Látni az újat

Mindig öröm, hogy itt lehetek Veletek. Egy részt olvassunk fel a Bibliából, az Ézsaiás 43,18-19-es verseket. Ez az egyik legbátorítóbb rész a Bibliában. Az ígéret, ami benne van, a lelkület, amivel kimondja, akinek mondja; minden izgalmas ebben. Bár több, mint 2800 évvel ezelőtt írták, mégis olyan erőteljes igazság van ebben, amiből sokat tudunk tanulni ma is. A reménységem az, hogy ma ez nektek is épülésetekre fog szolgálni.

Ézsaiás 43,18-19 „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”

Nagyon szeretem ezt az bibliarészt, mert sokat mond Istenről, az Ő természetéről, sokat mutat meg Belőle, és tanúságot tesz arról a szívről, amivel Ő van felénk. Isten a legjobb buzdító az egész univerzumban. Ha buzdításra van szükséged, ne a pásztorhoz menj. Nem biztos, hogy fel tud bátorítani. Menjél inkább Istenhez, mert Ő az, Aki a legjobban buzdít, és az Ő Szavai olyan erőteljesek, hogy egyetlen szó Őtőle át tud formálni, tud világokat teremteni, meg tudja változtatni a történelmet.

Anélkül, hogy most belemélyednénk nagyon a részletekbe, fontos egy picit azt megnéznünk, hogy mikor mondta ezt az Úr. Mikor és kihez szólt ez a rész; mi a háttere, kontextusa ennek? Mert amikor Isten ezeket a prófétai szavakat adta, Izraelnek egyáltalán nem volt a legjobb pillanata. Sőt, amikor Isten ezt mondta, Izrael fiai Babilóniában voltak fogságban. És tudták, hogy „hát, kaptunk egy újabb üzenetet a prófétától, nem mindig bátorító, amit a próféta mond, de azért olvassuk fel”. Így jött a fogságban lévő Izraelnek ez az üzenet.

Izrael akkor olyan helyzetben volt, ahol ma nagyon sok ember találja magát: távol Istentől, nem ott, ahol gondolják, hogy kellene lenniük. Lehet, hogy azt gondolják, hogy az ’én bűneim, vagy a mi bűneink miatt nem tartunk ott, ahol közösségként kellene tartanunk’. Így volt Izrael is akkor. Tudták, hogy ők okozták saját maguknak azt a problémát, amiben éppen voltak: a bálványimádásuk, a hűtlenségük miatt. Tudták, hogy jogosan szenvednek most, távol mindentől, ami nekik fontos volt. És tudták, hogy minden problémát, amivel szembenéztek most az életükben, ők okozták. Száműzetésben voltak Babilóniában, nagyon messze mindattól, ami ismerős és megszokott volt számukra, és nem tudtak már elképzelni olyan jövőt, amiben ismét felszabadult öröm van, amiben olyan lenne, mint régen. Óh, ha visszatérhetnénk arra az örömre, ami akkor volt, amikor fel sem fogtuk, milyen jó dolgunk volt!

Lehet, hogy te is voltál már ezen a helyen. Ők azt gondolták, hogy minden szenvedés, minden reménytelenség, ami az életükben volt, a bűneik miatt jogos és ez a sorsuk. De Isten másként gondolkodott. Isten megtalálta őket ott, ahol voltak, és megfordította, megváltoztatta ezt az érzést, megfordította ezt a jövőképüket. Megtalálta őket, nemcsak úgy, hogy odament, ahol száműzetésben, szégyenükben voltak, ahol nem volt szabad héberül sem beszélniük, a saját Istenüket sem volt szabad imádniuk. Isten odament hozzájuk, és olyan üzenetet szólt, ami reménységet hozott nekik. Azt mondta nekik: „Figyeljetek Rám! Keressétek az Új dolgot! Azt akarom, hogy lássátok az Új dolgot – az újat, amit Én készítek számotokra!” 

Lehet, hogy te együtt tudsz érezni velük – a legtöbb ember volt már ilyen helyzetben. Van itt olyan, aki nem követett még el hibákat? Nagyon sokan úgy érezzük, hogy „ha jobban foglalkoztam volna az Úr dolgaival, akkor előrébb lennék; az életem lehet, hogy nem itt lenne”. Lehet, hogy van valaki itt, aki azt mondja, hogy „én tökéletesen meg vagyok elégedve azzal, ahol tartok az életben”. A legtöbb ember azt mondja: „Ha ott jobban figyeltem volna, ha ott, ha akkor…, ha amott…, akkor nem tartanék itt, hanem...”. És amikor sok ember belenéz a tükörbe, nem azt látják, amit mások látnak róla: egy jól dolgozó, egy professzionális, összeszedett embert. Amikor mi nézünk tükörbe, akkor egy test és vér embert látunk, aki épphogy fel tudott kelni ma reggel. És csak azt látjuk, hogy itt is lóg valami, ott sincs rendben minden; mi csak ezt látjuk. De, amit mi nézünk és mi látunk, sokszor akadálya annak, hogy meglássuk azt, amit Isten szeretne, hogy lássuk. Kétségbeesetten szükségünk van arra, hogy az Isten által elkészített új dolgot lássuk.

Hogyan tudunk látni? Hogyan tudjuk látni azt az új dolgot, amiről Isten beszél? Két gondolat van bennem Ézsaiás próféciájából.

1.) Ézsaiás azt mondta: „felejtsd el a régit!”

Ahhoz, hogy látni tudd az újat, a jót, el kell felejtened a régit. „Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról!” (Károli fordítás). „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek!” (Új fordítás). Isten egy olyan Izraelhez beszélt, aki a múltban fetrengett, és folyamatosan azt élték át újra, és újra, és újra: „Jogosan vagyunk itt, bűnhődjünk! Bűnök miatt vagyunk itt” – és csak azt látták, ami okozta azt a helyzetüket. De Isten nem tud bennünk így gyönyörködni. Szeretném, ha ezt meglátnánk. Napjainkban nagyon sok helyen az az üzenet megy ki a gyülekezetekben: „csak akkor lesz áldás, ha tökéletesen csináljuk azt, amit kell csinálni”. Én nem ezt látom – bár mindig az a jobb út, ha engedelmeskedünk. Mégis, itt az Úr megjelent az Ő népének prófétai üzenete által, és azt mondja, hogy „eljött az idő, hogy elfelejtsétek a múltat. Most jött el az idő, amikor ez már nem fog segíteni többet. Azt szeretném, hogy hagyjátok abba, hogy állandóan a múltban éltek! Ne hozzátok fel! Ne fókuszáljatok többé rá – az már elmúlt!

Ezt nem én mondom, nem a próféta mondta, hanem Isten maga mondta, és nem várta meg őket, hogy Izrael fiai összeszedjék magukat, összegyűjtsék az erejüket és odajöjjön hozzá a nép, és azt mondja: „Urunk, itt vagyunk. Mit szeretnél mondani?” Nem, hanem akkor mondta ezt Isten nekik, amikor ott fetrengtek, a múltban dagonyáztak, abban a helyzetben szólt.

A legtöbben tudjuk ezt. Ez egy nagy teológiai igazság. A múlt az múlt. Pont. A múlt az mögöttünk van. Nem tudom, hogy próbáltál-e már bátorítani olyan embert, aki csak a múltjában él? Csak a múltját látja: azt, hogy mit tett, vagy mit nem tett. Nem tud továbblépni saját magán. És akármit próbálsz is mondani neki, akárhogyan is próbálod bátorítani, mindig csak egy sajátos szemüvegen keresztül látják magukat: ott vannak a hibák a szemeik előtt, és csak ezt látják. Nem tudják elképzelni, hogy Isten valaha is megbocsátana. Sőt! Az emberek sem fognak megbocsátani.

Ma reggel beszéltem egy asszonnyal a gyülekezetünkben. Egy esküvőn prédikáltam nem olyan rég, ahol a férjével ott volt, aki régen járt a gyülekezetünkbe. Kérdeztem tőle, a férje hogyan élte meg a prédikációt az esküvőn. Azt mondta: „ma majdnem eljött velem a gyülekezetbe, csak azt mondta, hogy ’mit fognak szólni az emberek, ha elmegyek?’ Én még nem tudom elengedni, ők sem biztos, hogy el tudják engedni…” Még a múltban él, és azért, mert a múltban él, nem tud ma lépni abban, amit Isten ma szeretne neki adni. Mindegy, mit mondasz egy ilyen embernek, mert mindig a múlton, a múlt hibáin keresztül fogja látni a dolgokat. És szinte majdnem lehetetlen az ilyen embereket bátorítani, akik a múltra fókuszálnak.

A múlt súlya nagyon nagy. Van, aki emlékszik, amikor gyerek volt, és az apja megverte. És most is, még 40, 50, 60 évesen is érzed. Gyakran beszélek olyan emberekkel, akik azt mondják: „Emlékszem, amikor azt mondta, amikor ezt mondta…” – és mintha újraélnék az egészet. A múltnak van súlya a mában is. A probléma az, hogy a múlt súlya akadályként működik sok ember életében, és megakadályozza, hogy a mostban éljen; hogy tudjon felnőttként, tudjon gyógyultként élni a mostban.

Sokszor a múlt miatt nem lehet látni, hogy Isten mit szeretne adni most. És ha azokkal a hibákkal küzdünk, amiket a múltban elkövettünk; hadd mondjak valamit, ha te is küzdesz: Isten látta azokat, és mégis elhívott téged. Isten pontosan látta az életedet az elejétől végéig, és azt mondta-mondja: „Tudod mit? Ezzel együtt szeretlek! Gyere hozzám!” Sőt, azt is látta, mit fogsz csinálni egy év múlva – látta azt a bakit, hibát vagy bűnt (nem azért mondom, hogy féljetek), ami előtted van, Ő már látta mindazt, és már akkor mondta: „Figyelj, csak tudd, amikor odáig jutunk: Én szeretlek, Én kiválasztottalak, az enyém vagy. Veled együtt kívánok munkálkodni; együttműködni ebben a világban.” A múltad nem Istennek akadály, hanem gyakran számunkra akadály. Istennek nem jelent olyan akadályt, mint amennyire minket az visszatart. Lehet, hogy az a hiba hatással volt mások életére. Lehet, hogy az egy válás. Lehet, hogy valamilyen morális kudarc. De tudnod kell, hogy a múlt a múltban volt. Persze van, hogy helyre tudunk hozni dolgokat – az Úrhoz megyünk, és persze megtesszük, amit mi tudunk tenni, de végülis az Úr az, Aki megbocsát, és Jézusra már kitöltötte az Ő haragját.

A múlt a múltban van, és Isten nem szeretné, ha mi ott vernénk sátrat. Isten nem akarja, hogy a múltban éljünk. Mint Izraelt, Isten kihív bennünket is arról a helyről, arról a földről, ahol úgy érezzük, hogy „már nem vagyok méltó Istenre”. Ahova esetleg elküldtek, vagy úgy érezzük, hogy el kellene költöznünk oda, mert az az a hely, ahova olyan emberek költöznek, mint én. De Isten azt mondja: „Figyelj, van egy új dolog, amiről szeretnék beszélni veled! A múltad, a hibáid ne tartsanak vissza téged attól, hogy meglásd az új dolgokat!” 

Viszont látnunk kell, hogy nem csak a múlt kudarcai tudnak visszatartani minket a jótól, nem csak az tudja akadályozni a jövőbe menetelt. Isten azt mondja: „Ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról!” Ez nem negatív, ez semleges kijelentés. A héber ’korábbira’ kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’régi’ vagy ’ősi’. Magyarul: ’Ne gondolkodjatok az ősi, a régi dolgokról!’ Kinek mondta ezt Isten? Annak a népnek, aki átment a Vörös-tengeren az Ő segítségével. Ezek jó dolgok, nem? Mi van akkor, ha állandóan hátra néznek?

A korábbi jó dolgokat úgy is lehetne mondani magyarul, hogy „a régi szép idők”. De, hát nem kellene hálát adni ezekért újra? De, igen. Nem kellene megemlékeznünk ezekről? Igen, bizonyos pontig. „A régi szép idők…” Nemcsak a negatív múlt tud visszatartani a mai jó dolgoktól, hogy ma meglásd az új dolgot, ami felé Isten szeretne vinni, hanem a régi szép idők is vissza tudnak tartani minket ma a jótól. Néha a múlt sikerei ugyanannyira akadályok lehetnek az életünkben, mint a kudarcaink.

Egyszer olvastam egy történetet arról a pásztorról, aki átvette a szolgálatot, miután Smith Wigglesworth meghalt. Tudjátok, ő egy brit gyógyító evangélista volt a 19-20. században. Nagyon fontos alakja – sőt kulcsfigurája – volt a korai pünkösdi mozgalomnak. Miután ő meghalt, egy fiatal pásztort hívtak meg abba a gyülekezetbe. Nagyon-nagyon boldog volt, hogy „hú, milyen jó lesz odamenni, ahol Smith Wigglesworth volt a pásztor”. Odament, és az első évben semmi nem történt. Második év, semmi nem történt. Nem értette, hogy most mi van? Prédikált, készült és beszélt dolgokról, és semmi sem történt. Semmilyen növekedés nem volt abban a gyülekezetben. Egyik vasárnap észrevette, amit korábban is látott már, de nem figyelt fel rá: egy idősebb testvér ült hátul, és amikor vége volt az istentiszteletnek, akkor maga köré gyűjtötte az embereket. A fiatal lelkész annyira kíváncsi volt, hogy odament, és belehallgatott. És azt hallotta, hogy az a bácsi arról mesélt, hogy mit csinált Wigglesworth a múltban. „Hát, jó ez a fiatalember – mondta –, de amikor Smith volt itt! Ho-ho-ho-hóó!... Csak bejöttek az emberek, és dőltek el már az ajtóban.” Mesélte tovább, és arról beszélt, hogy Smith Wigglesworth hogyan vezette a gyülekezetet; meg a csodák, amik történtek, stb., És tudjátok mi történt? Az a gyülekezet tönkrement, egyszerűen megszűnt. Miért? Mert jobb volt nekik a múltban élniük; a „régi szép idők” sokkal vonzóbb volt számukra, mint az az új dolog, amit az Úr akart nekik adni. Nem tudták elengedni a régit, hogy megfogják az újat. A jó dolgok is vissza tudnak tartani minket attól, hogy előre lépjünk.

Ugyanez az alapelv található a 3.Mózes 6. fejezetében (ritkán fogsz lelkesítő prédikációkat hallani a 3.Mózesről – ez a könyv az ’éves bibliaolvasás temetője’…), viszont van egy rész, amikor Isten elmondta a papoknak, hogy mire van szükségük minden nap ahhoz, hogy új áldozatokat tudjanak bemutatni. Az egyik papnak be kellett mennie, és az oltár alól a régi áldozatok hamuját össze kellett gyűjtenie, és kivinni a táboron kívülre. Kiválasztották, hogy ki lesz az, mindig valaki másra került a sor, mert olyankor egy napig tisztátalan volt az a személy. Ki kellett vinniük a tegnap megtérési maradványait ahhoz, hogy a mai dolgok bele tudjanak férni. Annyira zsíros volt az egész, hogy nem is égett volna a tűz, ha otthagyták volna a hamut. Kioltotta volna a tüzet.

Ez fontos alapelv: ahhoz, hogy valami újat keress, először ki kell takarítanod azt, ami volt – még a jót is, ami régi! Helyet kell készíteni az új dolognak a szívünkben, és ahhoz el kell engedni azt, ami a múltban volt. Ez Isten üzenete számunkra. 

Ne fókuszálj a múltra! Nagyon jó, ha jó a múltad, de ugyanannyit ér, ha jó, mint ha rossz. Mert most mindkettő hamu. El kell tenni az útból. Nem szabad, hogy ez előtérben legyen a gondolkodásmódunkban. Miért? Mert soha nem fogsz eljutni új helyre, ha leragadsz a múltban. 

Izrael már hallotta egyszer ezt az üzenetet, amikor kijöttek Egyiptomból. Emlékeztek, mi volt az akadálya, hogy az Ígéret Földjére jussanak? A hagymák és a dinnyék… „Annyira jó volt! Figyelj, Mózes, te csak menj el, mi választunk valaki mást vezetőnek, és mi visszamegyünk.” Állandóan vissza akartak menni. Emlékeztek erre? És ez akadályt jelentett számukra. 

Végül Isten mit mondott a végén? Azt, hogy „Elegem van ebből. Nem akartok előre menni? Akkor nem mentek vissza sem. Akkor itt a vége. Akkor megvárom, amíg felemelkedik egy olyan generáció, akik akarják azt a jót, amit Én készítettem számotokra, számukra. Ha nem ti, akkor a ti gyerekeitek…”

A múltra való fókuszálás akadályt jelentett nekik, és nem tudtak bemenni az Ígéret Földjére. Nagyon nehéz előre menni, amikor hátrafelé nézel. El kell felejteni az ősit, a régit, a jóval és a rosszal együtt. És ez visz bennünket a második ponthoz:

2.) El kell felejtenünk a múltat, hogy tudjuk keresni az Urat, a mában – ezt mondja a próféta. El kell felejtenünk a múltat, de nem csak úgy elfelejteni, hanem célzottan azért, hogy valami nagyobb dolgot tudjunk megragadni. Azt mondja az Úr: „Íme, Én újat cselekszem; most készül, vagy nem tudjátok még?”

Ki látta közületek az „Oroszlánkirály”-t? Ha azok között vagy, aki nem látta, akkor elmesélem röviden: Szimba elmenekül az otthonából és az örökségéből, mert a gonosz nagybácsi meggyőzte őt arról, hogy ő a felelős az apjának, Mufasza a haláláért. És bár Szimba tudja, hogy neki kellene uralkodni, de elmenekül, mert azt érzi, hogy az ő hibája alkalmatlanná teszi őt arra, hogy megragadja azt, ami a jogos öröksége, a jövője lenne. Emiatt évekig csak bujkál és énekel, és nem él aszerint a rendeltetés és elhívás szerint, ami az övé lenne, ha visszamenne és elfoglalná. Szerencsére van egy bölcs majom az állatok között, aki emlékezteti őt egy egyszerű, de annál fontosabb igazságra. Ez az igazság az, hogy „a múlt az elmúlt”. És – talán emlékeztek – egyszer bottal veri, és Szimba azt mondja: „Ez fáj!”. „De hát ez a múltban van már!” Majd még egyszer, és akkor lehajol, és azt mondja: „Ahá, tanultál! Mindegy, hogy mi történt – mondja ez a majom (és mi is tanulhatunk ebből) –, mert az már a múltban van. Ami számít ma, az az, hogy elfelejtjük, azért, hogy előre tudjunk menni a rendeltetésünkben, az elhívásunkban, hogy tudjunk előre menni abban, amit Isten szeretne adni nekünk.

Isten az új dolgoknak az Istene. Isten szeret új dolgokat adni nekünk. Ő az, Aki azt mondja: „Újat cselekszem!” Kinek mondta ezt? Annak a népnek mondta ezt Isten, akiért/akinek már többet tett, mint bármelyik más népért/népnek a Földön. Azt mondja: „Figyeljetek! Nem láttatok még semmit! Én újat cselekszem! A pusztában is forrásokat fakasztok. Ti nem láttatok még ilyet. Szeretném nektek ezt megmutatni.” Ezért azt mondja az Úr most itt is, hogy „újat cselekszem!” És amikor mi abbahagyjuk a múltra fókuszálást, akkor adunk egy lehetőséget magunknak, hogy lássuk azt az új dolgot, amit Isten cselekszik és véghez visz körülöttünk, s az életünkben. 

Ez az „új” szó, ami itt van a szövegben, héberben azt jelenti, hogy „friss”. Szóval van az ősi, és van a friss. Nemcsak új, hanem friss. Isten azt mondta az Ő népének az Ószövetségben, hogy ne fókuszáljanak az ősi dolgokra. Miért? Miért nem szabad arra néznünk, amikor ez egy jó dolog az életünkben? Erre egyszerű a válasz. Ha te választhatnál most egy friss vagy egy kéthetes kifli között; az egyik szép fehér, a másik pedig „kevésbé fehér”. Te mit ennél? Ha vendég jönne hozzád, és azt mondanád neki: „Figyelj, tegnap vettem ezt a húst a piacon, tudnék csinálni egy rántott húst”, vagy: „Hát, van valami, igaz, hogy nem raktam el a hűtőbe, két hete itt áll már, de szívesen odaadom neked, ha kéred”. Te melyiket választanád? Ki az, aki nem a frisset választaná, ha tudja, hogy választási lehetősége van? A válasz egyszerű.

Ha nézed a Szentírást: Isten friss mannát akar adni nekünk minden nap. Szeretne minden nap kenyeret adni nekünk, szeretne friss kinyilatkoztatást adni, szeretne friss megértést adni nekünk arra nézve, hogy Ő kicsoda, és mi az, amit Ő szeretne cselekedni bennünk és általunk. Isten mindig dolgozik, mindig cselekszik. Sőt, most, ebben a másodpercben: az, hogy te itt vagy, nem véletlen! Isten dolgozik most is az életedben, hogy felkészítsen téged arra az újra, ami előtted van. Be szeretne vinni bennünket abba az új dologba, amit Ő készített számunkra.

Ahogy gondolkodtam ezen… Isten szeret újat cselekedni azért, mert Ő tudja, hogy ez fantasztikus lesz számunkra. Nincs más ok. Mit kap Ő abból, hogy újat cselekszik? Hogy lenyűgözze saját magát? „Hú! Ezt nem vártam el magamtól!” Isten nem ilyen. Miért cselekszik újat? Kinek? Kit próbál meggyőzni? Kit kell elmozdítania valahonnan valahova? Minket! Isten szeret újakat cselekedni. Tudja, hogy ez hihetetlen lesz számunkra, de Ő azt szeretné, ha mi látnánk azt. Szeretné csinálni, mert lenyűgöző lesz számunkra, de szeretné, ha látható lenne számunkra az, amit Ő csinál. És Isten időt tölt azzal, hogy felkészítsen bennünket arra, hogy amikor megjelenik az új, meglássuk azt. Nem izgalmas ez? Isten mennyi mindent cselekedett már az életedben, és a megfelelő pillanatban azt mondja: „Hohó! Valami újat látok!”

Isten teremt új dolgokat. Mi haszna lenne csodálatos dolgokat teremteni, amit senki nem lát? Ti is vettetek már karácsonyi ajándékot valakinek, és annyira izgultál, hogy mit fog mondani, amikor meglátja? Te szinte izgatottabb voltál, mint ő. „Húú, mi lesz, amikor ezt meglátja?!”

Nálunk nekem vigyáznom kellett, mert a feleségem nem olyan, mint én. Én szeretem a meglepetéseket, ő nagyon nem. Volt már párszor, amikor készítettem egy nagy meglepetést, és azt mondta: „Aha… Hmmm” De, Uram, ez hogy lehet?! Hidd el, tapasztalatból mondom.

Amikor új dolgokat készítünk, jól esik, ha valaki élvezi ezt. Nincs közöttünk sem olyan, aki ne így gondolkodna. És mi Istennek a képmására vagyunk formálva; valahonnan jött az a vágy, hogy „ez nagyon jó lesz neki”! „Nagyobb öröm adni, mint kapni” – ez meg van írva. Képzeld el, ha készítesz egy nagy gonddal eltervezett meglepetést, és az, akinek készíted, nem akarja látni. Vagy egyszerűen csak azt mondja: „majd júniusban kibontom!” Júniusig kell ott ülnöd és várnod?

Isten nagyon vágyik arra, hogy mi vágyjunk arra az újra, amit Ő készített számunkra. Ő nem csak szenvedélyes azokért az új dolgokért, amiket Ő tesz, hanem az Isten reményteljes várakozása az, hogy mi is ugyanolyan szenvedélyesek leszünk, hogy várjuk a Tőle jövő új dolgokat. A mi vágyunk, a mi izgalommal teli várakozásunk számít Istennek! Ez egy olyan légkört teremt, amiben könnyebb Neki csoda-dolgokat cselekedni.

Jézus a tanítványaival voltak olyan falvakban, városokban, ahova amikor Jézus elment, azt mondja az Írás, hogy nem tudott gyógyítani. Miért? Mert egyszerűen nem hittek, és ez a hitetlenségük akadály volt az embereknek az életében. Jézus nem tudott bizonyos dolgokat megtenni. Az az Isten vágya, akarata, hogy mi vágyjunk, és bennünk legyen az izgalom, hogy mit fog cselekedni az Úr. Nézd meg, Isten hogyan reagált, amikor Káleb és Józsué ilyenek voltak egy nép között! Mit mondott Isten? Az egész nép nem fogja meglátni, úgy, ahogy mondták, de ti azt mondtátok, hogy látni akarjátok, ezért ti meg is fogjátok látni! De csak ti ketten. Mindketten szenvedéllyel teli férfiak voltak, és ezzel bátorították egymást: „Ne hagyjuk abba! Olyan közel vagyunk már! Nem akarunk még 40 évet várni! Most mehetünk be! Isten meg fogja adni.” Ők megkapták ezt az új dolgot. Igaz, kicsit később, de megkapták.

Isten belénk helyezett egy képességet, hogy vágyjuk látni mindazt, amit Ő szeretne nekünk adni. Én olyan felekezetben nőttem fel, ahol azt tanították nekem, hogy „olvasd a Bibliát, és hidd el, amit olvasol!” És utána viszont azt tanították, hogy „de ez a vers nem azt jelenti, hogy…”; „nem úgy van teljesen, ahogy le van írva”. „Szóval hidd el, de ez nem úgy van, ahogy le van írva! De azért…” Így nőttem fel. Most mi az igazság ebben az egészben?! Nekem azt tanították, hogy ne várjam a dolgokat Istentől. És mi volt erre a ’bizonyíték’: „Nézz körül: történik valami? Nem! Hát akkor! ...” De hogyan is történhet valami új dolog egy olyan helyen, amikor nem várunk el új dolgokat? Legyen természetes számunkra, hogy vágyjunk arra, amit Isten szeretne adni.

Ján.14,12 „Aki hisz énbennem, az ugyanazokat fogja megcselekedni, amiket Én, sőt, még nagyobbakat annál.”

Gondolkodtál már ezen? A legtöbbször azt mondjuk, „ha csak odáig jutunk ’legalább’, ahol Jézus volt, az már óriási siker”. De nem! Miért akarnánk ott megállni, ha van több? Ha van, amit az Úr azt mondja, hogy „Figyelj, van több! Képes leszel többet cselekedni!” Hányan szeretnénk ezt látni? Őszintén. Nem csak azt, hogy „a Pali, vagy Attila, vagy a Kati csinálja”. Nem! Hanem azt, hogy Te csináld! Ebben kell, hogy legyen bennünk egy vágyakozás. Ki kell fejezni: „Uram, Te mondtad, itt van, ez az örökségem, ezt kérem Tőled!”

Én minden este csinálom ezt a kislányommal, a kislányunkért. Minden este elmondom az Úrnak, hogy „Te azt mondtad, hogy ’az én örökségem’ és ’a fiak kenyere’ a gyógyulás. Kérem ezt most Tőled, Uram!” Minden este. És már látom? 13,5 év óta még nem látom. De meg fogom látni. De ha a vágy nincs benned, akkor nem is kéred, és nem is mozdulsz abba az irányba.

Az a nagyon jó, hogy amikor Isten újat cselekszik, akkor kicsiben az már előtte látható, észrevehető, mielőtt megjelenik az egész. Kicsit olyan, mint egy rügy: amikor tavasszal látod azt a kicsi zöldet, az ág végén… milyen érzés van benned? Bennem az van, hogy „de jó, mindjárt itt a tavasz! Végre! Hála Istennek!” Nem azt mondom, hogy utálom a telet, hanem hogy alig várom a tavaszt. Látod a kezdeményét, mielőtt megjelenik az egész.

És talán pont ezért van itt a 19. versben, hogy Isten azt mondja: „Íme, Én újat cselekszem”. Mondjátok: „Íme”! „Íme, újat cselekszem.” Mit jelent az, hogy „íme”? Azt jelenti, hogy van valami ott, valami egészen közel, amit fel kellene ismernem, ami nagyon közel van. Ezért mondja később az Úr: „Most készül, hát nem tudjátok (ez szó szerint azt jelenti, hogy „nem veszitek észre?” vagy „nem érzékelitek?”). ’Íme…’ – Nincs ott az egész narancs, de érzem, mintha egy narancs lenne itt valahol! És érzed, hogy közel van! „Ó, Uram, szeretem a narancsokat!” Van valami, ami ott van, valami, ami látható, valami, ami arra mutat, hogy Isten aktívan működik körülötted. Valami készül. Nem tudom a teljességében még, hogy mi az, de érzékelem, hogy valami történik.

Isten azt mondta Izraelnek, hogy ne fókuszáljanak a múltra, mert Ő tudta, hogy amikor mi a múltra, a hibáinkra, a sikereinkre fókuszálunk, akkor mi soha nem fogjuk keresni a rügyeket. Mert mi kész dolgokra nézünk, és nem keressük az ígéretet. Nem keressük azt, ami még odébb van, de már készül. És Isten azt mondta, hogy ne arra a helyre fókuszáljanak, ahol voltak, mielőtt Ő megbocsátott nekik – sőt még a jó dolgaikra sem –, mert ha ezt nem hagyják abba, akkor nem fogják látni azt az új dolgot, amit most, ma csinál. Mert vagy azt látod, ahol voltál, vagy azt látod, ahova mész. 

Valaki próbált már visszapillantó tükörből vezetni előre? Nem nagy sikerrel, ugye? Általában falnak vagy oszlopnak mész. Ha vezetni próbálsz és előre akarsz haladni, nem lehet előre menni úgy, ha hátrafele nézel. Hosszan nem. Nem fogjuk tudni meglátni azt a szabadulást, amit Isten készített számunkra, ha hátra, ha a múltra nézünk.

Izraelnek el kellett felejtenie a múltat. Nem feltétlenül azért, mert rossz vagy gonosz volt, hanem azért, mert enélkül nem tudták volna látni az újat, amit Isten készített. Igen, valóban számít az, hogy mire szegezzük a tekintetünket! Ez az egész Bibliában nagyon fontos téma. Amikor arra fókuszálunk, amit Isten mond; arra, amit Ő szeretne adni; akkor rájövünk, hogy a legjobb még előttünk van, a legjobb még ezután jön. Amikor Istenre fókuszálunk, és látjuk, hogy Ő mit csinál, akkor láthatjuk a frisset, láthatjuk, ami előttünk van.

Mi köze van ennek az egésznek hozzád, hozzánk? Mi köze van ennek az üzenetnek a Dávid Sátora Gyülekezethez? Azt gondolom, hogy Isten erőteljesen használta ezt a gyülekezetet az elmúlt 21 évben. Isten erőteljesen használta emberek életében, sok más gyülekezet életében, a nemzet életében; sok ember talált gyógyulást, szabadulást; sok gyerek jött az Úrhoz, voltak heti istentiszteletek, volt sok ima, voltak egység-alkalmak, volt és van rádió, … és ez mind nagyon jó! Nem feltétlenül kell abbahagyni ezeket. De tudjátok, hogy Istennek van ’új’ számotokra is?

Ha az energiánk csak arra megy el, hogy fenntartsuk, amit eddig csináltunk, akkor lehet, hogy néha nem látjuk meg azt, amit Isten most szeretne adni. Higgyétek el, nincs ebben semmilyen célzás a részemről. Én azért jöttem ide, mivel bátorítani akarlak Titeket, és csak azt mondom, mivel ismerem az Istent, csak azt mondom, hogy tudom, hogy van új. Van új a számotokra is és az ország számára is. Isten cselekszik ebben a nemzetben, és szüksége lesz erre a gyülekezetre is. Kevés gyülekezet van Magyarországon. És amikor majd a fél Magyarország megtér, hova fognak járni gyülekezetbe? A magyarok fele körülbelül 5 millió. Hova fognak gyülekezetbe menni? Több gyülekezet kell. Istennek szüksége lesz erre a gyülekezetre is.

Isten azt akarja, hogy ez egy erős gyülekezet legyen. A kérdés az, hogy ti elhiszitek-e, hogy van még több? Még több minden van előttetek. Még sokkal több van, ami ezután fog jönni. Neki van egy friss terve. A „friss” azt jelenti, hogy senki nem látta eddig. Lehet, hogy hasonló lesz, mint valami más, de amit senki nem látott még. 

Ugyanúgy, ahogy Izraelnek szüksége volt elhinni és bízni Istenben, hogy van több, ahhoz, hogy tudják meglátni; nekünk is kell hinni azért a többért, azokért az új dolgokért, amiket eddig nem láttunk; valami, ami friss, ami segít nekünk előre nézni.

Ma tehát az üzenet: Visszanézhetünk a múltra, de akkor nem jutunk előrébb, vagy nézhetünk előre, és előre fogunk mozdulni. 

Ezzel szerettelek volna benneteket bátorítani, hogy keressük az újat és figyeljük, hogy Isten mit akar cselekedni most, ma, ebben az időben. Amikor összejövünk, hogy jövünk az Úrhoz? „Uram, itt a listánk” – és elkezdjük az elejéről, és haladunk a listánkon lefelé? Vagy készek vagyunk azt mondani: „Urunk, itt vagyunk, és szeretnénk látni, amit Te látsz, amikor ránk nézel, vagy Székesfehérvárra nézel. Mit látsz Te, Urunk?”

Figyeljetek! Lehet egymásra nézni – és elég régóta vagytok együtt –, és lehet azt mondani, hogy „Katival ez a baj, Palival az a baj, XY-al amaz a baj…”, de akkor vedd észre, hogy nincs egy épkézláb ember sem itt ebben a gyülekezetben. Érted? Nagyon könnyű lenne látni, hogy mi van emberekben. Vagy egyszerűen csak kérdezzük meg az Urat: „Uram, mi az az új, amit Te az ő számára készítettél? Te, hogy látod őt? Mi az, amit szeretnél csinálni az ő életében, az én életemben, a gyülekezetünk életében?” Keresni az újat. Mert van új. Isten mindig az újon dolgozik, az Ő szívében mindig az van, hogy előhozza azt az újat, és lenyűgözzön bennünket. És akkor mi azt fogjuk mondani: „Óh, mi meg azt hittük, hogy már elértük a csúcsot, és Te ezt is, meg ezt is készítetted még a számunkra?! Milyen csodálatos!” És az Atya erre azt válaszolja: „Igen, itt van. Hú, nagyon sokáig dolgoztam ezen; de nagyon jó, nagyon örülök, hogy észrevetted!” Ilyen kapcsolatra vágyik az Úr veled, velem, velünk, az Eklézsiával. 

Én nem lennék itt, ha Isten nem cselekedett volna új dolgot az életemben. Felnőttem egy 9 ezer fős faluban Amerikában… én nem lennék itt. De az Úr évtizedekkel ezelőtt elkezdte mutatni, hogy van több, és én vágytam arra a többre. Te sem lennél itt, ha nem lett volna valami új a te családodban is. Volt valaki, aki látta ezt az újat; apa, anya, vagy lehet, hogy csak te voltál, és te vitted a családodat bele ebbe az újba. Isten dolgozik az újon keresztül.

Látjátok? Nem látjátok? Észreveszitek? Keressük egyáltalán? Igen, ez a lényeg. Isten szeretne egy új dolgot hozni most is, ami életet fog jelenteni sok embernek. Meggyőződésem, hogy ez a mai bibliarész okot ad nekünk a reménységre. Bátorítalak benneteket, hogy ne a régi dolgokat emlegessétek, az már elmúlt, és az Úr már újat cselekszik. Szeretném, ha ezt meg is vallanánk. Fordulj oda a szomszédodhoz, és mondd neki: „Ne a régi dolgokat emlegesd! Az már a múltban van. Az Úr újat cselekszik.” Ámen!

Ima:

„Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy együtt tudtuk nézni egy pár percben a Te Beszédedet, és köszönöm, hogy Te itt vagy egy olyan szívvel, hogy Te vágysz arra, hogy előre vigyél minket a többe, előre vigyél bennünket a még többe, az új dolgokba. És Urunk, mi is vágyunk erre, és most elhatározzuk magunkban, hogy mi is akarjuk látni azt az újat, amit Te szeretnél megmutatni nekünk. Mennyei Atyám, mint ahogy a tavaszban látjuk a rügyeket, kérjük, hogy adj nekünk szemeket, hogy lássuk azt a kicsi rügyet, amiből lesz az élet. Használj bennünket ebben! Jézus nevében. Ámen!”

Dávid Sátora Gyülekezet, 2022. október 23.