Légy bátor! Kelj fel, menj át a Jordánon!

Józsué könyvének első, második, harmadik részét olvastam. Katival is beszélgettünk az elmúlt hetekben és napokban, hogy egy olyan változási folyamatban van mindegyikőnk, ami Isteni bátorításra, útmutatásra és megerősítésre is szorul. Józsué, amikor odakerültek a Jordán partjához – még nem keltek át a Jordánon, de már keletről látták, hogy a folyó túlpartján ott van az Ígéret Földje –, komoly kihívások elé került ő is, és az egész nép is. Úgy tűnik, hogy mindannyiunk egy változási folyamatban vagyunk, és ebben a változási folyamatban hálaadással kell benne élnünk. Úgy, hogy nem keseredek bele, hogy „még mindig…” (mint a szamár: „De mikor már? Ott vagyunk már?”). Az a helyzet, hogy még nem vagyunk ott, de közelebb vagyunk, mint tegnap. Nem vagyunk még ott, de közelebb vagyunk, mint tavaly voltunk. 

A statisztikák szerint a legtöbb ember nem szereti a változást. Egyikőnk sem olyan, hogy állandóan azért lelkesedik és ujjong, hogy most ebben vagy abban változni kell, vagy változáson kell átmenni. Azt gondolnánk persze, hogy igen, de amikor egy változási folyamathoz vagy egy változási kényszerhez ér bármelyikünk, akkor az kényelmetlenné válik. Mert megszoktunk dolgokat, megszoktunk stílusokat, megszoktunk hozzáállásokat. És szeretnénk tudni azért, hogy hova tartunk. Ha tudjuk is, hogy most változási folyamatban vagyunk, akkor is szeretnénk tudni, hogy most hova, most merre tartunk. 

Sok minden változott a világban is; természetes szinten kiszámíthatatlan a politika, kiszámíthatatlan a gazdaság. Persze vannak előrejelzések, és sok mindent prognosztizálnak. Például van olyan előrejelzés is, hogy milyen telünk lesz, hogyan kell majd fűtened, stb. De lehet, hogy nem jön be. Lehet, hogy valami mást kell megtapasztalnunk, de előtte azért mégis szeretnénk tudni, hogy hogyan néz ki az a más. Szeretnéd tudni, hogy mi az, ami ismeretlenbe bele kell jutni, bele kell lépni. Vannak lelki és szellemi problémák is, és ebbe beletartozik a félelem, a bizonytalanság, az aggódás, szorongás, félelem a kudarctól, a sikertelenségtől. Ezek akkor merülnek fel az emberben – akár lelkileg, akár szellemileg –, amikor ismeretlen, járatlan dolgokban kell működnünk; amikor ismeretlen, járatlan utakra kell rálépnünk, és olyan helyre vezetnek, ahol még sosem jártunk.

Amikor bizonytalanok vagyunk egy változás folyamatában, akkor nem érzed az elmúlt, bevett, megszokott gyakorlatok biztonságát. Egyfajta bizonytalanságot él át bármelyikőnk, amikor változási folyamatba kell belelépnünk. Az átalakulás, átmeneti időszakban sokan megakadnak, megbotlanak a psziché, a lélek, vagy a test kísértései miatt. Azonban, ahogy Isten Királysága halad előre, egyre több átalakulásra, átmeneti folyamatra kell ráeszmélnünk, belelépnünk, és azokon átjutnunk – nem csak a hívő életünkben, hanem egyszerűen azért, mert az utolsó napok, az utolsó idők a Jelenések könyvében óriási, egyre sűrűbb és sűrűbb, és egyre intenzívebb változások sorozata. Azt is lehet látni, hogy ezeknek a változásoknak van egy átmenete, tehát nem egyik pillanatról a másikra történik, de rövid az az idő-átmenet, amin belül ezek megtörténnek. 

Isten Királysága halad előre, és ahogy halad előre, a természetes világban, a hétköznapjainkban, de szellemben is ezek az átalakulás, átmeneti, változási folyamatok, időszakok sűrűsödnek, intenzívebbé válnak. Ami ezekben az időszakokban a kulcs, az az Úrba vetett bizalom, hogy biztos megmaradjak, biztosan el ne sodortassak, és biztosan arra tudjak kimenekülni és tovább lépni ebből az időszakból, ami Isten terve és Isten akarata.

Ha Isten népét, Isten Királyságát megnézzük az utolsó időre: akkor látjuk, hogy a próféták nem egy vert népet állítanak elénk arról, ami Isten szívében van az Ő népéről, hanem egy győztes népet, egy dicsőséges Menyasszonyt, aki felkészült a Vőlegénnyel való találkozásra; vagy látunk egy előre nyomuló hadsereget, aki megtapasztalja a győzelmet és az áttörést a Krisztusban. És egyedül a Seregek Ura, a Seregek Istene tudja, hogy milyen stratégiákra, milyen tervekre van szükségünk ezekben a helyzetekben, és Ő ezt meg is adja nekünk. 

Ő „Vagyok, aki Vagyok”. Ezt mondta, amikor Mózes megkérdezte a csipkebokornál Istentől, hogy „Mi a neved?” „Én vagyok.” Gondolatunkban vagy képzeletünkben sokszor… nem tudom, hogy a te imaéleted hogyan változott az utóbbi időkben. Az én imaéletem sok tekintetben változott olyan szempontból is, hogy sokszor gondolkodok, elmélkedek. Mondok az Úrnak dolgokat, és várom Tőle a választ, és hallgatok. Olyankor figyelek a szellememre, a Szent Szellemre, a szívemre, figyelek az elmémre, mi minden jön belém. De az a helyzet, hogy elképzeljük, meg láthatjuk is magunkat, ahogy végre megérkeztünk arra a helyre, arra a földre – az ígéretekbe –, vagy átéltem az áttöréseket azokon a területeken, amiket Isten megígért. Biztosan ti is gondolkodtatok, elmélkedtetek már ilyeneken. 

Jegyesekkel többször beszélgetünk, hogy „képzelj el minden egyes lehetséges szituációt a leendő pároddal” – bele tudsz-e menni a házasságba így örömmel, jó szívvel és hálaadással? Együtt bele tudtok-e menni mindenféle helyzetbe? Legyen szó akár gyógyulásról, akármilyen pénzügyi változásról, vagy gyerekeink hazatalálásáról, vagy az elhívásuknak a megteljesítéséről, vagy a szenvedélybetegségekből való megszabadulásról,… – bármilyen ígéretek beteljesedéséről is van szó: az áttörés kulcsa az, hogy bízok az Úrban. Az áttörés és a továbbjutás kulcsa, hogy „Uram, minden helyzetben Benned bízok. Nem tudom, hogyan, miként lesz; nem tudom, hogyan fizetem ki a rezsiszámlákat; nem tudom, hogyan fogom megvenni a gyereknek az iskolaszereket; nem tudom, hogyan lesz meleg, de azt tudom, hogy bízok Benned, Uram, és hiszek Benned, és Rád hagyatkozok.” 

Ahhoz, hogy ’innen’ eljuthassak ’oda’ – az ’ott’ az ígéretek, az ’itt’ pedig még a várakozás. Amikor a gondolataimban cikáznak a dolgok, az ígéretek, ígéretek beteljesedése, az ígéretek meghiúsulása, az akadályok, a meghiúsulási lehetőségek, a körülmények, stb. Isten azt akarja, hogy hagyjam, hogy az Őbelé vetett bizalom felszabadítsa a lelkemet, hogy hagyjam, hogy az Őbelé vetett bizalom felszabadítsa a gondolataimat, hogy lássam az ígéretek beteljesedését, az ígéretekbe való bejutást; lássam magamat ott, a Kánaán földjén. 

Változásban, változási folyamatokban, átalakulásokban vagyunk, és a kérdés, hogy valóban el akarok-e jutni oda, bele akarok-e lépni az Ígéretek Földjébe. Persze, a másik nagy kérdés, hogy „Hol van az az ott?” Hol van az az Ígéretek Földje? Hol van az a hely? A te ígéreted földjére gondolok! Amikor a Józsué 1.,2.,3. fejezetét olvassuk, látjuk, hogy Józsuét is erőteljesen bátorította az Úr. Az első kilenc versben háromszor is bátorította: „Ne félj, hanem légy bátor és erős!”, mert az izraelitáknak is megvolt a maguk Ígéret Földje. Neked is megvan az Ígéret Földed. 

Amikor Izrael fiai odaértek a Jordán keleti partjához, látták, hogy éppen árad a folyó, kilépett a medréből. Félelmetes volt. Láttatok már kiáradt folyót, kiáradt Tiszát? Én a tavaszi kiáradt Tiszába fulladtam majdnem bele 1973-ban. Ruhástól lehúzott az örvény és egy fiú mentett ki a hajamnál fogva, jóval később. Az egy áradó Tisza volt, az ártéren is mély víz volt, és nem lehetett tudni, hogy mi van lent a mélyben.

Amikor áradt a Jordán, ők azt látták, hogy azon lehetetlen átjutni. Az nem úgy van, hogy ’tutajokat csinálunk, és átkelünk’, mert ez az ő gondolataikban is lehetetlennek tűnt. És amikor te az ígéreteidre, azok beteljesedésére, az Ígéret Földjére, az ’ott’-ra gondolsz: mennyire lehetetlenül el a mostani körülményeid miatt az elmédben az ígéretekbe való bejutás, az ígéretek megteljesedése? Napjainkban mi Kánaánként ismerjük. Az, hogy ’Kánaán’, az valami ’tejjel-mézzel folyó ígéretek beteljesültsége, valami fantasztikus jó dolog’ – ma már ez a jelentése számunkra, de az akkori izraeliták számára az egy konkrét földdarabot jelentett a folyó túlpartján, ahol óriások vannak, akiket le kellene győzniük. A pihenés, a nyugalom helyeként volt megígérve, de olyan hadseregek, olyan városok vannak a túlparton, hogy természetes szinten lehetetlennek látták. „Nem vagyunk annyian, képzett rabszolgák vagyunk, fegyvert talán még egyikünk sem fogott, csak most az elmúlt években, amit itt a pusztában összeeszkábáltunk, meg amit a legyőzött hadseregektől zsákmányoltunk magunknak”. De ma számunkra a Kánaán kifejezés az ígéreteid beteljesülésének és megvalósulásának a helyét jelenti. 

A mi ’ígéret földünk’ az életünknek az a termőföldje, amelybe Isten az Ő Szavát, az Ő ígéret-szavát belerakta a szívünkbe. Amikor a szíved jó földként nyitott volt Isten üzenetére – lehet, hogy az úgy jött, hogy olvastad a Bibliát; vagy egy dicséreten keresztül megragadott az Úr; lehet, hogy egy álmot, egy prófétai üzenetet kaptál, vagy prédikáción keresztül jött a szívedbe a mag –, akkor belejutott a szívedbe az Ő ígéretének a magja egy nyitott, lágy, Istenbe vetett bizalommal teli jó földbe, jó szívbe. És ahogy Isten belevetette, az a jó-föld-szíved elkezdte megteremni, kibontani az ígéreteket, és elkezdtél ezen gondolkozni, ezen álmodozni, és elkezdtél a szívedben ehhez ragaszkodni. És már elképzelted magad, hogy be fogsz oda jutni. Függetlenül attól, hogy hogyan, milyen körülmények között, milyen csatornán keresztül jött be az a szívedbe az ígéret, ott van a szívedben egy mag formájában. Isten Beszédének a romolhatatlan magja megtermékenyítette a szívedet, és Isten azt akarja, hogy a szívedben lévő ígéret-mag ne haljon el, hanem meglásd annak a beteljesedését, ahogy megtermi az ’ott’-odat. Hogy megteremjen és megvalósuljon az, amit az Ő ígéreteiben megígért, és bemenj abba, és elkezdd azt élvezni, és élj mindazzal az áldással. 

Ebben az időszakban sok minden kiderül a szellemi identitásunkról, hogy „Ki vagyok én?”; „Kivé teremtett Isten?” „Kivé hívott el?” Ha belenézünk a tükörbe, mindannyian látjuk, hogy fiú vagyok vagy lány vagyok. Ez rendben is van így. De tudnunk kell, hogy mi azok vagyunk, amivé és akivé Isten teremtett minket. Fizikailag ezt persze könnyű elhinni, bár olyan korban élünk, hogy ma már lassan azt is megkérdőjelezik, hogy azok vagyunk-e, amivé biológiailag megszületünk. De még ezzel együtt is sokkal egyszerűbb elfogadnunk, hogy biológiailag az vagyok, akivé Isten tervezett és formált, de szellemben el tudjuk-e fogadni, hogy az vagyok, akivé Isten mondott? Ha belenézünk Isten Beszédének tükrébe, akkor meglátjuk, kik is vagyunk Isten szíve szerint. Hagyd, hogy az beléd ivódjon, valahogy beléd égjen, beléd vésődjön kitörölhetetlenül, elbizonytalaníthatatlanul, és átitasson teljesen, hogy az vagy, akinek Isten mondott.

Ma azért prédikálok, hogy azzá válj, akit Isten mond, hogy vagy. Azzá válj, aki vagy már most a Krisztusban. Azzá válj, aki Isten szívében te már vagy; akivé Ő elhívott, és pontosan lát téged és tudja, hogy téged mire hívott el. 

Amikor Mózes a csipkebokornál megkérdezte Istent: „Uram, mit mondjak a Te néped vezetőinek, hogy mi a neved? Ki küldött engem a Te népedhez?” És akkor azt mondta az Úr, hogy „Én Vagyok, Aki Vagyok. Én Vagyok a Vagyok.” Tehát nemcsak, hogy ’voltam, vagyok és leszek’, hanem „Én Vagyok”. És az Én Vagyok azt akarja, hogy beleivódjon a te szívedbe is, hogy te is ’vagy’. És te Isten képmására vagy teremtve. Te krisztusi mintára vagy teremtve és elhívva, és ebbe a formálási folyamatba kerültünk bele. 

És Ő meg akar győzni napról napra, újból és újból – nemcsak arról, hogy az Ő gyermeke vagy, az Ő fia vagy, hanem ahogy vezet a Szent Szellem által: Róma.8,14 „Azok az Istennek fiai (érett, örököskorú ’hüiosz’ fiai), akiket a Szent Szellem vezet” – itt érett, örökös korú, ’hüiosz’ fiakról van szó; ők fogják örökölni azt, amivé Isten kigondolt. 

Aki vagy a Krisztusban, azzá leszel, ha hagyod, hogy a Szellem ’hüiosz’-érett módon vezessen. És tudjuk, hogy a ’hüiosz’, az örököskorú ’fiú’ kifejezés nem csak férfira vonatkozik, hanem az örökös korú, érett gyermekre vonatkozik. Ahhoz, hogy Krisztusban azt a királyi örökséget birtokba tudjuk venni, amit Isten elkészített, és megismerjük, benne éljünk a Mennyei Atyával, mint szerető Atyával való kapcsolatban, szükséges, hogy hagyjuk, hogy a Szent Szellem vezessen, alakítson, formáljon és indítson erre, és ha indít, akkor tegyük is meg.

Lehet, hogy voltak olyan időszakok gyerekkorunkban, amikor nehezebb volt megbízni a szüleinkben, bármi miatt. De fontos azt tudnod, hogy Isten tökéletes. Nemcsak mint Isten, hanem Ő tökéletes, mint Atya is. Tökéletes Apa, meg tudsz Benne bízni, és Ő hűséges. És amikor az ígéretek földjétől elválasztó akadályok elé kerülsz – a kiáradt Jordán partjához, mint Izrael –, akkor bízhatsz Benne, mert Ő nem azért hívott és vitt oda, hogy elcsüggesszen. Azért áradt ki a Jordán, a partjain túlra, hogy ezáltal Isten megpróbálja Izrael fiainak a szívét, hogy ebben a helyzetben is bíznak-e Őbenne. És lehet látni, hogy Józsué Isten bátorítására felállt, felkelt, megerősítette magát, élre állt, és átvezette az egész népet az Ígéretek Földjére.

Visszakanyarodunk Józsué első fejezetéhez. Azt mondja az Úr itt Józsuénak:

Józsué 1,2 „Mózes, az Én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Én Izráel fiainak adok.” 

Isten először is arra utasította Józsuét, hogy „Kelj fel!”, „Kelj fel, állj fel!” Ahhoz, hogy át tudjak kelni a Jordánon, ahhoz, hogy át tudjak hatolni, át tudjak törni az akadályokon, amik az Ígéretek Földjétől elválasztanak, fel kell kelnem, fel kell állnom.

Emlékezzünk meg: attól, hogy Izrael fiai átmentek a Jordánon, az ígéretek vajon egyből az ölükbe hulltak? Nem. Ige, már az Ígéret Földjén voltak, de még gyakorlatilag nem volt semmi sem az övék. Szellemben minden az övék volt. Szellemben már mind a hét kánaáni nép nekik volt ajándékozva. Szellemben az az egész föld – a Jordántól a nagy tengerig – mind az övék volt, de még más uralta, még más lakott azon az egész területen. De ahhoz, hogy ebben a helyzetben Józsué kövesse Istent, az Ő útmutatását, Isten azt mondta, hogy „kelj föl, Józsué!” 

Nem tudod elvégezni a napi feladatokat, a napi munkád, ha nem kelsz fel. De sokszor előfordul velünk, hogy nem csupán az ágyból kell felkelnünk, hanem fel kell kelnünk abból a kilátástalan, reménytelen, csüggedt helyzetből, amibe a körülmények bele akarnak gyömöszölni. Az ördög azt mondja: „Hát, nézz már körül, gondolj már bele, hogy mit akarsz te? Ott volt a nagy Mózes, a jeleket, csodákat tevő hatalmas példaképed. Micsoda apostol, micsoda csodatevő ember volt, és még ő sem tudott bemenni az Ígéret Földjére. Még ő is meghalt ott a hegyen. És most te akarsz itt az élen járni? ...” – ilyeneket suttog a füledbe. 

Amikor nehéz időszakokon megyünk át, lehet, hogy levertek vagy elnyomottak vagyunk; ilyenkor gyakran a reménytelenségnek, a kilátástalanságnak szelleme hatalmába akar keríteni, és ilyen, meg ehhez hasonló gondolatok cikáznak benned. Az offline részben említettem Péter apostol első levelének egyik versét: 

1.Péter 1,4 „Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, az megszűnik a bűntől.”

Ez a rövid rész ragadott meg: „fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal”. 

Józsuénak is szüksége volt fegyverre. És Isten ekkor azt mondta neki: „Kelj fel, és légy bátor és erős!” És Józsuénak ez volt a fegyver. Mert a gondolataiban ő is elcsüggedt. A gondolataiban ő is kereste, hogy hogyan tovább. Ha előre akarunk lépni, akkor fel kell kelni. És Isten ma is ezzel kezdi felénk is. 

Újra bíznod kell, és újra követned kell az Urat. Ez egy nehéz időszak volt Józsué életében és egész Izrael életében. Miért? Mózes akkor halt meg, pont előtte. Egyik nap egyszer csak azt mondta, hogy „felmegyek az Úrhoz a hegyre”, és nem jött vissza többé. Ennyi. Utána keresték, de sehol nem találták. És ott voltak egyedül. Azt olvassuk, ezután 30 napon át gyászolták: „Siratták Izrael fiai Mózest a Moáb mezőségén harminc napig.” (5 Mózes 34,8) El tudod képzelni, hogy milyen gondolatok cikáztak az ő agyukban? És az ördög akkor azokat a negatív gondolatokat akarta használni fegyverekként ellenük, hogy ellehetetlenítse, elerőtelenítse, lehetetlenné tegye egész Izraelt, hogy az ígéretekbe nehogy bevonuljon. 

„Ki fog most ezek után vezetni minket?”, „Senki sincs olyan, mint Mózes, az ő cipőjébe senki sem tud belelépni”, „Tudjuk, hogy Józsué lelkes, de ki tudna hasonlítani ahhoz a férfihoz, Mózeshez, aki Isten népét vezette éveken, évtizedeken át, hiszen Isten küldte őt, és Isten üzenetét szólta hozzánk; közbenjárt értünk”, „Ki fog közbenjárni most értünk, ha Isten megharagszik, mert megkeményedik a szívünk?” – Emlékezzünk, hányszor állt Mózes Isten ítélete és Isten népe közé közbenjáróként? Emlékeztek, nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy Mózesnek szólt az Úr: „Menj ki a táborból, hadd emésszem meg az egész népet, és majd belőled támasztok nagy népet”. De Mózes odaállt az Úr elé, és azt mondta: „Uram, ne tedd! Mit mondanának a pogányok Rólad? (nagyon tanulságos Mózes érvelése), vajon azt, hogy arra volt erőd, hogy kihozd őket a fogságból, de arra már nem, hogy megtartsd őket a pusztában, vagy bevidd őket az Ígéretek Földjére? Ne engedd, hogy Téged gyalázzanak végül! Hát könyörülj meg ezen a népen!” – és tudjuk, Isten megkönyörült. 

Ott volt a gondolataikban, hogy Mózes volt az egyetlen, aki képes volt Isten népéért Isten ítélő haragja elé odaállni, közbenjárni és meghallani dolgokat őérettük. És most nem tudták, kiben bízzanak? Nem tudták, hol van a felkent vezetőjük. Istentől tudták a kijelentést, hogy az Úr elvitte, nem mehetett be az Ígéret Földjére egy engedetlenség, egy szívkeménység miatt. Ott volt egy bizonytalanság sokakban, ott volt egyfajta félelem. Változás. Átalakulási folyamat. 

Szerintetek miért mondta Józsuénak Isten, hogy „ne félj!”? Pedig tudjuk, hogy Józsué nem volt egy nyámnyila gyerek! Ő egy volt a 12 kém közül, aki az egész nép haragjával, véleményével, a demokratikus többséggel, vagyis az árral szemben is Isten üzenetét képviselte már negyven évvel azelőtt is. Miért mondta mégis Isten Józsuénak, hogy „ne félj!”? Mert látta, hogy a félelem kerülgette. A félelem, az aggódás, csüggedés, erőtlenség, a depresszió, a kilátástalanság kerülgette, és harca volt ezekkel. És tudjuk, hogy Isten kente fel Józsuét, hogy vezesse az Ő népét. Isten választotta ki, hogy belenőjön Mózes cipőjébe. Korábban Mózes segítője és asszisztense volt, ott volt Mózessel sokszor a találkozás sátorában. Még sokszor akkor is ott maradt, amikor Mózes már kiment a nép közé. Józsué gyakran még akkor is az Úr jelenlétében maradt. De most ő volt az az ember, akire úgy ránehezedett a nép vezetésének a terhe, hogy természetes szinten, természetes erővel – „Uram, az én erőmmel, az én képességemmel, a Te néped, Izráel népe erejével és képességével képtelenek vagyunk az ígéreteket elfoglalni. Uram, Rád van szükségünk!”

Úgy hiszem, hogy most is Istennek ez az üzenete: „Kelj fel te is, állj fel ahhoz, hogy az ígéretekbe bejuss, hogy azzá válj, aki vagy! Kelj fel, hogy azzá válj, aki vagy a Krisztusban már! Kelj fel, hogy azzá válj, amilyen szellemi DNS-t beléd helyezett Isten! Kelj fel, hogy azzá válj, akivé Isten Krisztusban megteremtett; hogy kibomoljon, felszínre kerüljön, hogy gyümölcsöződjön, hogy meglátszódjon az, amilyen krisztusi identitásod van, hogy az ígéreteket birtokba vedd. Fel kell kelnünk, hogy azzá váljunk, akik vagyunk a Krisztusban!

Az Úr értette, tudta a vezetés felelősségének és terhének Józsuéra nehezedő súlyát. Biztos, hogy volt benne félelem, alkalmatlanság vagy méltatlanság, látta, hogy felkészületlen erre a feladatra, emiatt nagyon sok bizonytalanság volt benne. Ezért mondta Isten Józsuénak nemcsak azt, hogy „kelj fel”, hanem azt is, hogy „légy bátor és légy erős!” Hiszem, hogy ezt mondja Isten ma nekem is, és ezt mondja ma neked is.

Mondd el most velem együtt – először csak magadnak –, hogy: „Kelj fel Pali (mondd ki a saját neved), légy bátor, és légy erős! Kelj fel Pali (saját neved), légy bátor és légy erős!” És mondd a melletted levőnek is, mondd ki a nevét! „Kelj fel, Kati, ne félj, légy bátor és légy erős!” „Kelj fel, Dorcsi, ne félj, légy bátor és légy erős!” Igen, mert vissza kell szerezni azt az isteni erőt, ami szükséges, hogy az Úrba vetett bizalommal bátran áttörj az akadályokon, az Úrba vetett bizalommal, bátorsággal, és Krisztusnak, a Szent Szellemnek erejével bemenj az ígéretek földjére.

40 évvel ezelőtt, amikor a kémeket kiküldte Mózes az Ígéret Földje kikémlelésére, Káleb és Józsué jött vissza jó hírrel és pozitív beszámolóval a földről. Látták ők is az óriásokat – nem voltak vakok –, látták a falakkal megerősített városokat, de mégis azt mondta Józsué, hogy „az Úrral biztosan el tudjuk foglalni, az Úrral együtt biztosan be tudunk menni”. És az Úr megerősítette Józsuéban, amiről 40 évvel ezelőtt bizonyságot tett: „Mit mondtál, Józsué 40 évvel ezelőtt? Akkor azt mondtad, hogy Énvelem minden bizonnyal birtokba fogod tudni venni az Ígéret Földjét. Énvelem, az Én erőmmel minden bizonnyal az egész nép be tud vonulni az Ígéretek Földjére.” 

Isten azt akarja most, hogy ahogyan vetted, ahogyan kaptad az ígéreteket, most azt megerősítse benned. Ehhez kelj fel, állj fel, szívd tele magad (mint ’a kiskakas és a gyémánt félkrajcáros’ mesében) a Szellemnek az erejével! Légy bátor és légy erős, és félelem nélkül kezdj előre haladni!

Ez a férfi egy egész generáció kipusztulását végigszenvedte. Egyáltalán nem volt öröm, hogy „na, végre ez is meghalt, na, végre az is meghalt, már csak ketten vagyunk, végre az ígéret beteljesedik, és mehetünk be az Ígéret Földjére!” Nem gondolom, hogy így gondolkodott volna Józsué. Az fájdalom volt számára, amikor látta, hogy a korosztályából, a generációjából két család kivételével – Isten Beszéde szerint – mindenki meghalt. Mert ez volt Isten ítélete. Meghalt az, akivel együtt volt óvodában, meghalt, akivel együtt volt a bar micvája, meghalt minden kortársa. Meghalt minden egyes régi barátja – akivel együtt csúzliztak, együtt görkorcsolyáztak; mindegyik meghalt. És ott volt 40 évvel idősebben, mint a többiek, és átérezte annak súlyát, hogy most tőle várják, hogy bevezesse őket egy olyan területre, amiről 40 éve is tudta, hogy természetes erővel lehetetlen, természetes IQ-val lehetetlen. De tudta azt is, hogy „igen, Uram, ahogy Benned bízok, Veled lehetséges!”

Józsué eddig még nem tett semmilyen csodát. Nem volt még semmilyen külső bizonyítéka, hogy Isten jelenléte, Isten dicsősége ott lenne az életében. Az elhívás-tudata nem volt túl erős, a Krisztusban való identitásáról nem volt még természetfölötti megerősítése. „Hát hogyan tudnám én meggyőzni Isten népét, hogy most kövessenek engem, ahogy 40 éven át követték Mózest? Te Mózest megerősítetted nagyon sok jellel és számtalan csodával. Velem még egy sem történt.” – gondolta. „Uram, ezek az emberek Mózeshez fognak hasonlítgatni, és azt fogják elvárni tőlem, amit Mózes csinált. De hát én nem tudok ilyeneket. Még semmi ilyet nem csináltam! Vérré változtatni a vizet, meg hogy kettéváljon a tenger? Én semmi ilyet nem csináltam még soha! Tudom, hogy nagyszerű volt Mózes, mint vezető, de hát neki azért volt egy csodatevő botja. Nekem meg van egy kardom, és ez mindenem. Ott voltak a fantasztikus jelek és csodák, a csapások, meg átvitte a Te népedet a Vörös-tengeren száraz lábbal, a sziklából vizet fakasztott nem egyszer. Ó, Istenem, hogyan fogom ezt tudni megcsinálni?”

Minden megváltozott. Tudta, hogy olyan helyzetben van, ha ő nem áll a helyére, amire Isten kiválasztotta, hogy átvezesse Isten népét az Ígéret Földjére, akkor ott marad a nép a Jordántól keletre, akkor az Ígéret Földje soha nem lesz Izrael népéé. Tudta, ez az ő feladata. Tudta, hogy ez a feladat, ez az elhívás messze túlnő az emberi természetén, erején és képességein. Az Úrhoz kiáltott, és volt ott valami, ami megerősítette. És szeretném, ha ez megdobogtatná a szívedet, felgyúlna benned és belevésődne a szívedbe lángoló betűkkel. Mert hogyan nyert erőt ebben a helyzetben Józsué? És te is abban a helyzetben, amiben vagy/amiben vagyok/amiben vagyunk; hogy az ígéretek földjére rátegyük a lábunkat – persze az még nem azt jelenti, hogy mindent birtoklunk, és mindent gyakorlatban tudunk használni –, de már ott vagyok, és az ígéretek beteljesedésének a folyamata elkezdődött. 

Hogyan tudok felállni bátorságot venni? Hogyan tudok felállni, hogy félelem nélkül erőt vegyek, hogy a testvéremet besegítsem az örökségébe? Mert azért vagyunk Isten népe közösségben egymással – egyrészt, hogy velem együtt téged is bevigyen Isten a te Kánaánodba, téged is bevigyen az ígéretek földjére. És azért is vagyunk közösségben, hogy én is besegítsem a mellettem levőt az ő ígéreteibe. Azért vagytok házaspárok, hogy segítsétek egymást, segítsük a gyerekeinket, de azért vagyunk gyülekezetben, hogy segítsük a testvéreinket – a húgainkat, nővéreinket, bátyjainkat, öccseinket – az ígéretek beteljesedésében. Segítsük egymást, hogy Isten ígéretei meg tudjanak valósulni az életükben. És mi ez a kulcs? Ahogy bízott Józsué ebben a helyzetben az Úrban, az Úrtól volt néhány szó, ami megerősítette. És mi volt az? Megígérte Isten Józsuénak, hogy vele lesz: „Ahogy Mózessel vele voltam, te veled is veled leszek, el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.” (Józsué 1,5) 

Isten biztosította őt, hogy „ahogy Mózessel vele voltam, veled is veled leszek”. Ahogy Mózessel vele volt az Úr, veled is veled van. Ámen! Hiszem ezt, Uram! És ezt ki is mondom, megvallom most: „Mennyei Atyám! Ahogy Mózessel vele voltál, velem is velem vagy. És testvérem, neked is mondom: Azt mondja az Úr: ahogy Mózessel vele volt, veled is veled van, és veled is veled lesz!”

Ha megnézzük a Józsué 1. fejezete 6-tól 9-ig terjedő verseket: Isten ezeket mondta: négy dolgot írtam össze:

1. 1. Légy erős és légy bátor! (ezt elmondta többször)
   2. Légy engedelmes! (ezt szintén elmondta többször)

• Kövesd Isten utasításait! 

• Ne félj és ne csüggedj!

Isten ezeket mondta, és ezek voltak, amelyek megpecsételték Józsué életét és sorsát, és meghatározták Izrael jövőjét. Amikor azt mondja az Úr, hogy „Kelj fel, légy erős és légy bátor, ne félj, légy engedelmes, és kövesd Isten utasításait!”, akkor biztos lehetsz abban, hogy Isten hűséges, és az Ő ígéretei beteljesednek, az ígéreteit birtokba fogod tudni venni.

Józsué 1,9 „…mert az Úr, a te Istened, veled lesz, bárhova mész.” 

Lehet, hogy éppen az unokádhoz mész, lehet, hogy orvoshoz; vagy éppen sorban állsz a pénztárnál, vagy felszállsz a buszra, vagy tankolsz a benzinkútnál… Azt mondja az Úr Isten neked: „Én, az Úr, a te Istened, veled leszek bárhova mész!” Józsué ezután már tudta vezetni Isten népét, mert tudta, hogy „vele van az Úr, mint Mózessel”. Még nem látott belőle semmit, nem történt még vele semmilyen csoda, de elhitte. És ahogy te is elhiszed, hogy „velem van az Úr, ezért fölkelek, bátorságot és erőt veszek, engedelmes leszek” … Így vált azzá a vezetővé Józsué, amilyen vezető volt Mózes is; akiben bíztak, és akit utána követtek, és az ő követése során be is tudtak menni az Ígéret Földjére, és birtokba is vették azt.

A mi helyzetünk is pontosan ugyanilyen. Ott van a kiáradt Jordán… Amikor 40 éven át pusztát, 40 éven át homokot, dűnéket, és azt láttuk, hogy micsoda áldás, ha látunk vizet; most eljutottunk egy olyan helyre, hogy végre már közel vagyunk az Ígéret Földjéhez, és annyi a víz, hogy ez már túl sok. Annyi a víz, hogy ez meg már akadályoz bennünket, hogy az ígéreteket birtokba vegyük. Ja, és közben eltűnt a vezetőnk. Ja, és közben azt sem tudjuk, hol a főnök; azt sem tudjuk, mi lett vele. De! Volt egy ember, aki engedett Isten utasításának, engedett a szívében Isten nógatásának, bátorításának, amikor azt mondja neki: „Kelj föl, Józsué, légy bátor, légy erős!” És Józsué engedett.

Ebben az átmeneti-átalakulási időszakunkban… az ördög azt szeretné, hogy megtorpanj. Az ördög azt szeretné, hogy megállj, és azt mondd: „Én nem bírom tovább. Én nem tudom ezt csinálni; nem vagyok képes átmenni, nem tudom áttörni ezt az akadályt!” „Ígéret Földje? Hát, az olyan messze van! Inkább visszafordulok, mert a pusztában ott volt kőszikla, Mózes rácsapott, és volt víz. De itt meg annyi víz van, hogy az már túl sok.”

De Isten most tőled is azt akarja, hogy kelj fel, légy bátor, légy erős, engedelmeskedj Isten Beszédének, ragadd meg az Ő ígéreteit! Ne nézz se jobbra, se balra – ne térj el attól! –, és azzá válsz, aki vagy a Krisztusban, azzá válsz, akivé kigondolt téged az Úr.

Ha hiszünk abban, hogy egészségesek vagyunk, az Istenben bízunk. Ahhoz, hogy meggyógyuljunk, az Úrban bízunk. Ha éltél már olyan közegben, ahol megbélyegzett az, aki beteg vagy akinek fájdalma van, akkor tudod, hogy Isten nem így gondolkodik. Ő együttérez veled, Ő elszenvedte minden nyomorúságunkat, és éppen ezért tud – azonosulva velünk – közbenjárni értünk az Atyánál. 

Lehet egy Mennyben élő szent életében betegség? Nem, mert a Mennyben nincs betegség. Lehet egy Földön élő szentben betegség? Igen. Látjuk, hogy lehetséges. Nemcsak napjaink tapasztalataként, hanem a Bibliában is láthatjuk ezt. Viszont attól, hogy valakinek van betegsége, az vajon azt jelenti, hogy nem szent? Amikor látod, hogy a másik elfáradt, ha látod, hogy a másikat betegség vagy fájdalom, csüggedés, reménytelenség, kilátástalanság gyötri („nem bírom tovább, feladom, bedobom a törölközőt”), akkor is azt mondja az Úr, hogy „ő az Én gyermekem, ő az Én elhívottam, ő az Én családomnak a tagja”. És odaállok mellé, és azt mondom neki: „Kelj fel!” Odaállok mellé, és azt mondom, hogy „állj fel!” Ha kell, akkor a hóna alá nyúlok, és azt mondom, hogy „gyere!” És ha még nem bírja, mert ’elmacskásodott’, teljesen elzsibbadt a sok ülésben a lába, és összecsuklana, akkor segítem; és szólok a másik testvéremnek, hogy ő meg karolja fel a másik oldalról: „Gyere, tartsuk meg!” 

Mert Isten azt akarja, hogy minden területen meglásd Isten ígéreteinek a beteljesedhetőségét az életedben. Nem akarja Isten, hogy egyetlen egy területen is az ördög győzzön a gondolataidban, és olyan gondolatokat ültessen el, hogy már azt képzeld, hogy ’lehetetlen, hogy az az ígéret megvalósuljon’; ’lehetetlen, hogy az az ígéret beteljesedjen’, ’lehetetlen, hogy az Ígéret Földjére valaha is rátegyem a lábam’. Akár egészségre, akár kapcsolatra, akár anyagiakra, akár családtagra szól is az ígéret, azt akarja Isten, hogy ne engedd el az Ő ígéretét!

Kelj fel, állj fel! Olyan útra fogsz rálépni, amin még sose jártál. 

Józsué 3-ban olvassuk, hogy a papok vállukra vették a frigyládát, és nekik kellett először bemenniük a Jordánba, és amikor a papok betették a lábukat a kiáradt Jordán vizébe, a Jordán folyása megállt. Lefelé elfolyt a víz, fentről viszont elkezdett egyre magasabb falként tornyosulni, de nem folyt tovább. És amikor átment az egész nép, Isten minden törzsből választatott Józsué által egy-egy férfit, hogy egy-egy követ a folyó medréből vegyenek föl. Kivitték, és Gilgálban oltárt építettek ezekből. Ugyanakkor kellett még egy-egy követ kiválasztaniuk, azokból pedig ahol a papok álltak, ott építettek oltárt, a folyó medrében. És amikor a nép átvonulása után a papok kijöttek a Jordánból, akkor a víz elindult, lezúdult, és minden ment tovább.

A harmadik fejezetben azt olvassuk (Józsué 3,2) „Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron, és ezt parancsolták a népnek: Ha azt látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az Úrnak szövetségládáját, akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána. De legyen mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek közel hozzá. Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.”

Volt egy időszak az életemben, amikor úgy olvastam a Bibliát, hogy amit csak lehetett, mindent lerajzoltam. Ezt is próbáltam léptékhelyesen lerajzolni: a kis frigyláda és kb. egy kilométerrel később a nép. Miért? Hogy ne egyből a frigyláda után, hanem legyen egy hosszabb, áttekinthetőbb rész. Képzeljük el… El tudjátok azt képzelni, hogy mekkora terület lehetett az, amin másfél- vagy kétmilliónyi ember táborozik? Budapest körülbelül kétmilliós város. Ha csak a fele területen, vagy harmadán, akkor is több kilométeres területen volt (Izrael népe). Nem egy osztálynyi, nem egy mókus-őrsnyi csapat ment át a frigyláda után; másfél-két millió ember volt, aki átment a frigyláda után! Látniuk kellett, áttekintésük kellett legyen jobbra, balra, előre és hátra. Azt mondta nekik Isten: „maradjatok le egy kicsit a frigyládától, mert most olyan útra keltek, amin még soha nem jártatok”. Tehát az Úr mutatta az Ő népének, hogy merre menjen, de hagyott időt arra, hogy a látásuk erősödjön, szélesedjen, hogy a perspektívájuk ne csak egy pontra fókuszálódjon (ne csak 5, 10, 50 vagy 100 méterre), hanem a perspektívájuk, a látásuk menjen messzebbre, lássanak tovább, nézzenek távolabbra! 

És amikor az Úr veled megy, akkor elvégzi benned, hogy bár ott van veled, mégis előtted is jár. Azt mondta Józsuénak: „Én veled leszek.” Hát most az Úr, a frigyláda egy kilométerrel odébb volt. Most akkor nem volt Józsuéval? De igen, Józsuéval is vele volt. De Isten azt akarja, hogy lássad, hogy Ő előtted jár, és nézz a mától távolabb és tovább, nézz az ’itt’-től tovább: nézz az ’ott’-ra, a holnapra, a jövőre! Nézz arra, ahol Isten már előtted jár, ahova Ő már bement, ahova Ő téged is be fog vezetni – azt lásd, még akkor is, ha itt vagyok. Meg akkor is, ha nem ott vagyok. 

Isten jelenléte Józsué és Isten népe számára is fontosabb volt, mint az ajándékai. 

És azt mondja a Jelenések könyvében (1,4) „amilyen voltam, olyan leszek; Isten, aki van, aki volt, és aki eljövendő.” Ő mindig a Vagyok. Ugyanaz az Isten. Mi pedig Krisztusban ugyanazok vagyunk, de a láthatóban, a hétköznapokban a változások folyamatában élünk. És segítsük egymást ebben a változási folyamatban, és ha látjuk, hogy a másik elfáradt, elcsüggedt, nincs ereje felkelni, nincs ereje továbbmenni, adjuk meg azt a szükséges löketet, szükséges bátorítást, segítséget. És igen, lépjünk tovább, haladjunk tovább, és menjünk át ezen a túláradt akadályon, és menjünk be az Ígéret Földjére, és vegyük birtokba azt! 

Ha ezzel egyetértesz, akkor kérlek, hogy mondj el velem egy imát ezzel kapcsolatban!

’Mennyei Atyám! Hálát adok a Te Fiadért, Jézus Krisztusért. Hálát adok mindazokért az ígéretekért, amelyeket a szívembe beleégettél. Hálát adok a Te népedért, az Egyházért, a gyülekezetekért, a helyi gyülekezetünkért. Hálát adok minden egyes testvéremért. Hálát adok, Uram, a testvéreimért, hisz mindannyian ajándékok; nemcsak szellemi ajándékok vannak bennük, hanem ők maguk ajándékok. 

Mennyei Atyám, adj kérlek kegyelmet, és egy szívbeli szellemi éhséget, erőt, hogy Téged keresselek minden időben – a Te Isteni jelenlétedet – a testvéremmel együtt, a gyülekezettel együtt! Ahogy megígérted Józsuénak, hogy vezeted őt, hogy vele leszel; megígérted, hogy ahogy Mózessel vele voltál, Józsuéval is vele leszel. És ez adott neki erőt, felhatalmazást, bátorságot. Uram, ezt a kijelentésedet – mert Te ugyanaz az Isten vagy ma is – én is megragadom. Velem leszel. Ez ad nekem bátorságot, ez ad nekem most erőt, hogy felálljak, felkeljek, és a testvéreimmel együtt átkeljek a Jordánon, és rálépjek az ’ott’-ra, az Ígéretek Földjére, hogy birtokba tudjam azt venni.

Uram, hiszem, hogy most itt az átalakulás, átmenet időszakában, amikor átmegyünk új területekre, elhívásokba, az Ígéretek Földjére (kimondom, mert hiszem, megragadtam a Te Szavadat): Te velem vagy, velünk vagy. Ez az, ami biztonságot, stabilitást ad. Ez az, ami erőt, bátorságot ad, és Uram, átadom a Te kezedbe a lényemet, a szívemet, hogy azzá váljak, aki vagyok már Krisztusban; akinek Te mondtad, kimondtad – és kimondod most is –, hogy Vagyok. 

Bátorságot veszek, és felállok, és kimondom, hogy nem félek, mert nem a félelem Szellemét kaptam Tőled, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a Szellemét. Te előttem jársz, és én követlek Téged. Tisztellek Téged, imádlak, és dicsérlek. Megragadlak Téged, Uram, és Benned bízok. Tudom, hogy Te soha, soha nem hagysz el, soha nem hagysz cserben. 

Mindent, amit Te megígértél, teljesen biztos vagyok benne, hogy meg is cselekszed, és beteljesíted. És miközben alakulunk, formálódunk, döntést hozunk együtt is: felkelünk, és egymást ebben segítjük, hogy erővel és bátorsággal átmegyünk ezen az akadályon, és birtokba vesszük az ígéreteket a Te dicsőségedre. Segíts meg ebben, Atyánk! Az Úr Jézus nevében, Ámen!’

DSGY, 2022. szeptember 18. vasárnap