Megszentelődés (3)
Az első ember, amikor kilépett az Istentől való függésből az önállóságba, még sokáig élt fizikailag, mert a saját lelki élete hosszú ideig életben tartotta. Minden betegségnek és a halálnak a…
Az első ember, amikor kilépett az Istentől való függésből az önállóságba, még sokáig élt fizikailag, mert a saját lelki élete hosszú ideig életben tartotta. Minden betegségnek és a halálnak a…
Lapozzunk az Ap.Csel. 26-hoz, amely szerint Jézus megjelenik Pálnak. Pál itt elmondja Agrippa királynak, hogy mi történt akkor. Jézus ezt mondta közvetlenül Pálnak: Ap.Csel.26,16-17 „De kelj fel, és állj lábaidra:…
Először elmondom nektek, hogy mi történt velem tegnap reggel. Imádkoztam, és készültem ezekre a nagyon fontos napokra, és azt mondta nekem az Úr, hogy kérdezzek néhány olyan szóról, amiről akarok…
Egyéni bátorító ima Ez a fajta ima látást, hitet, harciasságot, dicséretet vagy imádást inspirál a hallgatókban. Ennek eredményeként a hallgató bekerül az imaáramlatba és aktív „áment” mond az elhangzott imára.…
Összefoglalás: Ebben a tanításban Alan Vincent a vetés és aratás, valamint a vetés és evés törvényszerűségéről beszél. Arra buzdít minket, hogy bibliai módon, sáfárként álljunk hozzá a ránk bízott javakhoz.…
Összefoglalás: Ez az üzenet egy több részes sorozat első darabja a kereszt erejéről. Ebben olvashatjuk, hogy Jézus értünk szenvedett halála jelenti a kereszt erejét a bűn megbocsátására és eltörlésére (ez…
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.