Isten Királysága a maga teljes dicsőségében – 5.

Hadd mondjak még néhány dolgot a kapitányok különböző szintjeiről. Azt láthatjuk, hogy a Bibliában a kormányzásnak ez az egyik mintája.

Amikor a Bibliában számokról van szó, és azt mondják, hogy ennyien voltak a férfiak, akkor végig kell gondolnunk, mert nagy valószínűséggel ott voltak plusz még nők és gyerekek is. Például, amikor Jézus megvendégelt 5.000 férfit, ott voltak még nők és gyerekek is, vagyis összesen voltak kb. 15-20 ezren. Tehát a ’tizedes’ többnyire nem tíz emberrel foglalkozik, hanem tíz férfival és a hozzájuk tartozó nőkkel, gyerekekkel. Az ötvenedes pedig kb. 200 emberrel, a százados kb. 400-500 emberrel, az ezredes pedig több ezerrel. Minden ilyen vezetőnek megvannak a maga különleges adottságai és képességei. Néhányat ezek közül leírtam, hogy milyen különböző tulajdonságokkal is kell rendelkezniük ezeknek az embereknek.

Ha egy gyülekezetet egy tizedes vezet, annak a tagsága soha nem fog 50 fölé emelkedni. Egy tizedesnek soha nem szabad egymagában munkálkodnia, egy nagyobb csapat tagjának kell lennie. A Királyságban minden kicsiben kezdődik. De az, hogy mekkorára növekszik ez a kicsi dolog, attól is függ, milyen adottságokkal rendelkezik, milyen ajándéka van annak, aki vezeti.

Jonggi Cho is 5 emberrel kezdte, de nem maradt így a helyzet. Most kb. 800 ezer elkötelezett tag van a gyülekezetében. Kb. még 600 gyülekezetet alapítottak már Dél-Koreában, a világ többi részén pedig már több ezret összesen.

Nem tudom, hogy ti mennyire ismeritek Ray McCall-t vagy mennyire nem, én elég jól ismerem őt. Dél-Amerikában 13 emberrel kezdte el, de tíz évvel később már több ezer ember volt a gyülekezetében.

Amikor Angliába visszamentem az Indiában eltöltött sok évem után, 30 emberrel kezdtem gyülekezetet. De nem maradt így ez a helyzet, hanem felnövekedett a gyülekezet több, mint ezer főre, majdnem kétezerre, és akkoriban ez Nagy-Britanniában nagynak számított. Ahogy több száz gyülekezetre felügyeltem már, ill. részt vettem azok életében, rájöttem – és most már tudom –, hogy a gyülekezet mérete leginkább a vezető adottságától függ, attól, hogy milyen ajándékú az az ember. Ez a statisztika. Nagyon sok országban bizonyított statisztikai tény, hogy ha valaki egy személyben próbál a gyülekezet minden tagjának a pásztora lenni, akkor az a gyülekezet nem nőhet száz fő fölé.

A növekedés művészete arról szól, hogy megfelelő módon tudja a vezető átruházni a feladatokat másokra. Ezzel az átruházással kell járnia a megfelelő beszámoltathatóságnak is.

Pretoriában, Dél-Afrikában ismerek egy gyülekezetet. Baptista gyülekezet volt, azután jött a Szent Szellem, és átalakította ezt egy karizmatikus gyülekezetté. 1979-ben ez volt a legnagyobb Dél-Afrikai gyülekezet. Azután ’79-ben Isten meglátogatta Dél-Afrikát, ez a gyülekezet elkezdett növekedni, és ez problémákat hozott magával. Olyan vezetőség volt, akiknek a tagjai erős vezetők voltak, saját látással arról, hogyan kellene a gyülekezetet irányítani. Akkoriban kb. 20 főállásos vezetője volt ennek a gyülekezetnek. Túl sok volt.

Az egész világon több száz gyülekezettel dolgoztam együtt, ennek alapján tapasztalatból tanultam meg bizonyos alapelveket. Ezért tudok már bizonyos elnagyolt, hozzávetőleges számokat arról, hogy egy gyülekezetet hogyan érdemes helyesen felépíteni a munkások számát tekintve.

Ebben az adott gyülekezetben pl. túl sok volt a főállású vezető. De valami más baj is volt náluk. Több különböző látása volt ezeknek a vezetőknek, és mindegyik más irányba próbálta húzni a gyülekezetet. Volt egy őszinte beszélgetés egyszer a vezetők között. Akkor világossá kellett tennünk a vezetők előtt, hogy egy gyülekezetben csak egy látás működhet és ennek a látásnak az első vezetőtől kell érkeznie. Az ő látásának kell meghatároznia a gyülekezet irányát.

Pl. az 1. Krónika 13-ban azt látjuk, hogy Dávid megtanácskozta a dolgokat az ezredeseivel, de ő hozta a döntéseket. A többiektől, a vezetőitől tanácsot kért azért, hogy segítsenek neki meghozni a jó döntést.

Ebben a gyülekezetben a különböző emberek a különböző látásaikkal különböző irányokba akarták húzni a gyülekezetet. Azután volt ez az összecsapásunk. Kilenc vezető megvallotta, hogy a fővezetőhöz képest nekik kifejezetten más a látásuk, és mindannyian különböző irányokba akarták vinni a gyülekezetet. Öt ilyen vezető bűnbánatot tartott és azt mondta: ’Most már látjuk, hogy ez teljesen rossz hozzáállás volt. Most letesszük a látásunkat, és elkötelezzük magunkat arra, hogy a te látásodat szolgáljuk. Úgyhogy mondd meg, mi a te látásod, Ed.’ A főpásztornak Ed volt a neve. Ed is felelős volt részben ezért a megosztottságért, mert nem határozott meg egyértelmű látást.

Mi történik, amikor nincs világos látás? A Bibliában benne van. Különböző fordítások vannak ennek meghatározására, de mindegyik igaz. A három alapvető angol fordítás a következőt mondja: Péld.29,18 „Ahol nincs világos, előre mutató látás, ott az emberek gondatlanul élnek, nemtörődöm módon, ledobják magukról a korlátokat, más szóval lázadókká válnak és azután elpusztulnak.”

Tehát a vezető elsődleges kötelessége, hogy Isten elé álljon és kapjon világos látást. Azt is mondja a Biblia, hogy „írd le a látást, hogy akik olvassák, azok futhassanak vele”. Tehát, ha vezetője vagy egy gyülekezetnek, egy gyülekezet-hálózatnak, az a kérdésem: Van látásod? Leírtad-e és az emberek tudják-e, hogy mi ez a látás? Jó kérdés az, hogy hol tervezel lenni öt év múlva a mostanihoz képest a terved szerint? És mit teszel a gyakorlatban azért, hogy feltétlenül el is juss oda, ahova szeretnél?

Voltam egy elég nagy amerikai gyülekezetben. A gyülekezet elülső részében, a színpadnál volt egy hatalmas felirat: ’Evangelizálni a világot egy nemzedéken belül’. Ez volt a jelmondatuk. Ez egy fantasztikus látás! A világ evangelizálása egy nemzedéken belül. Megkértek arra, hogy apostoli módon felvigyázzak erre a gyülekezetre is. Elkezdtem megvizsgálni a dolgaikat. Rájöttem, hogy a költségvetésükben évente 500 dollárt terveztek be missziós célokra, és az elmúlt három évben ezt sem költötték el. Tehát előfordul, hogy a gyülekezetek azért nem jutnak sehova, mert a vezetőknek nincs látásuk.

Tehát – visszatérve az előbbi példánkhoz – öt ezek közül a vezetők közül, akikről beszéltem, megtért és azt mondták: ’Ed, mi letesszük a látásunkat. Mondd meg, mi a te látásod, mert mi ezután azt akarjuk szolgálni.’ Azt mondta erre Ed: ’Akkor jobban teszem, ha Isten elé állok és megtudom, mi az a látás’. Így a vezetők által kényszerhelyzetbe került, hogy végre világos látást kapjon Istentől.

Négy további vezető viszont azt mondta: ’Nekünk az a problémánk, hogy a szívünkben ég egy látás, amit nem tudunk letenni, de ez nem azonos a te látásoddal. Az egyetlen dolog, amit tisztelettel a szívünkből megtehetünk, úgy érezzük, hogy az, hogy megkérünk téged, engedj el minket az áldásoddal, hogy elmenjünk máshova, és valóra váltsuk a látásunkat.’

Nem lázadtak fel, nem szakították szét a gyülekezetet, egyetlen tagot sem vittek magukkal. Elmentek egy egészen másik, új helyre, és elölről kezdték a szolgálatukat. Ismerem ezeket a férfiakat, mindannyian sikeresek a maguk látásának megvalósításában. Hálát adtak Istennek Ed-ért, és azokért az évekért, amelyekben tanította őket. Néha visszajönnek vendégprédikátorként a gyülekezetbe, hogy áldást adjanak az ’anya’-gyülekezetnek, tehát még mindig jó a kapcsolat.

De, amikor a látás kérdését tisztába tettük a gyülekezetben, és több vezető azt mondta: ’Ed, mi a te látásodat akarjuk szolgálni’, és amikor Ed megkapta a világos látást, amit már követhettek a többiek, három éven belül ez a gyülekezet 300 fősről 8.000 főre növekedett.

Ez a sok igaz történet egyike, amit elmondhatok nektek. Tehát ez egy fontos alapelv. A századosoknak, ötvenedeseknek és tizedeseknek olyan módon kell dolgozniuk, hogy kapcsolatban vannak az ezredesekkel. Tehát az nem lenne helyes, ha csak úgy magukban végeznék a szolgálatot.

Például a tizedesek az újszövetségben a házicsoport-vezetőket jelképezhetik. A századosok és az ötvenedesek azokat a véneket jelképezhetik, akik helyi gyülekezeteket vezetnek. Az ezredesek pedig azokat a szolgálókat jelképezhetik, akik pl. szolgálati ajándékok, akiket az Efézus 4,11 sorol fel. Ezek az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók.

De az Egyházban, a helyi gyülekezetekben nagyon sokféle ajándék van. Valaki lehet pl. pásztori jellegű ember anélkül, hogy az Efézus 4,11-ben említett pásztor ajándékával rendelkezne. Lehet valaki prófétikus anélkül, hogy a prófétai hivatalban állna, amit az Efézus 4,11 határoz meg. Valaki szolgálhat sikeresen az evangelizálásban anélkül, hogy az Efézus 4,11 evangélistája lenne, mint szolgálati ajándék stb.

A következő jellemzi az Efézus 4-ben említett ezredeseket: Először is nyilvánvalóan erős vezető az illető, de Isten alázatos szolgája. Nem gőgös, de látja Isten munkáját, és azt akarja látni, hogy felépül a Királyság. Olyan látása van, ami nagyobb, mint a helyi gyülekezetre vonatkozó látás. Amikor lát egy szükséget, akkor arra automatikusan úgy reagál: ’Itt egy szükség, találnom kell valakit, akit kiképezhetek arra, hogy betöltse ezt a szükséget, és utána beállítsam ebbe a feladatba.’ Elsődlegesen nem az jön fel ösztönösen bennük, hogy ők töltsék be a szükséget, hanem hogy találjanak valakit, akit beállíthatnak ebbe a feladatba, tehát mindig átruházzák a feladatokat. Az a fő képességük, hogy másokban felfedezik a vezetői képességeket. Felismerik a képességet, kiképezik az illetőt, és munkába állítják, utána pedig felvigyáznak a munkára anélkül, hogy túlzottan beleavatkoznának. Vigyáznak arra, hogy az illető munkások megmaradjanak a látás mellett hűségesen, de nem bonyolódnak bele az apró lebonyolítási részletekbe.

Egy Efézus 4,11-beli pásztor úgy pásztorol több ezer embert, hogy ő maga igazából egyikkel sem foglalkozik személyesen. Felfedezi másokban a pásztori képességeket, kifejleszti azokat, kiképzi ezeket az embereket, és munkába állítja őket a gyülekezetben, anélkül, hogy ő maga személyesen nagyon belebonyolódna az emberek személyes életébe.

Egy Efézus 4,11-beli evangélista nem csak azzal foglalkozik, hogy elmegy evangélizálni, hanem például felfedezi a gyülekezetben mindazokat, akikben evangélizáló képességek vannak, kiképzi őket, és munkába állítja őket úgy, hogy a végén már a gyülekezetben több száz olyan ember van, aki evangélizál. Nem csak evangélizációs összejöveteleket tart, hanem egy evangélizáló gyülekezetet hoz létre a gyülekezetekben való szolgálata, ’forgolódása’ által. Mindenkit munkába állít, miközben ő maga nem túlzottan bonyolódik bele a részletekbe. Ennek eredményeképpen úgy vonzza magához a vezetőket, mint a mágnes.

Olyan, mint egy atya, akinek nagyon sok fia van. Az örömét nem annyira abban leli, amit önmaga csinál, hanem abban, amit a többiek csinálnak. Nem annak örül, hogy ő maga kicsoda, hanem annak, amivé teszi a többieket. A vezetése alatt ezek az emberek sokkal nagyobbá válnak, mint amekkorává valaha lehettek volna önmagukban. Nem korlátozza ezeket az embereket, hanem kitágítja őket, hogy nagyobbak legyenek és többre vigyék, mint valaha lettek volna önmagukban.

Az Efézus 4,11-beli apostol olyan ember, aki látja a többi Efézus 4,11-ből való négyfajta szolgálókat, és összeszervezi őket a hatékony munkára.

Egy Efézus 4,11-beli próféta nem egy ún. ’titokzatos köddel’ maga körül jár a világban: „Íme, így szóla az Úr! Íme, így szóla az Úr!” – és azután kisétál. Az Efézus 4,11-beli próféta prófétikus gyülekezetet hoz létre, olyan embereket, akiknek prófétai látásuk van. A prófétai ajándékot átadja nekik, mindenki elkezd prófétálni, és a gyülekezet tele lesz ezeknek a prófétai látásoknak az erejével.

Értitek, hogyan működnek ezek az emberek? Akkor egy picit lapozzunk az Efézus 4-hez! Az Úr töltse be az országaitokat ilyen szolgálókkal!

Nézzük a 11. verset.

Efez.4,11 „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul …”

Az újszövetségben a két eset közül ez az egyik olyan hely, ahol ez a görög szerkezet szerepel. Tegnap láttuk a másik ilyen helyet, amikor Jézus azt mondta Péternek: „Te építőanyag vagy, de téged használva, ráépítve téged az Én alapomra, amely Én vagyok, Én magam Önmagamtól építem fel az Egyházamat”.

Itt a 11. versben ugyanez a szerkezet szerepel: „Ő maga adott ...”

Az Efézus 4,11-beli szolgálatokat nem valamilyen felekezetnek vagy gyülekezetnek a bizottságai jelölik ki, hanem személyesen Jézus. Jézus nem bízza senki másra ezt a feladatot. Ő maga adja őket.

Úgy gondolom, jobban teszem, ha még néhány szót szólok az apostoli szolgálatról. Az apostol nem egy külön álló szolgálati képesség, vagy nem egy szakma. Képzeljünk el egy építkezést! Néhány csodálatos épületet akarunk építeni, és ehhez valódi köveket akarunk használni. Szükségünk van kőfaragókra, kőművesekre, akik magát az épületet fölépítik. Szükségünk van ácsokra, akik a famunkát elvégzik. Szükségünk van vízvezetékszerelőkre, hogy azok becsatornázzák az épületet. Szükségünk van villanyszerelőkre a villanyszerelési munkához.

Na, itt van valaki, aki egy képzett kőfaragó, de vannak egyéb képességei is. Ha ránéz a tervrajzra, pontosan átlátja, hogyan kell felépíteni az épületet. Látja az egész tervet, és átlátja, hogyan kell megépíteni a házat. Másodszor vezetői képességei vannak arra, hogy összeszervezzen nagyon sok munkást és munkába állítsa őket, hogy egyidejűleg, hatékonyan, egyszerre munkálkodjanak az építkezés rájuk vonatkozó részein. Tehát olvasni tudja a terveket, vezetni tudja az embereket, és valamelyik építési szakmában ő maga is jól képzett. Mi történik? Kiemelik őt a kőfaragás munkájából, és felügyelővé teszik az egész építkezés fölött, így felvigyázhat az összes szakmunkásra, amint azok együttesen építik az épületet.

Képzeljük el, hogy az illető nem csak szakképzett kőfaragó, hanem képzett ács, nagyon tapasztalt vízvezeték szerelő, tökéletesen érti a villanyszerelési munkákat, el tudja olvasni az építész terveit, és tudja, hogyan kell megépíteni a dolgokat. Szervező és vezető, aki tudja, hogyan kell dolgoztatni egyidejűleg úgy több száz embert, hogy mindenki hatékonyan végezze a munkáját. Mivel tapasztalt az építkezésben használt mindegyik szakmában, ezért pontosan tudja, hogy melyik szakmunkás milyen problémákkal találkozhat, és tudja, hogyan kell kisegíteni őket ezekből a nehézségekből. Ő maga nem helyez el egyetlen egy követ sem, nem ér hozzá egyetlen egy fához sem, nem vezet be egyetlen vezetéket sem a falba, nem ő csinálja a vízvezeték szerelést, hanem felvigyáz több száz emberre, akik elvégzik ezeket a gyakorlati feladatokat. Mivel a dolgozók tudják, hogy mindegyik szakmához remekül ért, ezért nagyon hatékonyan dolgoznak a vezetése alatt. Elmehet bárhova az építési területen, tud beszélni a munkások nyelvén, és ki tudja igazítani a dolgokat, ha valami nem a megfelelő módon zajlik. Amit most leírtam előttetek, az az apostol.

Tudjátok, az apostol az, aki képzett mind a négy építési szakmában. Öt fő szolgálati ajándék van, de négy szakma. A szakmák a próféta, az evangélista, a pásztor és a tanító. Ezek az ’építési szakmák’. Az apostol olyan módon tudja őket vezetni Isten városának felépítésében, hogy legyőznek mindenféle démoni ellenállást.

Jézus volt a tökéletes apostol, minden apostolság Tőle származik. Jézus prófétikus volt? Ő volt a tökéletes próféta. Jézus evangélista volt? Ő volt a tökéletes evangélista. Jézus pásztor volt? Ő volt a nyáj hatalmas pásztora. Jézus tanító volt? Feltétlenül. Őbenne minden szolgálatot tökéletesen látunk megnyilvánulni, Ő a tökéletes apostol.

Amikor valakit Isten apostoli szolgálatra hív el, nagyon jól kell ismernie, értenie legalább az egyik építési szakmához. Senki nem kezdi úgy, hogy apostol. Úgy kezdi, hogy az épületen valamelyik szakmában dolgozik, mint építőmunkás. Lehet prófétikus az illető, vagy akár lehet pásztor jellegű.

Jonggi Cho elsődlegesen pásztor típusú szolgáló. Erősen evangelizáló jellegű, ugyanakkor jó tanító is, de soha nem láttam benne prófétikusat. Vegyük pl. Jack Hayford-ot. Teljességgel bátran mondhatjuk, hogy pásztor, de kifejlődtek benne más ajándékok is.

Nézzük meg Pál apostolt, aki a Bibliában a másik nagy apostol. Pál próféta volt? Evangélista volt? Pásztor volt? Tanító volt? Abszolút, teljes mértékben. A teljesen ’kifejlett’ apostol jól képzett az Efézus 4,11-ben említett minden szolgálati területen. Az apostol elsődleges feladata az, hogy felfedezze másokban a többi Efézus 4,11-beli ajándékot, összeszervezze őket, kiképezze őket, hogy úgy tudjanak együttműködni Isten városának a hatékony felépítésén.

Lehet, hogy ő is öt emberrel kezdi, de nem marad így. Hallottam már ezt Jonggi Cho szájából és hiszem, hogy ez teljesen igaz is. Azt mondta: ’Ha Isten küldene el engem a világ bármely városába, öt éven belül biztosan lenne 10.000 fős gyülekezetem’. Hiszem, hogy ez teljesen így is van. De ott van a „HA”, ha Isten küldi el őt.

Tudjátok az Efézus 4,11-beli szolgálati ajándékok ugyanúgy kicsiben kezdik, mint mindenki más, de nem maradnak kicsiben. Ha a tizedesek önmagukban szolgálnak, akkor kicsiben kezdik és olyanok is maradnak. Ahhoz, hogy pl. a tizedesek vagy századosok is növekedjenek és hatékonyak legyenek, egy nagyobb munka részévé kell válniuk, amit egy apostoli csoport felügyel. Nem szabad, hogy önmagukban egy elszigetelt gyülekezet szolgálói legyenek, hanem apostoli felügyelet alatt lévő gyülekezetek kapcsolódásaihoz kell csatlakozniuk, és valamilyen Efézus 4,11-beli szolgálatnak ott kell lennie a gyülekezetükben. Ha ezeket a feltételeket betöltik, akkor növekedni fog a helyi gyülekezet.

Ha elolvassátok a korai egyházatyák írásait… Amikor pl. Európában mindenütt új gyülekezeteket hoztak létre (mivel értették ezeket az alapelveket), egyik gyülekezet sem maradt kicsi, kivéve Athénban. Az az egyetlen hely, ahol gyülekezet soha nem tudott igazán ’felszállni a földről’. Ez nem Pál hibája volt, hanem az athéni értelmiségiek gőgje volt az, ami nem engedte be Isten Királyságát a városba. Pál sem ért el nagy eredményeket, mert nem a kereszt bolondságát hirdette nekik, hanem közöttük ő is értelmiségi és okos akart lenni, mint amilyenek ők voltak, és ezzel (szerintem) ott hibázott.

Én magam is megtanultam ezt. Ezért minél értelmiségibbek az emberek én annál gyermekibbé válok. Isten erősebb lesz, mint ezek az értelmiségiek, mert a csodák és jelek az Ő oldalán vannak.

Gyorsan elmondok egy történetet. Ne kérdezzétek, hogyan jutottam oda, túl sokáig tartana, hogy elmagyarázzam. Egyszer Indiában, amikor Isten ereje az egész országban működött, és erőteljesen megérintette a katolikus egyházat, megkértek engem, hogy elmennék-e megtartani egy lelkigyakorlatot az Indiában működő összes ’redemptorista’ pap részére. A ’redemptorista’ papok azok, akik a katolikus egyházban az ’evangélisták’ és az ébredés előmozdítói.

Indiában, a jezsuita főhadiszálláson, a központban volt ez a lelkigyakorlat a számukra, és megkértek engem, hogy menjek oda el, és vezessem a lelkigyakorlatot. Úgy éreztem, hogy Isten azt mondja, menjek. Úgy emlékszem, ez Madraszban (Chennai) volt, az egyik nagyvárosban. Odautaztam, azután busszal mentem néhány ott résztvevő pap jelenlétében a helyszínre. Mindannyian cigarettáztak, vagy pipáztak, és majd’ megfulladtam a füsttől. Életemben nem hallottam annyi értelmiségi butaságot, mint amit ők beszéltek ott. Azt mondtam magamban: ’Te jó ég, mit keresek én itt?’

Kb. ötszázan gyűltek össze erre a lelkigyakorlatra, és elkezdtem az első tanítást. Amikor megtudták, hogy én konkrétan hiszem a Bibliát, akkor elkezdtek nyilvánosan gúnyolni engem, és kinevettek. ’Te valóban hiszed, hogy a Biblia igaz?’ Nagyon nehéz összejövetel volt, és kedvem lett volna felszállni a következő repülőre és hazamenni.

Visszamentem a szobámba és azt mondtam: „Uram, mit keresek én itt? Engedj ki engem innen!” Azt mondta az Úr: „Várj egy picit, Alan! Nyugodj meg!”, és azután elkezdett nekem látomásokat adni. Fizikai betegségeket láttam különböző emberek testében. Nagyon részletesen láttam őket. Amikor becsukom a szemem, még mindig látom azokat a képeket.

Láttam egy fehér gyomrot egy sötétzöld háttér előtt, és volt rajta egy vörösen lüktető fájdalmas pont. Láttam egy gerincet, ami el volt görbülve, és láttam, hogy pontosan melyik csigolya az, ami el van torzulva, és ami ízületi gyulladás, vagy csigolyagyulladás miatt – már nem tudom, mi volt a pontos kifejezés – fájdalmas. Azután láttam egy szívet, amiben volt két szívbillentyű, ami nem működött jól, és tudtam, melyik az a kettő. Isten kb. 6 vagy 8 ilyen képet adott nekem. Azt mondta akkor az Úr: „Most menj be az összejövetelre, és imádkozz azért, hogy ezek meggyógyuljanak.”

Bementem az összejövetelre. Volt ott egy tábla, amihez voltak különböző színű tollak, és lerajzoltam nekik, hogy mit láttam. Azt mondtam: „Ha rólad szól ez a kép, gyere előre, és Isten meg fog gyógyítani téged.” Mindegyikük ott volt, és pontosan az volt a bajuk, amit láttam. Teljesen le voltak döbbenve. Amikor előrejött az az ember a csigolyagyulladással, és megérintettem azt a csigolyát, amit megbénított ez az ízületi probléma, csak odaértem ezekhez a csigolyákhoz, azok elkezdtek pattogni. Az ember körbeszaladgált a teremben, ahol az összejövetel volt, és teljesen meggyógyult.

Mindenki megtelt istenfélelemmel és ámulattal. Utána úgy ültek ott, mint a barikák, és soha többé egy szavuk nem volt. A lelkigyakorlat vége előtt mindegyikük megtért, és betöltekezett Szent Szellemmel. India-szerte elkezdtek egy hatalmas mozgalmat, ami több tízezer katolikust behozott Isten Királyságába.

Azután az indiai jezsuiták vezetője személyes beszélgetést kért tőlem. Bementem a dolgozószobájába, és ő elkezdett szörnyű bűnöket megvallani az életéből. Azt mondta: „Úgy érzem, bűntudatom van, éppen csúszok a pokol felé, és szörnyű dolgokat teszek”. Spanyol ajkú volt az illető. Kiűztem belőle minden démont, és ő erőteljesen megtért. Olyan volt ő Indiában, mint Istennek egy tűzcsóvája. Azután elhagyta a katolikus egyházat, Isten most Spanyolország déli részén használja őt valami nagyon erőteljes dologban, és Isten tüze gyullad fel most Spanyolország déli részén.

Tehát nem maradtak kicsiben ezek a szolgálatok. Pálnak egyedül Athénban nem sikerült a tervezett szolgálata, amikoris megpróbálta értelmiségi okosságokkal kiegyensúlyozni az athéniak értelmiségi gőgjét, de nem működött. Ahelyett, hogy a kereszt erejét és bolondságát prédikálta volna, ilyen módon tudta ideiglenesen legyőzni őt az értelmi gőg, és így nem volt olyan hatékony, amilyennek lennie kellett volna.

Tehát meg kell találnunk a helyünket. Amikor világosan tudjuk, Isten mire hívott el minket, akkor jobban tesszük, ha engedjük, hogy Isten kifejlessze azt annak teljességéig.

Tudjátok, én prófétikus tanító voltam, mielőtt apostolivá váltam volna. Elég erős volt az evangélizáló ajándékom, és még mindig elég erős. De én voltam a világon a legrosszabb pásztor. Én így pásztoroltam az embereket: „Mi a problémád? Benne van a Bibliában a megoldás. Mi a baj veled? Csináld meg!” Így adtam pásztori tanácsot az embereknek. „Ne szórakozz, ne vacakolj itt össze-vissza! Engedelmeskedj Isten Beszédének! Mi a probléma veled?” Nem vagyok pásztor és nem is teszek úgy, mintha az lennék. Nem értem meg, amikor az emberek nem engedelmeskednek Isten Beszédének és rosszul mennek a dolgaik. Hát miért nem kezdenek el egyszerűen engedelmeskedni? Tehát Istennek foglalkoznia kellett velem emiatt. 😊

Amikor Angliában gyülekezeteket alapítottam, azt mondtam az embereknek: ’Ha nem akarod 100%-osan elkötelezetten szolgálni az Urat, akkor ne gyere a gyülekezetünkbe, mert nincs szükségünk rád’. Olyan gyülekezetet akartam, amelyikben 100%-osan elkötelezett tagok vannak csak. ’Ha gyenge vagy, akkor menj innen, nem akarunk veled vacakolni!’ Természetesen ezek után Isten foglalkozott velem, és meg kellett térnem.

Nagyon igyekeztem olyan gyülekezetet összehozni, amelyben 100%-osan elkötelezettek az emberek. Bármit mondtam, akárhogy fenyegettem őket, soha nem tudtam elérni, hogy a tagság 80%-ánál több ott legyen az ima-összejöveteleken, és azt gondoltam, hogy ez borzasztó! Ha evangélizációs alkalmunk volt, akkor nem tudtam elérni, hogy 70%-nál többen ott legyenek. Azt mondtam: ’Ott kell lennetek! Menjetek ki az utcára! Mi a gond veletek?’

Istennek foglalkoznia kellett velem, össze kellett törnie a szívemet, és oda kellett adnia az Ő pásztori szívét a gyengék és a szükségben levők iránt. Most már Eileen, a feleségem azt mondja nekem, hogy túl lágy lettem, és annyira gyenge vagyok, hogy már nem szállok szembe az emberekkel, ha rosszul csinálják a dolgokat. Szerintem ez nem így van, de ő ezt mondja nekem. De most már sokkal inkább azt érzem az emberek iránt, amit Isten érez. Összetörik a szívem, most már állandóan sírva fakadok. Némelyek azt mondják: ’Milyen szörnyű, hogy egy férfi sír!’, de én kezdtem azt érezni, amit Isten. És tudjátok, sok gyógyulás származik az irgalmasságból. Amikor érzem Isten irgalmasságát, akkor érzem, hogy az Ő ereje hatalmasan átárad rajtam a gyógyításra.

Szeretném, ha mindannyian Isten elé állnátok és megkérdeznétek: ’Uram, hol az én helyem? Mi az én mértékem? Ha vezető vagyok, milyen szinten vagyok vezető? És hogyan találhatom meg azokat a kapcsolatokat, amelyek segítségével a legnagyobb hatékonysággal tudok beállni a munkába, és Isten Királyságának az építésében a leghatékonyabb tudok lenni?’ Ha ezek a dolgok rendbe jönnek az életünkben, akkor olyan erőteljes Királyság fog felépülni, aminek nem lehet ellenállni.

Menjünk tovább. A dávidi minta. Isten adott Dávidnak egy csoportot, akiket mi hatalmas harcosoknak nevezünk. Az 1.Krónika 12-ben és a 2.Sámuel 23-ban lehet róluk olvasni. Nézzétek végig ezeket a részeket, és gondoskodjatok arról, hogy mindezek a dolgok megvalósuljanak azokban a gyülekezetekben, amelyeket vezettek.

Isten elhív néhány embert apostoli módon arra, hogy dávidi vezetők legyenek. Nektek kapcsolatba kell kerülnötök azokkal a dávidi vezetőkkel, akiket Isten az országotokban támaszt. Ez egy személyes meggyőződés a részemről: noha más országokból jövő emberek lehetnek szellemi atyái ezeknek a szolgálóknak, mégsem tölthetik be az ő helyüket.

Én sok évig Indiában éltem és ott lehettem egy ilyen ’Dávid’. Ez nem egy nemzeti hovatartozás kérdése, hanem elhelyezettség kérdése. Hiszem, hogy az én feladatom Istentől Európában az, hogy megtaláljam ezeket a dávidi vezetőket és segítsem őket kifejlődni a képességeik csúcsáig, hogy a dávidi szolgálatukat a leghatékonyabban tudják megvalósítani. Ez az én dolgom.

Még a saját városomban, San Antonioban sem az az elhívásom, hogy én legyek San Antonio ’Dávidja’. Az a dolgom, hogy megtaláljam azt, akit Isten erre elhívott, szellemi atyaként elsegítsem őt arra, hogy a szolgálata és az ajándékai a legnagyobb mértékben megnyilvánuljanak, és utána imádkozzam azért, hogy a város gyülekezetei felfedezzék ebben az emberben ezt a vezetőt, és alárendeljék magukat neki, hogy lehessen az a dávidi vezető, akit Isten akar belőle faragni.

Amikor Indiában voltam, az volt az elhívásom, hogy én legyek ’Dávid’. Nagy-Britanniában is ’Dávid’ voltam. Most már megváltozott az elhívásom. Isten azt mondta, hogy most már a következő nemzedéket segítsem eljutni ezeknek a dolgoknak a teljességére.

Tehát azért kell imádkoznunk, hogy Isten mutassa meg, hozza felszínre a Dávidokat Magyarországon és a többi európai nemzetben is, hogy azok az emberek teljességükben megnyilvánulhassanak a szolgálatukban.

Dávidnak Isten adott ’házat’ (szellemi család). A többi hatalmas harcos csatlakozott Dávidhoz, hogy szolgálják őt az ő házában, ők maguk nem építettek saját házat maguknak ebben az értelemben.

Yonggi Cho azért lett olyan hatalmas, mert voltak mellette erős harcosok. Személyesen ismerem ezek némelyikét. Sokkal nagyobb ajándékaik vannak, mint valószínűleg bárkinek, aki ebben a teremben most ül. Azért lettek olyan nagyok, amilyenek lettek, mert olyan valakit szolgáltak, akit Isten elhívott, és aki mellé Isten állította őket. Évekkel ezelőtt eldöntötték a hűségüket emellett az ember mellett. Eldöntötték, hogy életük hátralevő részében ezt a Dávidot fogják szolgálni, ha Isten nem mutat nekik mást haláluk előtt. Soha nem volt saját házuk ilyen módon, és nélkülük soha nem épült volna fel Dél-Koreában az, ami felépült.

Ezeket az embereket alig ismeri a nyilvánosság. Ha mondanám nektek a nevüket, nem ismernétek, kikről van szó. David Yonggi Cho-t viszont mindenki ismeri. De nem egyedül épített fel mindent, hanem munkába állította azokat az embereket, akik örömmel szolgálták őt.

Dávidhoz Adullám barlangjában négyszáz elégedetlen adós csatlakozott. Közülük három legfőbb vezetővé vált, akiknek az volt a feladatuk, hogy védőfalat alkossanak Dávid körül. Betöltöttek bizonyos feltételeket ahhoz, hogy ezek a hatalmas harcosok lehessenek belőlük. Volt további három, akinek az volt a dolga, hogy a harmincat vezesse. Azután ott volt a harminc, és alattuk voltak az ezredesek, századosok, ötvenedesek és a tizedesek.

1.Krónika 12. része többször mondja, hogy az emberek tudták, hogyan kell a maguk helyén megállni, megmaradni. Egyetlen dologért égett a szívük, azért, hogy Dávid király legyen. Némelyikük korábban a saját több ezer fős hadseregét vezette, de otthagyták az egyéni törekvéseiket annak érdekében, hogy együttesen az Úr egységes hadseregévé válhassanak. Azt kiáltották: ’Tieid vagyunk, Dávid! Azért jöttünk, hogy neked segítsünk. Azért jöttünk, hogy békességet hozzunk létre, tehát erős kapcsolatban vagyunk egymással.’ Nem voltak már saját törekvéseik.

Amikor az országaitokban ez megtörténik, akkor viharosan fogjuk elfoglalni ezeket az országokat szellemben. Hiszem, hogy ilyen emberek ülnek most itt.

Hadd mondjam el itt most ezt: Dávid napjaiban az összes hatalmas harcos férfi volt. A továbbiakban majd meg fogjuk látni, hogy amikor a Királyság a maga teljességében eljön, akkor ezek közül a harcosok közül sokan nők. Látunk női apostolokat, erőteljes női szolgálatokat. Ezen a területen is sokkal tovább halad, előbbre mutat Jézus alatt a Királyság, mint Dávid alatt.

Biztosan hallottatok már William Booth-ról, aki az Üdvhadsereget alapította. Kb. 150 évvel ezelőtt viharos gyorsasággal foglalta el Londont. Azokban a napokban ők valóban egy evangélizáló hadsereg voltak. Sajnos, mára eltévedtek, most már csak szociális munkát végeznek. De ha elolvassátok a könyveket azokról a korai időkről… Phhhhúúú!

William Booth egy alkalommal rámutatott egy csapat fiatal nőre, akik kint voltak az utcákon. Ott szolgáltak a kábítószeresek és alkoholisták között, és azokban a napokban erőteljes megtéréseket értek el az utcákon. Amikor imádkoztak, megremegett az épület, ahol imádkoztak. És William ezt mondta az egyik közeli munkatársának: „Ezek a nők a legjobb ’férfiak’, akik alattam dolgoznak.”

Tehát a feladat most már nem korlátozódik valamelyik nemre, hanem mindazokra, akik betöltik a feltételeket. És ez volt a dolog szerkezete, az Istentől kapott minta. Ezek a Királyság alapjai.

A jegyzet 43. oldalán sorolom fel ezeknek az embereknek a tulajdonságait, és ott vannak a bibliai helyek is. Láthatjátok ezt a listát, a legtöbbet már említettem belőle.

Töltsünk pár percet Joábbal. Én soha nem voltam bibliaiskolában, Isten szó szerint megtiltotta, hogy menjek. Ezzel nem ítélek másokat, csak elmondom, hogy Isten mit mondott nekem. Egy nagy misszionárius, William Carey szobájában jártam egyszer. Megérintettem a falakat, és azt gondoltam: ’Micsoda imák hangozhattak el ebben a szobában!’

Fizikai kémiában szereztem diplomát, de a teológiáról nem tudtam semmit. Az életemet tudományos kutatással töltöttem ateistaként, amíg erőteljesen meg nem tértem. Műszaki misszionáriusként mentem Indiába, nem azért, hogy Isten Beszédének tanítója, vagy prédikátora legyek, de ahogy elkezdtem érteni Isten Beszédét és tanítani azt, Isten elkezdett használni engem a szolgálatban.

Úgy döntöttem, hogy amikor majd 3,5 év múlva visszatérek Angliába, akkor elmegyek teológiai főiskolára, diplomát, doktorátust szerzek teológiából, és akkor majd nagyon tiszteletreméltó leszek. Akkor Isten odajött hozzám, és nagyon erőteljesen azt mondta, hogy nem mehetek ilyen helyre.

Bombay-ban fantasztikus teológiai könyvtárunk volt. Mindazok a misszionáriusok, akik ott haltak meg, otthagyták a könyveiket egy teológiai könyvtárban, úgyhogy minden szükséges könyv ott volt. Isten azt mondta, hogy nem mehetek el semmilyen teológiai főiskolára, de azt mondta: „Viszont fogsz tanulni. Én foglak személyesen irányítani ebben.” Azt mondta az Úr – soha nem felejtem el: „Ha elmennél valamilyen szemináriumba, túl teológiai lennél. Azt akarom, hogy a bárányaimat legeltesd és ne a zsiráfjaimat tápláld!” „Legeltesd a bárányaimat és ne a zsiráfjaimat!” – ezt soha nem felejtem el.

Így tanultam, és tanultam. Szent Szellem adta az utasításokat, hogy éppen mivel foglalkozzam, én pedig aszerint tanultam. Megtanultam az újszövetségi görögöt, és most már elég hozzáértő vagyok. Nagyon sokszor megtörténik velem, hogy lefekszem este aludni, és kb. 3 órakor felébredek. Isten felébreszt, és ad nekem egy tanulási feladatot, úgyhogy kikúszok a hálószobából, bemegyek a dolgozószobába, és azzal foglalkozom, amit Isten parancsolt.

Néhány évvel ezelőtt az egyik reggel azt mondta az Úr: „Joáb nem tartozott Dávid hatalmas harcosai közé. Ő volt a sereg parancsnoka, de nem tartozott a hatalmas harcosok közé. Tudd meg, hogy ez hogyan és miért történt!” Kimentem a dolgozószobába, és valóban rájöttem, hogy Joáb nem tartozott Dávid hatalmas harcosai közé. Ez egy újabb hiba volt, amit Dávid elkövetett. Amikor el akarta foglalni a jebuzeusok városát, azt mondta: „Aki felmegy a vízvezetékhez, és az első jebuzeust megöli, az lesz a hadseregem parancsnoka.” Ez nem Isten parancsa volt, hanem Dávidé. Joábot nem a Dávid iránti szeretet hajtotta, hanem a nagyravágyás. „Ó, én lehetek Dávid seregének a parancsnoka! Ezért az életemet is kockára teszem.” Úgyhogy felment a vízvezetékhez, megölte a jebuzeusokat, és visszajött. De soha nem adta oda Dávidnak a szívét!

Tanulmányozzátok Joáb életét, és legyetek biztosak abban, hogy soha ne essetek abba a hibába, amibe ő. Arra is vigyázzatok, ha vezetők vagytok, hogy soha ne alkalmazzatok a csoportotokban Joábokat. Ha az illető nem szeret téged és nem akar hűségesen szolgálni téged az irántad való szeretetből, akkor ne használd őt a csoportodban, akkor se, ha nagyon tehetséges.

Joáb nem barát volt, hanem politikus. Amikor Dávid abba az ostoba bűnbe belekeveredett Betsabéval, akkor Joáb együttműködött vele abban, hogy a hitteus Uriást megölesse. Nátán egyenesen szembeszállt Dáviddal ebben a témában, és eljuttatta a bűnbánatig, de az már túl késő volt ahhoz, hogy megakadályozza ezt a bűntényt és tragédiát. Ki volt akkor ebben az igaz barát? Joáb, aki a politikai törekvései miatt együttműködött Dáviddal ebben a bűnben, vagy Nátán, aki szembeszállt Dáviddal, mint barát, és azt mondta: „Elment az eszed? Hova tetted az agyadat, hogy ilyet csináltál?”

Joáb a cselekedeteivel többször felülbírálta Dávid döntéseit. Például megölte Absolont, amikor Dávid nem akarta, hogy megöljék. Megölte Abnert, amikor Dávid nem akarta őt megöletni. Mindenféle problémákat okozott, és amikor úgy érezte, hogy elérkezett a megfelelő politika pillanat, elárulta Dávidot és Adóniához csatlakozott, mert az tűnt hasznosnak a számára.

Engem az döbbentett meg, hogy Dávidhoz az erős, hatalmas harcosai akkor is hűek maradtak, amikor megölette Uriást, aki egy volt közülük. Számomra ez elképesztő. Elfogadták Dávid bűnbánatát, megbocsátottak neki, hűségesek maradtak hozzá, soha nem említették újra ezt a dolgot, és Dávid mellett maradtak a halála napjáig. Ezek a hatalmas harcosok csak akkor távoztak el Dávidtól, és fogadtak hűséget az új királynak, Salamonnak, amikor Dávid jogszerűen átadta a hatalmat, a királyságot. Ezek a hatalmas harcosok legalább akkora szerepet vállaltak a királyság megvalósításában, mint maga Dávid. Nem csak Dávidokra van szükségünk, hanem hatalmas harcosokra is. Hiszem, hogy közületek sokatokat Isten erre a szolgálatra hívott el. Akkor meg fogjuk látni, hogy eljön a Királyság ereje.

Imádkozzunk: „Atyám, hozd el a megfelelő kormányzást! Hozd el a megfelelő kormányzást azokba a nemzetekbe, amelyeket képviselünk. Támassz és emelj fel Dávidokat, hadd tudják meg ők maguk is, hogy kik ők, és mi is hadd tudjuk meg, kik ők. Uram, támassz ilyen erős harcosokat is, akik közül sokan nők lesznek. Támassz ilyen erős harcosokat, hozd őket be a megfelelő kapcsolatba a Dávidokkal, és szilárduljon meg a Te Királyságod erővel és hatalommal, hogy Jézus Krisztus minden ellensége le legyen döntve, és erőtlenné váljon a Te Királyságod ereje miatt. Jézus Krisztus hatalmas nevében! Ámen.”