Felolvastuk a Lukács evangéliuma 18. részét. Két történet van ott, a hamis bíró és a két imádkozó ember története. Ha esetleg nem figyelmesen olvassuk, az első példázatról kialakulhat egy negatív kép is Istenről.
Istenről milyen képünk van? Mint a hamis bíróról? Aki ki nem állja a hozzá fordulókat, de hogy békén hagyják végre, mégis megcsinálja? Mert Jézus nem ezért mondta el ezt a történetet.
A példázat célját már a legelején elmondta Jézus: Lukács 18,1 „ezzel arra akarta tanítani őket, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad feladni”. Tehát ezzel nem arra akarta tanítani őket, hogy Isten olyan, mint a hamis bíró, hanem arra akarta tanítani a tanítványokat, hogy mindig imádkozni kell, és sosem szabad feladni; addig kell zörgetni, amíg meg nem nyílik.
Ki ne ismerné a következő bibliaverset:
Zsolt.37,4 „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!”
Keresztények nagyon sokan úgy gondolhatják, hogy ez a kijelentés az önző imákra nyithatja meg az utat, és az önös érdekeket szolgáló imakéréseknek ad szabad utat. De szó sincs erről, mert akkor tévesen értelmeznénk. Ezek szerint Isten bármit megad, amit én akarok? Bármilyen vágyam van, azt megadja nekem Isten? Ó, nem. Ha az Úrban gyönyörködöm, az azt jelenti, hogy összehangolom a szívem, a lelkem, a lényem (még a testemet is), összehangolom a vágyaimat, a gondolataimat, a céljaimat az Ő szívével, Ő vágyával, Ő akaratával. És amikor Őbenne gyönyörködsz, akkor azt veszed észre, hogy már az a te akaratod, az a vágyad, az a terved, az a célod, ami Istené. És erre mondja Isten Szelleme, hogy meg is adja.
Vannak feltételek, vannak kialakítandó szokások és kulcsok ahhoz, hogy imáink sikeresek legyenek. Szeretnék néhány alkalommal az imáról tanítani.
Ha betöltjük a feltételeket, amiket Isten mond, akkor az imáink sokkal hatékonyabbak. Az imameghallgatás az, hogy kérem Istentől, és megadja. Vannak olyan bizonyságok, amiket kérek Istentől, és hosszú idő telik el, mire megkapom. Nekem az is bizonyság, mert tudom a szívemben, tudom a szellememben, hogy ez imameghallgatás. Néha egy kívülálló számára nem biztos, hogy ez bizonyság, mert ő annyi idő alatt – vagy akár rövidebb idő alatt – ima nélkül is megkapta és átélte. Egy kívülállónak az a természetfölötti jel és csoda, amikor Isten természetfölötti ereje nem egy természetes kiszámíthatósággal belenyúlik abba a helyzetbe, és úgy történik a változás.
Jelenések 1,6 „És tett minket Királysággá, az Ő Istenének és az Ő Atyjának papjaivá, Övé a dicsőség és a hatalom a világkorszakok világkorszakain át, mindörökkön örökké. Ámen.”
Néhány embernek – köztük keresztényeknek is – zavaró kötelezettségnek tűnhet az ima. Tudják, ha megtérnek, akkor imádkozni kell, elvárják tőlük. Vannak imaösszejövetelek, és oda is el kell menniük.
Hogyan imádkozzunk? Mitől szereti meg az ember az imádkozást? Hogyan kell úgy imádkoznunk, hogy meg is kapjuk azt, amiért imádkozunk?
Az biztos, hogy semmi sem tud annyira felbátorítani, az imádkozásra buzdítani, mint a meghallgatott ima. Ha már van egy imameghallgatásod, ez örömöt is ad, vágyat, lendületet. Ez egy odaszánást is ad a bensőmben, hogy ’igen, felkelek reggel’, vagy bármikor nap közben, ha úgy adódik (kész leszek imádkozni).
Ahhoz, hogy hatékonyan imádkozzunk, szükséges, hogy Istenről megváltoztassuk az elképzelésünket. Szükséges, hogy olyan képünk legyen Istenről, hogy bátran mehetek Hozzá, hogy bizalommal kérhetek Tőle. Nem attól függ az imám meghallgatása, hogy milyen az elmúlt napom vagy milyen volt az elmúlt hetem – mennyit, vagy hogyan teljesítettem –, hanem a szívem hozzáállásán, a hitemen, az Őbelé vetett bizalmamon múlik. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor ’heje-huja, együnk, igyunk, úgyis meghallgat Isten, és úgy élek, ahogy akarok’. Egyáltalán nem, sőt ez még inkább sarkall bennünket – valamire (majd meglátjuk). Ahhoz, hogy megváltozzon Istenről az a negatív képünk, hogy Ő egy messze, távol lévő Isten, és csak akkor avatkozik be az életembe, ha valami baj van, és akkor is megdorgál, megfenyít, és nagy szigorral a szentségétől távol akarva tartani belevisz valamilyen próbába, hogy megtisztuljak… Ahhoz felejtsük el az ’intőt adni szándékozó igazgató-imázs’ istenképünket. A mi Mennyei Atyánk egyszerűen azt akarja, hogy tudjunk bátran odamenni Hozzá – és nemcsak azért, mert ezt mondják, hogy így csináljam, hanem legyenek a Bibliából olyan kijelentéseim, amiből fakadóan az Istenről alkotott képem egy jó apa-képpé változik.
Van, hogy valójában nem is tudjuk, milyen a ’jó apa’. Tegnap volt szó egy ’műmajom-kísérletekről’, a szőrös és a drót-műmajom-anyáról. Amikor valami szokatlan vagy ijesztő dolog történt, a kismajmok a szőrös műmajomhoz bújtak. Nem volt elég nekik a cumisüveg. Amikor ez a majomnemzedék valódi anya nélkül felnőtt és kismajmokat szültek, az történt, hogy nem tudtak mit kezdeni a saját kismajmaikkal, akik beléjük csimpaszkodtak; állandóan le akarták vakarni őket, mert nem volt erről képük, nem volt erről gyakorlatuk, vagy tapasztalatuk.
Ha olyan családban nőttünk fel – vagy egyszerűen család nélkül nőttünk fel –, ahol az apa-képünk nem jó apa-kép, nagyon nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy Isten egy jó apa. Miért? Mert nem tudjuk, hogy milyen a jó apa, mert sosem tapasztaltuk meg. Ilyen esetekben nem elég az, hogy megpróbáljuk elképzelni a ’jó apát’, és akkor tudjuk, hogy ’valami olyasmi Isten is’, hanem elkezdem olvasni a Bibliát, és egyre inkább kibontja Isten a Bibliából, hogy mit is jelent az, hogy jó apa; hogy Isten olyan, mint egy jó apa, sőt, Ő maga jó Apa.
A tékozló fiú története a Lukács evangéliuma 15. fejezetében arról beszél, hogy a fiú elhagyta az otthont, eltékozolt mindent, amit az apjától kapott örökséget, tönkretette az életét, bajba került, mélyre süllyedt, abszolut lecsúszott. Amikor az összes erőforrásának a végére ért, akkor viszont a szívében valami eldőlt, és rájött arra, hogy rosszul csinálta a dolgokat. Vagyis elkezdte újraértékelni a helyzetét – nem a saját igaza és igazsága szempontjából, hanem az apja igazsága szempontjából –, és rájött, hogy jó lenne hazamenni. Akkor is, ha nem, mint fiú, ha nem mint örökös, „de ha legalább otthon mint béres lehetnék, az apám házában, akkor is sokkal jobb dolgom lenne”. És elhatározta, hogy hazamegy. A 20. verstől olvasom:
Luk.15,20 „Felkelve elment az ő apjához. Mikor még távol volt, meglátta őt az apja, megesett rajta a szíve, odafutva a nyakába esett, és elkezdte csókolgatni” – Esélye sem volt a fiúnak arra, hogy elkezdje az előre kigondolt mondókát: „atyám, nem vagyok méltó, hogy a fiadnak hívjál…”. Az apja nem hagyta. Csókolgatta, odakiáltott a szolgáknak, hogy „gyertek, hozzatok sarut, ruhát, fürdessétek meg, húzzátok az ujjára a pecsétgyűrűmet”, stb.
Ez egy fantasztikus kép arról, hogy Isten hogyan fogad bennünket! Ne arra számíts, hogy akkor fog Isten nekem jó ima-meghallgatásokat adni, ha abszolút eminensként be tudom mutatni a mai napomat, a tegnapot, az elmúlt hetet, hogy mennyire ’tökéletes’ voltam mindenben. És majd akkor Isten biztosan megveregeti a vállam, és azt mondja: ’Itt van, fiam! Mindenem a tied!’ Nem! Mert gondoljunk a második példázatra: a farizeus és a vámszedő történetére! A farizeus nem csak a törvény szerint, a társadalom, a kultúra, az erkölcs szempontjából élt jobb életet; élt hasznosabb életet a társadalom számára, más emberek számára.
De a vámszedő szívében volt valami, ami nem volt meg a farizeusnak a szívében: egy megtörtség, egy megalázottság – és Isten ezt nézi. És nem kell ahhoz neked vagy nekem vámszedőnek lennünk, nem kell ahhoz szegénynek, kisemmizettnek, disznóvályúig eljutottnak lennünk – mint a tékozló fiú –, hogy megtörjön a szív, és úgy tudjunk odamenni Istenhez, hogy Ő elfogadjon. Csupán kell egy bizalom, egy Őbelé vetett hit, és kell, hogy megváltozzon az Istenről való képünk. Ő nem fog leszidni, nem fog ledorongolni, nem fog hibáztatni. Isten nem távoli, hanem egészen közeli Isten, és amikor elindulsz felé, Ő már fut eléd és karjába vesz, megölelget, megcsókolgat, és szóhoz sem fogsz tudni jutni.
Jakab 1,5 „Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja. más fordítás: „nagylelkűen ad mindenkinek anélkül, hogy a hibáinkat felhánytorgatná.”
Ez a lényeg. És itt most ne csak a bölcsességre gondoljunk, hanem bármire. Szerdán elhangzott a megváltás több aspektusa. De nemcsak ezekre vonatkozik, hanem bármivel odamehetsz Istenhez, és menet közben is – amikor tekersz a biciklivel, amikor sorban állsz a boltban, amikor sétálsz, vagy mész a gyerekért óvodába – egyszerűen odamehetsz, és az Atyával lehetsz, és Ő készséges, szemrehányás nélkül, anélkül, hogy felhánytorgatná a hibáinkat, nagylelkűen ad. Ilyen Istenünk van. Oda tudunk menni Őhozzá bármivel, bármikor.
Ne feledjük, amikor imádkozásról beszélünk, akkor nem egy keresztény kötelezettségről, feladatról, vagy nem egy ’projekt-területről’ van szó (merthogy van a bibliaolvasás, az imádkozás, van a bizonyságtevés és a gyülekezetbe járás, stb.). Ne úgy lássuk ezeket a szemeink előtt, mintha ezek lennének a kereszténységünk ’feltételei’, hanem látnunk kell, hogy anélkül nem vagyunk keresztények, ha nem kommunikálunk Istennel, mint a Mennyei Atyánkkal. Merthogy ez a lényege az egész kereszténységnek. A Bibliát is ezért olvassuk, hogy miközben olvasom a betűt, Isten megeleveníti az Ő Szellemével, és élő módon tudjon Isten hozzám szólni, ami ’szíven üt’, amiről tudom, hogy ’ez nekem szól’! Istennek ez a célja. Nem az a fontos, hogy ki tudjam pipálni, hogy ma is elolvastam egy fejezetet, vagy a bibliaolvasási ütemtervet. Nem azt mondom, hogy ezt ne csináld, hanem miközben ezt csinálod – ha naponta akár csak egy bibliaverset olvasol, vagy egy egész fejezetet, az ebből a szempontból mindegy. A lényeg, hogy kérd az Urat, hogy szóljon hozzád, hogy elevenítse meg, nyissa meg a betű burkát. Lehet, hogy csak egy szó, lehet, hogy egy fél mondat, de az elevenedjen meg, az szóljon a szívedbe életet, reménységet, bátorságot, hitet!
A Máté 7-ben olvashatjuk (7-8. versek): „Kérjetek, és megkapjátok! Keressetek, és találtok! Zörgessetek, és az ajtó megnyílik nektek! Mert aki kér, mindenki kap, aki keres, megtalálja, aki zörget, annak megnyílik az ajtó.” Három pozitív dolgot állít itt Jézus: 1.) „Mindenki kap, aki kér”, nemcsak némelyek. 2.) „Aki keres, az megtalálja.” Néha nem keressük a dolgokat, csak elvárjuk. Keressük, szánjunk rá időt, energiát! Ne a hibát keressük a másikban. Ha a másikban keresed a jót, akkor azt fogod megtalálni.
Máté 21,22 „Mindent, amit imádságban kértek, ha hiszitek, meg is kapjátok.” – mondja Jézus. Akkor most vegyük számba: mi mindent kértünk Istentől már, amit még nem kaptunk meg, és gondolkodjunk el. Vajon melyik feltételt nem töltöttem be: nem hittem vagy még nem zörgettem eléggé? Mert ha még nincs meg, akkor valamit még csinálnom kell: vagy hinnem kell, vagy keresnem kell, vagy zörgetnem kell, vagy egyszerűen csak bizalommal várakoznom (újból és újból, mint a hamis bírónál az a szegény özvegyasszony a Lukács evangélium 18. részében).
Márk 11,24 „Ezért azt mondom nektek – mondja Jézus –, bármit kértek az imáitokban, higgyétek el, hogy megkaptátok, és a tiétek lesz.”
Tehát Isten már megáldott, ahogy meg is van írva Pál apostol Efezusbeliekhez írt levelében, hogy „minden szellemi áldással megáldott minket a Krisztusban” (Efez.1,3). Jézus háromszor is mondta tanítványainak, hogy az Atya válaszol az imáinkra, közvetlenül mielőtt a keresztre ment (János 14,15,16. részekben). Többször is biztosított minket efelől.
János 14,13-14 „Amit csak kértek az én nevemben, én megteszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban, ha valamit az én nevemben kértek tőlem, én megteszem.” Az első fele az ismerős, és logikusnak tűnik, hogy „amit csak kérünk Jézus nevében az Atyától, akkor a Fiú megcselekszi, hogy az Atya a Fiúban megdicsőíttessék”. A 14. vers azt mondja, hogy „valamit az én nevemben kértek tőlem, én megteszem” – tehát Jézus nevében is kérhetünk Jézus Krisztustól, és Ő maga, Jézus Krisztus megcselekszi. Gondolkozzunk ezen, mert ez a lényeg: „ha bármit kértek, én megteszem”.
János 15,7 „Ha bennem maradtok, és a beszédeim megmaradnak bennetek, akkor bármit, amit akartok, kérjetek, és meglesz nektek.” – Ha bármit, amit akartok, kérjétek, és meglesz nektek. Csak van egy feltétel: „ha bennem maradtok, és ha az én Beszédeim bennetek maradnak” – tehát nem tud kibillenteni semmi a mederből, a gondolkozásmódból se a barátod, se a házastársad, se a gyerekek, se a szomszédok, se a főnök, se az OTP-hitelügyintéző, se a kivitelező nem tud kibillenteni a krisztusi identitásodból és gondolkozásmódból semmi – abból, hogy ki vagy te Jézus Krisztusban, és ki Ő számodra –, akkor bármit, amit csak kérsz, Ő megadja.
János 16, 24 „Mostanáig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjétek, és megkapjátok, hogy az örömötök teljessé legyen.”
Tehát: „ha bármit kértek, megteszem”, „kérjetek bármit, amit csak akartok”, „kérjétek, és megkapjátok” – mindezeket hallva, olvasva is tudjuk, amikor megkapjuk az imára a választ, az egy különleges öröm.
Például, hányan tudtatok örülni Jánosék beköltözésének? Igen – dicsőség az Úrnak mindezért! És tudjátok, miért örültetek annyian? Mert imádkoztatok érte. Ha ez május elején meglett volna, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ennyien imádkoztatok volna. Nem lett meg májusban. De Isten ezeket is felhasználja. Mert bár az, amit ők megkaptak, az egy természetes dolog. Ha nem lennénk keresztények, akkor azt mondhatnánk, hogy ’sikeresen meglett a lakáshoz jutás’, és kész. De nemcsak ennyit végzett el Isten a ti lakáshoz jutásotok által, hogy lett lakásotok, hanem elvégzett valamit még a kapcsolatokban is: azt, hogy sokan imádkoztak értetek. És ahogy sokan imádkoztak értetek, az ima-meghallgatás nagy örömöt szabadított fel, amikor meghallották a többiek, hogy megkaptátok. Ez az Úrnak az öröme, mert Ő örül: „hogy az Ő öröme teljes legyen tibennetek”. Ahogy az Úrnak öröme teljessé lett/lesz bennünk, ez egységet, harmóniát munkál ki az egyikünk és másikunk között, akik imádkoztunk a lakáshoz jutásukért. Isten sok mindent felhasznál ahhoz, hogy a hívők, a testvérek szívét egymáshoz fordítsa. Mi sokszor nem értjük a dolgokat, hogy ’miért van?’, ’miért késik?’, stb. De Isten pontosan tudja! Képzeld el, az egész világmindenség Ura, a világmindenség Teremtője, aki a trónszékén ül, nyitva tartja a fülét a legapróbb, a legszemélyesebb kéréseinkre is – hogy a gyerekednek óvodája legyen, hogy a terhesség/várandósság pont megfelelő legyen, hogy a leleted negatív legyen, hogy a fogad ne fájjon, stb.). A Mindenség Urának, aki az egész Univerzumot, a naprendszert, a galaxisokat alkotta, gondja van az apró-cseprő dolgainkra is. A legizgalmasabb dolog, hogy odamehetünk Hozzá, és kérhetünk dolgokat Tőle nagy bizalommal, amikről tudjuk, hogy az Ő terve, az Ő szándéka, az Ő akarata.
Ézsaiás 53,12 „Azért részt osztok neki a nagyokkal, zsákmányt a hatalmasokkal, mivel életét halálra adta, és a bűnösök közé lett számlálva, pedig ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért is imádkozott.” – Nézzük csak meg: négy dolog van itt leírva:
1.) „lelkét halálra adta”
A 3.Mózes 17,11-ben arról van szó, hogy „a vérben van az élet”, „vérben van a lélek”. Amikor Jézus halálra adta a lelkét, azt jelenti, hogy odaadta úgy halálra az életét, hogy kiomlott a vére. Az Ő vére nemcsak a kereszten folyt, hanem már a töviskorona fejére erőszakolásakor, a korbácsütések hús-szaggatásakor is erről szólt az áldozata, hogy a lelkét odaadta a halálra, kifolyt a vére.
2.) „a bűnösök közé számolták”
Két tolvaj között feszítették keresztre. Drasztikusabban fogalmazva: bűnné lett értünk. Ahogy a Galata levél mondja: nemcsak átkozottá lett értünk Jézus Krisztus, hanem átokká lett. Mert magára vett minden átkot, és beteljesítette azt. Magára vett minden bűnt, és bűnné lett értünk, bűnáldozat lett számunkra és mindannyiunk helyett.
3.) „a bűnösökért imádkozott /közbenjárt”
Tehát Jézus a kereszten elvégezte a lehető legradikálisabb közbenjárás-cselekedetét. Azt mondta ott a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják és nem értik, amit csinálnak!” (Luk.23,34). Ezt úgy is lehet mondani: „Atyám, a nekik járó ítélet hadd jöjjön énrám! Ne tulajdonítsd ezt nekik! Ne engedd, hogy ennek a bűnnek a büntetése őrájuk szálljon!”
De Jézus imaélete nem ért véget a kereszthalálával. Az Ő imaélete tovább folytatódott, és már közel kétezer éve tart.
Zsidó 7,24-25 „Jézus azonban örökké él, így örökké pap marad, ezért Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez, mert Ő mindig él, azért, hogy esedezzen is értük.”
Figyeljük meg Jézus életszakaszait! 30 évet teljes ismeretlenségben töltött, békés, ’idilli’ családi környezetben. Utána volt 3-3,5 év drámai, erőteljes szolgálata itt a Földön, és most – már közel 2000 éve – az Atya jobbján imádkozik, közbenjár, esedezik értünk. A szolgálatának és az imaéletének nem lett vége. Amiket Jézus imádkozásáról olvasunk a Bibliában, hogy elvonult, félrevonult, felment a hegyre magányosan, egyedül az Olajfák hegyén vért izzadva imádkozott gyötrődve, könyörögve, … de ezek csupán a földi három és fél év imaeseményei felvillanva. De azóta Jézus már közel kétezer éve nem alszik (a 3,5 év alatt aludt is, evett is, csinált mást is), hanem egyfolytában imádkozik. Imádkozik és közbenjár érted, értem, a városainkért, falvainkért.
Zsid.6,19-7,1 „Két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, mint akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya, mert az beljebb hatol a kárpitnál, ahova útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. Mert a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozva, őt megáldotta.”
Mózes sátorában, a szent sátorban két függöny volt. Függöny volt a pitvar és a szenthely között, és a szenthely és a szentek szentje között. Az első kárpit átlépése jelenti azt, amikor megtérünk és újjászületünk; eggyé leszünk Jézus Krisztussal, az Ő halálával és feltámadásával. Elkezdünk szolgálni Istennek; ott vannak az apostoli, prófétai, evangélista, pásztori, tanítói szolgálatok. Elkezdünk hitben növekedni, felépülni szellemi házzá, szellemi papsággá.
A második kárpit mögött viszont a Szentek Szentje van. A második kárpit mögé úgy tudunk belépni, ahogy felismerjük, hogy eggyé lettünk a bemerítkezésben Jézus Krisztus feltámadásával, és az Ő Mennybe felemeltetésével is, és Őbenne vagyunk felültetve a Mennyben az Atya jobbjára: Efez.2,6 „együtt feltámasztott, és együtt fel is ültetett a Mennyekbe a Krisztussal, a Krisztus Jézusban”. Tehát a Szentek Szentjébe belépni azt jelenti, hogy hiszem és tudom, hogy felültettettem a Mennyekbe a Krisztussal együtt, az Atya jobbjára. Eggyé lettem Ővele, ezért ott ülök az Atya jobbján, a trónszéken.
Szeretjük azokat a bibliaverseket, hogy „hatalmat kaptunk, hogy kígyókon és skorpiókon tapossunk, az ellenség minden erején, és nekünk nem árt semmi” (Luk.10,19); és „egy ellenünk készült fegyver sem lesz jó szerencsés” (Ézsa.54,17), stb. Az első kárpiton belépve már elkezdjük szolgálni az Urat. Hol ezt tesszük, hol mást – és persze ez jó.
A második kárpiton belépve viszont van két fajta szolgálat, amit meg kell tanulnunk ahhoz, hogy azzá váljunk, akivé Isten bennünket elhívott és kigondolt. A Zsidókhoz írt levél azt mondja a Názáreti Jézusról, hogy „Ő belépett a második kárpiton túl, Melkisédek rendje szerinti papként és királyként”. Ahhoz, hogy Melkisédek rendje szerinti pap és király legyünk, nem elég pusztán a pásztori, tanítói, apostoli, evangélistai, prófétai szolgálat, hanem valami más is szükséges. Nézzük meg Jézus Krisztus papi szolgálatát, vagy a mi papi szolgálatunkat.
Tudjuk, hogy a királynak mi a feladata. Ha egy szóval kellene meghatározni a király feladatát: mit mondanánk? Uralkodás. A pap feladatáról, funkciójáról pedig ha csak egy szót lehetne mondanunk, mit mondanánk? Áldozat.
Zsid.5,1 „Minden főpap emberek közül van kiválasztva, emberekért rendeltetik Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért.” Ez a pap klasszikus feladata, illetve a főpapnak. Jézus Krisztus a Főpap. Ő a Főpap azért lett kiválasztva, hogy Isten szolgálatára emberekért ajándékokat és áldozatokat vigyen – a bűnökért.
Zsid.8,3 „Mert minden főpap ajándékok és áldozatok vitelére van rendelve, amiért szükséges, hogy legyen valamije neki is, amit áldozatul vigyen.”
Tehát üres kézzel soha nem mehet Isten elé a pap. Mi királyi papság, szent nemzet vagyunk, tehát tudnunk kell: ahhoz, hogy a királyi, uralkodói feladatainkat betöltsük, először a papi feladatainknak kell eleget tennünk. Nem tudunk papként megállni Isten előtt üres kézzel. Valamit mindig kell vinned kell, áldozatot kell vinned Istenhez! Új szövetségben élünk, vagyis szellemi áldozatokat kell vigyünk Istenhez.
A Bibliában akiket Isten felhatalmazott áldozatok bemutatására és áldozatok felajánlására, azok csak a papok voltak. Két király volt, aki vette a bátorságot (illetve a vakmerőséget), és a nem papi származása ellenére áldozatot mutatott be Istennek – mindkettő nagyon pórul járt. Az egyik Saul király volt. Bemutatta az áldozatot, amit Sámuelnek kellett volna bemutatnia. Mi lett ennek az ára? A királyságát veszítette el. Ettől kezdve gyakorlatilag Isten felkentjét üldözte élete végéig. Több mint másfél évtizedig üldözte utána Dávidot, akit Isten utódjául felkent. A másik Uzziás király volt. Ez is egy talány a Bibliában számomra a királyok közül, mert Uzziás összességében jó király volt. Nagyon sok jó dolgot cselekedett, de egyszer egy nagy baklövést követett el. Azt mondta a papoknak, hogy ő most áldozatot mutat be. Óvták a papok: „Ne tedd ezt óh, király, nem teheted meg!”, de ő megtette. Leprás lett élete végéig. Mindazáltal ő volt, aki legtovább uralkodott Izrael fölött – több mint ötven éven át. Mindketten igazán szigorú ítéletben részesültek, mivel áldozatot mutattak be, mivel nem voltak papok.
Dávid – szintén elgondolkodtató –, mert ő volt a harmadik király, aki áldozatokat mutatott be Istennek, és nem halt bele. Mi lehet a kulcsa? Nem véletlenül „Dávid leomlott sátorát” kell felépítenünk. A sátoros ünnepkor ott van a ’szukkót’ (héberül több kifejezés van a sátorra, de ez a ’szukkót’ egy levelekből összetákolt kalyibára, ideiglenes csőszkunyhóra utal. Amikor Dávid leomlott sátorának helyreállításáról beszél a Biblia, akkor erről a törékeny ’csőszkunyhóról’ van szó.
Mi az emberi életben az egyik legtörékenyebb? A testünk. És az az Isten akarata, hogy a te tested, a te életed legyen Dávid sátora. Azt akarja Isten, hogy amikor az Ő Teste, Krisztus Teste helyreáll, amikor felépíti az Ő Egyházát, az legyen Dávid sátora. Az a gyülekezet, ami egybegyűl, hogy együtt tudjuk Istent magasztalni. Törékeny. Ha egy erős viharos szél fú rá, a ’szukkótokat’ elviszi. Nehémiásnál olvastuk a nyolcadik fejezetben, hogy Józsué óta nem teljesítették be úgy szó szerint a törvény beszédét a sátorok megépítésére, mint Nehémiás idejében. Eltelt több száz év, és Nehémiásék csinálták meg szó szerint azt, amit Isten kért. És Isten megáldotta. Isten az Ő dicsőségét adta a szemre talán (a régihez képest) kissé ’gyatra’ templomra, amit a romokból építettek újjá. Isten az Ő dicsőségét viszont sokkal nagyobb módon beleadta. Ne azt nézd sosem, amit a szemeddel látsz kívülről!
A papok áldozatokat mutatnak be Istennek, és ha betöltjük a papi feladatokat, feltételeket, akkor be tudunk menni az Ő szent és dicsőséges jelenlétébe. Mint papok szellemi áldozatokat viszünk Istennek, Ő pedig felhatalmaz bennünket. Ahogy betöltjük a papság feltételeit, valami betöltődik az életünkbe, olyan, ami miatt tudunk uralkodni, mint királyok. Így tudunk hatalmat gyakorolni sátáni erők felett, betegségek, fájdalmak, megkötözöttségek fölött is. De ehhez át kell lépnünk a melkisédeki papi pozíciónkba, be kell töltenünk a papi szerepünket.
1.Péter 2,5 „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”
Első olvasatra talán ellentmondásosnak tűnhet, hiszen egyrészt az ószövetségben láttuk, hogy nem lehetett Istenhez közelíteni, csak a lévita papoknak, áldozatokkal. Péter apostol pedig már mindenkinek mondja – körülmetélteknek és nem körülmetélteknek is –, hogy menjünk áldozatokkal Istenhez. A megértéshez az egyik kulcs Dávid. Ő is Istenhez ment áldozatokkal, de szellemi módon áldozott a szívében, és ezt Isten látta Dávid szívében.
Az áldozat és az áldozathozatal elválaszthatatlanul összekapcsolódik a papi mivolttal. Amikor mi szellemi áldozatokkal áldozunk Istennek, akkor te mint pap teszed ezt, de nem a levita rend szerinti pap, hanem más rend szerinti pap. Egy örökkévaló, mennyei rend, a Melkisédek rendje szerinti pap vagy már!
Mit jelent ez? A Melkisédek rendje szerinti papság magasabb rendű papság, mint a Lévita papság. Erről beszél a Zsidókhoz írt levél 8. fejezet 4. verse. Ugyanis Jézus a földi napjaiban nem volt levita pap. Neki nem lett volna joga a mózesi törvény szerint áldozatokat bemutatni, nem vihetett volna áldozatot Istennek a Lévita papság, a törvény szerint.
Zsidók 8,4 „Ha tehát a Földön lenne, még csak pap sem lehetne, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutathatják az áldozati ajándékokat.”
Jézus Júda törzséből származott, ezért nem volt joga lévita papi áldozatokat felajánlani. De Jézusnak más papsága volt. Ez a papság a Zsidókhoz írt levél 6. és 7. fejezetében részletesen olvasható:
Zsidók 6,19-7,1 „… beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozva, őt megáldotta.”
Melkisédek név szó szerint azt jelenti: "Igazság Királya". A név királyként mutatja be Őt. Ő király. A pozíciója pedig Shalem papja – ami békességet jelent. Egyébként a Melkisédek papsága az első, amit a Biblia először megemlít; nem a levitai, hanem a melkisédeki papság az első!
1.Móz.14,18 „Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hozott; ő pedig a Magasságos Istennek papja vol.”
Ez azt jelenti, hogy a Mózes törvénye szerinti levita papság csupán másodlagos, vagyis alacsonyabb rendű papság. Erről is beszél a Zsidókhoz írt levél. Az állandó, örökkévaló papság pedig a Melkisédek rendje szerinti papság.
Ábrahám, amikor mindenből tizedet adott Melkisédeknek, Melkisédek mit adott neki? Kenyeret és bort adott Ábrahámnak. Kenyeret és bort. A kenyér és a bor eléggé beszédes. Az utolsó vacsorán kezébe vette Jézus a kenyeret és a bort, odaadta a tanítványainak, és ezzel azt mondta: „ezekben a jegyekben megláthatjátok, ahogy a melkisédeki papság visszaállíttatott, helyreállíttatott bennem. Én vagyok a Melkisédek rendje szerinti papság”. Jézus a Melkisédek rendje szerinti Főpap. És ahogy Őbenne hiszel, Őbele belemerítkezel, a Melkisédek rendje szerinti papságba merítkezel bele. Amikor átlépsz a megtérés és az újjászületés kárpitján, belépsz a szent helyre. Amikor pedig a szívedben a Szent Szellem kijelentése által rádöbbensz, hogy szellemi áldozatokkal tudunk áldozni Istennek – imádjuk Őt, dicsérjük Őt, közbenjárunk, hálát adunk Neki, úrvacsorai közösségben vagyunk; hittel, jó szívvel és örömmel adakozunk –, tudod, mit csinálunk olyankor? Belépünk a Szentek Szentjébe. És ezáltal legitim módon jogot szerzel arra, hogy uralkodj, mint király. Jogot szerzel arra, hogy az a hatalom, az a kenet, az az erő, ami az Úr Jézus Krisztus nevében van (hogy „az Ő nevére meghajol minden térd”), az a te életedben is működjön: és akár rákbetegség, akár autoimmun betegség, minden fájdalom, bármilyen vérnyomásprobléma vagy szívrendellenesség, a Jézus Krisztus nevére engedelmeskedik! De erre a felhatalmazást a Szentek Szentjében kapjuk meg, ahogy a trónszéken ülünk.
Sokan félreértik a Lukács 18-ból felolvasott második példázatot, hogy az a minta, és mindig a mellemet verve kell megállnom Isten előtt: ’mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa’. Miért? Nincs ennek helye, ideje? De van. Hiszen csak így tudok belépni az első kárpiton, a szent helyre; enélkül nem tudok oda belépni. A Szentek Szentjébe viszont már nem így lépünk be. A Szentek Szentjébe úgy lépünk be, hogy a megigazulásba hittel beleállva, bűntudat és kárhoztatás nélkül leülök Jézus Krisztussal a trónszékre.
Alázat kell ahhoz, hogy elfogadj egy tisztességet, dicséretet vagy ajándékot emberektől. Néha túl alázatosnak akarunk tűnni, és álalázatossággal visszautasítjuk. Van, amikor annak van a helye, hogy elfogadd a tisztességet, elfogadd a megbecsülést, elfogadd az ajándékot. Van helye. Ez a megigazulás. Már tisztában vagy azzal, hogy ez nem a te fantasztikus képességeid gyümölcse; nem azért kapod, hanem amiatt, Akié vagy. Tudom, hogy Kié vagyok.
Az Eklézsiában a két legrégebbi hitgyakorlat a tized adása és az úrvacsora. Ezek Jézus Krisztus Melkisédek rendje szerinti papi szolgálatában az egyik legrégebbi rendelések. Mivel Jézus pap volt (Melkisédek rendje szerint), áldozatokat mutatott be, és áldozatokkal áldozott a Földön való tartózkodása során. Nézzük meg, ez mit is jelent:
Zsolt.110,4 „Mint máshol is mondja: ’Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint’. Aki az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltások és könnyhullatások közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért”.
Ezek a szavak: „örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint”, ezek mind Jézusról szólnak. Jézus három féle áldozat(csomag)ot mutatott be az Ő papi szerepében:
(1) először a Földön emberi testében imákkal és könyörgésekkel kiáltott Istenhez
(2) a kereszten saját magát ajánlotta fel áldozatként Istennek
(3) a Mennyben felajánlja a közbenjáró papi szolgálatot mind a mai napig számunkra.
Jézus a papi szolgálatát végezte itt a Földön is, a papi szolgálatát végezte a kereszten is, és Jézus a papi szolgálatát végzi most is. Mi ebben Isten üzenete számunkra? Ezt mi hogyan csináljuk, mit csináljunk, hogyan kövessük Jézust, a Mesterünket? Isten mit akar, hogy mi milyenek legyünk, mivé váljunk?
Jel.1,5-6 „Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a Föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által, és tett minket királysággá és papokká az Ő Istenének és Atyjának: Annak legyen dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.”
Bűneink megbocsátása, Jézus Krisztus vére által válunk az Ő Királyságává. Ha az Ő Királyságává válunk, akkor az azt jelenti, hogy papok is vagyunk. Nem tudunk máshogy királysággá válni, csak ha papokként működünk. Mások úgy is fordítják, hogy „papok királysága”. Az azt jelenti, hogy Isten Királysága nem csak beszédben áll, hanem erőben, jelekben és csodákban.
Ahhoz, hogy Isten Királyságát átéljük, a jeleket, csodákat megtapasztaljuk, szükséges, hogy a papi elhívásunkat is betöltsük. Vagyis szellemi áldozatokkal áldozzunk rendszeresen az Úrnak – közbenjárással, könyörgésekkel, imádkozásokkal is. Ezzel töltjük be a papi ’oldalunkat’, és ezáltal nyerünk jogosságot, jogosultságot, legitimitást arra, hogy a trónszéken üljünk és uralkodjunk, és a lábaink alá vettessenek a sátáni erők, és mi is – ahogyan meg van írva a 110. zsoltárban – az Ő lábai alá vessük a Krisztus minden ellenségét zsámolyul.
Isten elhívása és célja az Ő népe számára, hogy papok királysága legyünk. Királyság és papok. Mondd a melletted levőnek, hogy „papok királysága”. A törpék királyságában törpék vannak. Az óriások királyságában óriások vannak. A sáskák királyságában sáskák vannak, a hangyák királyságában hangyák vannak. A papok királyságában pedig csak papok vannak. Nem vagyunk a Királyságban, nem tudunk a Királyságban élni, ha nem élünk papokként. Akkor tudunk papokként élni, ha szellemi áldozatokat viszünk Istennek.
Szeretnél királyként uralkodni, szeretnéd, hogy amit csak akarsz, azt megadja neked – de ez már királyi dolog. Amiket Jézus megígért a János 14,15,16. részekben, azt az Ő Királyságának ígérte meg. Isten Királysága nem itt van, nem ott van, vagy amott van. Jézus azt mondta, hogy „Isten Királysága bennetek/köztetek van”, vagy másképpen megfogalmazva „ti vagytok a Királyság” (lásd Jelenések 1,6). Viszont csak akkor tudok király lenni, ha pap is vagyok, mert az Ő Királysága a papok királysága. Ha papként működök, akkor a Királyságban vagyok. Mint a Királyság emberei pedig felelősek vagyunk, hogy Istenért uralkodjunk itt e Földön, hogy Istennek a Királyságát vigyük előbbre, az Ő uralmát vigyük előbbre. Ezt pedig csak akkor tudjuk megtenni, ha megtanulunk papokként munkálkodni és szolgálni.
Milyen szellemi áldozatokat vár el Isten tőlünk? Ahogyan Jézus itt a földi pályájában, három és fél évében imákkal és könyörgésekkel ment Isten elé, és így szolgált: úgy kell nekünk is tenni. Meg kell tanulnunk imádkozni azért, hogy megtanuljunk uralkodni is Ővele – a bűn, a gonosz, a betegség, az átkok fölött. Isten téged is erre hív! Mondd ki velem együtt:
„Istenem, Te hívsz engem. Istenem, Te hívsz engem. Meghallottam, s elfogadom.”
Mondd a melletted levőnek: „Igen, hallja. Hív téged!”
Megérteni az ima hatalmát, az ima jelentőségét és fontosságát azt jelenti, hogy elfoglalni a helyedet Isten Királyságában. Isten Királyságában nem tudjuk elfoglalni a helyünket imádkozás nélkül. Amikor ráébredünk az ima erejére, jelentőségére – és itt nem csak egyéni sóhajokat, kívánságokat eresztünk el a trónszék felé, hanem belépve a Szentek Szentjébe, elkezdünk gyönyörködni Őbenne – és rádöbbenünk arra, hogy a vágyaink, kívánságaink, a céljaink, terveink már Istennek a vágyai, Istennek a céljai, Istennek a kívánságai – ezt jelenti. Hajlandó vagy-e azt kimondani:
„Uram akarok, vágyok, hajlandó vagyok a papoddá lenni, és ha Te a papoddá teszel, akkor én a Te Királyságodért fogok élni.”?
De ennek ára van. Az imádkozásnak tudod, mi az ára? Az imádkozás. Tudjátok, mikor tud az ember imádkozni? Reggel, ha felkel. Este, ha nem alszik el.
Úgy hiszem, hogy nincsen annál magasabb rendű elhívás, minthogy Isten Királyságát előbbre vigyük Isten terve és akarata szerint – a Szent Szellem erejével és vezetésével. Luk.12,32 „..tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja a Királyságot!”) De ahhoz, hogy ezt átéljük, imádkozásban és imádságos, könyörgő életmódban leszünk képesek használni a trónon ülő erejét, és a trónon ülő hatalmát. Nem megy másképp.
Az imádkozó embert a Szentek Szentjében nem látja senki, mert már a Szent helytől is beljebb ment. A papok sem látják, mert túl ment már a második kárpiton is. Aki oda bemegy, az nem azért megy be, hogy lássák, mert senki nem látja, csak Isten. Ez nem arról szól, hogy mit csinálunk egymás előtt. Ez arról szól, mit csinálunk Isten előtt. Ott csak a szíved és Isten van jelen. Ahogy odaszánod magad, és felajánlod Isten kezébe az életedet, akkor Isten azzá formál téged, akivé Ő szeretne: papok királyságává.
Ehhez meg fogjuk tanulni, hogy hogyan menjünk Istenhez. Meg fogunk tanulni, és gyakorolni fogunk különböző ima-fajtákat, módokat, kéréseket, parancsolásokat, mert szükséges, hogy megértsük a szellemi hadviselés módját és színterét. Van úgy, hogy nem tudunk szellemi harcot folytatni, csak megfelelő helyen: a Szentek Szentjéből, a trónszékről tudsz szellemi harcot folytatni győztesen.
Láttatok már kosztümös, háborús filmeket… Olyanokban láthattuk már, ahogy a király, vagy a hadvezér egy magaslaton leveri a sátorát, és távcsövön nézi, hogyan zajlik a csata. Jönnek a hírnökök, és viszik a híreket… A király nem megy oda, mert sok hadtestje van, és azokat sokfelé kell mozgatnia. Ő a stratégiát adja. Ha egy helyre odamenne, a többit nem látná át, csak ha egy fronton folyna a küzdelem.
A mi hadviselésünk is sokfrontú. Úgy tudunk csak győztesen küzdeni, ha leülünk a trónszékre, és ott megnyugszunk az Ő jelenlétében – a Sálem papja, a Sálem királya, Melkisédek papja, a Főpap, a Királyok Királya trónszékén, a Krisztusban. Isten azt akarja, hogy megtanuljuk megérteni, megismerni az Ő akaratát, és legyünk az Ő tervének, akaratának, céljainak beteljesítői. Igent tudsz erre mondani? Akkor mondd velem együtt:
’Mennyei Atyám! Köszönöm a Te dicsőségedet, a szeretetedet, és köszönöm Neked, hogy beléphettem a szentélybe, és beléphetek hittel a Szentek Szentjébe is. Hálát adok a megváltásért, és hálát adok Neked azért a fantasztikus lehetőségért, amit kaptam Tebenned – hit által újjászületve eggyé lettem haláloddal és feltámadásoddal. Ahogy eggyé lettem a feltámadásoddal, úgy eggyé lettem a Mennybe meneteleddel is, és szellemben ott vagyok Tebenned, Jézus Krisztus a trónszéken, az Atya jobbján.
Meg akarok tanulni úgy élni, ahogyan Te: Melkisédek rendje szerinti papi feladatokat ellátva, imádkozva, könyörögve, betölteni az uralkodás feltételeit, hogy az ellenség minden ereje a Te lábaid alá kerüljön zsámolyul. Használj ehhez Uram, engem és testvéreimet, a Te népedet ebben az országban, ebben a nemzetben. Az Úr Jézus Krisztus nevében. Ámen!’
Hozzászólás írása