Átalakulás, átmenet, váltás

Átalakulás, átmenet, váltás

Átalakulás, átmenet, váltás

Átalakulás, átmenet, váltás 1024 768 Rádió Sansz

Vezetők számára az átalakulás, az átmenet, a váltás időszaka különösen nehéz. Volt ilyen időszakunk már a pandémia előtt, a pandémia során is, de most a pandémiából kifelé tartva még inkább ilyen időszakon megyünk keresztül. Szolgálók, vezetők, pásztorok eddig soha nem tapasztalt módon tömegesen mentek és mennek nyugdíjba vagy hagyták ott a szolgálatukat a mögöttünk levő időszakban és amiben éppen most jelenleg élünk. 

Fontos dolog tudnod, hogy te leginkább a nálad kb. 10 évvel idősebb és kb. a 10 évvel fiatalabb embereket tudsz elérni. Vagyis, szükséges, hogy átadjunk dolgokat a következő generációnak, hogy a fiatalabbakat elérjék.

Ha ma egy fiatal 15-20 év körüli személynek azt mondod, hogy ’ez és ez az igazság, mert a Biblia ezt mondja’, neki ez nem mond semmit. Sok pásztornak magas az IQ-ja, de nem biztos, hogy magas az EQ-ja is. A pásztorok általában erősen kötődnek a juhokhoz. Időnként elmennek a juhok a nyájból – az elmúlt fél-egy évben ezt sajnos tömegesen láttuk és tapasztaltuk. Van úgy, hogy másik nyájba (ezt talán érzelmileg könnyebb feldolgoznia egy pásztornak), de sajnos van úgy, hogy ’nyájak közti állapotba’ lépnek vissza. Nekünk vezetőknek, pásztoroknak meg kell tanulnunk elengedni a juhokat – a bensőnkben is. Nem szabad megengednünk a gonosznak, hogy ilyen esetekkel tönkre tegyen lelkileg, szellemileg vagy akár fizikailag is. Meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk el a stresszhelyzetekkel. El kell választanunk a személyt a problémáktól.

Préd.7,8-10 „Jobb minden dolognak a vége, mint a kezdete… A szellemben tűrő jobb, mint a kevély… Ne mondd, hogy a régi napok jobbak, mert ez nem bölcsesség… Jó a bölcsesség az örökséggel…”A Covid utáni időszakunkra egy fontos figyelmeztetés mindannyiunknak, nem csak vezetőknek: Ne mondjuk azt, hogy a múlt napjai jobbak voltak a mostaninál.

2.Kor.5,17 „Aki Krisztusban van, az új teremtés az, a régiek elmúltak, minden újjá lett.”

Az új teremtés része, hogy a régi folyamatosan eltűnik és az új napról napra megújul és erősödik.

Róma.12,2 „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.”Ahogy folyamatosan nyílik meg és változik az elménk, azt jelenti, hogy ott is egy átalakulás zajlik. Ez a változás.

Efez.4,22-24 „Vetkőzzétek le a régi élet szerint való ó embert, mely a csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; (23) És újuljatok meg a ti elméteknek szelleme szerint, (24) És öltözzétek fel azt az új embert, amely Isten szerint lett teremtve igazságban és valóságos szentségben.” Tehát folyamatosan le kell vetkőznünk a régit, és ezzel együtt folyamatosan fel kell öltöznünk az újat. Az új folyamatos mozgásban van. Minden, amit Isten cselekszik, folyamatosan változik, ciklusokban történik. Körforgás van a Nap, a Hold mozgásában is, még a kapcsolatainkban is. Néhány átalakulási, átmeneti, átadási, változási folyamat a Bibliában:

Mózes és Józsué közötti átadás 🡪 Józsué már régóta Mózes tanítványa volt. Józsué harcos volt, Mózes inkább egy apostoli vezető. Mózesnek beszélnie kellett az Úr nevében, Józsuénak pedig inkább harcolnia kellett az Úr nevében – ezek a vezetésnek különböző formái. Szinte soha nem látjuk, hogy ugyanaz a kenet ugyanolyan karakterű személy által menne tovább.

Illés és Elizeus 🡪 Elizeus nem fogadott el nemet válaszként. Ott akart lenni Illés mellett, amikor az Úr elragadja mellőle. Ugyanakkor Illés kereste meg Elizeust. 

Jézus és a tanítványok 🡪 Jézus idejében látjuk, hogy a tanítványok még nem voltak készen az átadásra, az átmenetre. Jézus ezért is mondta, hogy jobb nekik, ha ő elmegy – más szavakkal, ez nem róla, hanem a tanítványokról szól. Nem voltak még készen a tanítványok, hiszen a keresztrefeszítés után a legtöbben elmentek halászni. Látjuk, hogy Jézus itt is a tanítványok javára szolgált. 

Néhány alapelv… Nem tudjuk pontosan, hogy a felső házban történtek után mennyi ideig tartott, amíg elindultak a világ különböző részeire. Ha te nem is érzed, hogy kész vagy, de ha Isten azt mondja, hogy kész vagy, akkor fogadd el, mert úgyis bedob a mélyvízbe.

Átadás 🡪 Az új vezető fel kell vegye a látást, amit Isten adott, mint sáfárnak. De a feltétel, hogy Isten át kell, hogy adja. Ha más személy, gyakori, hogy más módon, máshogyan fogja Isten átadni ugyanazt a látást, de az biztos, hogy a Nagy Parancsolathoz kapcsolódik. A látás változhat, hogy a Nagy Parancsolatot hogyan teljesítsük be, de a lényeg nem. A metódus változhat, de a Nagy Parancsolat nem változik. 

Nem az számít, hogy mega a gyülekezeted, vagy házi vagy organikus – a lényeg a küldetés. Használhatod a dicsőítést, a képzéseket, de a Nagy Küldetést mindez nem változtatja.

Mire számíts, mire figyelj egy átadási, egy változási, váltási időszakban?

1.) Az időzítés kulcs

Globálisan, kontinensek közötti átadásokat három alkalommal éltünk át a házasságunk első évében: egy év alatt 25 különböző országban, különböző missziós helyeken szolgáltunk. Ha már megjöttek szülési fájások, az még nem jelenti azt, hogy nyomd. Egy koraszülött babának több gondoskodásra van szüksége, mint egy felnőttnek, mint egy kisgyereknek. A ’Mit csinálnál, ha újrakezdhetnéd?’ kérdésre legtöbben azt mondják, hogy többet készülnének rá, többet várnának az átadással, jobban előkészítenék → ez az időszak, amikor már nagyon tolnád, de még nincs ott az idő. 

Ha később teszed, nem azt jelenti, hogy elkéstél, vagy Isten közben meggondolta volna. Mély kijelentés kell, szükséges megtanulnunk várakozni, és kivárni az Isten időzítését. Ez azt jelenti, hogy van egy jobb időszak, mint amit én a bensőmben szeretnék, és Isten időzítése jobb, mint az én időzítésem.

2.) A ’kártyáidat tartsd a szívedhez közel’.

Amikor Isten ad neked egy szót, egy kijelentést, látást, egy átadási tervet, azt tartsd a szívedben, a szívedhez közel. Ha Isten ad valamit, akkor az egy drága és értékes dolog, az Istentől jön, és azt neked készítette személyesen. Amikor a feleségemmel ismerkedtünk, akkor egymásnak leveleket küldtünk – de azokat nem olvasta el senki más. Ha mindenkivel megosztod, amit Istentől kaptál, értetlenséget, feszültséget gerjeszthet a környezetedben. Általában a körülötted levők meg szinte kérnék, követelnék, hogy oszd meg velük, mert érzékelik, hogy van benned valami, de ne oszd meg bárkivel, ne tedd közönségessé. Ha még nem jött el az ideje, nem fogják megérteni. Forgasd a szívedben, és egészen addig tartsd magadban, amíg Isten nem szabadít fel arra, hogy megoszd. Ez nagyon nehéz azoknak, akik kommunikatívak és szeretnek beszélni.

3.) Amikor beszélsz, akkor ’felfelé beszélj – ne lefelé’

Olyan emberekkel beszélj, akik tekintélyben vannak. Ilyenkor nem beszélek olyanokkal, akik szellemileg velem egy szinten vannak, vagy szellemben, tekintélyben ’beosztottak’ körülöttem. Amikor viszont ’felfelé’ beszélsz, légy óvatos, figyelj oda akkor is, kinek mondod. Amikor például elmondod ’felfelé’, hogy Isten mit mondott neked, akkor olyannak mondd el, akiről biztos vagy, hogy szeret, tisztel, megbecsül, és nincs semmilyen helyi érintettsége veled kapcsolatban.

4.) Számíts rá, hogy a dolgok lelassulnak az átadási időszakokban

Amikor az autópályán mész, nagy sebességgel haladsz. Amikor közeledsz a kijárat felé, lelassítasz és kiteszed az irányjelzőt, hogy tudják az emberek, hogy el akarod hagyni az autópályát, és közben keresed mindazt, amit nem látnál, ha nagy sebességgel mennél. Ahhoz is elég lassan kell menned, hogy tudj kanyarodni, nehogy kisodródj a kanyarban.

Fiatal koromban sokat segített nekem az a mondat: ’Sok mindent tehetnél, de csak pár dolog van, amit meg is kell tenned.’ Egy dolog van, amit kötelező megtenned. Megtehetnéd, amit mások mondanak neked – ’lehetnél nagyszerű tanító, lehetnél jó pásztor’. Megtehetnéd, amit te mondasz magadnak – ’ebben a városban kell maradjak, el kell mennem x országba’ stb. Sok dolog lehet, amiről úgy gondolod, hogy megteheted. És így elérkezünk ahhoz, hogy mi az, amit meg kell tenned – hogyan tudod meg, hogy az mi? Onnan, hogy ha nem teszed meg, akkor úgy érzed, hogy bűnt követtél el, ha nem teszed meg. Semmi nem számít, meg kell tenned. 

5.) Ne tedd személyessé – nem rólad szól

Te formálódsz, te adsz át, te vagy a közepében, de Isten terve olyan, ha magadat látod a középpontban, akkor túl fogod gondolni, és közben nem fogod Istent meghallani. És lesznek olyanok, akik le akarnak állítani.

A vakot is megkérdezte Jézus, hogy mit cselekedjen vele. Miért? Mert Jézus azt akarta, hogy az emberek mondják meg, hogy mit szeretnének tőle. Ez az áldásnak egy nagyszerű forrása. A vezetők be vannak határolva a tudásuk, a jellemük által, és azok által, amit az évek során megismertek. Az értékek, alapelvek segítenek abban, hogy az átadás folyamata jó legyen. Az átadás brutális az önző emberek számára. Kicsit a házassághoz hasonló, hiszen a házasság is brutális az önző emberek számára. 

Ne tedd személyes dologgá az átmenetet, hanem szóljon ez magáról Jézus Krisztusról.

6.) Akik tekintélyek vannak fölötted, tudni fogják, hogy ez az átadás jó-e, ők tudni fogják az időzítést, és a módját is. Vagyis, legyenek olyanok körülötted, akik tekintélyben fölötted vannak, akik ismernek és szeretnek téged.

Ha nem tudok engedelmeskedni embereknek, hogyan engedelmeskednék Istennek? Ha megkérdezel két-három tekintélyes embert a dologról, akik ismernek, az biztonságot ad. Hogyan kaphatjuk meg a kijelentést tekintélyektől? A százados történetére emlékezzünk, a tekintély alatt levőségről volt az üzenet. Ha vannak fölötted tekintélyek, akkor elszámoltatható vagy. 

Ez a háború sokkal inkább szellemi, mint gondolnád. Ne engedd, hogy beleragadj a látható, felszíni dolgokba. A legnagyobb dolog, amit az Egyháznak tennie kell, az az ima. Imádkozz azért, hogy Isten Királysága előretörjön ebben a helyzetben is, hogy a mennyei erők győzedelmeskedjenek, hogy a gonosz emberek kikerüljenek a hatalomból, a sötétség visszaszoruljon. Legyenek szervezett imák a gyülekezeteitekben. Ezt nektek kell csinálnotok.

Oda kell figyelnünk, ki kell mennünk az utcára, és el kell mondanunk az embereknek, hogy kicsoda Jézus. A munkahelyeinken is – persze bölcsen. Felmérések szerint a keresztények 80%-a nem osztja meg a Jézus Krisztusról való bizonyságát. Nagyon sok lehetőségünk van, hogy beszéljünk Jézusról. Mondd el a saját történetedet, hogy mit tett Jézus a te életedben, mit tett veled. 

Globálisan is fontos dolog, amit Isten cselekszik, el kell kezdenünk újra misszionáriusokat képeznünk és kiküldenünk. Pásztorokként, vezetőkként, meg kell találnunk a módját, hogy küldjünk misszionáriusokat és támogassuk őket. 

Ízleltesd meg az emberekkel a prédikálás, a bizonyságtevés ízét. A misszionáriusok legnagyobb része abba az országba megy misszionáriusnak, amit először meglátogatott. Sok afrikai szolgáló jön Európába, hogy tanítsanak gyógyítani, csodákat tenni – tanulhatunk tőlük. Multietnikussá, multikulturálissá kell válnunk, hogy betöltsük a Nagy Parancsolatot.

HNI European SUMMIT, Albánia, Durres, 2022. május 05. csütörtök 

 

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

      Privacy Preferences

      When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

      Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
      Click to enable/disable Google Fonts.
      Click to enable/disable Google Maps.
      Click to enable/disable video embeds.
      Our website uses cookies, mainly from 3rd party services. Define your Privacy Preferences and/or agree to our use of cookies.