Szívműtét

’Mennyei Édesatyánk, köszönjük Neked a szívedet. Mert Neked is van szíved, és azért teremtettél bennünket úgy, hogy van szívünk – nemcsak fizikai szívünk van, hanem a fizikainál sokkal több, sőt, több az érzéseknél és gondolatoknál is. És hálásak vagyunk Neked azért, hogy a Te szíved rádobban az Eklézsiára. Köszönjük Neked, Uram, a magyar Eklézsiát, köszönjük, Atyánk, itt Eger és környékén azt a munkát, amit Te végzel. Köszönöm, amit az egész országban, és ebben az egész nemzetben cselekszel. És külön hálás vagyok azért, hogy ennek része lehetek az én testvéreimmel együtt! Vidd előbbre a Te munkádat ma is általunk, rajtunk keresztül, a Te dicsőségedre! Jézus nevében, Ámen.’

Köszönöm a kedves bevezető szavakat, és köszönöm ezt a lehetőséget is közöttetek. Nagy dolog, hogy most a maszkos időszakban le tudom venni a maszkot itt köztetek; meg tudtuk ölelni egymást fizikailag, és külön hálás vagyok azért a munkáért, amit Isten végez ebben az országban, ebben a nemzetben. Gondoljatok csak bele: egy évvel ezelőtt hogyan állt Isten munkája az országban! És ahhoz képest azt tudom mondani, hogy Isten sokkal többet végzett az elmúlt egy év alatt, és vitte előbbre az Ő munkáját, mint előtte ugyanennyi idő alatt.

Szívműtét… – ez azt sugallja, hogy valamit meg kell műteni, mert valami nem úgy működik, mint ahogy kellene, tehát valamit jobbá kell tenni, vagy ki kell cserélni.

Én három pontban szeretnék beszélni:

1. Ne a szívedet kövesd! – Bármilyen furcsának is tűnik, vagy nem cseng túl jól; de nem a szívet kell követnünk, hanem a szívnek a dolga az, hogy kövessen valakit – és ez pedig az Úr.
2. A megtört szív ereje
3. A szolgáló szív és a szenvedés elkerülhetetlen, kikerülhetetlen

Látom én is, hogy Isten a szíveket az elmúlt egy évben nagyon-nagy mértékben változtatta. Sokkal nagyobb mértékben formálta az Ő terveinek, céljainak megfelelően a különböző közösségek, hálózatok, felekezetek vezetőit, szolgálóit, mint előtte éveken át. Ahogyan most is itt összejövünk, ez is ennek a gyümölcse. Ez valamilyen módon az egybeszerkesztést hozza fel bennem, vagyis Isten munkája halad előbbre a magyar eklézsiában.

1.) Ne a szívedet kövesd, mert a szíved az, amit arra teremtett Isten, hogy mást kövessen 

A kultúránkban elterjedt az a mondás, hogy „kövesd a szívedet”, „hallgass a szívedre!”. Ez jól hangzik, de ebben van egy óriási csapda is. Ha megnézzük mélyebben, akkor ez lehet egy világi, humanista megvallás, ami egy olyan dolog felé viszi el az embernek a gondolkozásmódját, életvitelét, ami aztán képes összezavarni vagy félre tudja vezetni az embereket. 

Persze keresztényeknél tudom, lehet azzal érvelni, hogy „Isten új szívet ad”, stb., hiszen a próféták beszéltek erről régen is, és beszélnek most is. De úgy hiszem a Római levél 7. része és az újszövetség többi kijelentett igazsága, vagy akár a tapasztalatok tükrében is, hogy mindegyikőnknek van egy aktív, megtévesztő testi természete, ami igyekszik mindig fertőzni az újjászületett embert, az új szívet, és ez mindenképpen egy óvatosságra és egy éberségre int bennünket.

Jeremiás 17,9 „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz.”

Na, ezért kell a szívműtét. Majd a többiek úgyis beszélnek arról, hogy mi minden kell ahhoz, hogy fantasztikus és csodálatos szívünk legyen. Úgy hiszem, hogy Isten arra teremtette a szívet, hogy a szív kövesse Őt, hogy a szív a Teremtő után menjen. A szív vonzódjon az ő Alkotója után. A szív úgy szeretne működni, mint egy iránytű mutatója, hogy mindig az „Észak felé”, mindig Isten – a Teremtő – felé akar beállni. Van sok dolog, ami miatt össze tud zavarodni. Ez a kifejezés, hogy „kövesd a szíved”, meg „tedd azt, amit a szívedben szeretnél”. Ezeket ti is érzitek, mennyire fals is tud lenni. Persze nemes, hősies meg bátor csengésű is tud lenni, ahogy több film, sok szépirodalmi mű is szól erről. Ezek a mondatok sokszor még keresztényeket is kötelezné erkölcsileg vagy a feléjük támasztott humánus elvárás. De ha valaki ehhez akar következetesen élni, akkor gyakran kerülhet szembe Isten Beszédével. Korunk kultúrájában ha nem hallgatsz mindig a szívedre, akkor kicsit úgy tűnik, mintha elárulnád saját magadat, mert szinte ez egy ’szent kifejezéssé’, ’szent kijelentéssé’ nőtte ki magát. 

Sokkal drasztikusabban hangzik, és a benne rejlő erkölcsi és etikai ellentmondás fülön csíphető, ha ezt úgy fogalmazom meg: „Tedd azt, amire a szívedben vágysz!” Ez már durvábban hangzik, de gyakorlatilag ugyanazt jelzi, és talán könnyebben fel is ismerhető, mert ez egyfajta erkölcsi ambivalenciát is takar. Mert a testi a természetünkben van önzés ott belül, és ez bizony a szívre is kihat. 

A Biblia sohasem utasít arra, hogy kövesd a szívedet, hanem a Biblia a szívedet utasítja arra, hogy kövesse az Urat. A Szentírás, Isten írott Szaván keresztül egyszerűen arra sarkall, arra ad útmutatást, hogy őrizze meg a szívünk, ami valóban érték, ami valóban kincs. Gondoljunk például a Máté 13-ra: A földet művelő ember megtalálja, majd elrejti a szántóföldbe elrejtett kincset. Tehát megkeresni, megtalálni, őrizni: ez a szívnek a dolga. Máshol leírja, hogy szeresse a megfelelő dolgokat, megfelelő indítékból: „Szeresd az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből!” (Mát.22,37). 

Tehát Isten a szívnek mindig irányultságot ad, és a szívnek kell követnie az Isten által megadott dolgokat, paramétereket. És ha ezt követi a szív, akkor jó a szívünkön keresztül hallható hangokra hallgatni, és akkor tud a szív bízni abban, ami az igaz. Tehát „bízzál az Úrban teljes szívedből”, a szívnek az a dolga, hogy ráirányuljon a Teremtőre, bízzon Benne, keresse, szeresse, ragaszkodjon hozzá, rábízza magát. Van még egy fontos feladata a szívnek, hogy gyűlölje a gonoszt.

A szívünk arra vágyik, amit mi szabad akarattal, az értékrendünkkel értékesnek és kincsnek tartunk. Tehát amit a döntésemmel és cselekedeteimmel értékesnek tartok, a szívem arra kezd beállni. Ha szabad akarattal úgy döntök, hogy számomra a legértékesebb az én Uram, az én Istenem – az Ő Beszéde, az Ő jelenléte, Szent Szellem, az Ő népe, Isten népével való közösség –, akkor a szívem erre áll rá, és így fog működni. 

Ha a sátán rá tud venni, hogy tartsuk a szemünket azon, amiről azt gondoljuk, hogy a szívünk álma, vágya, akkor ez által le tudja venni a Teremtőről, a Megváltónkról, a Királyok Királyáról, a Mesterünkről a fókuszt, és szinte észrevétlenül képes elhajtani bennünket az önzés felé. Így pedig távol tud tartani az igazi kincstől. De Isten arra teremtette a szívedet, a szívemet, hogy ne a szívem vezessen engem, a döntéseimet, hanem a szívem kövesse az Urat. A megtérésünknek ez az egyik kulcs-momentuma, hogy eldöntöttem: a szívemet beállítottam a megfelelő irányba, és ha az érzéseim, gondolataim, vágyaim bármikor el akarnak attól térni, újból Isten Beszéde, a Szent Szellem inspirálására visszakalibrálom a szívemet Isten felé, a Vele való közösség felé. 

Ez az első dolog, ami a szívműtéttel kapcsolatban bennem volt. Tehát fontos, hogy a szív megfelelő módon legyen az ő Teremtőjével összhangba kalibrálva; ráálljon a fókusz, és Őrá mutasson. 

2.) A megtört szív ereje

Magyarországon a prófétai mozgalom az elmúlt egy évben több mérföldkövet is lépett és haladt előre. Ez Isten kegyelme. Nagyon sok prófétai üzenet hangzott és hangzik el az országban (pl. az Alabástrom Projekt által is) felekezettől, közösségtől függetlenül, és egy olyan szolgáló-gárda kapcsolódik össze város- és országhatároktól függetlenül, felekezeti és gyülekezeti határoktól függetlenül, ami előtte szinte elképzelhetetlen volt. És ez óriási dolog! Természetesen van Istennek erre terve, hiszen az aratásban meg tudja a szíveket – egyre többeket – puhítani, lágyítani, formálni. 

Régebben, amikor tanácsoltam, mentoráltam embereket, az mondtam nekik: ’Ha olyan emberrel találkozol, aki azt mondja, hogy ő mindig sikeres volt, soha nem volt semmilyen kudarca, soha nem volt frusztráltsága (mert találkoztam ilyen emberrel), óvakodj az ilyen embertől, és ne barátkozz vele!’ Ez a kijelentésem tudom, nem volt népszerű. Néhány héttel ezelőtt az egyik gyülekezet vezetőjétől hallottam – fel is írtam szó szerint: „Ha valaki még nem élt át mélyen fájdalmat, akkor még nem áll készen arra, hogy a gyülekezetünkben a stábban részt vegyen.” Pontosan így hangzott el. Ez megfogott, hiszen ezekről beszéltem én is már évek óta a körülöttem lévő szolgálóknak. Mert amikor megértjük a megtört szív erejét, akkor valamit megértünk abból, hogy mit is jelent például a prófétálás ajándékával szolgálni. Egy megtört szív tudja a prófétálás ajándékát Isten szíve szerint használni.

Mi az, ami megindítja, ami megtöri a te szívedet? Általában, ha ismerem, ami megindítja, megtöri a szívemet, akkor meg tudom érteni, mit is kell tennem bizonyos helyzetekben az életemmel vagy azokkal, akikkel találkozok, akik felé szolgálok, akik fele prófétálok, akiket vigasztalni akarok. Mert mi nem pusztán egy sikeres karrierre akarunk elvezetni bárkit is, hanem Isten jelenlétébe. A kettő bár sokban hasonló, de mégsem ugyanaz, mert 

• egy megtört szív nem sikeres akar lenni, hanem Isten jelenlétébe akar kerülni. 
• Egy megtört szív Isten jelenlétében akar nyugalmat, békességet, stabilitást, oltalmat, védelmet, vigasztalást, erőt, szeretettséget átélni. 
• Egy megtört szívű ember amikor elkezd szolgálni, akkor nem a sikerre akarja elvezetni az embereket, hanem Isten jelenlétébe. Amikor prófétálsz, akkor Isten jelenlétébe akarod segíteni a másikat azzal is. 

Az elmúlt egy évben otthon a családban, a szélesebb családtagokkal, a munkatársak, iskolatársak között biztos vagyok, sokkal több feszültséget, nyomást éltél át és tapasztaltál meg, mint az előző évben. Több fájdalmat, több szomorúságot. És ezek között üresen konganak a ’sikerre vezető’, bátorító, úgymond reményt keltő szavak. De ha Isten jelenlétébe akarod elvezetni ezeket az embereket – mert már megtört a szíved, és tudod, mit jelent, hogy összetörtnek lenni belül –, akkor bizony ez meg tud őrizni egy ’sikerorientált keménységtől’. 

A nagyszerű vezetés nem nagyszerű oktatással, nem nagyszerű képzéssel kezdődik, bár hihetetlenül értékesek és fontosak ezek is. A nagyszerű vezetés még csak nem is egy konkrét pozícióval kezdődik, hanem a nagyszerű vezetés az legtöbbször megtört szívvel kezdődik. 

A Bibliában azok a vezetők voltak a legsikeresebbek, akik átmentek úgy megtöréseken, hogy végig Istenben nyugodott az ő bizalmuk, ráhagyatkoztak. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy világi szemmel is sikeresek voltak, de mindig megtartották a hitüket, mindig ragaszkodtak az Úrba vetett bizalmukhoz. 

A lendület, az ambíció, a szenvedély nagyon értékes és nagyon fontos, mert sokszor, amikor vezetőket képzel, keresel, akkor az emberekben ezeket a tulajdonságokat keresed – mert aki nem akar előrébb jutni, azt nem tudod utána lökdösni sem. Nem megy. 

Az ajándékok, a karizmák nagyszerű dolgok, és nagyon fontos eszközök a vezetők, a szolgálók, vagy a prófétálók életében. Most prófétaiskolában vagyunk. Nagyszerű dolog, ha van prófétálás ajándéka, ilyen vagy olyan ajándék. És ott vannak a kapcsolatok is. Egyiket sem akarjuk sem alá-, sem túlbecsülni. Azt is látjuk, hogy a megfelelő kapcsolatok, kapcsolódások elengedhetetlenek ahhoz, hogy a megfelelő pályát be tudd futni Krisztus Testében, hogy az elhívásodat el tudd végezni. Ugyanakkor ezen dolgok egyike sem bír olyan hatalmas erővel és befolyással, mint a megtört szív ahhoz, hogy sikeres legyél – és a ’sikert’ most idézőjelben mondom. Mit értek a siker alatt? Azt értem, hogy amikor fönt a Mennyben szemtől szembe találkozunk az Úrral, akkor azt mondja: „Jól van, jó és hűséges szolgám! Ezt vártam! Vártam, hogy veled szemtől szembe találkozzam.”

Ezt szerettem volna elmondani a második pontban, hogy egyrészt – mint tudjuk – a szívből indul ki minden élet; és a szív mindennél fontosabb, és mindennél jobban őrizd a szívedet, ugyanakkor ne a szívedet kövesd, hanem irányítsd, fókuszáld a szívedet az Úrra, a Vele való személyes közösségre! Ha ez megvan, akkor pedig tartsuk észben, hogy azok a megtöretések, azok a nyomások, kínlódások, szenvedések, amiken átmentél, az sokkal inkább áldás, mint gondolnánk. Sokszor persze utólag könnyebb ezeket áldásként megfogalmaznunk, de valljuk be, még utólag is, amikor áldásként fogalmazzuk meg ezeket, egyáltalán nem biztos, hogy úgy is érezzük. Amikor pedig benne vagyunk a próbákban, akkor meg aztán pláne! Amikor benne vagyunk ezekben, rendkívül ritka az, aki ezt áldásnak is érzi. Nem tudom, ti találkoztatok-e már ilyen személyekkel. Én nagyon kevéssel találkoztam, de találkoztam. Találkoztam olyan személlyel, aki menet közben is áldásként éli, pedig bármelyik nap meghalhat, mert már több mint 10 éve áttétes rákkal kínlódik, de most is örömmel, mosolyogva szolgál, és nem is tudod róla, mi a problémája, ha nem ülsz le vele, és nem kezd el erről mélyebben beszélni. Nem jön ki belőle se keserűség, se önsajnálat, hogy ’szeretgessetek’, nincs benne ’cirókamínusz’, mert Isten szeretetében a megtörtségét úgy át tudta adni Istennek, hogy áldásként éli meg, bármilyen furcsa is ez. De ha megnézzük, ez bibliai és ’Pál apostolos’.

Hogyan törik össze a szíved? Gondold végig őszintén, mit látsz, mit hallasz magad körül. Nem kell elvontnak lennünk az elmúlt év tapasztalatait végignézve. Igen, sok mindent láttunk. És ha megnyitod a lelked, a pszichéd – nemcsak szellemileg szemlélem a dolgokat, hanem átadom magam úgy, hogy sírok a sírókkal, örülök az örülőkkel (mert ebben a lelked is benne van), és mindez meg tudja gyötörni az ember lelkét. Az elmúlt évben több temetésen vettél részt, mint azelőtt, több ismerősöd volt ilyen helyzetben. Vagy hallgasd meg a hozzád forduló embereket még akkor is, ha rossz híreket mondanak. Például, ha prófétálsz valakinek az ’alabástromos’ Zoom-szobában vagy istentiszteleten: megnyitod a szívedet, megnyitod a lelkedet az előtt az ember előtt. És amikor együttérzésre indítja az ő szüksége, nyomorúsága, az ő kínlódásai a lelkedet, akkor meg már arra kell odafigyelned, hogy most ne kezdj el te sírni, hanem tudj bátorítót, valami reményteljeset mondani. Mindenesetre be kell fogadnunk a valóságot, és nem csak egy idealista, „pozitív” szemléletet kell állítanunk az emberek elé. Isten adja és kéri, sőt elvárja tőlünk, hogy reményteljes üzenetet szóljunk, mert az embereknek óriási szükségük van rá. Akkor is, ha a legnagyobb nyomorúság vesz körül.

Emlékezzünk meg arról, hogy amikor Jeremiás vagy Ézsaiás prófétált, világégés volt. Az országban tragikus állapotok uralkodtak, Izrael politikailag, gazdaságilag, katonailag és vallásilag is teljesen K.O. volt, akkor kezdtek ilyen üzeneteket szólni, hogy áldás, reménység, helyreállás stb., és amikor előtte minden jól ment, akkor pedig voltak az ítélő próféciák. Azért, hogy a szív ne maradjon kemény, hanem meglágyuljon, hogy ne legyen az ítélet olyan mély. 

A Szent Szellem ismeri a szívedet, tudja nagyon jól, hogy mi van a szívedben. Adjon Isten kegyelmet, hogy az Ő jelenléte megolvasszon, meglágyítson és beleöntsön a Krisztusi öntőformába. Például ilyen a dicsőítés. Dicsőítés alatt is lágyul a szív. És amikor együtt dicsőítjük az Urat, egészen más, mint amikor külön. Óriási ereje van az Istennel való közös kapcsolatnak, a testületi Istennel való közösségnek. Máshogyan lágyul, máshogyan formálható a szív a közösségben, mint amikor otthon nézem a monitor előtt ugyanazt. Ugyanazok a szavak, ugyanazok a dalok, ugyanúgy emelem fel a kezem, de mégis más. És az a kérésem Istenhez, hogy öntsön bennünket az Ő szíve szerinti öntőformába; lágyítson meg, és öntsön bele – ahogy kijön a kohóból az olvasztott fém, és beleöntik az öntőformába – úgy öntsön bele a krisztusi öntőformába, és töltsön be teljesen a Szent Szellem által. 

Egy-egy istentiszteleten, vagy akár egy-egy prófétai szolgálat közben is látjuk, hogy vannak, akik örömérzéssel, hálaadással, céltudatossággal jönnek, ugyanakkor látjuk azt is, hogy mások pedig reménytelenül jönnek reménységért, betegen jönnek gyógyulásért, érzelmi problémákkal, gyerekeik elvesztésével, munkahelyük elvesztésével vagy családi problémákkal, tragédiákkal. És ami meg tudja nyitni a szívedben a Szent Szellem kijelentésére az ajtót, az az, hogy megnyitod az emberek kínlódásai előtt a lelkedet. Ismeritek nagyon jól: 

Ézsaiás 53,11 „lelke szenvedése folytán látni fog”. 

Amikor megnyitom a lelkemet, pszichémet a nyomorúságok előtt, az megtör, meglágyít. De nemcsak lággyá teszi a szívem, hanem a kijelentésnek az ajtaját is megnyitja. Mert a „lelke szenvedése folytán elkezdi látni” az ember az Isten szívében lévő dolgot a nyomorúságban levő személy számára is. És ez a prófétálásban, a prófétai szolgálatban is kulcs dolog. 

Több orvos, több egészségügyi dolgozó van nálunk is a gyülekezetben, és amikor találkoztam egyik fiatal orvosnővel, akinek az elmúlt hónapokban nem volt olyan hét, sokszor nem volt olyan nap, hogy a kezében ne halt volna meg valaki. Ilyenkor van, hogy nagyon nem tudsz mondani semmit; egyszerűen csak megölelted, mert nem szavakra volt szüksége, hanem Isten szeretetére. Biztos vagyok, hogy az elmúlt időszakban te is találkoztál sok olyan lelket megrendítő élethelyzettel, ami előtt ahogy megnyitottad a szíved, a lelked, nagyon megfacsart téged is. És ez a szolgálatunk része, hogy ezt engedjük. 

Ha ezt nem engednénk, akkor megkeményedne a szív. Viszont a sok negatív dolog, problémák között forgolódva meg tud keményedni a szív, ahogy Lótnak a szíve elfáradt, a lelke bekeményedett sok körülötte levő istentelen dolog miatt. Akik átélnek nyomorúságokat, a szívük-lelkük meglágyul – ugyanakkor muszáj, hogy közben a fókuszomat ne a természetes láthatókon tartsam, mert különben nem tudnék utat mutatni, és akkor nem tudna Isten szívéből a kijelentés, az életet hozó, a reményt és hitet felgerjesztő szó bejönni rajtad keresztül abba a helyzetbe. 

Mindannyian ismeritek a tanítványról Ézsaiás kijelentését: Ézsaiás 50,4-5 „Isten bölcs nyelvet adott, hogy tudd erősíteni a megfáradtat beszéddel.” Többek között ez a prófétai szó, hogy bármilyen nyomorúságban jön is oda valaki, tudd őt erősíteni, építeni, bátorítani, vigasztalást szólni, hogy felemeld, hogy megerősítsd, útba igazítsd; hogy megfelelően kalibráld a szívét, az ő fókuszát.

3.) A szolgálói szív és a szenvedések elkerülhetetlen mindegyikőnk számára

Ez azt jelenti, hogy nemcsak azok a szolgálók, akiket úgy hívunk, hogy „szolgáló testvér”, vagy aki mikrofont kap; mindegyikőnk szolgáló. Elkerülhetetlen, hogy szolgáljuk az Urat. Ha megtértünk, és tanítványi életet akarunk élni, elkerülhetetlen, hogy szolgáljuk az Urat, hiszen a „fiak szolgálják az Urat” (Zsolt.22,31). Isten ehhez ad megfelelő eszközöket – természetest és természetfölöttit is – a természetfölötti felszerelésünk egyike a prófétálás.

A másik, amit szintén nem tudunk kikerülni, ha tanítványi életet élünk, az a szenvedés. A kultúránk olyan világképet ad az emberek elé – még keresztények körében is –, és az emberek elméjében olyan kép alakult ki, ami maximalizálja a könnyedséget, a kényelmet, a gyors megoldásokat, a biztonságot. És sokszor ez a pásztoroknak, vezetőknek, a szolgálóknak, a prófétáknak is óriási kísértés, hogy csípőből ilyen ’megelégítő’ szavakat keressek. Mert ha megindult a szívem, és Isten szívéből kaptam kijelentést, hiszen már a nyomorúságokat átélve elkezdett látni a szívem, akkor látásból, kijelentésből mondom a prófétai szavakat. Lehet, hogy ugyanazok a szavak, mintha rutinból tenném, mégis más az eredmény, mert egy irgalmasságra indult látó szívből fakad, amely látta és hallotta az Urat. 

A kultúránkban benne van az azonnali, gyors, hirtelen dolgok elvárása. A megelégedés, a kielégülés, anyagi javak, áldásba jutás, gyógyulás, hogy ezek egyből meglegyenek. De ha a szolgálatunk – a prófétai szolgálat, a prófétálás, vagy pásztorlás, prédikálás, vagy bármilyen más szolgálatunk és üzenetünk célja, hogy Isten dicsőségébe, Isten jelenlétébe tudnak kerülni, és meg tudnak elégedni Isten jelenlétével az emberek, akkor ha a szenvedésnek fenyegetése jön az emberek életére – márpedig jön, az elkerülhetetlen –, akkor nem fogja aláásni az Isten jóságába és szeretetébe vetett hitüket és bizalmukat. Meg kell erősíteni azokban az emberekben, akik felé szolgálunk azt, hogy a körülményektől függetlenül megvan a lehetőségünk, sőt mindegyikőnknek felelősségünk is, hogy megéljük a megelégedettséget, a szeretettséget Istenben és Isten jelenlétében. 

Vagyis ez azt jelenti, hogy az üzeneteinkben – akár prófétai üzenet, vagy tanítás, bátorítás, vigasztalás –, arra törekszünk, hogy segítsük az embereket, hogy Isten jelenlétében, egy megelégedettségben éljenek még a szenvedések, nyomorúságok között is. Ez az emberi testi természettől idegen, és olyan korban élünk, hogy a keresztény tanítások is ettől kicsit elidegenedtek. Segítenünk kell az embereket, a hívőket abban, hogy – bármilyen furcsán hangzik is –, a szenvedést a normális keresztény élet részeként lássák. Ez nem idegen a keresztény élettől és a tanítványi élettől, hanem szerves része a keresztény életnek, ahogy szerves része a dicsőítés, az imádkozás, a böjt, az adakozás, a testvéri közösség – ugyanúgy a szenvedések is. Ugyanakkor ezzel együtt is Krisztusban megelégedettséggel tudunk élni, és hálaadással, szeretettséggel tudunk élni. Tehát segítenünk kell abban a hívőket – nyilván ehhez szükséges, hogy az én elmém is úgy működjön –, hogy a szenvedést, a próbákat ne csak az Istenben való megelégedettség fenyegetéseként lássák (bár sokszor valóban az, hiszen a kínlódás, a gyötrődés, a negatív körülmények fenyegetik az Istennel való megelégedettséget), hanem inkább lássuk és láttassuk a szenvedést, a próbákat is az Istenben való megelégedettség eszközeként. És ez fontos dolog. Ehhez nyilván tanítani kell első sorban magunkat, de tanítanunk kell erre másokat is.

Ha azt szeretnénk látni, hogy az emberek Istent életük legfőbb értékeként lássák, tiszteljék, legértékesebb kincsként rejtsék el és vágyjanak rá, akkor bizony törekednünk kell, hogy megmutassuk a szenvedések értékét és értelmét. Segítenünk kell az embereknek meglátni azt a bölcsességet, azt az erőt, és azt a természetfölötti erő- és hatalom-forrást, amit Isten a szenvedéseken keresztül kibont és hozzáférhetővé tesz mindegyikőnk számára. Ez egy nehéz feladat. A szolgálóknak talán ez az egyik legnehezebb feladata, hogy megváltoztassák az elesett, nyomorúságban, kínlódások között vergődő emberek elméjét, szívét és gondolkozásmódját úgy, hogy értékessé tegyük számukra, értékessé legyen számukra, örömnek tartsák, amikor különböző megpróbáltatások közé kerülnek. Az apostoli levelek ugyanerről írnak, csak a mi érzéseinktől és sajnos sok keresztény tanítástól is távol áll, hogy örömnek tartsuk a Jézus Krisztusban való élet során a megpróbáltatások, nyomások, a feszültségek, szenvedéseknek, a kínlódások terheit. 

Tehát az üzenetünk, a prófétálás is olyan ’lehetetlen’ dolgok megvalósításáról szól, hogy az emberek feladják, az emberi természetük feladja a hőn szeretett kényelemhez ragaszkodó természetét, és ragaszkodjon mindenek fölött a Teremtőhöz, a Krisztushoz.

Ha jól szolgálunk, hiszem, hogy az Úrral való közösséget a Mennyei Atya szeretetében és a Szent Szellem jelenlétében úgy éljük át, hogy meglátjuk, ahogy az emberek úgy élik meg az életüket, hogy jól éljenek, vagy ha úgy tetszik, jól szenvedjenek. Vagyis Krisztusban maradjanak akkor is, ha kínlódnak, és talán furcsán hangzik, de jól haljanak meg. Mert az a helyzet, hogy nem a 10-20-40-50-60 évnyi jócselekedet juttat bennünket a Mennybe, hanem a hit, az Úrba vetett bizalom. És nekünk ezt kell elérni az emberekben, akár prófétálunk, akár prédikálunk.

Köszönöm a figyelmeteket.