Van reménységünk!

Jób 14,7-9 „Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak. Még ha elvénül is a földben a gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.”

Láttatok már ti is több olyan kiszáradt fatörzset – lehet, hogy kitermelték, ki is fűrészelték, otthagyták, de az oldalából egyszer csak kinő egy új hajtás. Ez a reménységről is egy kép – nem véletlenül.

A reménységről fogok ma néhány szót szólni. Két héttel ezelőtt Barry is a reménységről beszélt. Mondhatod: „De már olyan sokat hallottunk a reménységről!” Isten a Reménységnek Istene, és én ma Istenről szeretnék beszélni nektek. Ezt csináljuk már évek – évtizedek – óta, és nem untuk meg. Hiszem, hogy ez az az időszak, amikor Isten felébreszti és megerősíti bennünk a reménységet.

Múlt alkalommal beszéltem a pusztáról. A 2. Mózes 15-ben, amikor átkelt Izrael népe Izrael népe a Vörös-tengeren, néhány nap múlva ott voltak a Sur pusztájában. A „puszta” héberül szó szerint azt jelenti, hogy „száj, beszélő szerv”. Isten az Ő embereit, a hit hőseit, de az Ő népét is újból meg újból bevezette/vagy kivezette a pusztába. És nem azért, hogy kínlódtassa őket, nem azért, hogy gyötörje őket, hanem azért, hogy a szívükhöz szóljon, hogy a Beszélő Isten hangját felismerjék, meghallják. 

Most egy ilyen időszak van – személyekre, gyülekezetekre, de országokra és népekre vonatkozóan is –, hogy meghalljuk Istennek a hangját. Egy pusztai időszakon megyünk át, és hiszem, hogy Isten most reménységre, egy újrakezdésre szólít fel. Az az üzenete Istennek ezekben a napokban, hogy reménységet akar adni beléd, hogy láss egy olyan jó és jóval teli jövőt, amit Isten lát veled kapcsolatban. 

Amikor vihar van (akár a sátortáboros gyerektáborra gondolunk, amikor imádkoztunk, dicsértük az Urat, és kettévált a vihar, és kihagyta a tábort… De olyan is volt, hogy fogtuk a sátor-rudakat, hogy ne vigye el a szél, és amikor elvonult a vihar, mindegyikünk megkönnyebbült), nem olyan jó érzés a viharban ott lenni, de a viharban is ott van Isten, és a viharban is Ő az Isten. Isten olyan személy, akire mindig számíthatsz, akire mindig támaszkodhatsz. Viszont minden egyes vihar után valami új dolog jött létre.

Jól tudjátok, hogy a kertben ha a gyomlálás vagy fűnyírás után jön az eső, kezdheted újra. Nem kell várnod egy hetet, hanem amint elvonult az eső, és utána új fű, új gaz, ’új’ kezdődik. Vihar után sok minden új kezdődik. A vihar után újat kezd Isten. Ezen időszak után sokunkban – és nagyon sok közösségben is, családban és az országban is – Isten újat kezd.

Ma reggel megnéztem az emailjeimet, és jött egy levél azzal, hogy „Olvasd el!”. Kinyitom, és azt olvasom: „Ma újat adok. Új életet adok!” És utána kaptam az örömhírt, hogy megszületett Liliána, Attilának és Timinek a kislánya.

Amikor elvonul a vihar, akkor Isten újat ad – új életet, új perspektívát akar adni. Sok mindent akar Isten számunkra kinyitni. Amikor az Úr egy ajtót kinyit, akkor nem csak azzal szembesülünk, hogy belépünk egy új területre, hanem Istennek új kihívásával is szembesülünk. Hagyjuk és engedjük, vágyjuk és akarjuk, hogy Isten valami újat cselekedjen! Vezessen valaki új személyhez; vagy egy régi ismerőshöz, de új módon. Odavezet egy régi munkatárshoz, akivel nem tudtunk még sosem mélyebben beszélgetni, de most egy új módon, most az Úrról tudtunk vele beszélni. Hagyd, hogy egy új kijelentést tudjon adni a szívedbe! Ahogy Imi is mondta az 5 perces kijelentését arról, hogy „az Úr uralkodik”. Láttam, ahogy az beleakadt a szívébe, mert az egy kijelentés volt. Ahogy egy kijelentést hittel elmondunk, abban benne van a nyitott szívű hallgató számára is megragadható hit – ami által a hallgatónak is kijelentéssé tud válni. Igen, az Úr uralkodik a viharok között is! Az Úr uralkodik a vírushelyzetben, a karanténban is! Istennek uralma nem gyengült meg. A reménység az nem pusztán magánügy, nemcsak egyéneknek szól, hanem a Reménység Istene, Isten reménység üzenete közösségeknek is szól; szélesebb, mint én; tágabb, mint te: a családunkra, gyülekezetünkre, városunkra, az országunkra is szól, a nemzeteknek is szól!

Európa kínlódik, gyötrődik, sokféleképpen akarják megoldani jószándékú emberek. De ebből a helyzetből Isten egy újat akar kihozni, új kezdést akar. És adjuk át a kezdeményezést az Ő kezébe, hogy hadd tudjon egy általa kigondolt újat, hadd tudjon új gondolkozásmódot, új szokásrendet létrehozni. A Vele való közösségnek, vagy a barátoddal, testvéreddel való közösségtartásnak egy új, egy krisztusibb módját előhívni, előhozni ez által a vírus-karanténos helyzet által is.

Ismeritek az 1.Korinthus 13,13-at ott a szeretet ’himnuszának’ végén mondja, hogy „megmarad a hit, a remény, a szeretet, és ezek közül legnagyobb a szeretet". Lehet, hogy úgy gondolkodtunk erről, hogy ’hit’ – vessző – ’remény’ – vessző – ’szeretet’. Lehet, hogy valami köztes, átmeneti dolognak tartottuk a reménységet. De ennél sokkal fontosabb, és sokkal lényegesebb a reménység. 

Reménység nélkül nem tudsz felkelni az ágyból. Reménység nélkül nem borotválkozol meg, nem veszed le a pizsamádat, és nem öltözöl fel. Ha nincs reménység, akkor nem mész férjhez. Azért veszel valakit feleségül, mert van reménységed a holnap felől. Azért nemzetek, szültök gyereket, mert van reménységetek. Azért mész el dolgozni, mert reméled, hogy kapsz érte valamit. Isten ma akar reménységet adni. Ne várjunk holnapra, hogy „a reménység Istene majd a jövőben…”. Isten MOST akar reménységet adni, és most akar megerősíteni a reménységben. 

Az az ember, és az a közösség/család/gyülekezet vagy nemzet, akinek van reménysége, hogy megváltoznak a körülményei, az aktívan képes tenni is annak érdekében. Aktívan képes tenni annak érdekében, hogy valóban változzanak a körülmények. Amikor Isten megerősíti a reménységet, akkor a reménység tettre késszé tesz. Olyan, mint a versenyparipa, hogy már alig várja, hogy felhúzzák a fakknak az ajtaját, és elkezdjen rohanni, hogy beérjen a célba győztesen. Akinek reménysége van… annak az elméjébe is jönnek a kételkedő gondolatok: „Mit tudok én változtatni?”; „Ki vagyok én, hogy rajtam keresztül változás történjen? Képes Isten ilyenre?” 

Ne feledjük, hogy igen, Isten képes ilyenre – még rajtam, vagy rajtad keresztül is. Gondoljunk Gedeonra! ’De hát én vagyok a maradék, én vagyok a legkisebb, én vagyok a legszerencsétlenebb, én vagyok a ’legtalentumatlanabb’, én vagyok a ’leggírátlanabb’!’ Isten ekkor azt mondta Gedeonnak: „Na, pont általad, pont rajtad keresztül fogom a szabadítást elvégezni!” Összehívta a népet, összejöttek több mint harmincezren, és Isten pedig szépen hazaküld(ettet)i őket, és ottmaradnak összesen egy maroknyian, csupán háromszázan. Isten gondoskodott arról, hogy végképp ne legyen arra lehetőségük, hogy magukban bízzanak. 

Isten gondoskodott arról, hogy természetes szinten semmi lehetőségünk se legyen arra, hogy mi magunkban bízzunk, hogy mi majd képesek leszünk megváltoztatni ezt a népet, ezt a nemzetet, ezt a várost; ezt az országunkat. De Isten rajtad keresztül képes rá! Gedeonon keresztül is képes volt! Pedig Gedeon tele volt kisebbségi érzéssel, bezárkózott, önkéntes karanténba vonult a midianiták miatt, ott volt a fészerben, ott csépelte a búzát, amikor Isten angyala megjelent neki. De Isten most azt mondja, hogy akármennyire elbújtunk, akármennyire magunkba fordultunk: Isten téged akar használni, hogy reménységet gyújtson. Isten téged akar használni, hogy megváltoztassa ezt a népet, ezt az országot.

Isten nagyon sok mindent képes és akar megváltoztatni a reménység által, bennünk is és általunk is. Ha van reménységem, akkor nem úgy látom magam, mint mások. Ha van reménységem, akkor kimegyek, ahova megyek, és azt látom, hogy ’az én Istenem velem van’. Ha van reménységed, akkor lehet, hogy bár mások azt mondják: ’na, itt jön a kétlábon járó szerencsétlenség, jön a lúzer’, te pedig úgy gondolkozol – mert van reménységed –, hogy: „az én Atyám teremtett itt mindent. Övé itt minden, ami csak létezik, látható és láthatatlan. Mi az, hogy szükség? Van szükség? Igen. De az én Istenem gondot visel rólam!” És ha így találkozol szükségben lévőkkel, tudsz nekik reménységet szólni, mert mikor reménységed van, másképp látod magad. Kinyitod a szádat, és ugyanaz az életet hozó, körülményeket átformáló isteni Szó, teremtő Beszéd jön ki a szádból, ami Isten szájából, mert ugyanaz a Szellem eleveníti meg, és teszi működőképessé azt a szót, mint, amikor Isten azt mondta, hogy „legyen” – és lett. Szólt és meglett. Parancsolt és előállt. Isten képmására lettünk teremtve.

Volt szó a megvallásról, volt szó Isten Beszédéről. Be kell tennünk, be kell gyömöszölnünk a szánkba Isten Szavait! Láttál már olyan rajzfilmet, amikor egy hörcsög vagy mókus a pofazacskójába gyömöszölte az ennivalót? Már ilyen hatalmas volt… nem bírta olyan gyorsan lenyelni, csak tömte befelé. Isten Beszédét így kell begyömöszölnünk magunkba. Aztán majd leülhetsz, és kérődzhetsz!

A reménység túlnéz, túllát a mán (a mai napon), túlnéz, túllát a mostani körülményeken. A reménység látja a holnapot, de a reménységed az nem csak a holnapodra szól, a reménység a MÁRA is szól. Honnan tudjuk? A Zsidó 11-ben meg van írva: 

Zsid.11,1 „A hit a reménylett dolgoknak a lényege/ tartalma/ anyaga/ szubsztanciája.” 

Ez mit is jelent? A hitednek MOST kell az anyag. A hitednek MOST kell a reménység. És az által vagy a hit hőse, az által tud Isten kivinni a vízre, az által nem fogsz elsüllyedni, az által fog megtartani a viharban, hogy van MOST reménységed! Nemcsak holnap, hanem MOST van reménységed! Isten a Reménységnek az Istene – nemcsak holnap Isten Ő, hanem ma is, most is Isten, a mának is Istene Ő.

Józsué könyvében olvassuk Ákán történetét. Isten megparancsolta, hogy „Jerikó bevételénél minden dolgot szenteljetek Istennek, senki ne tartson meg magának semmit!” Ákán megtartott egy drága babiloni öltönyt, aranyat, ezüstöt, és elrejtette a sátrában. A következő csatában vereséget szenvedett Izrael. Több mint harmincan meghaltak. Soha nem volt még ilyen. A vezetők sírtak, leborultak az Úr előtt, keresték az okát. Az Úr kijelentette, hogy Ákán volt a bűnös. Megvallotta, megkövezték, elégették, követ raktak rá, és az lett Akor-völgye – ami azt jelenti, hogy „zaklató, nyugtalanító, bajt okozó”. 

Amikor elvész az ember reménysége, akkor a szív nyugtalanná válik. Amikor nincs reménység, akkor zaklatottság van belül. Isten a ’shalommal’ reménységet is ad. A shalom az nem vak. Az Ő békessége, az Ő gondviselése, az Ő gyógyítása lát! Előrelát, mert látja azt, aki cselekedte. A shalom nem a ’semmi nem történik’ csendessége, nyugalma, hanem a shalom egy személy: maga a Békesség. Bejön az ember életébe, de amikor nincs reménység, akkor ez a shalom elmúlik, és nyugtalanság lesz. 

Ezért nevezték el ezt a völgyet „a remény elvesztése helyének”. „Itt veszítettük el a reménységet, ebben a völgyben”. Utána évszázadokon át így beszéltek róla, ez volt a neve: „a bajt okozó völgy, a reménység elvesztésének a helye”. Isten most azt akarja, hogy ne legyen a te reménységed elvesztésének helye továbbra is a reménytelenség helye. Ne legyen a reménység elvesztésének a helye az életedben a zaklatottságnak, a nyugtalanságnak a helye. Ő meg akarja ezt változtatni!

Ha van az életedben olyan terület, ahol elveszítetted a reménységet – akár anyagi, vagy kapcsolati, vagy egészségügyi területen –, ragadd meg Istennek a jelenlétét, az Ő Beszédét. Jézus nem akarja, hogy az a reménytelen helyzet az továbbra is reménytelen maradjon. Azt akarja, hogy Ő, mint a Reménység Istene bejöjjön oda a jelenlétével. És amikor Jézus bejön, az nem ’csak’ egy isteni jelenlét, hanem perspektíva nyílik meg előtted – shalom, békesség tölt el. Kiszorul a zavarodottság, kiszorul a békétlenség. Egy nyugalom jön az életedbe.

A Facebookon láttam egy képet: a folyóparton beszélget két kisgyerek. Rugdossák a kavicsokat, és beszélgetnek. Az egyik megkérdezi: „Neked van valaki híres rokonod?” Mire a másik: „Hát, nem akarok dicsekedni, de a múltkor hallottam, hogy az apukám Istent úgy szólította, hogy ’Apám’! – szóval, jó ha tudod.”

Tudod, neked is van híres, igazán nagyszerű rokonod: és Ő a Mindenható Isten!

Hóseás 2,14-15 „Azért Én csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg neki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján.”

Azt mondja az Úr, hogy „kiviszem a pusztába, és a szívéhez beszélek”. A ’puszta’ héberül azt jelenti, hogy ’száj’. Ugyanaz a szó a szájra, a beszélő szervre. Isten kivisz a pusztába, azért, hogy a szívedhez szóljon. 

Nem szeretjük a ’pusztás’ dolgot, nem szeretjük, amikor a pusztában vagyunk. Nem egy komfortos hely. De mégis a puszta az a hely, ahol Isten a szívünket, a lelkünket meggyúrja, hogy meghalljuk a hangját. 

Azt mondja: „A reménység kapujának adom neki az Akor völgyét”. Ahol a szíved leginkább nyugtalankodik, ahol a szíved leginkább elvesztette a reménységet, ahol leginkább megfáradtál azon a területen, ahol elvesztettük a reményt: Isten most azt mondja, hogy „Kivonszlak téged és szólok hozzád, a szívedre beszélek.” Odavonz egészen magához és szól hozzád. És mit mond? 

Azt mondja, hogy „saját szőlőt adok neked”. ’Honnan fogom tudni kifizetni?’ A saját szőlő ebben az esetben Isten ellátását, anyagi áldását jelenti.

„A szívedre beszélek, és ami aggódás ott volt benned, elvesztetted a reménységet azon a területen, mert a körülmények olyanok – mert felmondták az állásodat, csökkentették a fizetésedet, és ugyanakkor pedig tudod, hogy ki kell fizetned a lakás lízing-díját vagy a házkölcsön részleteit, el kell látnod a családot, a gyerekeket és ott van a kérdés benned, hogy ’de akkor honnan?’ Azt mondom most neked, hogy „saját szőlőt adok neked; ellátlak”. 

Ne válasszuk szét sohasem Istennek az áldását és az anyagi gondviselését. Nincs olyan, hogy Isten megáld téged, de azt mondja: egy fillért se kapsz. Ne válasszuk szét a gondolatainkban, ne válasszuk szét az elménkben sem. 

Néha a keresztények szemérmeskednek, nem beszélnek a pénzről, Isten pedig szeret beszélni a pénzről. Isten nem pénzéhes, hanem Ő azt akarja, hogy normálisan és természetes módon viszonyuljunk ezzel kapcsolatban is Őhozzá. Ha szükségben vagy, akkor mondd el Neki őszintén! Ugyanúgy, ha beteg vagyok, akkor nem kezdem azt hogy ’Hát, Istenem, Te tudod nem vagyok olyan jól…, És …’ Mondd el Neki, hogy ez és ez a lelet! Nem mintha Ő nem tudná, hanem a Mennyei Atyánk azt akarja, bevalljam, hogy szükségem van az Ő segítségére. Ez anyagilag is igaz: ha szükséged van az Úr gondviselésére anyagilag, Ő azt akarja: „Gyere hozzám, adok neked saját szőlőt, ellátlak és gondodat viselem!” Csak mondd el, mondd ki, és fogalmazd meg!

Tudod, Isten azt akarja, hogy ahol elveszítettem a reménységemet, azon a területen egy kaput, egy ajtót akar nyitni. Egy újat akar, hogy az a terület a reménységnek az erőssége legyen az életedben. Pontosan azon a területen, amivel leginkább úgy érezted, hogy az ördög megfogott, csapdába csalt, ellehetetlenített; ’elvette a jövőképemet, elvette a reménységemet’; pont azon a területen akarja Isten, hogy megnyíljon a reménységed, és azon a területen legyél a legerősebb és a legtámadhatatlanabb! Pontosan azon a területen akarja Isten, hogy a hős mivolta nyilvánvaló legyen rajtad keresztül. Ahogy elhangzott ma az egyik énekben is: „ahol az én erőm véget ér, ott kezdődik Uram, a Te erőd”.

A kapu az a valahova belépés, vagy a valahonnan való kilépés helye. Isten megnyitja azt a helyet, ahol az ördög meg akar szégyeníteni – vagy meg is szégyenített. Megnyitja egy kapu gyanánt, és azt mondja: 

„Gyere ki, Én kivezetlek a puszta helyzetből, mert meghallottad a Szavamat! Segítségül hívtál, és Én meghallgattalak, és kiviszlek téged új helyre, és megadom a te saját szőlődet! Ellátlak, a gondodat viselem!” Vagy másik oldalról, azt mondja az Úr neked: 

„Megnyitom előtted a reménység kapuját, és beviszlek téged arra az új helyre, ahol megtalálod azt a munkahelyet, megtalálod azt a barátságot, megtalálod azt a kapcsolatot, ahol tisztességet, megbecsülést, békességet, Isten ’agape’-szeretetét át tudod élni.”

Nem tudom, hányan fogtok ennek engedni, de megkérlek reménységgel: ha hazamentek, próbáljátok meg összeírni azokat a területeket, ahol van reménységetek! És azokat a területeket, ahol elvette az ördög a reménységedet! Mert azon a területen, ahol látod és érzed, és meg is tudod fogalmazni, hogy elvette az ördög a reménységed: pontosan azokat a területeket akarja megerősíteni az Úr. Pontosan ott akar ajtót nyitni neked; új lehetőségeket akar adni. Az ördög reménytelenség-blokádjából ott fog az Úr kiszabadítani téged. 

Noé történetét az 1.Mózes 8-ban olvassuk. Noé és családja ott volt a bárkában, megmenekültek. Az egész világ elpusztult nyolcukon kívül –, mindenki meghalt az özönvíz által. Minden állat is, ami nem vízben élt, elpusztult. Noé és családja megmenekült. Már elállt az eső, és csak várt, és várt, és várt… 

Ott volt a reménység benne, de még nem tudtak kiszállni, mert mindenütt víz volt. Kiküldte a madarakat, aztán az egyik visszajött már olajfaággal a csőrében. Már hálát adtak Istennek, a reménységük nőtt. Nem látták még a földet, de már egy rövid olajágat a madár visszahozott. Aztán megfeneklett a bárka. Még mindig nem tudtak kimenni, de ezzel a reményük még inkább erősödött, mert a tapasztalatuk megerősítette a még nem látott dolgokat. Még mindig vizet láttak, és még hónapokig kellett várni Isten szabadítására. És… Isten akaratában voltak. Engedelmességben voltak. Isten vezette oda őket. Nem azért voltak ott, mert engedetlenek voltak. Nem azért voltak ebben a helyzetben, mert valami rosszat csináltak.

Sokan azt gondolják, hogy amikor várakozás idejében vannak, akkor Isten biztosan valami miatt bünteti őket. ’Miért nem tudom ezt csinálni? Miért nem mehetek oda? Miért nem mehetek amoda?’ Miért? Mert most a várakozás ideje van. Isten azt akarja, hogy tanuljunk meg várni. A reménység egy másik dologgal is összefügg, mert nem tudod elválasztani a reménységtől a várakozást, a hosszútűrést. A reménység pedig a jellemünket, a tűrőképességünket növeli.

Mit mond Pál apostol, hogy az ígéretek birtokba vételéhez melyik két dolog szükséges? Hit, és békességes tűrés. Miért várakoztat Isten? Pontosan azért várakoztat, hogy az ígéreteket birtokba tudjuk venni. Mert nem elég a hit, hanem szükséges a békességes tűrés is. 

A próbákat Isten azért adja – ezt a karantén-helyzetet is azért adta –, hogy a reménységet ne add fel. Miért? Mert a reménységben megerősödve, a reménységben stabilan megállva a hithez szükséges békességes tűrésed elkezd növekedni, vagyis stabil lesz a tűrőképességed. Nem fogsz kiakadni. És így, ezáltal az ígéreteket birtokba fogod venni.

Ott volt Noé és a családja. Isten akaratában vártak. Egy olyan jövő küszöbén álltak, amikor Isten az egész emberiséget indította újra, a népeket és a nemzeteket ekkor indította újra. A nemzeteknek az újrakezdésének az ideje volt. Nyolcan voltak! Az összes nép, az összes nemzet, amiről csak tudunk, az mind ettől az embertől származik. Tudjuk, hogy Ádám és Éva… de Noétól és családjától származik minden nép, minden nemzet.

Amikor kinyitotta Isten a bárka ajtaját, azt mondta, hogy „Menjetek, és töltsétek be a Földet!” És Isten most azt akarja, hogy tudd: Ő már kinyitotta a bárka ajtaját! És most azt mondja Isten: „Menj, és töltsd be a Földet! Mert te vagy ennek a Földnek a sója, te vagy ennek a Földnek a világossága! Te vagy ezeknek az embereknek a reménysége, a reményt adó szószólója!”

Isten azt akartja, hogy nyissuk ki a szánkat. És most már el kell hagynunk a bárka biztosnak, komfortosnak tűnő helyét. Az akkor népek számára egy új kezdés volt. Úgy hiszem, hogy ez a mostani helyzet sokunk számára, és az országunk számára is egy újrakezdési lehetőség. De Isten népén múlik, hogy mi lesz ebből. Isten népén múlik, hogy a kormányon lévők, a miniszterelnökünk, a miniszterelnök-helyettesek, miniszterek, államtitkárok, a képviselők – mind a kormányon levők, mind az ellenzékiek, a településvezetőink, polgármestereink merre haladnak –mert az imáidra, az imáinkra szükségük van! Ahhoz, hogy Isten tudja őket használni, és jó döntéseket hozzanak, és ez a nép a juhok oldalára kerüljön, ahhoz Isten az Ő népét használja. Téged és engem használ. És úgy hiszem, hogy ennek van most az ideje, hogy ezt még világosabb módon felismerje Isten népe. 

Egyáltalán nem mindegy, hogy a két politikai oldal egymás hajába kapva – a vírus-helyzet kritikus időszakából kijőve – elkezdjen a homokozóban újra egymásnak esni; vagy pedig Isten népe feláll, és imádkozik, áldja a vezetőket – mindegy, hogy szimpatikus vagy nem szimpatikus; nem ezen múlik, hanem azon múlik, hogy neked van egy reménységed! Így mindezen már túllátunk! 

Az én hitem, hogy ez a nép, ez az ország azért tartatott meg évszázadokon át, hogy ez után 10, 50, 100 év múlva is nép legyen. Ehhez viszont szükséges, hogy legyenek olyan emberek, akik látnak reménységet ennek a népnek. Reménységben látják ezt a népet; ennek a nemzetnek a holnapját és holnaputánját nézik. Nem csupán magunknak akarunk békességet, hanem a gyerekeinknek és az unokáinknak is. 

Olvastam az 1.Thesszalonika 5,8-at, és megragadott: „Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözve a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.”

Az Efezusi levelet olvasva látjuk, hogy a reménység fegyver. Szellemi fegyver. Ha a szellemi fegyverekből a reménységet kihagyjuk, akkor a fej védtelen. A 2. Korinthus 10. része alapján pedig láthatjuk, hogy az ördög leginkább a fejedet, az elmédet, a gondolataidat veszi célba: 

2.Kor.10,3-6 „Mert igaz, hogy testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, (6) és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, amikor teljességre jut a ti engedelmességetek.”

Evilág fejedelmének szelleme által munkálkodik a gonosz az emberek elméje, gondolatai ellen. Kételyekkel, megkérdőjelezésekkel, gyanakvásokkal, bizonytalanágokkal, bizalmatlansággal, kritikával; és vádló, kárhoztató, hibát vagy bűnbakot kereső gondolatokkal támadja az agyat. Erre Isten azt mondja, hogy a megoldás: öltözzük fel a reménységnek a sisakját! Kikben tud evilág fejedelmének szelleme munkálkodni? Akik az engedetlenség mellett döntenek. 

Efez.2,2 „(vétkeitekben és bűneitekben) jártatok azelőtt evilág folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.”

Nem úgy születünk, hogy rajtunk lenne a szellemi fegyverzet. Amikor újjászülettünk, akkor sem úgy születtünk újjá, hogy rajtunk vannak a szellemi fegyverek. Mindenképpen újra és újra hitből fel kell vennünk a szellemi fegyvereket. Isten megadta a lehetőséget, hogy ezt megtegyük, de nekünk kell megcsinálni, nekünk kell ezt megtenni.

Efézus 6,13 „Vegyétek fel az Isten minden fegyverét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent elvégezve megállhassatok.” 

Pál apostol nem azt mondja, hogy: „hát, lehet, hogy majd eljön némelyekre a gonosz nap, de hogy legyenek készen, ezért öltözzétek fel…” Nem, hanem Pál apostol azt mondja a Szent Szellem által, hogy te is, én is meg fogjuk tapasztalni, mindannyian szembe találkozunk a ’gonosz nappal’! És azt mondja az Írás, hogy legyünk mindannyian készen rá. Úgy leszel kész a gonosz napon a gonosszal szemben megállni, a viharokban és a nehézségekben megállni, ha felöltözöd Istennek teljes fegyverzetét – és ebbe beletartozik a reménység sisakja is. Ez Isten parancsa. Ez nem csupán egy olyan dolog, hogy ’hát, most ebben a prédikálós időszakban ez a téma, akkor uccu neki, felvesszük a reménységet’… Nem! Ez lét-kérdés, hidd el. A reménység sisakját felvenni és magunkon hordani a hitben maradás kérdése. Muszáj megtenned, mert szellemi háborúban vagyunk. Szellemi harcban vagyunk! Nem azért, mert ez a Dávid Sátora Gyülekezet, vagy a mi pásztorunk mániája. Nem. 

Isten belevezetett bennünket a szellemi konfliktusba. Benne vagyunk, ha tetszik, ha nem. Isten megráz mindent. Nemcsak azokat rázza, akik hisznek a szellemi harcban, hanem rázza azokat is, akik nem hisznek ebben. Sőt: Isten nemcsak a hívőket, hanem a nem hívőket; mindenkit és mindent megráz. Lehet látni: rázkódik minden. De miért csinálja? Azért, hogy az örökkévalók, a rendíthetetlenek, a mozdíthatatlanok nyilvánvalókká legyenek:

Zsid.12,26-27 „Az Ő hangja akkor csak a Földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: ’Még egyszer megrendítem nemcsak a Földet, hanem az eget is.’ (27) A ’még egyszer’ pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.”

Mindegyikőnknek szüksége van a teljes fegyverzet felvételére ahhoz, hogy megálljunk a gonosz napokon. A kérdés, hogyan tudjuk beüzemelni, hogyan tudjuk működtetni a szellemi fegyvereinket. Itt jön a száj, a beszéd, a nyelv szerepe. 

Ne felejtsük el, hogy héberben ugyanaz a kifejezés a ’szó’-ra és a ’puszta’-ra. Vagyis amikor ’puszta’ helyzetben vagy, akkor Isten ’szájával’ kerülsz kapcsolatba. Amikor pedig Isten szájával kerülsz kapcsolatba, abból Szó jön ki, az számodra élet, gyógyulás, az számodra szabadulás. De amikor bekerülök a pusztába, nekem is ki kell nyitnom a számat! Azáltal tud működni a szellemi fegyverzet bármelyik része, hogy kinyitjuk a szánkat, és például bizonyságot teszünk; vagy az ima által, a megvallások, a dicsőítések, a közbenjárások által. 

Ha megnézzük a szellemi fegyverzetet, látjuk, hogy teljes védelmet nyújt. Minden testrészünk tetőtől talpig védve van, egy kivétellel. A hátad nincs védve. Mit jelent ez? Mi tudja egy kereszténynek a vesztét jelenteni? Még ha fegyverzetbe fel is van öltözve szellemileg, de ha hátat fordít az ellenségnek, az a vesztét okozhatja. Hátulról nincsen védelem. 

És mi okozhatja szerintetek ezt? Ami még a leghűségesebb, legodaszántabb, legelkötelezettebb kereszténynél is el tudja érni, hogy feladja, az nem a próbák, nem a nehézségek, nem egy haláleset, nem ezek a problémák, hanem a reménytelenség. Ha elveszíti az ember a reményét, akkor az azt jelenti, hogy hátat fordított az ellenségnek. Ha elveszítettem a reménységemet, akkor támadhatóvá váltam. Ha elveszítem a reménységemet, ha elengedem a reménység kötelét, akkor már többé nem vagyok védelem alatt! Ezért azt mondja Isten: soha ne engedd el! Soha ne engedd ki a kezedből, ne add fel a reménységet!

Ami a keresztény reménységet minden más reménységtől megkülönbözteti az az, hogy Isten Beszédén, Isten szájából kijött ígéreteken alapszik a mi reménységünk. Ezért teljesen biztos lehetsz benne, támaszkodhatsz rá, számíthatsz rá.

Zsid.6,19 „Ez a reménység a mi lelkünknek biztos, erős (vagyis stabil, megbízható) horgonya.”

A mi reménységünk olyan horgony, amelyet ’feldobva a Mennybe’, Isten jelenlétébe beleakad, és odahúzza a lelkedet, odahúzza az életedet, odahúzza a gondolataidat, a vágyaidat; az egész lényedet oda fogja vinni. 

De ne engedd el! Az ördög szeretné elnyiszatolni, szeretné elvágni a reménységed kötelét. De mivel a te reménységed Isten Beszédén, Isten ígéretein nyugszik, Isten Szavát soha nem tudja szétvágni, hiszen ő maga is Isten Szavától függ. Isten ígéretét soha nem tudja megsemmisíteni a gonosz.

A reménység rábízza magát Istenre teljesen. Abban a biztonságban vagyok, hogy amit Isten megígért, amit előre megmondott, az tuti, hogy úgy lesz. Mert Isten mondta. Az én Istenemre számíthatok. 

A reménység minden keresztény életének az alapja. Ha nincs reménység, akkor a hit sem működik. Mivel a keresztény hit Isten ígéretein alapul, ez azt jelenti, hogy soha nem fog magadra hagyni. Nem engedi, hogy megszégyenüljön az életed. A reménységed soha nem fog csalódást okozni, nem fog a bajban benne hagyni, nem fog a pusztában otthagyni. Mert Isten azért vitt ki a pusztába, hogy szóljon hozzád. Azért, szól, hogy ajtót nyisson. Azért nyit ajtót, hogy bevezessen az Ő gondviselése által a „saját szőlődbe”. Azért nyit ajtót, hogy amit az ördög a reménytelenség helyévé tett – az a hely, állapot, az a kapcsolat –, a reményteljesség forrása legyen számodra.

1.Péter 1,3 „Újjászült minket Isten Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.” 

Tehát a reménységem él. Mondd ki velem együtt: „Köszönöm Neked Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az én reménységem. Te pedig nemcsak meghaltál a bűneimért, hanem feltámadtál, és most élsz. Él az én Reménységem.”

És amit olvastunk a Róma 15-ben, hogy „a reménységnek Istene” a mi Istenünk: Ő „töltsön be minden örömmel és békességgel, hogy bővölködjünk a reménységben a Szent Szellem ereje által”. Nemcsak egy kicsi ’spriccelést’ ad a reményből, hogy egy-két csepp ránk cseppenjen a reménységből… Isten azt mondja, hogy legyünk bőségben, árasszon el, tetőtől talpig itasson át a reménység. Ezt Isten akarata. Isten a Reménységnek Istene.

Zsoltárok 71,5 „Te vagy az én reménységem, ó Uram, Istenem!”

Mondd el velem együtt: „Te vagy az én reménységem, ó Uram, Istenem!” Most képzeld el, az én reménységem nem gyatra, nem gyenge, nyeszlett valami. Az én Istenem hatalmas és erőteljes! Az én Istenem dicsőséges! Az én Reménységem minden fölött van! Az én Reménységem minden vihart túlél! Az én Reménységem az én Istenem a karantén-helyzetben és azután is ugyanolyan erőteljes! 

Zsoltár 62,6 „mert Tőle jön, Tőle folyik le az én reménységem” 

Mondd ki velem: „Uram, Tőled jön az én reménységem! Tőled folyik, Tőled ömlik rám! Aláállok a reménységnek, mint a vízesésnek. Jön a reménység a Mennyből, Tőled, a Reménység Istenétől és betölt.”

Biztos voltál már ilyen élménymedencében. Vannak olyan medencék, ahol nagy sugárban ömlik a víz, aláállsz, és jól megmasszíroz. Állj alá a Reménység Istenétől jövő reménysugárnak, és átmasszírozza az agyadat, fejedet; átmasszírozza az álmaidat, a képzeletedet, és azt veszed észre, hogy már a régi dolgok nem zavarnak, egyre inkább új dolgok töltik be az elmédet – új dolgok, amiket Isten készít, és készül cselekedni. 

Amikor olvassuk, vagy megemlékezünk Isten Beszédéről, vagy kimondjuk Isten Beszédét: növekszünk a reménységben. Miért? A 119. Zsoltár azt mondja: „a Te Beszédedben van az én reménységem”.

Mondd ki velem együtt hittel: „Uram, Te vagy a reménység Istene. Benned van az én reménységem. Tőled jön és árad rám a reménység. És a Te Beszédedben van az én reménységem.”

Róma.15,4 „Amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy a békességes tűrés által, és az Írások vigasztalása által legyen reménységünk.”

Mi által van reménységünk – többek között? Az Írások vigasztalása által. 

Róma.15,13 „A Reménység Istene töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Szellem ereje által.”

Imádkozzunk:

„Mennyei Atyánk, köszönöm a Te szeretetedet, és köszönöm, hogy reménységben megtartatunk. Ez azt jelenti, hogy Te vagy a reménységünk Istene; Tőled van a reménységünk. A Te ígéreteidben van a reménységünk. Hálás vagyok Neked ezért. És ez a reménység nem fog soha megszégyeníteni, mert reménységemben Te meggyógyítasz. Reménységben Te gondot viselsz az anyagi szükségeimről. Reménységben Te megszabadítasz a félelmekből, a szorongásokból és aggodalmaskodásokból. Reménységben békességet adsz a bensőmben; a Te ’shalom’-odat élhetem át. Reménységben a félelem, a szorongás elhagy engem. Ahogy reménységben megerősödök, kinyílik a holnap, a jövő számomra, és már most a boldog reménység tölt be. Szeretlek, Uram, reménységem Istene. A Jézus nevében. Ámen!

Dávid Sátora Gyülekezet, 2020. május 24. vasárnap