Isten Királysága a maga teljes dicsőségében – 3.

Ebben a tanításban röviden át fogjuk tekinteni az Ószövetséget. Ez csupán töredéke annak, amit szeretnék elmondani, de mégis látni fogjátok, hogy Isten Királysága az Ószövetségben is sok ízben kijelentetett. A dávidi királyságról egy másik tanításban fogunk majd többet beszélni.

A Bibliában 77 fejezet foglalkozik Dávid királyságával. Valószínű, az Ószövetségben kétségtelenül ez a legnagyobb téma és az Újszövetség is sokszor utal rá. Ennek nem az az oka, hogy Isten azt akarja, hogy zsidó történelmet tanuljunk, hanem inkább az, hogy Dávid királysága Isten Királyságának egy előképe, jelképe, példázata; és sok alapelvet megtanulhatunk belőle Isten Királyságára vonatkozóan.

Isten Királysága megdöbbentő mértékben kezdett megnyilvánulni Dávid uralkodása alatt, de nem akkor kezdődött el. Először is lapozzunk a 2. Mózes 19-hez, és szeretném, ha meglátnánk ebből is, hogy Isten szívében mindig is nagyon előkelő helye volt a Királyságnak.

Isten népe éppen ezelőtt jött ki az egyiptomi fogságból. Isten elkezdett ennek a népnek beszélni az Ő Királyságáról – még mielőtt a törvényt adta volna nekik –, és meghívta őket valamire. Arra hívta őket, hogy ők maguk legyenek Isten Királysága, és ennek eredményeképpen az egész Föld számára áldást jelentsenek. De ez egy feltételhez kötött meghívás volt.

Több évvel ezelőtt – már nem tudom pontosan, mikor – Isten beszélt velem Európáról. Nem Nagy-Britannia, nem Franciaország és nem is Németország lesz az a nemzet, akiket Isten üdvösség-csatornaként fog használni egész Európa számára. Ezek az országok már túlzottan belefeledkeztek a bűneikbe, és már nem tudják, merre tartanak. De Európa közepén több nemzet számára hirtelen eljött a politikai szabadság, de ennek nem az az elsődleges célja, hogy Európa többi részéhez hasonlóan ők is meggazdagodjanak és az erkölcsileg oly laza életbe belemerüljenek, hanem a forrásaikat Európa üdvössége érdekében kell használniuk. Imádkoznunk kell ennek a megvalósulásáért.

A 2. Móz.19,3-ban Isten odahívja magához Mózest, és megparancsolja neki, hogy mondjon valamit Jákob háza népének, és Izrael fiainak. Azt kell mondania nekik:

2.Móz.19,4 „Én hoztalak ki titeket a szolgaságból, és Magamhoz vontalak titeket.”

A következő módon kell reagálni erre:

2.Móz.19,5 „Most azért, ha figyelmesen hallgattok Szavamra és megtartjátok az Én szövetségemet, úgy ti lesztek nekem valamennyi nép között az Enyéim; mert Enyém az egész Föld.”

Tehát a cél az egész Föld elérése, de Isten itt egy konkrét nemzethez szólt. A Földön jelenleg jó példa erre Dél-Korea, mint ország. Kb. 50 millióan élnek. 40 évig elnyomták Koreát a Japánok, utána pedig a kommunizmus jött abba az országba. 1958-ban politikailag szabad lett Dél-Korea, ugyanakkor az Egyháznak egy kis magja, kezdeménye kezdett ott növekedni. Ez a kis gyülekezet alapvetően egy ember körül csoportosult, akit Isten jelölt ki abban az országban, mint egy kis Dávidot. Ma ez az ország az átalakulás látványos folyamatában van szellemileg, politikailag és gazdaságilag is.

Akkoriban, 1958-ban, csak néhány imádkozó hívő volt ott. Most becslések szerint az újjászületett lakosság ebben az országban kb. 20-25 millió, tehát a lakosságnak több, mint a fele. Egyedül a fővárosban több mint 4.000 élő gyülekezet van. Számos ottani gyülekezetnek kb. 100.000 elkötelezett tagja van. Van egy olyan imádkozási helyük, amelyről jó rálátás van az egész városra. Éjjel-nappal kb. 10.000 hívő imádkozik azon az imahelyen.

A gazdasági élet is úgy megváltozott, hogy korábban az egy családra jutó havi jövedelem kb. 50 USD volt, ma pedig ez már kb. 2.400 USD. Dél-Koreában az Egyház a kezdetektől fogva a szegénysége ellenére egy adakozó Egyház volt. Nem akkor kezdtek el adakozni, amikor már gazdagok voltak, hanem az adakozásuk következtében lettek gazdagok. Ahogyan a macedóniai gyülekezet, ők is a mélyszegénységükből kezdtek el adakozni. Az én életem alatt, az egy családra jutó jövedelem közel ötvenszeresére növekedett Dél-Koreában azért, mert engedelmesek voltak e területen is Istennek!

Ma Dél-Korea több misszionáriust küld szét szerte a világba, mint bármelyik más ország, az Egyesült Államokat is beleértve. Ezeket a misszionáriusokat a koreai Egyház fizeti és nem Amerika.

Akartok-e Európa Dél-Koreájává lenni – ha értitek mire gondolok –, de az egész világ érdekében, nem csak a saját érdeketekben. Azt mondja az Úr, ha ezt megteszitek: „ha figyelmesen hallgattok Szavamra és megtartjátok az Én szövetségemet, úgy ti lesztek valamennyi nép között az Enyéim – különleges kincsem; mert Enyém az egész Föld.‘

2.Móz.19,6 „És lesztek ti Nekem papok Királysága és szent nép. Ezek azok a beszédek, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.”

Ezeket a verseket akár az újszövetségből is vehettük volna. Péter apostol majdnem ugyanezeket a szavakat használja, de nem Izrael népére vonatkoztatja már ezeket a szavakat, mert az a nép a megállapodás rá eső részét nem tartotta be.

2.Móz.19,7 „Elment azért Mózes és egybehívta a nép véneit és eléjük adta mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt neki az Úr.”

Hallgassátok a 8. versben a nép válaszát:

2.Móz.19,8 „És az egész nép egy akarattal felelt és mondta: Amit csak rendelt az Úr, mind megtesszük. És megvitte Mózes az Úrnak a nép beszédét.”

Azt kérdezem most tőletek: Vajon betartották-e ezt az ígéretüket? Nagyon könnyű egy konferencián igent mondani az Úrnak, és utána pedig nem megtenni ezt a gyakorlatban a hétköznapokban, amikor már elhagytuk Isten jelenlétét, és azt a légkört, ami a konferencián volt.

Ha ezután végigolvassuk az egyik fejezetet a másik után, akkor azt fogjuk látni, hogy Isten népe milyen konok, engedetlen, lázadó hozzáállást tanúsított, milyen gonoszok voltak végig. Az a nemzedék soha nem volt hajlandó háborúba menni, és nem mentek be az örökségükbe sem, és nem lettek áldás a világ többi része számára. Nem lett belőlük Isten Királysága, nem lettek Isten papsága, és végül el is utasította őket az Úr. Isten ennek ellenére egymás után adta nekik az esélyeket, hogy betöltsék azt a szövetséget, amit felajánlott nekik a 2. Mózes 19-ben.

Az a nemzedék meghalt a pusztában, de azután Isten fogta a következő nemzedéket. Lapozzatok velem Józsué könyvéhez, az 1. részhez. Isten most Józsuéval beszélt:

Józs.1,2 „Mózes, az Én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, amelyet Én adok nekik, az Izráel fiainak.”

Józs.1,5-6 „Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében: amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé ...”

Újra és újra előjön ez a kifejezés, hogy ‘légy bátor és erős!’, ‘igen erős’, ‘igen bátor’.

Józs.1,7 „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedj, amelyet Mózes, az Én szolgám szabott eléd...”

Józs.1,9 „Avagy nem parancsoltam-e meg neked: Légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.”

Azután Józsué megy, és beszél a néppel. Ugyanazt a felajánlást teszi ennek a nemzedéknek, amit már hallott az előző. Hallgassátok meg, mit mondanak Józsuénak:

Józs.1,16 „Azok pedig feleltek Józsuénak, mondva: Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nekünk, és ahova küldesz minket, oda megyünk.”

Na, és most ezt hallgassátok meg:

Józs.1,17 „Amint Mózesre hallgattunk, éppen úgy hallgatunk majd te reád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel.”

Ez vajon vicc? Én nem szeretném, ha a Mózes iránti engedelmességük lenne a minta. És Ti? De ebből azt láthatjuk, milyen vakok lehetnek az emberek. Úgy tűnik, még mindig nem vették észre, hogy a szüleik részéről való engedetlenség volt az okozója annak, hogy nem léphettek be az örökségbe. Józsué engedelmes volt, Káleb is értette, miről szól a dolog, és volt néhány hozzájuk közel álló elöljáró, aki értette az üzenetet.

Itt látunk egy újabb veszélyt. Ha átalakulást (reformációt) akartok hozni a társadalomba, ha véglegesen meg akarjátok változtatni a társadalmat, és Isten uralma alá akarjátok azt ’terelni’, ezt nem fogja elérni néhány erős vezető, aki ráveszi a nép többi részét, hogy engedelmeskedjenek neki. Józsué és Káleb szenvedélyessége a nép többi részében egy olyan engedelmességet hozott létre, amely nem mélyen a szívükből fakadt.

Tudom, hogy ezen a konferencián elsősorban vezetők vannak, ezért szeretném, hogy megértsétek ezt. Nem elég elérni, hogy az emberek megtegyék azt, amit mondotok nekik, el kell érnetek, hogy azt lássák, értsék és érezzék azt, amit ti. Ha a szívük nem olyan, mint a tiéd, akkor abban a pillanatban, ahogy eltűnsz a színről, vissza fognak menni ugyanabba a sötétségbe és gonoszságba, amiből kihoztad őket.

Most menjünk Józsué könyvének a végére, ahol már bementek az ígéret földjére az izraeliták, és nagyrészt birtokba is vették. Még a föld meghódítása nem volt végleges, mert Józsué már amikor megkezdte a szolgálatát is idős ember volt. Nyolcvanvalahány éves volt, amikor megkezdte a szolgálatát, és 110 éves volt, amikor meghalt, tehát kb. 30 éve volt, hogy a látást megvalósítsa. Nem volt elég hosszú ez az időszak.

Józs.24,28 „És elbocsátotta Józsué a népet, kit-kit a maga örökségébe.”

Józs.24,31 „Izráel pedig az Urat szolgálta Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejében, akik hosszú ideig éltek Józsué után, és akik ismerték az Úrnak minden cselekedetét, amelyet cselekedett Izraellel.”

Most a Bírák könyve 2. rész. Ugyanezek a szavak vannak itt is:

Bír.2,7 „És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, akik hosszú ideig éltek Józsué után, akik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett Izraellel.”

Azután Józsué meghalt 110 évesen.

Bír.2,10-11 „És az az egész nemzetség gyűjtetett az ő atyáihoz, és támadt más nemzetség ő utánuk, amely nem ismerte sem az Urat, sem az Ő cselekedeteit, melyeket cselekedett Izraellel. És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak.”

Ezután azt látjuk, hogy Izrael gyermekei életük és történetük legnagyobb gonoszságába, bálványimádásába, romlottságába mennek bele. Tehát ha azt akarjuk látni, hogy Isten megváltoztatja egész Európát, ez tovább fog tartani 30 évnél. A mi Istenünk nemzedékekben gondolkodik. Ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, nem csak az egyiknek az Istene. Az egyik fő felelősségünk nekünk vezetőknek, hogy az utánunk következő nemzedéknél elérjük, hogy ugyanazt lássák, amit mi látunk, és kétszer olyan szenvedélyesen égjen a szívük azért a dologért, mint a miénk.

Tudjátok, Mózesnek két fia volt, de belőlük nem lett ’semmi’. Ez elsődlegesen Mózes feleségének, Czipporának rossz hozzáállása miatt volt. Neki nem tetszett ez a véres szövetséget kötő Isten, és még azt is megakadályozta volna, hogy a gyerekei körül legyenek metélve. Mózes gyerekeit annyira megrontotta, hogy az anyjuknak nem tetszett az a szenvedély, ami Mózes szívében Isten iránt volt, hogy belőlük sem lett semmi. Mózes fiai soha nem végeztek el semmilyen nagy dolgot, nem lett belőlük semmi, a Biblia alig említi őket. Tehát Mózes talált egy szellemi fiút Józsuéban, akinek ugyanaz a szenvedély égett a szívében Isten iránt, mint Mózesnek, ezért az atyai áldást neki tudta továbbadni, mint következő nemzedéknek.

Én nem tudom ezt bizonyítani, de az az érzésem, hogy Ákánnak kellett volna Józsué szellemi fiának lennie. Amikor az első várost, Jerikót meghódították az izraeliták Kánaán földjén, Ákán látta, milyen sok pénz jöhet itt be a konyhára ebből az egészből. Isten megítélte őt, és megölte. És azt olvassuk, hogy Józsué úgy gyászolta őt: ’Ó, fiam! Fiam, Ákán, mit cselekedtél?’ – ahogy egy apa gyászolja a fiát. Tehát nem volt következő nemzedék, aki a Királyság erejét továbbvitte volna, mert a pénz megrontotta őket.

Egy jó kérdés, mi van akkor, ha Isten hirtelen Kelet-Európát elkezdi felvirágoztatni, és hirtelen millióitok és tízmillióitok lesznek. Fogjátok-e tudni kezelni ezt a pénzt? Ez egy jó kérdés. Ha Isten elkezdi a pénzt kiárasztani az Ő Királyságának terjesztése érdekében, és ez a pénz az ujjainkhoz tapad, akkor az, aminek áldássá kellene válnia, átokká válhat a kezünkben. Ugye, hallotok engem?

Ugyanez a történet volt Illéssel és Elizeussal. Atyáról a fiúra sikeresen átment a szellemi áldás egyik nemzedékről a másikra. Hatalmas siker volt. Úgy tűnt, ennek következtében Isten Királysága az egész világra nagy erővel szét fog áradni. De ki volt Elizeus szellemi fia? Géházi, a szolgája.

Amikor Elizeus meggyógyította Naámánt a leprából, és nem volt hajlandó azért a hatalmas pénzügyi jutalmat elfogadni, akkor Géházi utánaszaladt Naámánnak, és elfogadta tőle a nagy pénzt. Mi történt Géházival? Leprás lett, és meghalt.

Elizeus csontjaiban ott égett az a tűz, és nem volt senki, akinek továbbadhatta volna. Joásnak, a királynak próbálta átadni, és bár a király az összejöveteleken a megfelelő ’zajokat’ adta ki magából, de a szívében nem volt ott a szenvedély. Tehát Elizeus úgy halt meg, hogy a csontjaiban ott volt ez a tűz. Ezért amikor egy holttestet rádobtak Elizeus holtteste fölé a sírba, akkor az az ember fölugrott élve, mert az Elizeus csontjaiban lévő tűz életet adott neki.

Tudjátok, ha ezek az emberek megtanulták volna a Királysághoz szükséges szenvedélyt és szentséget, és az egyedül Isten iránti engedelmességet, akkor Izrael több ezer évvel ezelőtt betölthette volna az egész Földet Isten Királyságával. Meg kell tanulnunk ezeket a leckéket!

Az 5. Mózes 17-ben Mózes prófétál a királyról. Egyértelmű, hogy egy királynak kell majd jönnie, de Mózes olyan fajta királyról prófétál, aki egyértelműen Jézusban öltött testet.

A nép elkezd királyt kérni, de nem a megfelelő okból kezdenek királyt kérni. Nem a megfelelő királyt választják ki, mert nem a megfelelő okból választanak királyt. Isten megengedi nekik, hogy Saul legyen a királyuk, hogy így megtanulhassák, milyen dolog egy rossz király uralma alatt élni.

Most nem fogok ebbe belemélyedni, később kicsit részletesebben fogunk majd úgyis erről beszélni. A következő előadást Dávid királyságával fogjuk eltölteni, és megtanuljuk ebből a megfelelő leckéket.

Amikor az embert már összezúzta és megsebesítette a rossz tekintély, akkor nagyon nehéz a jó tekintélyt elfogadni. Kelet-Európát megsebesítette az, hogy Saul háza alatt éltek, és most nem tudják, hogyan kell átmenni a Saul házából a Dávid házába. Nem szabad félnetek Dávidtól csak azért, mert Saul alatt megsérültetek. Isten egy újfajta vezetőséget támaszt napjainkban, akinek olyan a szíve, mint Dávidé, és ők nem bántani fognak titeket, hanem elvezetnek titeket az örökségetekbe.

Némelyikőtöknek ki kell jönnötök Saul házából, mert nem csatlakozhattok sem Dávidhoz, sem Dávid házához addig, amíg Sault magatok mögött nem hagyjátok. Majd ezt jobban elmagyarázom később, most csak egy dolgot szeretnék említeni. Gyertek a 2. Sámuel 7-hez! Dávid most kezdi a királyságát kiépíteni.

2.Sám.7,1 „Történt pedig, hogy mikor a király az ő palotájában ült, és az Úr mindenfelől békességet adott neki minden ellenségeitől …”

Dávid Istent a ’Dávid sátorában’ imádta. Azután az a ’nagyszerű’ ötlete támadt a királynak, hogy milyen jó lenne építeni Istennek egy gyönyörű, díszes, cifra házat azért, hogy az emberek tiszteljék Istent – már csak azért is, mert milyen szép háza van. Megtanulhatjuk viszont a Bibliából és a történelemből is, hogy a nagyon cifra, díszes vallási épületek mindig csapdát jelentenek, és soha nem áldást.

Isten néha megengedi, hogy megkapj olyan dolgokat, amelyből megtanulhatod, milyen fájdalmas dolog, ha az neked megvan. Már láttuk, milyen fájdalmas, és milyen nem jó, nem áldott dolog, ha az ember független. Egy rossz király sokkal rosszabb fölöttünk, mintha egyáltalán nincs fölöttünk király. Saul király rosszabb volt nekik, mintha nem lett volna királyuk. Mert Isten meg akarja nekünk mutatni, mennyire rossz az a rossz dolog, és azt akarja, hogy jól döntsünk, és az Ő akarata valósuljon meg.

Tehát Dávid egy gyönyörű, díszes házat akart építeni Istennek, és Nátán próféta nem foglalkozott azzal, hogy megkérdezze Istentől, hogy Ő ehhez mit szól. Azt mondta Nátán Dávidnak: „Nagyon jó ötlet ez! Menj, és tedd, ami a szívedben van!” Pedig ez nem Isten üzenete volt, hanem Nátán szívéből származó válasz.

Ebből azt tanulhatjuk meg, hogy még nagyon tapasztalt próféták is elkövethetnek szörnyű hibákat. Azt mondja a Biblia: „Mindent megpróbáljatok. Ne vessétek meg a prófétálást, de mindent próbáljatok meg, és csak ahhoz ragaszkodjatok, ami jó.” (1.Thessz.5,21).

Azt mondja Nátán a királynak: „Eredj, és valami a szívedben van, vidd véghez! Ez olyan óriási ötlet!” Utána találkozik Nátán Istennel. Isten odament Nátánhoz éjjel: „Mit gondolsz te, hogy csak odamész Dávidhoz, és azt mondod neki, hogy építsen házat Nekem?”

2.Sám.7,5-7 „Házat akarsz Nekem építeni, hogy abban lakjam? Mert Én nem laktam házban attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, mind e mai napig, hanem szüntelen sátorban (Dávid sátorában) és hajlékban (Mózesi szent sátorban) jártam. Valahol csak jártam Izráel fiai között, avagy szóltam-e csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, akinek parancsoltam, hogy legeltesse az Én népemet, Izráelt, mondva: Miért nem építettetek Nekem cédrusfából való házat?”

Isten itt nagyon egyértelműen megmondta, mit akar, ennek ellenére megépítették Salamon templomát. Az a templom csapda lett, nem áldás, és Izrael népét vallási hitehagyásra vitte. Ellenőrizzétek le a Bibliában! Ez egy nagy téma, két-három napig beszélhetnék csak erről.

Isten néha megengedi, hogy legyenek nekünk bizonyos dolgok csak azért, hogy megmutassa, hogy milyen rossz, ha az nekünk megvan, és máskor már ne akarjuk őket.

Abban a pillanatban, ahogy felépült Salamon temploma, minden izgalom, és minden lelkesedés az épületre irányult. Az embereket már nem érdekelte Dávid sátora, mert az nem volt egy impozáns, vonzó épület. Csak az az egy tény volt benne vonzó, hogy ott volt Isten. Ha az ember Istent akarta, oda kellett mennie. Ott ’csak ennyi’ volt. Isten. Nem voltak szép ruhák, szertartások, csengettyűk, véres- és illatáldozat – ’csak’ Isten volt. De Dávid korában Dávid és az ő vezetői ott találkoztak Istennel, abban a sátorban. Ez volt Dávid királyságának hajtóereje.

Dávid királysága csak addig működött és maradt fenn, amíg Dávid sátora állt. Amikor felépült Salamon temploma, akkor mindenki elkezdett oda járni, mint egy megdicsőített mózesi szent sátorba. Dávid sátorát már nem látogatta senki, összeomlott romjaiba, és senki nem foglalkozott azzal se, hogy Dávid sátorát helyreállítsa. Hamarosan az egész nemzet hitehagyott lett.

Az egyik dolog, amire Izrael népét figyelmeztette Isten Mózes napjaiban: „A királynak nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen sok felesége, mert az lesz a pusztulásotok.” (5.Mózes 17,17). Ezt mondja Mózesnek Isten a Mózes 5. könyvében.

Amikor a Mennybe jutok, lesz egy kis beszélgetésem Dáviddal. El fogom mondani neki: ‘Dávid, Van egy dolog, amit egyszerűen nem értek. Nem értelek Téged. Annyira ismerted Istent. Hogyan keveredhettél bele mégis ebbe a sok nő-dologba, hogy ilyen erkölcstelen életet kezdtél élni? Nem értem! Miért nem értetted a házasság szövetségét úgy, ahogy az Istennel való szövetséget értetted? Ha értetted volna, akkor nem kerültél volna olyan sok bajba, amennyibe kerültél.’

Dávid minden problémája a különböző feleségeiből indult ki, és azoknak a különböző fiaiból. Salamonnal még tovább romlott a helyzet. Valószínű, a papájától tanulta, hogyan kell ezt csinálni, szóval nem hibáztathatjuk. Teljes zűrzavarba került, és a királyság nagyon hamar szétesett.

A 2. Sámuel 7-ben viszont van egy óriási prófécia arról az igazi házról, és arról az igazi Királyságról, amit Isten akar.

2.Sám.7,12 „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elalszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az Ő Királyságát.”

Tudnunk kell, hogy itt nem Salamonról van szó, hanem Krisztus Jézusról.

2.Sám.7,13-14 „Ő fog házat építeni az Én nevemnek, és megerősítem az Ő Királyságának trónját mindörökké. Én leszek neki atyja, és Ő lesz nekem fiam …”

2.Sám.7,16 „És állandó lesz a te házad, és a Te Királyságod mindörökké tied lesz, és a Te trónod erős lesz mindörökké.”

2.Sám.7,23 „Mert melyik nép olyan, mint a Te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjen és országodért (földedért) olyan csodálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Egyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől.”

Ha értitek ezt, akkor ez a prófécia tulajdonképpen Dávid magjáról, Jézusról szól, Aki fel fog ülni a trónra, és egy Házat fog építeni. Ez a Ház élő kövekből fog épülni, akik emberek. Olyan emberek, akik elkötelezték magukat az Isten iránti engedelmességre. Belőlük fog ez a Királyság felépülni.

Heródesnek 46 évig tartott felépíttetni a templomot. Ő nem szerette Istent, nem járt oda Istent imádni, csak azért építtette azt a templomot, hogy politikai eszköz legyen a kezében, hogy Izrael szívét önmagához vonzza.

Heródes félig zsidó, félig edomita volt, a neveltetése teljesen a római politikai érdekek szempontjai szerint történt, és ő a Római Birodalomnak volt az eszköze. Politikai okokból építtette a templomot, politikai okokból üzemeltette, az egésznek semmi köze nem volt Isten imádásához, szolgálatához és dicsőségéhez.

Jézus gyűlölte ezt a helyet, mert valójában a kereskedők háza volt. Kétszer ment oda összesen, mindkét alkalommal felforgatta a pénzváltók asztalait, és teljesen bedühödött. Az első alkalommal, amikor a vezetők ott tiltakoztak az ellen, amit Jézus tett, és megkérdezték, milyen hatalommal cselekszi mindezeket, azt felelte: „Rontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt újraépítem!” Visszakérdezték: „Micsoda? Hiszen 46 éven át épült ez e templom?!” De a János evangéliuma 2. részében azt olvassuk (21-22. versek), hogy Jézus nem magáról, a fizikai épületről beszélt itt, hanem a saját testéről. Miután feltámadt a halálból, azután értették meg ezt a kijelentését.

Isten valódi temploma élő kövekből épül fel, akik teljesen átadták az életüket Jézus Krisztus uralmának. Jézus nagyon szeret az ilyen épületben élni.

Én nem nagyon lelkesedem azért a gondolatért, hogy Jeruzsálemben egyáltalán újjáépítsék a templomot. Ez megtörténhet, de az nem Isten szíve szerinti dolog lesz. Ha újra mernek ott állatáldozatokat bemutatni Neki, véleményem szerint Istent ez nagyon fel fogja bosszantani. El tudjátok képzelni, hogy vajon mit érez majd Isten, ahogy elutasítják Fiának, Jézus Krisztusnak a vérét, és visszatérnek a bikák és bakok véréhez? Jézus vére nem azt jelenti, hogy Isten elutasította Izrael népét. De amikor ezt megteszi a test szerinti Izrael, akkor valami drámai és erőteljes dolog fog velük történni, ami az egész világot meg fogja ráznia.

Ahogy Zakariás prófétálta, az ortodox vallásos zsidóknak hirtelen megnyílik a szemük, amikor majd összegyűlnek a hadseregek Jeruzsálem körül, hogy azt elpusztítsák – és én hiszem, hogy ez konkrétan meg fog történni itt a Földön. Ma már, ahogy a helyzet kinéz, bármelyik napon készen áll mindehhez a politikai színtér – és egyszerre két cél is meg fog ez által valósulni.

Vannak bizonyos nemzetek, amelyeket Jézus ‘kecske-nemzetek’-nek nevez. Ők megkapták az esélyüket, mentek oda misszionáriusok ismételten, újra és újra hirdették nekik az evangéliumot, és azt újra, újra és újra megerősítették a fantasztikus csodák, ezek az emberek mégis gyűlölik Jézus nevét és mindazokat, akik szeretik Őt, de a zsidókat is. Keserű gyűlölettel gyűlölik őket. Ezek a ‘kecske-nemzetek’ összegyűlnek majd Jeruzsálem körül, és az mondják: „Gyerünk, söpörjük le Jeruzsálemet a Föld színéről!”

Úgy tűnik, hogy a leglogikusabb következtetés az, vagyis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az iszlám őrült szellemei fogják inspirálni ezt az egész megmozdulást. Nem Amerika fogja ezeket az embereket megszabadítani, hanem Jézus fog hatalmas, erőteljes módon megjelenni, és el fogja törölni ezeket a hadseregeket. A zsidók pedig látni fogják, hogy az a Jézus, akit ők keresztre feszítettek, az a Jézus lesz a Szabadítójuk.

Azt mondja Zakariás, hogy ezek az emberek bűnbánatot fognak tartani, és keserűen fognak siránkozni, gyászolni, és a mellüket verni: „Hogyan lehettünk ilyen őrültek, hogy azt az embert, Aki a Messiás, nem ismertük fel, hanem megöltük?!” – és hatalmas számban az Úrhoz fognak fordulni. Nem ők lesznek a Királyság, de Isten megengedi nekik, hogy bejöjjenek az Ő Királyságába.

Néhány megdöbbentő dolog fog történni, és ez megtörténhet az elkövetkező rövid években. Nem tudom ezt biztosan, de nekem úgy tűnik, hogy a jelek mind azt mutatják, hogy ez hamarosan meglesz.

Az Ézsaiás 19 végén azt látjuk, hogy a ‘kecske-nemzetek’-ben is van egy hűséges maradék, akiket Isten magához fog gyűjteni. Azt mondja, hogy Egyiptom, Szíria és Izrael testvérek lesznek, együtt jönnek be a Királyságba; testvérként fognak együtt menni és együtt imádni az egyetlen igaz Istent. Ezt nem a megfelelő fajta politikai diplomácia fogja elérni, hanem néhány fantasztikus csoda kell mindehhez. El tudjátok képzelni, hogy Szíria, Egyiptom és Izrael együtt azt mondja: ‘Na, menjünk együtt és imádjuk az Urat!’ El tudjátok ezt a fantasztikus képet képzelni? De amikor az Isten Királysága eljön ezekre a helyekre, akkor ez meg fog történni!

Az Ézsaiás 9-ben azt látjuk, hogy Jézuson keresztül jönnek majd a különbféle nemzetek és országok. Ez az első dolog, amit a Biblia mond Jézusról. Az Ő kormányzásának, uralmának vagy Királyságának nem lesz vége. És ahogy az Isten Királysága és kormányzása növekszik, úgy a békesség is növekszik. A Bibliában újra és újra látjuk, hogy Isten Királysága és a békesség kéz a kézben jár. Amikor Isten Királysága eljön, a világ minden politikai problémája megoldódik, de semmilyen más módon nem oldódik meg. Tehát amikor jön a Királyság, jön a béke is. Ez érvényes Európára is, és a világ más részeire is. Mivel ti Európában éltek, elsősorban Európáért vagytok felelősek.

Az Ézsaiás 9,9 azt mondja, hogy ahogy a Királyság növekszik, úgy a békesség is növekszik. Azt mondja Isten Beszéde, hogy folyamatosan növekedni fog ez a Királyság.

Ézsa.9,7 „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége… A Seregek Urának buzgó szerelme viszi végbe mindezt!”

Ezt nagyon szeretem. Ez egy olyan dolog, ami Isten szívében nagyon ott van. Neki pedig egyszerűen emberekre van szüksége, akiken keresztül mindezt megvalósíthatja, és akkor szíve teljes szenvedélyével meg fogja ezt tenni. Ámen!

Most Dániel könyvéhez lapozzunk. A Dániel könyvének 2. részében van Nabukodonozor álma, és Dániel megmagyarázza ezt. Ez az álom különböző fajta kormányzási rendszereket mutat be, amelyek megpróbálták helyettesíteni Isten kormányzását. Csak egy dolgot szeretnék ebből említeni, azután továbblépünk. Dániel látomásának a végén Dániel beszél Nabukodonozorral. Dánielről sokat beszélhetnénk még, de...

Dán.2,34 „Nézted, amíg egy kő lezúdult kéz érintése nélkül, és letörte azt a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azt.”

Itt tulajdonképpen a világ különböző kormányzási rendszereinek a képét látjuk ebben a szoborban. Azután lezúdul egy kő, emberi kéz érintése nélkül. Ez Jézus Krisztusnak a képe – a Királyság ’kezdete’ a Földön. Ő az élő kő, és a sarokköve mindannak, amit Isten tenni szándékozik.

Azt mondja Péter, hogy „mi, mint élő kövek épülünk eggyé, Isten lakhelyévé, szellemben… és egy szegletkövet teszek le Sionban” (1.Péter 2,5-6). Isten fogja ezt az élő szegletkövet, aki Jézus, bedobja Őt a világ politikai rendszereibe, és azok mind szétesnek. Szétesnek darabjaikra, porrá zúzódnak, azután Isten elfújja őket, mint a pelyvát a szél és eltűnnek. Azután pedig ez a Kő egyre csak növekszik, növekszik, növekszik egészen addig, míg akkora heggyé válik, ami már az egész Földet betölti. Jézus ez a Kő, a Királyság kezdete, ami minden más királyságot, minden birodalmat elpusztít, és csak Isten Királysága marad meg.

Dán.2,44 „És azoknak a királyoknak idejében (a ’vas és agyagcserép’ birodalmak) – ami tulajdonképpen a diktatúrák és a demokráciák keverékéből áll. Ami a mai világnak is a képe. Ez olyan, mint a vas és az agyag együtt, ami nem keveredik egymással, nem tapad össze. Az ENSZ megpróbálja összeragasztani az országokat, nemzeteket, de ez nem működik, nem történhet meg, mert – támaszt az egek Istene egy Királyságot, mely soha örökké meg nem romlik, és ez a Királyság más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a Királyságokat, maga pedig megáll örökké.”

Itt Isten Királyságáról van szó. A világi kormányzás különböző fajtáinak egyike sem működik. Az egyetlen dolog, ami működik, amit Dánielnek úgy mutatott meg Isten, mint az arany fejet. Ez az arany fej, és a többi mind alacsonyabb rendű ennél. Azt mondja Dániel a királynak: „Te vagy az arany fej.” Miért mondta volna ezt Dániel Nabukodonozornak? Nem magáról Nabukodonozorról, mint személyről szól ez, hanem arról a rendszerről, ahogyan uralkodott. Az egyetlen kormányzási mód, ami működik, az a maradéktalanul központosított uralom módszere. Ha az egyeduralkodó nem tökéletes, akkor az egy kényuralom, zsarnokság. De ha az egyeduralkodó jó és tökéletes, akkor a ’Mennyben’ élünk a kormányzása alatt. Nem a rendszert kell megváltoztatni, hanem azt, aki az uralkodó!

 

Az embereknek nagyon rossz tapasztalataik voltak az egyeduralkodókkal, ezért azt mondták: ’Ez a rendszer rossz, szabaduljunk meg tőle. Legyen szocializmus, kommunizmus vagy demokrácia helyette’. De azok az emberek is ugyanolyan rosszak.

Az évszázadok alatt az emberiség nagyon sokféle rendszert kipróbált, de egyik sem működött. Úgyhogy Isten mindezeket el fogja vetni, és elhozza a tökéletes egyeduralmat egy tökéletes egyeduralkodóval. Halleluja! Ez egy maradéktalan, teljhatalmú uralkodó lesz, tökéletes minden szempontból, aki tökéletes kormányzást fog bevezetni, és akkor minden úgy fog működni, ahogyan kell. De minden más istent meg fog rázni, és minden más elmúlik azért, hogy egyedül az Ő Királysága töltse be az egész Földet.

Ehhez a legközelebb álló minta – noha távol volt attól, hogy tökéletes legyen, mégis – Dávid királysága volt. Ez hasonlított ahhoz, amit Isten elképzelt eredetileg, ezért részletesen fogjuk majd tanulmányozni, hogy tudjuk, hogy Isten Királyságának is milyen elvekkel kell működnie.

A sok feleségtől eltekintve (beleértve Bethsabé és Uriás esetét is, amiről már beszéltem), minden más, amit Dávid tett, Isten szíve szerint volt. Tudjátok, ez egyszerűen nem hagy nyugton. Amikor a Mennybe jutok, egyszerűen el fogom mondani Dávidnak, hogy nem értem ezt őbenne. Ábrahám tudta, hogy ez így van, Dávidunknak hogyan kerülhette el a figyelmét? Nem tudom a választ erre, de egy napon meg fogom kérdezni.

Ahogy gyorsan átrohantunk az ószövetségen, megtanultunk némely alapelvet. Rá kell jönnünk, hogy Izrael miért nem kapta meg soha azt, amit annyira várt. Szeretnék egy bibliavershez lapozni. Van néhány vers, amit érdemes megnéznünk. Ámos próféta az ószövetség egyik utolsó prófétája. Nézzük meg a 9. részt! Izraelről van itt szó:

Ámós 9,8 „Íme, az Úr Isten szemmel tartja a bűnös királyságot, és eltörlöm azt a Földnek színéről. Mindazonáltal mégsem pusztítom el egészen a Jákóbnak házát, ezt mondja az Úr!”

Figyeljétek meg itt a különbséget! Azt mondja, hogy „eltörlöm a Föld színéről a királyságokat, de Jákob házát nem pusztítom el”. Izraelnek ezután már soha nem volt királya, és Izrael soha többé nem volt királyság Jézus eljövetele előtt. Jézus korában a ’Heródeseket’ a rómaiak helyezték oda ’királynak’ Izrael fölé. Izrael népe már soha nem fogadta el őket királynak, és kétségtelen, hogy Isten sem fogadta el őket.

Azt mondta Isten: „Teljesen kudarcot vallottatok abban, hogy az Én Királyságom legyetek, és többé nem lesztek királyság. De nem pusztítalak el titeket, mint házat. Egy nap ez a ház majd bejön az Én Királyságomba, és az Én Királyságom része lesz.”

Pál elmagyarázza a Római levél 9-11. részeiben, hogyan fog ez megtörténni. Az, hogy ők bejönnek a Királyságba, nagyon meg fogja gazdagítani Isten Királyságát. Az mondja Ámós:

Ámós 9,9.11 „szétrázom Izráel házát minden népek között...; de nem esik a földre egy szemecske sem. (…) Azon a napon fölemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.”

Tehát Dávid sátora újból feláll, helyreáll. Vissza fogunk térni ahhoz az Istennel való bensőséges és egyszerű kapcsolathoz, ami Dávid sátrában volt átélhető. Ennek az lesz az eredménye, hogy az emberek többi része, az összes pogányok, keresni fogják az Urat. Ez egy sok nemzetet magába foglaló, sok fajt magába foglaló Királyság, és több nemzetet magába foglaló világméretű dávidi sátor lesz. Ez egy olyan ígéret, amit Isten a korai Egyházban elkezdett megvalósítani, és az egyházi korszak végén nagyon erőteljesen valósul meg.

Ez az egyik legfontosabb lecke, amit meg kell Dávid királyságából tanulnunk, hogyan kell Dávid sátorát felépíteni. Később fogunk erről a királyságról még beszélni.

Ahogy már rámutattam, az embereknek néha meg kell ízlelniük a hamisat ahhoz, hogy igazán értékelni tudják az igazit. Lapozzunk Sámuel 1. könyvéhez. Azt látjuk ott, hogy a nép elkezdett egy királyt kérni. Ahogy majd később látjuk, ezt Isten annak nyilvánította, hogy Őt elutasították.

1.Sám.8,5-7 „És mondták neki (Izrael vénei Sámuelnek): Íme, te megöregedtél, és fiaid nem járnak útjaidon; most azért válassz nekünk királyt, aki ítéljen felettünk, ahogy minden népnél szokás. Azonban Sámuelnek nem tetszett a beszéd, hogy azt mondták: Adj nekünk királyt, aki ítéljen felettünk. És könyörgött Sámuel az Úrhoz. És az Úr azt mondta Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.”

Részben a nép hibája, de részben a próféták hibája is volt az, hogy Istennek a nép fölötti uralma ilyen mértékben leépült, mert annyi próféta, és a prófétáknak annyi olyan fiai voltak, akik nem tisztelték igazából sem Istent, sem a saját hivatalukat, így aztán az embereknek elegük lett ebből a fajta kormányzási rendszerből.

Fel kell ismernünk, hogy a vezetőknek hatalmas felelősségük van, mert ha rossz a vezető, akkor ez a népnél azt érheti el, hogy fellázadjanak Isten ellen. Vannak itt hatalmas leckék, amiket megtanulhatunk.

Tehát a nép királyt kér, és négy okot adnak meg, hogy miért akarnak királyt. Királyt akarnak, ahogy minden más népnél szokás. „Nem akarunk Isten uralma alatt lenni, Akit nem látunk, Aki egy szellemi lény. Olyan uralmat, olyan királyt akarunk, mint a többi nép – akit megérinthetünk, akit láthatunk, akivel tudunk foglalkozni.” – ezzel gyakorlatilag ezt fejezték ki.

És Isten valami nagyon érdekeset mond Sámuelnek: „Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked!” Tehát Isten megengedi a népnek, hogy kiválasszanak maguknak egy királyt, hogy ebből megtanulják, hogy milyen kellemetlen és rossz, milyen keserves dolog az, ha az ember akaratos, és független akar lenni.

Tehát négy okból kért a nép királyt:

1.) Mert kudarcot vallott a papság. Ezt már említettük.

2.) Olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Tudjátok, veszélyes az, amikor az ember úgy akarja megnyerni a világot, hogy hasonlóvá válik a világhoz. Ahelyett, hogy az Egyház vezetné a világot, sokszor a világ (meg)vezeti az Egyházat. Amikor ez megtörténik, akkor az egy rossz út. Sok példát mondhatnék, például az, ahogyan a médiát használják.

A világban nagyon sok könyvet írnak arról, hogyan kell vezetőnek lenni, és az egyházi vezetők is falják ezeket a könyveket, hogy megtanulják a világtól, hogyan kell ’jó vezetőnek’ lenni. Fordítva kellene ennek lennie, mert az Isten Királyságában van az erő és a dicsőség.

Amerikában ismerek néhány olyan embert, akik a Királyság alapelvei szerint tanítanak arról, hogyan kell menedzselni dolgokat. Nagyon keresettek ezek a tanítók, mert nagyon sikeresek azok, akiket ők tanítanak, pedig tulajdonképpen a Királyság alapelvei alapján, a Biblia szerint tanítanak. Mert amikor tényleg eljön Isten Királysága, és tényleg megérinti a világot, akkor sokkal jobban működnek benne a dolgok, mint bármi más. Nagyon sikeresek ezeknek az embereknek a módszerei, ezért olyan keresettek.

Sok barátom van, aki a világban tanítja a vezetés és a menedzsment módszereit királysági alapokon, és nagyon keresettek a szolgálataik. Kb. napi 1.000 dollárt keresnek azzal, hogy a Bibliát tanítják. Amikor befejezik a tanítást, azt mondják a hallgatóknak: „Mindez benne van a Bibliában, ingyen is meg lehet onnan tanulni. Ha foglalkoznátok azzal, hogy a Bibliát olvassátok, akkor ingyen is megtudtátok volna mindezt.”

Amikor valóban megéljük Isten Királyságát, akkor a világ megláthatja, hogy a Királyság milyen jól működik – ahelyett, hogy ez fordítva történne. De amikor a dolgok rosszul mennek Isten népe között, akkor elkezdik másolni a világ módszereit: „Olyanok akarunk lenni, mint a többi nemzet”.

3.) Azt akarták, hogy a király menjen előttük, járjon előttük, és vívja meg a csatáikat a számukra.

1.Sám.8,20 „És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat.”

Azt akarták, hogy a király előttük járjon, és vezesse a harcaikat. A gyülekezetek is rászoktak arra, hogy felbérelnek hivatásos evangélistákat, lelkigondozókat, hogy elvégezzék a munkát helyettük, mert ők maguk nem akarnak azzal foglalkozni, hogy ezekbe a feladatokba belemenjenek.

Eljövünk a gyülekezetbe, az időnkből két órát rászánunk a vasárnapi istentiszteletre, azután megfizetjük a ’profikat’, hogy mindent megtegyenek helyettünk. Van néhány fanatikus közbenjáró, akik majd megvívják a harcokat – mi pedig ’hagyjuk’, hadd csinálják. Van néhány evangélista, és néhány lelkigondozó, akik ’profik’, őket megfizetjük, hogy végezzék el a munkát, amit nekünk kellene elvégezni.

A negyedik ok is a 20. versben van: 1.Sám.8,20 „És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harcainkat.”

4.) ‘Azt akarjuk, hogy a királyunk menjen oda Istenhez, ő hallgassa meg, hogy mit akar Isten, hogy cselekedjünk, és mondja el nekünk. Nem akarjuk mi magunk ismerni Istent, mert az túl ijesztő, túl veszélyes.’

Isten látta, hogy a nép fő indítéka, motívuma az, hogy elutasítják Őt, mint Királyt. Távol akarják Istent tartani maguktól, mert a maguk privát életét akarják élni, de persze mellékesen azért egy kis vallásos életet is akarnak.

Ez majdnem ugyanaz, mint amit a tömeg mondott Jézusnak. A nép örült annak, hogy jött Jézus, és meggyógyított mindenkit. Nagyon szerették Jézus tanítását, de amikor elkezdett világossá válni, hogy Isten azért küldte Jézust, hogy a királyukká legyen, akkor elkezdtek lázadni. Jézus jöhetett mint próféta, mint tanító és mint gyógyító – ezt tudták kezelni –, de nem akarták, hogy Jézus a királyuk legyen, nem akarták, hogy Jézus uralkodjon fölöttük. Amikor Pilátus azt mondta a népnek: ‘Íme, a ti királyotok’, azt mondta erre a nép: „Nekünk nincs királyunk, csak császárunk. Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjon rajtunk.”

Szóval választottak maguknak királyt. Sault választották királynak. Azt olvassuk róla, hogy ő mindenki fölött kimagasodott egy vállal és fejjel. Saul a természetes képességek és erő jelképe. Egy nagyon okos, és természetes képességekkel felruházott embert akartak, aki elvégzi helyettük a munkát. De amikor Isten választ, akkor Ő a szívet nézi. Ő az ember szívét nézi, és azt mondta: „Azt akarom, hogy Dávid legyen a király.”

Egy egész sorozatot tanítottam a Saul és Dávid királysága közötti különbségről. Nagyon fontos, hogy megértsétek azokat az alapelveket, amik miatt Saul rossz király volt, és amik miatt Dávid jó király volt.

Ahogy az egész világon utazgatok, és sok vezető felé szolgálok, sok olyan vezetőt találok, akikben ott vannak sauli hajlamok. Különösen a kelet-európai országokban évtizedek óta az egyház kormányzását Saul kormányzásának alapelvei szerint rendezték be. Amikor egy vezető létrehoz egy ’házat’, akkor az a ház sokkal az után is fennmarad még, hogy az a vezető meghal – a szellemi örökségével.

Amikor Sault leváltotta Isten, és Dávidot helyezte királyként a helyére, Saul még kb. 15 évig harcolt Dávid ellen. Miután Saul meghalt, Saul háza még nagyon sok évig harcolt Dávid ellen. Saul háza egyre gyengült, Dávid háza egyre erősödött, de még sok év kellett ahhoz, hogy a dávidi királyság maradéktalanul és tisztán megszilárduljon.

Mi nem akarunk Európában ilyen sokáig várni. Nem kell Saulnak lenni ahhoz, hogy az emberben sauli hajlamok legyenek. Istenhez kell kiáltanunk, hogy Ő tisztítson meg bennünket ezekből – ha már észrevettük, hogy bennünk vannak.

Amikor Sault meg akarták találni a sorsvetés után, akkor azt találták, hogy elbújt a poggyászok között, nem akarta a király pozícióját elfoglalni, úgy tűnt, hogy tele van alázattal. Úgy kellett őt elővonszolni, és erőszakkal királlyá tenni.

A szolgálata elején úgy tűnt, hogy valóban alázatos, ezért úgy imádkoztam: ‘Uram, mutasd meg, hogy egy ilyen alázatos ember hogyan mehetett így tönkre?’ Isten a következőt mondta nekem: „Saul soha nem volt igazából alázatos. Bizonytalan volt, nem alázatos. Mindig az volt a legnagyobb félelme, hogy félt az emberektől. Amikor végül egy kiemelkedő rangra emelték, akkor igazából a kudarctól való félelem, és nem az alázat volt az, ami miatt ellenállt ennek. Amikor mégis felemelték erre a rangra, és az emberek elkezdték ezért becsülni, akkor az emberek tisztelete vált egy olyan kábítószerré a számára, ami nélkül később már nem tudott, nem akart élni.

Saulnak soha nem volt igazi kapcsolata Istennel. Azt olvassuk az 1. Krónika 13-ban, hogy Saul egész kormányzása idején – 40 éven keresztül – egyszer sem kereste igazán az Urat. Tudta, hogyan kell a vallásos szerepet eljátszani a nép előtt, de soha nem volt igazi szenvedély a szívében Isten iránt.

Más embereket használt arra, hogy a szolgálatát magasabbra emeljék, hogy ő jobb színben tűnjön fel. Ennek érdekében másokat használt fel. De a legnagyobb hibája az volt, hogy azt gondolta magáról, hogy ő jobban tudja Istennél, hogy mit kell tenni. Amikor Isten azt parancsolta neki, hogy teljesen pusztítsa el az amálekitákat, ő csak 95%-ban engedelmeskedett. Isten parancsát áteresztette a saját értelmének szűrőjén, és csak azt tette meg, ami szerinte értelmes volt. Én sok ilyen vezetővel találkozom. Isten engedelmességet, igazából gyermeki engedelmességet keres. Dávidban ez volt megtalálható, Saulban viszont nem.

Ez alatt az idő alatt Saul fia, Jonatán és Dávid között egy hatalmas szeretet alakult ki, és egy nagyon erős, csodálatos szövetségi kötés alakult ki kettőjük között. Jonatán nagyon szerette Dávidot, és tudta, hogy ő lesz a király. Jonatán és Dávid háromszor kötött egymással szövetséget, és mindig Jonatán volt a kezdeményező. Mind a három esetben Jonatán kezdeményezett. Valahogy Jonatán rájött arra, hogy Isten levette a kezét az apjáról, és helyette Dávidra tette rá. Mialatt Jonatán apja még élt, és dacosan, büszke módon kitartott a királyi pozícióban, Dávidon keresztül Jonatán már látta a valódi királyság eljövetelét. Azt mondta Dávidnak: „Tudom, hogy te leszel az első a királyságban, és én második leszek utánad. Alávetem magam neked, és szolgálni foglak a királyságban.”

A Bibliában talán az egyik legtragikusabb jellem Jonatán jelleme. Gyönyörű szíve volt Jonatánnak, kedves szelleme, a megfelelő dolgok után vágyakozott. De a családi kötődések ahhoz kötötték, amit Isten már elutasított, és sajnos Jonatán nem tudott ezekkel a kötelékekkel szakítani.

Az elmúlt 30-40 évben újra és újra láttam ezt megtörténni. Emberek olyan felekezetekben nőttek fel, amelyekről Isten már régen levette a kezét. Mégis bent maradnak az adott felekezetekben, mert nemzedékek óta a családi kötelékek oda kötötték be őket. Ez jelenleg sok országban így történik, az Egyesült Államokban is. A metodisták, a presbiteriánusok, episzkopálisok, a nagyon nagy felekezetek megromlanak attól, hogy liberálissá, szabadossá válnak, és nem kötődnek azokhoz az igazságokhoz, amelyek szerint létrehozták őket.

Volt már olyan, hogy vezetők egész csoportja jött hozzám nagyon levert állapotban, mert a felekezetük arról készült szavazni, hogy engedélyezik-e homoszexuálisok felszentelését szolgálónak. Ott bánkódtak annak a felekezetnek a hitehagyása miatt, amelyben felnőttek, és amelyet szolgáltak évtizedek és nemzedékek óta. Látták, hogy jön Isten Királysága, és annak része akartak lenni, de nem tudták rávenni magukat, hogy elhagyják Sault, és csatlakozzanak Dávidhoz. A végén sajnos ezek közül legtöbben meghalnak azzal együtt, amit Isten már kárhoztatott és elítélt, ahelyett, hogy élnének tovább Isten Királyságával.

Jonatánnak ki kellett volna lépnie a természetes családi kötődéseiből, és csatlakoznia kellett volna Dávidhoz, és akkor valóban Ő lett volna Dávid után a második ember a királyságban.

Nem a lázadásra bátorítalak benneteket, hanem arra, hogy eljöhet egy olyan pillanat, amikor Isten arra bátorít, hogy lépj ki valamiből, egy olyan rendszerből, ami már jóvátehetetlenül hitehagyottá vált.

Jézus azt mondta: „Ha jobban szeretitek a szüleiteket, a gyerekeiteket, a házastársatokat, mint Engem, akkor nem vagytok Hozzám méltók”. Lehet, hogy egy fizikai, egy természetes család az, amihez ennyire kötődtök, de az is lehet, hogy egy szellemi, egy felekezeti hovatartozásról van szó. Lehet az a felekezeti örökségetek is, vagy pedig a természetes örökségetek is.

Nyugat-Texasban mostanában egy 17 metodista gyülekezetből álló csoport keresett meg. Voltak köztük fantasztikusan jó gyülekezetek és vezetők. A metodista szent szinódus éppen arról készült szavazni, hogy engedélyezzék-e homoszexuálisok pappá avatását. Azt mondtam: „Vajon John Wesley mit gondolhat erről?”

Nagy gyülekezetek voltak, amelyeknek a szíve égett Krisztusért. Azt mondták: „Nem maradhatunk bent a felekezetünkben, ha a szinódus végül úgy dönt, hogy homoszexuálisokat is felszentelnek papnak.” Több ezer ember követte ezeket az vezetőket. Át kellett gondolniuk: „Ez a felekezet fizet engem. Onnan kapom majd a nyugdíjamat. A felekezeté az épület, amiben lakom – sok esetben. A gyülekezeti épület, amiben összejövünk, szintén a metodista felekezet tulajdona.”

Azt kérdezték tőlem, ha kilépnek a felekezetből, és egy független csoporttá alakulnak, akkor segítenék-e nekik apostoli módon, hogy Texas-ban egy újfajta gyülekezeti csoport alakuljon ki belőlük. Azt mondtam: „Természetesen segítek.” De amikor csupán csak 1 szavazaton múlott az, hogy végül mégsem szavazták meg a homoszexuálisokat, akkor ez okot és lehetőséget adott nekik arra, hogy mégse jöjjenek ki a felekezetükből.

Öt éve ott szenvednek a felekezetükben, és nagyon sok jó ember elhagyta őket, mert nem tudták kivárni, amíg ezek a vezetők végre átlépnek a Királyság működésébe. Ennek az lett az eredménye, hogy mivel ezek a vezetők nem tették meg a szükséges lépést, ezért szellemileg – nem fizikailag, hanem szellemileg – meghaltak, és a gyülekezeteik is meghaltak velük együtt.

Kelet-Európában lehet, hogy más kérdéseken múlnak a dolgok, de a szellem ugyanaz. Lehet, hogy némelyikőtök éppen a váltásnak az árát számolgatja magában …

Dávidot háromszor kenték fel királynak. Felkente Sámuel, abban az időben, amikor Saul még nagyon is király volt, és noha felkenték Dávidot, benne megmaradt a nagyon is helyes magatartásmód. Miután Sault megölték, Dávidot felkente a saját törzse királynak. De Saul háza nagyon nagy károkat okozott Isten népének, hogy mivel már nagyon régóta voltak bent Saul házában, megosztások és szakadások voltak a nép között. Individualisták, egyénieskedők lettek, azért, mert nem a megfelelő királyságban, és nem a megfelelő király alatt éltek.

Amikor nem a megfelelő kormányzás működik, akkor a nép szétszóródik, individualista és önfejű lesz, Isten népe darabokra esik szét. Amikor Isten elkezdte végre az Ő szíve szerinti Királyságát felállítani, akkor az emberek nem ismerték fel, hogy ki az a Dávid, akit Isten éppen ki akar jelölni vezetőnek fölöttük.

A 2. Sámuel 2-ben olvasunk arról, hogy Dávidot a saját törzse, Júda törzse elismerte, és felkente királynak. Hebronban gyűltek össze ebből a célból, mert még nem állt elő az a helyzet, hogy Jeruzsálembe mehettek volna. Ehhez még további 7 év kellett. Végül eljött a többi 10 törzs is, és azt mondták Dávidnak: „A tied vagyunk, a te testedből és véredből valók vagyunk.” – és ők is felkenték királynak maguk fölött. Azután szövetséget kötöttek Dáviddal, és Dávid csak ekkor költözött Jeruzsálembe, és kezdte el a királyságot megszilárdítani.

Én látom, hogy most sok nemzetben zajlik ugyanez a folyamat. Isten kijelöli a Dávidokat, kiemeli őket, de az emberek még nem készek arra, hogy felismerjék őket. Dávid semmi mást nem tehet, mint hogy várja, hogy az emberek szeme megnyíljon, és önként alárendeljék magukat neki.

A Királyság egyik alapelve, hogy mi, a nép önként és dalolva vessük alá magunkat annak a királynak, annak a vezetőnek, akit felismerünk, hogy Isten kinevezett fölénk. Dávid nyilvánvalóan Jézusnak az előképe, tehát Neki kell elsősorban alávetni magunkat. Tehát Dávid az Úr Jézus előképe volt, és a ő királysága is egy előkép volt, egy jelkép. A trón, amire végül felült, Jézus trónjának volt az előképe, végső soron az egész királysága és ő maga is Jézusnak, és Isten Királyságának az előképe volt, ami majd akkor jön létre, amikor majd Jézus Krisztus eljön uralkodni.

Azért fontos annyira, hogy ezt megértsük, mert az Egyház működése erről van leképezve, tehát Dávid királyságának a működését meg kell értenünk ahhoz, hogy tudjuk, hogy az Egyház hogyan működik jól.

Más módon is nézhetjük ezt. Nézhetjük úgy, hogy Dávid annak az előképe és jelképe is, hogyan fognak kinézni az apostoli szolgálatok. Ha így akarjátok ezt mondani: nagyon sok dávidi jellegű vezető lesz, akik szolgálni fogják az egyetlen legtökéletesebb és maradéktalan ’Dávidot’, aki a Krisztus. Tehát a dávidi királyságból megtanulhatjuk azt is, hogy nekünk hogyan kell apostoli módon vezetnünk és cselekednünk.

Holnap meg fogjuk nézni, hogy maga Jézus hogyan vezette be a Királyságot, és ott is ugyanezt kell majd meglátnunk. Jézus Krisztus egyedülálló és dicsőséges módon Isten Királyságának egyetlen Királya. Ő az egyetlen, Aki építi a Királyságot, ezt a feladatot senkire nem ruházza át. Ez a Máté 16,18-ból nagyon világosan kiderül. Itt Péternek beszél a Királyságról, aki megkapta a kinyilatkoztatást a Királyságról. Azt mondja: „Te Péter vagy, az élő kő, akiből fel fogom építeni a Királyságomat!”

A görög nyelvű szerkezetben nagyon érdekes, ahogyan ez hangzik. Azt mondja itt Jézus, hogy ‘ezen a megingathatatlan alapon, ami Én vagyok, ezen fogom felépíteni a Királyságot, és ezen a pokol kapui sem fognak diadalmat venni’. A görög szöveg szó szerinti fordítása valahogy így hangzana: „Én magam magamtól, magamból fogom felépíteni az Egyházamat”.

Tehát nem Péter az építő, ő az építő anyag. Az építő Jézus Krisztus, és ezt a feladatot nem adja át senki másnak. Jézus maga a megingathatatlan Alap, Ő maga az Építő, és a Péterhez hasonló emberek az az építő anyag, amiből Jézus Krisztus felépíti az Ő Egyházát.

Jézus kiépít egy vezetői csapatot, és Jézus nagyon sok szempontból olyan alapelvek szerint építi fel a vezetői csapatát, amilyenek szerint Dávid is felépítette. Azután elvárja ezektől a kiképzettektől, hogy apostoli vezetőként elmenjenek, és a maguk vezetői csoportjait kiképezzék és létrehozzák, és mindezt Jézus Krisztus, mint Király uralma alatt tegyék meg.

Ha meglátjátok ezt az alapelvet, ez nagyon fontos. Egyrészt Dávid is és Jézus is egyedülálló királyok, és soha senki nem volt és nem lesz olyan, aki hasonló lenne hozzájuk. Azután a királyi uralmuk alatt átruházott tekintéllyel kiküldtek más vezetőket, és utána az átruházott tekintélyű embereknek is el kellett menniük, hogy a saját vezetői csoportjaikat kiépítsék pontosan ugyanolyan módon, ahogyan Dávid és Jézus tette.

Tehát sok dávidi jellegű vezető volt, de csak egy Dávid. Az újszövetségben sok jézusi jellegű vezető van, de csak egy Jézus Krisztus van. Ezt világosan kell értenünk, különben nem fogjuk tudni, hogy hol van tekintélyünk, és hol nincs. Ha te egy olyan ember vagy, aki egy vezető alá vetett csoportban dolgozol, akkor a vezetődet hasonló módon kezeled, mint Jézust, de persze ő soha nem válik Jézussá számodra. Értitek, mit mondok, ugye?

Jézust lehet vakon követni, mert Ő soha nem fog hibát elkövetni. Viszont Jézus kinevezi az emberi vezetőket. Ezek az emberi vezetők nem tévedhetetlenek, elkövethetnek hibákat, de ezekben a hibákban nem kell, hogy kövessétek őket. Nagyon vékony a vonal a két dolog között, így nem magyarázhatjuk ezzel, és nem is hivatkozhatunk erre, ha függetlenítjük magunkat. De ha Jézuson kívül bármely más vezetőt vakon követünk, akkor az egy nagyon veszélyes követési módszer. Isten adott nekünk bizonyos irányelveket, amelyek megóvnak minket attól, hogy rossz módon vagy rossz vezetőket kövessünk. De Isten Királysága mégis úgy épül fel, hogy helyes módon követünk dávidi jellegű vezetőket.

Tehát Dávid háza felemelkedőben van Kelet-Európában és több más országban is. Távol kell tartanunk magunkat a Sauloktól, mert ők bántalmaznak minket, visszaélnek velünk és végső soron elpusztítanak minket. Átadhatjuk a szívünket egy dávidi jellegű vezetőnek, mert ő már átadta az ő szívét Jézus Krisztusnak, de ezt nem tehetjük vakon. Isten adta nekünk az Ő Beszédét, a Szent Szellemet, a lelkiismeretünket, ami megtart és megőriz minket az igazságban.

Nagyon alaposan tanítottam erről, azzal a címmel, hogy ‘A tekintély 7 szintje, és azok hamisítványai’. Az átruházott tekintély nagyon valóságos tekintély. Alá kell vetnünk magunkat ennek a Királyságban, de nem a Szellem által megelevenített lelkiismeretünk rovására tesszük ezt.

Tudjátok, ha csatlakoztok más vezetőkhöz, ezáltal nem választjátok le magatokat a Fejről. A testemben a testem minden része kapcsolódik más testrészeimhez. Kell, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, mert különben a test szétesne. Azon kívül, hogy a csontjaim és a testrészeim egymáshoz kapcsolódnak, idegszálak összekötik mindegyiket a fejemmel is.

A testem akkor működik jól, ha a fejem is, és a különböző ízületeim és kapcsaim is jól működnek. Ha az ideget elvágjuk, akkor jön a bénulás. Ha egy idegszál még mindig összeköt a fejjel, de a test többi részével nem vagyok összekötve, az egy nagyon veszélyes helyzet egy testrész számára.

Képzeljétek el, hogy a karom teljesen le lenne rólam vágva, kivéve egyetlen idegszálat, ami összekötné a fejemmel. Mi ebben a jó? Ez egy nagyon veszélyes életmód. A karom bármikor leeshetne. Vannak emberek, akik azt mondják: ‘Embernek nem vetem alá magam. Én csak Jézussal vagyok összekapcsolva.’ Ez egy nagyon veszélyes életmód.

De ha csak egy másik testrésszel vagy összekapcsolva, a fejjel pedig nem, akkor soha nem kapsz parancsokat a fejtől, és nem fogod tudni, hogy mit kell csinálnod. Remélem, értitek. Meg kell tanulnunk ennek a két dolognak az egyensúlyában élni.

Tehát Dávid elmegy Jeruzsálembe. Hét dolog van, amit Dávid azonnal megtett a királyságának megszilárdítása érdekében. Most röviden érintem mindezeket a dolgokat. Már két külön ’Szó Iskoláját’ tartottam, az egyiket arról, hogyan kell Dávid Sátorát felépíteni, a másikat pedig a Melkisédeki papságról. Mindegyik témáról egy hétig tartott, hogy tanítsak, így most csak ízelítőt adok ezekből a dolgokból, mert most elsősorban Isten Királyságáról beszélünk.

Az első lépés az volt, hogy Dávid elbánt a jebuzeusokkal. Ezt a lehető legrövidebben fogom elmondani. A Bírák 1. fejezetében lehet erről olvasni. A 8. versből úgy tűnik, mintha elfoglalták volna a zsidók Jeruzsálemet, azután ugyanebben a részben a 21. vershez jutunk, és ott egy ‘de’-vel kezdődik a vers:

Bír.1,21 „De a Jebuzeust, Jeruzsálemnek lakóját nem űzték el a Benjámin fiai, és ezért lakik a Jebuzeus a Benjámin fiaival Jeruzsálemben még máig is.”

Sion egy nagyon megerősített kis domb volt, nagyon nehéz feladat lett volna elfoglalni, ezért soha nem vették erre a fáradtságot. Józsué szolgálatától egészen Saul szolgálatának a végéig – ami nagyon sok év volt – a jebuzeusok ott maradtak Sionon, és büszkén azt mondták: „Ide soha nem fog Dávid bejönni!” Ez a helyzet áll itt előttünk.

Nyerhettél dicsőséges módon üdvösséget, de lehet az életednek még egy olyan területe, ahova még nem jutott be Jézus Krisztusnak az uralma. Lehet, hogy átadtad az életedet Jézusnak, de van az életedben valahol egy jebuzeus, aki azt mondja: „Ide Jézus még soha nem jött, és nem is jön be!”

Egy férfinél lehet ez például egy tisztátalan elme, amin nem tudott soha uralmat venni, és ami soha nem került még Isten uralma és megtisztítása alá. Vagy valami múltbeli, régi, rossz szokás, ami még mindig ott van az életünkben, Jézus Krisztus uralmának dacosan ellenáll, és soha nem sikerült legyőzni.

De a gyülekezetben is lehetnek jebuzeusok. Isten Királysága bejött a gyülekezetbe, de lehet egy területe a gyülekezet működésének, ahova még nem jutott be a Királyság. Ez lehet például a gyülekezet kormányzásának a módja vagy lehet a zene. Pl. XY testvérnő játszik már az orgonán 45 éve, és senki nem meri neki elmondani, hogy teljesen kikészíti őket, hogy amikor megpróbálnak énekelni, akkor elkezd orgonálni. Ha Isten Királysága bejön erre a területre is, akkor XY testvérnőnek le kell szállnia az orgonáról, és a helyet át kell adnia másnak, aki tud Isten Szellemével együtt mozdulni.

Vagy lehet pl. XY testvér, aki a diakónusi testületben van, és ő ’uralkodik’ a gyülekezet pénzügyei fölött. Ő adja a legtöbb tizedet, üzletember, akinek nagyon jó üzleti képességei vannak, de nincs hite, nem szereti Istent, és minden fillérre odafigyel, nehogy elvesztegessétek Isten pénzét. Ezért a pénzügyek bénák, egészen addig, amíg XY testvér ott van.

„Ezt nem fogjuk megváltoztatni! Mindig így csináltuk.” – mondják, és ezek a ’jebuzeusok’ nem engedik, hogy Isten Királysága oda bejöjjön. Értitek a képet?

A jebuzeusok dacosak voltak, és megvetették Dávidot és a királyságot. Pont ott voltak a jebuzeusok, ahol Dávid fel akarta építeni a sátorát.

Lehet, hogy azt mondják: „A mi gyülekezetünkben nem hiszünk a nyelveken szólásban. Ha nyelveken akarsz imádkozni, akkor imádkozz magadban otthon.” Vagy: „Mi a gyülekezetben nem akarunk táncolást. Micsoda ötlet! Ebben a gyülekezetben ilyen márpedig nem lesz!”

Ezeknek a ’jebuzeusoknak’ menniük kell. Azoknak is, akik bennünk vannak, azoknak is, akik a gyülekezetben vannak, és akik a felekezetünkben vannak. Meg kell szabadulnunk tőlük.

És itt az érdekes dolog. Saul soha nem volt elég bátor ahhoz, hogy elbánjon ezekkel a dolgokkal, de Dávid azt akarta, hogy Isten uralkodjon az Ő ’Egyházán’, ne pedig a régi hagyományok. Tehát azt mondta: „Szabaduljunk meg a jebuzeusoktól!” – és meg is tették.

Odahelyezték el Isten frigyládáját, ahol korábban a jebuzeusok gúnyolódtak Isten Királysága és uralma fölött. A szégyen helye volt előtte az a hely, ahova eljött Isten dicsősége. Ez igaz lehet a személyes életetekben, ha megszabadultatok minden ’jebuzeustól’. A vereség korábbi helye lehet a legnagyobb győzelem helye.

Isten gyűlöli az Ő Testében a vakságot és a bénaságot, mert Ő gondoskodott nekünk egy olyan megváltásról, amely megszabadít minket mindezektől a dolgoktól.

Menjünk tovább gyorsan. Tehát Dávid visszahozta a frigyládát. 70 évvel korábban Mózes sátrából vitték el fogságba a frigyládát, és még 70 évvel később sem került vissza Izrael mindennapi életébe. Ebben az az érdekes, hogy Mózes sátrában ugyanúgy folytak a szertartások és a különböző cselekmények, miután már Isten jelenléte a Frigyládával együtt eltávozott.

Igazából a vallás sokkal jobban működik, ha Isten nincs ott. Isten nélkül sokkal jobban működik a vallásos rendszer, mint Vele együtt, mert soha nem lehet tudni, hogy Isten mit fog cselekedni.

Dávid nem a Szent Sátorban találkozott Istennel, hanem mezőn és a hegyeken. Isten valóságos volt a számára, létfontosságú kapcsolatot jelentett neki. Azt akarta, hogy Isten ott legyen az ő királysága közepén. Saul soha nem kereste Istent, Dávid pedig minden nap akarta keresni. Azt mondta: ‘Hozzuk vissza a frigyládát!’ Mindenki egyetértett ezzel, de itt volt a probléma.

70 éven keresztül Isten jelenléte soha nem volt ott az összejöveteleken, és senki nem tudta, hogy ez a dolog, hogy néz ki, senki nem tudta, hogyan kell visszahozni Isten frigyládáját, mert senki azelőtt nem élt Isten jelenlétében. Amikor Dávid ezt megpróbálta megtenni, akkor azt a módszert utánozták, ahogy a filiszteusok visszaküldték a frigyládát. Teljesen rossz volt ez a mód.

Több órát beszélhetnénk egyedül erről a kérdésről. Csak azt mondhatom, ha vissza akarjátok hozni Isten jelenlétét a hagyományos, régimódi gyülekezeti összejöveteleitekre, akkor nagyon vigyázzatok, mert az első néhány hónap nagyon kellemetlen lesz, ha Isten ott van. Ne felejtsétek el a következőt: Isten nem változik. Nektek kell változnotok.

 

Amikor Istenhez kiáltottunk, hogy jöjjön el Bombayban a gyülekezetünkbe, mert tudtam, hogy Isten nincs ott, és szerettem volna, ha eljön. Viszont én még soha nem voltam olyan összejövetelen, ahol Isten ott volt, csak olyan összejöveteleken, ahol vallásos életet éltünk. Meg voltam győződve arról, hogy Isten egy tiszteletreméltó, brit baptista. Biztos voltam benne, hogy ilyen. Ez egy elég veszélyes összeállítás. Mindig azt tanítottam, hogy Isten tökéletes úriember, és soha nem tesz olyan dolgot, ami illetlen, vagy nem jól nevelt dolog.

Amikor megpróbálták a frigyládát visszahozni, akkor egy tragédiában végződött a dolog. Dávid haragos lett, teljesen összezavarodott, és azt mondta: ’Hogyan fogjuk valaha is visszahozni a frigyládát?’ Három hónapon keresztül kutatta az Írásokat, azután eldöntötte: ’Nem a megfelelő módon próbáltuk ezt elérni. Most akkor csináljuk úgy, ahogy a Biblia mondja.’ Amikor bibliai módon tették, akkor eljött Isten, és nem volt semmi gondja. Mert Dávid megtanulta, hogy csak tegye azt, amit Isten mond, és ne vitatkozzon vele.

Amikor végül Isten eljött a bombay-i gyülekezetünkbe, akkor kezdődtek a problémáink. Rájöttem, hogy Isten nem baptista. Semmit nem foglakozott a baptista hagyományokkal, és semmilyen más hagyománnyal sem. Azt is teljesen biztosan elmondhatom nektek, hogy nem is brit. Nem is lengyel és nem is ukrán, nem is orosz. Ő Isten.

Amikor Isten eljött az összejöveteleinkre, akkor én megrémültem. Ahogy Dávid, én is azt mondtam: ‘Nem tudom, mit kezdjek ezzel az Istennel! Fogalmam sincs, mit kezdjek…’ Egyszer csak jött, és durr! A dolgok elkezdtek történni, az emberek elkezdtek megtérni, csodák történtek, sokkal jobban hasonlított a Bibliára, mint bármi más korábban, csak egyáltalán nem tűnt baptistának a dolog. Három hónapon keresztül nagyon kemény úton tanultam azt, hogyan kell Istennel valahogy együtt boldogulni. Még mindig tanulom, de akkor megtanultam az alapelveket. Csak tedd, bármit mond Isten, és ne vitatkozz.

Amikor Dávid Sátorát felállították, mindent maguk mögött hagytak, ami Dávid korábbi zsidó életének a hagyományaihoz hozzátartozott. Úgyhogy készüljetek fel. Dávid sátorában, Dávid – aki nem volt lévita – elkezdett Istennel szemben úgy viselkedni, mint pap és király. Amikor az ember belépett Dávid sátorába, ott nem volt pitvar, nem volt szentély, nem volt szentek szentje, ott ’csak’ Isten volt. Rögtön Isten jelenlétébe lehetett belépni.

Ha az ember a mózesi törvény szerint élt volna ott, akkor annak megfelelően holtan kellett volna összeesnie. A lévita papság törvényei szerint – mivel igen merészen cselekedték ott a dolgokat –, holtan kellett volna, hogy összeessenek, de Dávid folyamatosan az Istennel való fedetlen, leplezetlen, közvetlen kapcsolatban élt, és mégsem halt meg. Dávid sátorában soha nem mutattak be bűnért való áldozatot, mert már prófétikusan látták azt az egyszer és mindenkori áldozatot, amikor Isten Báránya a világ minden bűnéért megáldoztatik. Majdnem minden zsoltár Dávid sátorában, Isten jelenlétében született. Zömének a teológiai tartalma újszövetségi jellegű, nem ószövetségi.

A 22. zsoltár Jézus keresztre feszítésének nagyon eleven és valóságos képét festi le, 1.000 évvel azelőtt, hogy az megtörtént volna a történelemben. Látták a keresztet, elfogadták az erejét, és újszövetségi hívőkként éltek 1.000 évvel az előtt, hogy az időben Jézust keresztre feszítették volna. Isten jelenlétében voltak, őt imádták, dicsőítették, belefeledkeztek ebbe, ott töltötték az idejüket Isten jelenlétében. Szerették Isten jelenlétét, és Isten pontosan megmondta nekik, hogy mit kell tenniük.

A vezetők nem tartottak presbiteri, meg diakónusi összejöveteleket, hanem ott voltak Isten jelenlétében, és Isten közvetlenül megmondta nekik, hogy mit kell tenniük. Soha nem szavaztak semmiről, csak együtt meghallották, hogy mit mondott Isten, és megtették, amit mondott.

Ugyanabban az időben, amikor Dávid sátora állt, egy másik hegyen, csupán 10 km-re onnan volt egy másik hegy, a Gibeon hegye. Mózes szent sátrát Silóból elköltöztették Gibeonba, de nem vitték el egészen Jeruzsálemig, a Sionig. Kb. 7-10 km-nyire volt a két sátor egymástól. A két sátor egyidejűleg működött.

Ha az ember Isten jelenléte után vágyott, akkor felment a Sion hegyére, a sátornak félrelebbentette az ajtaját, és belépett rögtön Isten jelenlétébe, ahol ott volt Isten dicsősége. De ha ez túl ijesztőnek tűnt, akkor el lehetett menni a mózesi Szent Sátorba, a Gibeon hegyére, Bibliával a hónunk alatt, öltönyben, és ott meg lehetett kapni Isten áldásait anélkül, hogy találkozni kellett volna Istennel.

Isten áldásait meg lehetett kapni anélkül, hogy közel kellett volna hozzá kerülni. Sok ember ezt részesítette előnyben. Ott a bűnökre bocsánatot lehetett kapni, oda lehetett hozni a tizedet, és pénzügyi áldást lehetett kapni, a pap imádkozott az emberért, és akkor az ember meggyógyult.

Meg lehetett kapni Isten javait, az áldásait, azután haza lehetett menni, anélkül, hogy az ember túl közel került volna Istenhez. Elég sok embernek ez a dolog tetszett jobban. Isten kegyelmes volt hozzájuk, és megengedte nekik ezt a változatot. De ott nem volt erő, és Isten jelenléte sem volt ott, csak az áldások. De Dávid sátorában ott volt Isten, minden erejével és dicsőségével.

Dávid sátora volt Dávid királyságának az erőműve. Átalakította a várost és a nemzetet. Isten minden ellenségét legyőzték, és egyetlen ellenség sem merte megtámadni Izraelt addig, míg Dávid sátora állt.

Láttuk, hogy amikor később Salamon felépítette gyönyörű templomát, akkor mindenki figyelme arra terelődött. Dávid sátorát elhagyták, az romba dőlt, és néhány rövid éven belül Isten Királysága darabokra esett szét, és a nép mély erkölcstelenségbe zuhant.

Azt mondja Isten: ’a korszak végén olyan erővel fogom elhozni a Királyságomat, hogy az be fogja tölteni az egész Földet, és ezt úgy fogom elvégezni, hogy újra felállítom Dávid Sátorát, hiszen ez a Királyság erőműve.’ Nem lehet erőteljes Királyságot működtetni úgy, hogy nincs ott az erőmű, ami Dávid Sátora. Ezért mondja Isten ezeket a dolgokat. Ezért prófétálta Ámos próféta ezeket. Később meg fogjuk látni, hogy az újszövetségben hogyan is történt ez meg.

Elmondtam itt pár dolgot, de még sokkal több minden van a képben. A legtöbb témáról beszéltem, később még elmondok néhány apróságot. Álljunk fel és imádkozzunk! Tudjátok, nem fogjuk meglátni a Királyság eljövetelét, ha nem áll fel Dávid Sátora, és Isten terve szerint kell ezt megvalósítani. Isten módja szerint. Fel kell készülnünk minden szükséges változtatásra. Egyetértetek ezzel?

Imádkozzunk együtt: „Istenünk, azt akarjuk, hogy jöjj el a gyülekezetünkbe! Jöjj el a városunkba! Gyere el az országunkba! Nem vagyunk benne egészen biztosak, hogy ez mit is jelent, mert még soha nem éltünk a Te tartós jelenlétedben. Azt tudjuk, hogy ez változást jelent. A régieknek el kell múlniuk, és újaknak kell történniük, és hozzá kell szoknunk mindezekhez az új dolgokhoz és meg kell tanulnunk együtt élni, és együtt dolgozni Veled Istenünk.

Uram, meg akarom Neked mondani, hogy amennyire tőlem telik, én kész vagyok. Azt akarom, hogy Dávid sátora erőteljesen felálljon! Adj nekünk dávidi vezetőket, Dávid szívéhez hasonló szívű nőket és férfiakat! Mutasd meg nekik, Uram, hogyan kell visszahozni a Te sátorodnak a teljes dicsőségét, hogy a Te Királyságod ereje megszilárduljon! Jézus hatalmas nevében imádkozunk! Ámen!”