a Rómaiakhoz írt levél 5,1-5-öt. Ez első mondat így kezdődik: „Megigazulva hit által békességünk van Istennel…” Ha a hitből való megigazultságot elereszted – jóllehet hiszel Jézus Krisztus keresztáldozatában, bűnbocsánatban, megigazultságban, a megszenteltségben –, akkor mindezek ellenére bűntudatod van, és bejön a békétlenség, bejön a viszály, bejön a távolság Isten és közénk. De ugyanez érvényes a testvéri kapcsolatokra is. Ha mindazok ellenére, hogy elfogadtad, elhitted és hiszed Jézus Krisztus keresztáldozatát, az Ő vérének rád vonatkozó munkáját, és mégis más jön a gondolataidba – például, hogy ’te bűnös vagy, szerencsétlen vagy, egy szellemileg alultáplált mindenre alkalmatlan személy vagy’ –, akkor (1) ez vagy saját gondolat, vagy (2) másoktól jövő gondolat, vagy pedig (3) az ördögtől, gonosz szellemtől jön. 

(*1) Ha saját gondolat, akkor meg kell változtatni ezt a saját gondolatot. (*2) Ha mindez másoktól jövő gondolat, akkor meg kell tanulni azt nem beengedni a lelkedbe és a szívedbe. (*3) Ha ezek a gondolatok gonosz szellemektől jönnek, akkor ezek fölött meg kell tanulnunk győzni. 

A vádolót, kárhoztatót hogyan lehet legyőzni? 

Jelenések 12,11 „És ők legyőzték a vádolót a Bárány vére által, a bizonyságtevésük beszéde által és nem kímélték az életüket – nem féltek még a haláltól sem.” 

Tehát kimondom, megvallom azt, amit Isten mond Jézus Krisztus véréről. Mit mond Jézus Krisztus véréről? Ezt mondja:

1. Jézus Krisztus vére által meg vannak bocsátva a bűneim. (Efez.1,7 „Őbenne van – az Ő vére által – a mi váltságunk és a bűneinknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.”)
2. Jézus Krisztus vére megtisztít engem minden bűntől, és minden hamisságtól, mert világosságban járok. (1.Ján.1,7 „Ha a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”)
3. Jézus Krisztus vére megigazított. (Róma.5,9 „Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.”)
4. Jézus Krisztus vére megszentelt, elválasztott, elkülönített. (Zsid.13,12 „Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy megszentelje az ő saját vére által az egész népet.”; Zsid.10,29) 

Nekünk ezeket kell megvallanunk, mert ez a ’homologeó’, vagyis ha ezeket vallom meg magamról, akkor mondom ugyanazt magamról, amit Isten mond. És ennek a megvallásnak a Főpapja, Jézus Krisztus van a Mennyben az Atya mellett. Jézus, a Főpapunk azért van ott, hogy amikor ezeket megvallod – és lehet, hogy bár ’kutyául’ érzed magad –, akkor is az Ő kimondott igazságát valósítja meg, még az érzéseidben, a fizikai testedben is! Sőt az érzéseiden és a körülményeid ellenére is az Ő már kimondott – és általad megvallott igazságát valósítja meg! 

Jel.12,11 „Legyőzték a vádolót a Bárány vére által, a bizonyságtevésünk beszéde által, az odaszánt életünk által.” 🡪 A bizonyságtevésünk beszéde azt jelenti, hogy ki kell mondanom azt, amit Isten mond rólam. 

Azt mondja Joel próféta, hogy „a gyenge is mondja ki, hogy hős vagyok!” (Joel.3,10) Nem azt mondja, hogy „ha úgy érzed, akkor mondd”. Nem azt mondja: „ha úgy érzed, hogy meggyógyultál, akkor mondd ki, hogy Uram, meggyógyultam a sebeidben”, hanem akkor kell kimondanod, amikor még hitre van szükség. „A hit pedig a nem látott dolgok felől való meggyőződés” (Zsid.11,1). Lehet, hogy nem látod a gyógyultságod jeleit, de hiszed, ezért kimondod ugyanazt (’homologeó’), amit Isten mondott: ’Jézus Krisztus sebeiben meggyógyultam’ (Ésa.53,5; 1.Pét.2,24). Hiszem, ezért mondom ki! (2.Kor.4,13 „Mivel a hitnek mi bennünk is ugyanaz a szelleme van meg, amint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk.”) És a hittel kimondott, megvallott igazság megvalósulását meg is látom a szememmel (Róma.10,9-10):

’Uram, én most megvallom a Te igazságodat. És Te az én megvallásaimnak Főpapja vagy az Atya jobbján. És amikor a Te igazságodat kimondom hittel – lehet, hogy az orvosi lelet nem ezt mondja, lehet, hogy az érzéseim nem ezt mondják, lehet, hogy a szemeim nem ezt mondják, de én most azt mondom ki, azt vallom meg, amit Te kimondtál, ami meg van írva a Bibliában, hogy „a Te sebeidben meggyógyultam” – és meg fogom látni a szemeimmel, ahogy mindez meglesz.’

Amikor ezt kimondod: ennek a kimondott, megvallott szónak a Főpapja és közbenjárója Jézus, és Ő ott van az Atya jobbján – ezekért a ’homologeó’ – hittel megvallott szavak létbe hívásáért.

Zsid.10,23 „Ragaszkodjunk (vagyis tartsuk meg) a reménységünk megvallásához tántoríthatatlanul (rendíthetetlenül). Aki ígéretet tett, az hűséges.”

Mihez ragaszkodjunk? A reménységünk megvallásához. Tartsuk meg a reménységünk megvallását rendületlenül, mert Jézus Krisztus az, aki ígéretet tett, és Ő hűséges. Tehát mihez kell ragaszkodnom? A reménységemet kell megvallanom. 

Ha látszik, az már nem reménység. Azt kell megvallanom, amit nem látok! Azt kell megvallanod, amit nem érzel! Azt kell megvallanod, ami még nincs meg! És ennek a Főpapja Jézus Krisztus. Ő ott van az Atya jobbján, és azért esedezik, és azért mondja ki a hatalommal teli szót, amiért te is kimondod. Amikor te kimondod, Ő ugyanúgy kimondja, és amikor Ő szól, az meglesz. Amikor Ő parancsol – veled együtt –, akkor az előáll. És ez igaz azokra a prófétai szavakra is, amik ma itt elhangzottak konkrét személyekre vonatkozóan. Meg kell ragadni, és bátran ki kell azt mondani! Ha nincs semmi, amit remélsz, akkor gyakorlatilag nincs semmi a hit számára, amit megragadjon. 

A reménység a jónak egy örömteli és magabiztos várását jelenti – nem csupán ábrándozva várom a jót –, hanem olyan biztos vagyok a jóban, ami jön rám, hogy rá merek támaszkodni. Az életemet rá merem építeni. Merek e szerint dönteni anyagilag, időben és kapcsolatokban is. „De hát ez felelőtlenség!” – mondják talán neked. A világ szerint igen. 

A reménység a jónak egy örömteli és magabiztos várását jelenti – nem csupán ábrándozva várom a jót –, hanem olyan biztos vagyok a jóban, ami jön rám, hogy rá merek támaszkodni. Az életemet rá merem építeni. Merek e szerint dönteni anyagilag, időben és kapcsolatokban is. „De hát ez felelőtlenség!” – mondják talán neked. A világ szerint igen.

„Felelőtlenség” – talán Ábrahámnak is ezt mondták. „Kimész a pusztába, itt hagyod ezt a komfortos helyet. A házasságkötésedkor vajon azt ígérted, hogy a feleségedet a pusztába viszed a homokdűnék közé? Nem azt ígérted, hogy ellátod minden jóval, tejben, vajban fürösztöd?” Hát, valószínűleg voltak gúnyos és számonkérő hangok is. De ha ezekre a beszédekre nézett volna Ábrahám, nem ment volna egy tapodtat sem Háránból!

Sokan azt mondják, hogy „ne keltsd fel az emberekben a reménységet, mert egy hiú ábrándokat fognak kergetni, és délibáb után futkosnak egész életükben, és nagy csalódás lesz a vége”. Igen, ha a reménységnek nincs alapja, és csupán üres ígérgető szavak. De minden Istentől származó dolognak van alapja! És az az alap a fundamentum, az Ő Beszéde, az Ő ígéretei. Ha az Ő ígéretében van a reménységed, akkor van alapja az általad kimondott reményteljes jövődnek.

„Menj ki éjjel a szabad ég alá, nézd és számold meg az égen a csillagokat!” – mondta az Úr Ábrahámnak. Ő pedig kezdte újból a számolást: „ezerötszáznegyvennégy, ezerötszáznegyvenöt…” Ezen agyalt éjszakákon át, éveken át! „Ilyen sok lesz az utódom. Ennyi gyerek. Ennyi unoka. Ennyi dédunoka, ennyi ükunoka… Ó, Istenem! De még egyet sem tudtam csinálni…” Ábrahám ezeken gondolkodott, pedig természetes szinten minden ellene mondott ennek. 

Isten azt akarja, hogy a vágyam ne pusztán hiú ábránd legyen; az előttem lévő cél, jövőkép ne csak egy vágy, óhaj, képzelet legyen, hanem bibliai reménység legyen. Isten a Reménység Istene, te reménységednek az Istene. Ez pedig a jónak egy olyan magabiztos várását jelenti, amit a Zsid.11,1 mond: „a hit a reménylett dolgok valósága” – anyaga, szubsztanciája, lényege. Vagyis ha nincs, amit remélünk, akkor nincs a hitnek a valóságba, a látható világba mit behozni, és anyagot ölteni. Ahhoz, hogy a hitünk meg tudjon ragadni valamit, és tudjon dolgozni valamivel, ahhoz szükséges, hogy legyen reménység, és be tudja azt a láthatóba, a létezőbe hozni. 

És ha az Isten szíve szerint való reménységet építjük és keltjük fel magunkban és egymásban, akkor az nem fog csalódást okozni, nem fog szégyent hozni senkire sem. Senki nem fog emiatt pironkodni, mert azt mondta Isten, hogy „a reménység nem szégyenít meg soha téged”. A reménység nem szégyenít meg. A hiú ábránd lehet...

Róma.5,1 „megigazulva hit által…”

Ha megnézzük a következő bibliaverseket, Pál apostol itt a hitből való megigazulás néhány gyümölcsét, következményét írja le. Nézzük sorra:

1. Békesség Istennel

A hitből való megigazultság első következménye: békesség Istennel. Amint megigazultál Jézus Krisztusban, az Istennel való kapcsolatodból, az Isten és közted levő békétlenség, a bűn, az akadályoztató erő félre lett tolva, és nincs már gátló erő, hanem bátran tudsz menni Őhozzá. Nincs, ami visszatartson.

Amikor Ádám és Éva vétkezett, bűnbe esett, egyből elbújtak. „Miért bújtál el? Hol vagy? Ettél arról a fáról?” – kérdezte Isten. „Hát…, az asszony mondta, hogy egyek!” – mondta Ádám. „A kígyó volt az, ő vett rá!” – mondta Éva. Az emberiség életében beindult a másik hibáztatása, a bűnbakkeresés.

„Megigazulva hit által…” 

Mondd ki velem együtt: „Megigazultam a Jézus Krisztusba vetett hit által, ezért békességem van Veled, Istenem.” Ez a te megvallásod (ez a ’homologeó’). Amikor ezt hittel kimondod, akkor ezzel a megvallásoddal Jézus Krisztus együttmunkálkodik, és ugyanezt vallja meg Ő is, ugyanezt mondja ki teremtő szóval. Végülis, mégis a te szádat használja Isten, hogy a békesség betöltsön. És nem pusztán egy ’semmi nem történik’, passzív, gyümölcstelen nihil, csend a békesség, hanem egy ’mindennel teli’: a ’jelenléttel’, megelégedettséggel teli shalom, amiben nincsen hiány, nincs feszültség, nincs frusztráltság. Teljesség van – ez a békesség.

Nem igazán számít, hogy mások mit mondanak rólad, ha te tudod, hogy Isten azt mondja: „békességben vagyunk, Balázs. Békességben vagyunk.” Mindegy, mit mondanak emberek. Amikor tudod, hogy ott van a te szívedben ez a bizonyosság, akkor neked békességed van. Tudod, hogy Isten rád néz, és öröme van. 

A múltkor láttam egy videót, amiben nagyon nevetett az egyik riportalany, és ahogy nevetett, ott mellette mindenki elkezdett nevetni. Először csak kicsit, aztán – ahogy tovább hahotázott – egyre jobban. Biztos láttatok már ilyet. Igen, amikor Isten rád néz: öröme van. Elmosolyodik. És amikor jönnek a gondok, problémák, szükségek, félelmek – koronavírus… több száz országban milliók megfertőződve, sok tíz millió munkanélküli; jön mindenki a maga gondjával és problémájával –, és eközben Isten rád néz, és örömre derül. Miért? Sofóniás próféta mondja: Sof.3,17 „az Úr, a te Istened van veled. Erős Ő, megtart, és örül te rajtad örömmel. Hallgat az Ő szeretetében, sőt, énekléssel örvendezik neked.”

Kisgyerekként volt, hogy indiánszökdeléssel, fütyörészve szökdécseltünk az utcán. Nem biztos, hogy az Úr éppen így ugrál, de az biztos, hogy örvendezik benned. Elkezd énekelni, elkezd dudorászni, fütyörészni, mikor meglát téged, és azt mondja: „Na, végre elhitte! Most már nem tudja az ördög becsapni! Tényleg elhitte, hogy igaz ember, tényleg elhitte, hogy megbocsáttattak a bűnei! Na végre!” 

- „Látod, Fiam, érdemes volt…”

- „Hát, Atyám, már régóta vártuk – néhány évezredet vártunk erre –, de tudtam, hogy meglesz, és megtörtént.”

Isten az irántad érzett szeretetében egyszerűen pihen. Jól érzi magát, amikor rád néz, mert tudja, hogy békességed van Vele.

2. A hitből való megigazultság másik következménye: belépés a kegyelembe.

Róma.5,2 „Aki által hozzáférésünk van hit által a kegyelemhez, amiben benne állunk.”

A hitből való megigazulás által beléptél Isten jóindulatába, Isten kegyelmébe, az Ő kedvezésébe. Ez egy mindent megváltoztató erőteljes igazság. Úgyis lehetne mondani, hogy ’protekciód van Nála’. Mert amikor szólsz Hozzá, rád néz, és mit csinál? Sofóniás próféta szerint a Mennyei Atya örül rajtad. És amikor örül rajtad, akkor biztos lehetsz benne, hogy jó úton halad az ’ügyed’. 

3. A hitből való megigazultság következménye: büszkélkedünk, örvendezünk Isten dicsőségének reménységében

Róma.5,2 „Dicsekszünk, büszkélkedünk, és örvendezünk Isten dicsőségének reménységében, és Isten dicsőségének egy biztos várásában.” 

Ez mit jelent? Hogyan mondhatjuk, hogy dicsekszünk? Hogyan mondhatjuk, hogy büszkélkedünk, örvendezünk Isten dicsőségének a reménységében? Hogyan lehet ezt kimondani? Ez azt jelenti, hogy biztos vagyok abban, hogy Isten dicsősége meg fog nyilvánulni, és ezért dicsekszem ezzel. Azért dicsekszem, mert tudom, hogy így lesz! Nem dicsekednél olyannal, amiben bizonytalan vagy, hogy meg fog történni vagy nem történik meg. De a Szent Szellem itt azt mondja, hogy megigazulva hit által „dicsekszünk, büszkélkedünk, azaz örvendezünk Isten dicsőségének reménységében. Miért? Mert annyira biztos vagyok benne, hogy ezt várom, így rád néz az Úr, és azt mondja: „ezért meg is csinálom” – és az Ő dicsőségét megnyilvánítja.

Jézus egyik neve Immanuel, azaz ’Velünk az Isten’. Isten mindenütt jelen van, igaz? De egészen más, amikor személyesen kapsz kijelentést arról, hogy veled van az Úr, abban a konkrét helyzetben. Nem ’csak úgy’ általánosságban mindenütt jelen van; hiszen jelen van a Marson, a Jupiteren, más galaxisokban, hanem konkrétan a te mostani nehézségeidben, kihívásaidban is jelen van. Sőt, még a személyes jelenlétben is vannak különbségek. Amikor az Ő jelenléte meg is nyilvánul, az ismét egy más dolog. 

Isten azt mondja, hogy „az Én jelenlétem dicsőségesen megnyilvánul”. A megigazulás egy másik következménye, gyümölcse, hogy tudok ezzel dicsekedni, mert biztos várakozásom, bizonyosságom van, hogy Isten jelenlétének dicsősége meg fog nyilvánulni itt a jelenlétünkben.

4. A megigazulás gyümölcse az is, hogy „büszkélkedünk, dicsekszünk, örvendezünk a próbákban, háborúságokban, a szenvedésekben, a bajokban is”.

Róma.5,3 „dicsekszünk, büszkélkedünk, és örvendezünk a megpróbáltatásokban is.”

Az emberi lélek nagyon ’furfangos kreálmány’. Képesek vagyunk rendkívül ravaszul sajnáltatni önmagunkat. Nem tudom, észrevettétek-e már. Ilyen a testi természetünk. Azt vettem észre, hogy ez kultúrától, kortól, családi állapottól függetlenül így működik. Ádámtól, Évától örököltük. Sőt, a testi természetünk szereti is ezt, meg profik is vagyunk benne. 

De Pál apostol azt mondja, hogy „büszkélkedünk, dicsekszünk, örvendezünk a próbákban, a háborúságokban, a szenvedésekben, a bajokban”. Hát, hogy lehet ilyet mondani?! Úgy, hogy a szívemben újból meg újból megelevenítem, és bevésem az elmémbe, hogy semmi sem történik Isten kontrollja nélkül! Isten mindent kézben tart! Nem csúszott ki ez a helyzet a kezei közül. Nem úszott el – mert összejött annyi e-mail, hogy ennyit nem lehet már megválaszolni; összejött annyi imakérés, hogy pont az enyém kimaradt. Nem, ’nem csaptak össze a feje felett a hullámok’.

Bármi, ami történik veled vagy velem, az Isten megengedő akaratán át van szűrve. Nem történhet veled olyan, amit Isten nem engedett meg. Ha megtörtént, akkor azt Ő megengedte; és tudod, hogy miért engedte meg? Mert meg van írva, hogy Isten nem enged téged nagyobb próbába, mint amiből tudja, és biztosan látja, hogy ki tudsz jönni győztesen (1.Kor.10,13). Ha bármilyen nyavalyában, próbában, nehézségben, keserűségben, csüggedésben, kihívásban vagyok, akkor elkezdek dicsekedni, büszkélkedni, és örvendezni. De miért? Azért, mert: 

„Mennyei Atyám! Ezek szerint Te láttad, hogy ezt én mind ki fogom bírni, ki tudok mindebből jönni győztesen. Hát, ez fantasztikus! Igen nagyra becsültél engem! Jól felértékelted a hitemet! De ez nagyszerű! Akkor így is állok hozzá! Kijövök belőle győztesen, és nem kezdek el siránkozni, nem kezdem el nyalogatni a sebeimet – és Te pedig büszke leszel rám.” Ámen!

Elkezded elhinni, ami a Róma.8,28-ban van: „hogy minden dolog összedolgozik a te javadra, mert szereted az Urat – ahogyan meg van írva: „Az Istent szeretőknek minden a javára van.” És ez a kijelentés már nem csupán egy üres vallásos mondásként vagy frázisként hangzik a szádból, hanem abban a helyzetben egy biztos reménység-alapként a pozitív, jó várakozásom teljes, biztos tudatának az alapjaként van ott ez a bibliavers. 

Róma.5,3-4 „Tudjuk pedig, hogy a hosszútűrés (vagyis a kitartás) állhatatosságot szerez, ez az állhatatosság pedig kipróbáltságot (azaz jellemet).” 

Tehát bármilyen próbában vagy, az azért van, mert az Úr azon dolgozik, hogy fejlessze, változtassa a karakteredet, jellemedet, hogy a Krisztus kiábrázolódjon benned, hogy előhozza belőlünk a Krisztust. 

Tudjátok jól, hogy a katonákat nem a kantinban képzik, nem ott lesznek harcedzettek. Nem a kantinban válnak bátrakká, nem a kényelmes fotelben, és nem joystick-kel a képernyő előtt. A kommandósok nem szórakozás közben készülnek a harcra, hanem megizzasztják őket. Kemény kihívások elé állítják őket úgy, hogy közben szenvednek, kínlódnak és gyötrődnek. Beletuszkolják őket a kihívások kemencéjébe. 

Nekünk is libakakis mezőn kellett a kiképzéskor hanyatt vágni magunkat a ’Légidesszant!’ kiáltásra. Aztán az ’Atomvillanás!’ kiáltásra pedig hasra. Akkor jött az őrmester, és a lábával lenyomta a fejedet: ’Elviszi a fejét a huzat, katona!’ ’Életben akar maradni?!’ – és újra belenyomta a fejedet a libakakiba. Hála Istennek, mi csak ezt éltük át, de voltak nemcsak ilyen ’libakakis’ kiképzések. De ha ott vagy a harcban, ahhoz, hogy bátran meg tudj állni, ahogy Pál apostol írja: „hogy azon a gonosz napon megállhassatok, fel kell venni Istennek teljes fegyverzetét”. Nem azt mondja, hogy ’van, akire eljön, van, akire nem jön, hanem terád is biztosan eljön. Mert mindegyikőnkre eljön az a gonosz nap. És most ne az Antikrisztus, az Armageddon, stb. napjaira gondolj! Az a „gonosz nap” lehet, hogy pont hétfő reggel van, vagy a múlt héten volt. Amikor olyan kutyául érzed magad… 

Lehet, hogy az a gonosz napod, amikor az ördög el akarja hitetni, hogy nem vagy megigazulva; te egy bűnös, ’nyamvadt’ és szerencsétlen ember vagy! Nem vagy arra méltó, hogy Isten meghallgasson. Nem vagy arra méltó, hogy meggyógyítson, megérintsen. De te akkor előállsz, és a próbák, a kihívások kemencéjében ahogy megerősödtél, megizmosodtál hitben, és azzal az erővel, ami Krisztusban van – és „mindenre van erőd a Krisztusban” –, ellenállsz a gonosznak, és azt veszed észre, hogy elment. Mintha nem is lett volna. 

A már bizonyított, a kipróbált jellem egy stabil, bizalomteljes várakozás a jóra. Amikor valakinek kipróbált krisztusi jelleme van, az jót vár. Onnan lehet tudni, hogy érettségre jutottam, hogy jó várok Krisztusban a holnapomtól. 

Ott van a kertünkben egy nagy cseresznyefa. Három nappal ezelőtt alig volt még piros, most már lehet róla rendesen enni. Három nap múlva pedig mindegyik teljesen érett lesz. Ahogy telnek a napok, egyre érettebbek. Ez nemcsak a cseresznyére igaz, hanem rád is. Ahogy jönnek a próbák, jönnek a nehézségek, Krisztusban haladunk előre, és a krisztusi azt eredményezi bennünk, azt a gyümölcsöt fogja előhozni belőlünk, hogy elkezdjük a jót várni, reménységet szólni, és ragaszkodunk a reménységünk megvallásához. 

Minél érettebb vagy, annál bátrabban mondod ki a reménységedet. Minél inkább a krisztusi jellem nyilvánul meg benned, az azt jelenti, ahogy telnek a hetek, hónapok a koronavírus időszaka alatt, akkor is reménységet tudsz szólni, akkor is a reménység megvallása hagyja el a szádat. És Jézus Krisztus pedig ezeknek a reményteljes megvallásaidnak a Főpapja. Azért van ott az Atya jobbján, hogy mindezt megvalósítsa.

A Római levélben azt mondja Pál, hogy „a reménység nem szégyenít meg” (szó szerint azt jelenti, hogy a ’szégyentől elpirulni’, ’elszégyelli magát’). Amikor a Reménység Istenétől van a reménységed, az Ő ígéretében van a reménységed: akkor az nem fog téged szégyenben hagyni, és nem fog téged csalódottságban hagyni. 

Persze Isten azt nem ígérte meg, hogy máról holnapra. Ábrahámnál is, Dávidnál is teltek az évek, mire a reménységük beteljesedett. De az biztos, hogy nem fogsz soha megszégyenülten pirulni és pirultan elkullogni az ellenség előtt. 

Mondd ki velem: „Mennyei Atyám! Az én reménységem nem szégyenít meg. Mert Te vagy az én reménységem.”

Ha házas vagy, akkor ne engedd a barátaidnak, munkatársaidnak, ne hagyd szótlanul, amikor a házastársukról cikizően beszélnek. Ne hagyd szótlanul! Ne engedd! Legyen neked egy biztos várakozásod, stabil reményed afelől, hogy te soha nem fogsz elválni. És nem azért, mert makulátlan vagy, vagy mert makulátlanok vagytok, hanem azért, mert van egy élő reménységetek és egy Reménység-Istenetek, és a reménység megvallásának a Főpapja ott van az Atya jobbján. Felejtsd el a múltadat.

Fel kell számolni bizonyos régi dolgokat, ki kell törölni az agyadból, az elmédből! A mobilon előfordul, hogy nem tudsz új applikációt letölteni, ha nincs elég memória-hely rajta: „Megtelt, nincs elég tárhely, kérjük a memória felszabadítását!” 

Tudod, hogy még a mobilodnak is időnként a memóriájával van gond! Isten azt mondja, hogy: „Fiam/lányom, lehet, hogy a memóriáddal van gond. Fel kell most szabadítani! ’Eressz rá valamilyen tisztítóprogramot’! Ereszd az elmédre Jézus Krisztus vérét, hogy a múltat, a tegnapot kigyomlálja, lesöpörje, és beleültesse a reményteljes jövődet. Ámen!

Tudod, olyan fényes és biztos a jövőd, mint Isten irántad való szeretete.

Róma.5,5 „Kitöltetett a szívünkbe Istennek szeretete a Szent Szellem által.”

Annyira látod biztosan a jövőt, amennyire biztos vagy benne, hogy Isten az Ő szeretetét beléd töltötte a Szent Szellem által. Sokkal könnyebb elhinni, hogy Isten szeretete belém töltetett a Szent Szellem által, amikor a Szent Szellem ajándékai megnyilvánulnak. Például elkezdesz prófétálni, elkezdesz nyelveken szólni, elkezded a hit ajándékával cselekedni Isten dolgait. Bármely más szellemi ajándékot használsz, sokkal könnyebb elhinned, hogy a Szent Szellem az Atya soha el nem múló ’agapé’ szeretetét is beléd töltötte.

A reménység nem szégyenít meg

Zakariás 9,12 „Térjetek vissza az erősségetekbe ti reménységnek foglyai!” 

Isten azt akarja, hogy a reménység foglya legyél. Ne is tudj megszabadulni a reménységtől, még ha akarsz, akkor sem, hanem foglyul ejtsen a reménység, és így élj. Akármilyen körülmények közé kerül is az életed, egyszerűen ki tudod mondani: 

„Kedves Szent Szellem, hiszem, tudom, hogy a Mennyei Atya szeretetét, Isten agapé, örökkévaló szeretetét, Te most is belém töltöd. Nagyon nem érzem, de kimondom és megvallom, mert elhiszem.” 

Persze van, amikor érzed is, akkor mondd azt, hogy érzed. Más szavakkal, nem tudsz jobbat tenni, mint egy adott helyzetben Isten Beszéde, Isten ígéretei szerint a legjobbat hinni, és a legjobbat várni. Istennek ez a terve, ez az akarata, hogy hidd – mind a magad, mind a körülötted levők számára is – a lehető legjobbat, mert Ő reményteljes jót készített számodra (Jer.29,11).

A Róma 4,17-ben Ábrahámról az van megírva, hogy „Én sok nép atyává tettelek téged”.

Isten ezt múlt időben mondja, pedig Ábrahámnak nem volt egy gyereke sem még. „Sok nép atyjává tettelek téged.” És hát persze, hogy Sára elkezd nevetni. Azért jó, hogy inkább nevetett, mint sírt. Jól megnevettette az Úr. Ebben a helyzetben Sára elkezdhette volna sajnálni is magát: „Jaj, jaj! Nem tudom ezt úgysem elérni. Hát ez, sosem lesz lehetséges…” Tehette volna ezt is, de nem ezt tette. Pedig a dolgok természetes szinten való állása szerint lett volna oka a kesergésre. A testi természet milyen sokat romlott évezredek óta! Mi magyarok, egyből elkezdjük magunkat siratni és sajnálgatni, Sára meg elkezdett nevetni: „Hahaha! Már negyven éve megszűnt a menzeszem… Istenem, Te nem is tudod!” Sára számára ez nevettető volt. Ő ezt nem önsajnálattal mondta, hanem nagyon viccesnek találta. Mennyire más életszemlélet és gondolkozásmód…

Biztosan voltatok már ti is úgy, amikor Isten ígéretei, a kimondott prófétai szó üzenete oly messze volt a körülményeimtől, messze volt a természetes lehetőségeimtől; nagyon elérhetetlennek tűnt. Amikor jóval a természetes korlátaimon túl volt. Ilyenkor mit váltott ki belőlünk? Önsajnálatot, keserűséget vagy pedig egy nevetést? Vajon nevetek a mostani körülményeimen, hogy ’haha, ezt is magam mögött fogom hagyni!’? Persze nem biztos, hogy Sára így nevetett – azt Isten tudja. Mondhatnánk azt, hogy „Hát, Uram, Te ugyanezen a bolygón élsz? Mert én itt élek a Földön!…” 

Nem, valóban az a helyzet, hogy Isten tényleg egy másik dimenzióban létezik, és azt akarja: „Gyere, lépj át te is! Gyere, lépj át, mert Én sok nép atyjává tettelek téged!” – múlt időben. 

Ez azt jelenti, hogy Isten nem úgy szólítja a dolgokat, ahogy most látszanak, hanem Isten nem úgy szólítja a dolgokat, ahogyan azok az Ő tervében vannak. Isten tervében az volt, hogy Ábrahámnak sok gyermeke, sok leszármazottja van. És azt mondta: „Én már sok nép atyjává tettelek téged”. És ezt a földi pályáján Ábrahám meg sem élte. Jó, tudom, hogy több gyereket megélt, de a ’sok népet’ nem élte meg. De mégis múlt időben mondta Isten. 

A te életedben is van, amit Isten múlt időben kimondott. A fizikai valóságban még semmit nem látsz belőle, semmit nem érzel belőle, de azt mondja Isten: „Ragadd meg! Mert Én olyan Isten vagyok, aki előszólítom azokat, amik nincsenek. Úgy szólítom őket, mintha már meglennének -mert az Én szívemben már megvannak.” 

Nem volt még látható a világosság, de Isten azt mondta: „Legyen világosság!” Előszólította. Nem volt még egy csomó dolgot – füvek, fák, virágok –, Isten előszólította, és meglett. Bármi, amit Isten előszólít, az meglesz – mert már megvan szellemben, Őbenne! 

Isten azt akarja, hogy használd a szádat, és mondd ki az Ő teremtő, a nem-létezőből létezőbe előszólító Szavát, Vele együtt! 

Mondd ki a te megvallásod Főpapjával együtt – akiben hiszel, és teljességgel bízol Benne – az Ő nem-létezőket előszólító Szavait! És amikor te hittel kimondod, Ő veled együtt munkálkodik, parancsol, és előállnak a dolgok. Nem utánad, hanem veled együtt parancsol, amikor te kimondod. Ez igaz a munkahelyedre is. Ha csökkentették a fizetésedet, kezdjetek el szólni: áldjátok a munkahelyeteket, áldjátok a gazdasági helyzetét, hogy visszahozzák a korábbi mértéket. Hívjatok elő új lehetőségeket! Hívjatok be új embereket Isten népe közé, Isten Királyságába! Szóljatok megértéseket, megvilágosodásokat a szívekbe, hogy kapjanak kijelentést Isten szeretetéről és jóságáról! Ami még nincs, de Isten akarata, hogy legyen – azt hívjuk elő! 

Róma.4,19-20 „Ábrahám erős volt hitben. Nem gondolt az ő saját elhalt testére, és mintegy százesztendősen nem gondolt Sára elhalt méhére sem. Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, és dicsőséget adott Istenek.”

Természetesen először a reménysége volt meg, és utána jött a hit: „A hit a remélt dolgoknak a valósága.” Ábrahám hitt egy reményteljes, jobb jövőben. Már látta magát és Sárát, szemei előtt volt a kép, ahogy tologatják a babakocsit a homokbuckák között; viszi a hátán a batyuban, őrzi, simogatja. Tudta előre, hogy fiú lesz, mert Isten megmondta neki. A természetes reménység dacára – mert a körülmények nem kecsegtették reménységgel – mégis reménykedve bízott és hitt, hogy minden úgy lesz. És úgy is lett.

Ezért mondja Zakariás próféta, hogy „a veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amiben nincs víz. Térjetek vissza az erősségetekbe, reménység foglyai!”

Isten azt akarja, hogy Jézus Krisztus vére, a szövetség vére ’ejtsen foglyul’, hogy elhiggyétek, hogy e vér által meg vannak bocsátva a bűneitek, ez a vér megtisztított minden bűntől és hamisságtól; Jézus a vére által megigazított, és Jézus vére által meg vagy szentelve, el vagy választva Isten számára. Amikor ezt elhiszed, akkor Jézus vére egy minden területen üdvözítő erőt szabadít fel, és kiszabadít a veremből, abból a kútból, amiben nincsen víz, és tudsz inni a Szent Szellem jelenlétéből. Szent Szellem pedig Isten ’agapé’ szeretetét tölti beléd, ami kiszorítja a félelmet, a frusztráltságot, kiszorítja az alkalmatlanság-, méltatlanság- és kisebbségi érzéseket, és azt veszed észre: ’nem is tudok mást tenni, foglya vagyok a reménységnek! Bármilyen közegben vagyok: a jót várom! Mert tudom, hogy az én Istenem a Reménységnek Istene. Tudom, hogy az én Istenem teljes bizonyossággal jó jövőt, reményteljes holnapot készített a számomra.’ 

Egy imával fejezzük be: 

’Mennyei Atyánk! Köszönöm a Te kegyelmedet, köszönöm a Te szeretetedet! Köszönöm az üdvösségnek, a reménységnek sisakját, amit most felveszek; megerősítem magamon, és nem engedem, hogy az elmémben a régi dolgok, a múltbeli dolgok, a régi, ádámi testi természet elvonja a figyelmemet, tekintetemet, a hitemet, reménységemet a Te ígéreteidtől. Mert Te Jézus, ott vagy az Atya jobbján. Te vagy az én megvallásaim Főpapja. 

Ragaszkodok a reménységem megvallásához. Nem akarok se a magam, se a mások jövőjére negatív dolgokat kimondani. Elkötelezem magam, hogy azt a jó jövőt, azt a reményteljes jövőt mondom ki, és azon gondolkodok, amit Te gondoltál ki, és Te terveztél el számomra – az ül be az én elmémbe, azt mondom ki, és Úr Jézus Krisztus, Te mint az én megvallásaim Főpapja ezzel munkálkodsz együtt. Veled együtt ezt szólítjuk elő – amit még nem látunk, ami még nem létezik a tér-idő-anyagi világban, de ahogy kimondom Veled együtt: tudom, meglesz! Az Úr Jézus nevében.’ Ámen!

Dávid Sátora Gyülekezet, 2020. június 14. vasárnap