Olvastam egy cikket a Harvard Egyetem egyik kutatásáról. Ez volt eddig a leghosszabb ideig tartó kutatás, amit egészen 1938 óta végeztek folyamatosan. Azt vizsgálták, mi teszi az embereket virágzóvá és boldoggá. A cikk címe: „A boldogság titka”. Nagyon egyszerű egyébként a válasz: a jó kapcsolatok. Arról szól, hogy a jó kapcsolatok egészséghez és boldogsághoz vezetnek. Nem keresztény hátterű a kutatás. Különösen érdekesek az utóbbi 3 év kutatási eredményei: „A kapcsolati meghibásodások, a kapcsolati törések a járvány alatt és utána is megugrottak.” És persze azt várta mindenki, ahogy vége a pandémiának, utána mindez csökkenni fog. A kutatás azt mutatja (a New York Times-ban meg is jelent a cikkük egy utolsó része), hogy most, két évvel később a kapcsolati meghibásodások és törések eseteinek száma nem csökkent, hanem sajnos ugyanúgy tovább növekedett, sőt, az egyik kutatócsoport tagja azt írja, hogy már ezt nevezik a kapcsolatok terén „új normálisnak”.
Miért hoztam ezt elő? Azért, mert azt láthatjuk, hogy akár nem hívő, akár hívő, akár karizmatikus közösségek, vagy evangéliumi történelmi felekezetek élő hitű közösségeinél is sajnos ezt a trendet lehet tapasztalni, hogy a kapcsolatok próbák alatt vannak. Mindenütt.
Két bibliaszakaszt olvasok fel, mindkettőt a Máté evangéliumából:
Máté 24,7-13 „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek sokfelé. Mindez pedig a vajúdás kínjainak kezdete. Akkor majd nyomorúságra adnak és megölnek titeket, és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az Én nevemért. Akkor sokan meginognak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, akik sokakat megtévesztenek. Mivel a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül, de aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.”
Beszéltünk már többször erről a részről is. Engem most az foglalkoztatott, hogy vajon mi az, ami meg tudja akadályozni, hogy kihűljön a szeretet? Ha meghidegült a szeretet, akkor mi az, amivel újra be tudom forrósítani? Mi az, ami által újból be tudom gyújtani, az első szeretetre újból rá tudok ’kanyarodni’, és a rá tud a szívem is lelkem is hajlani, és bele tudom abba teljesen adni magam?
Máté 25,15-29-ben a tálentumok példázatát olvashatjuk, mi most csak a 24-től 27-ig terjedő verseket olvassuk fel. Ismeritek a történetet, a talentumokat kiosztotta az úr a szolgáinak, majd elment. Amikor visszajött, számon kérte a szolgáitól.
Máté 25,24-27 „Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: „Uram, szigorú és kemény embernek ismerlek téged. Még azt is learatod, amit nem te vetettél. Onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem szórtál magot. Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!” Ekkor ura azt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! Akkor miért nem vitted a bankba a pénzemet, hogy kamatozzon? Most a kamattal megnövelve kaptam volna vissza.”
Ez a talentumoknak, vagyis a tehetségek, a képességek klasszikus példázata, és ismerjük a történetet: az úr az egyiknek ötöt adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egy talentumot adott a képességeik szerint. Akik ötöt és kettőt kaptak, azok befektették, és meg is hozták mindketten a gyakorlatilag 100%-os megtérülést. Az egytalentumos pedig eltemette, elásta, és azzal indokolta: „mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem”. Ismerős, ugye, a kapcsolatokban ott a félelem.
Mindegyikőnknek óriási a kísértése, hogy elássuk a talentumainkat, hogy ne csináljunk vele semmit. De itt láthatjuk, ez egy kifogás. Nem csupán eltemette az egytalentumos, hanem amikor az ura elé került, gyakorlatilag a talentum elásásának okára azt mondta: „Te vagy az oka. Mert tudtam, hogy te gonosz vagy, kemény vagy, ott is aratsz, ott is akarsz összeszedni, ahol nem vetettél, és ráadásul félelemben tartasz mindenkit. Féltem tőled, és elástam.”
Belegondoltam, hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy összehasonlítgatjuk magunkat a másikkal: „Nekem vajon milyen az ajándékom?” „A másiknak milyen?” „Ő vajon kettőt kapott, én meg egyet?” „Vagy én ötöt, ő kettőt?” Hasonlítgatjuk egymást. És ez az egy talentumos ember nemcsak az urára nézett, hanem a társaira is. Látta, hogy milyen jól megy nekik; tudta, hogy ő sosem tud ötöt összeszedni ezzel az eggyel. Sosem tud kettőt sem összeszedni ezzel az eggyel. Mert ha 100%-ot teljesített volna, mint a társai, akkor is csupán egy talentumot szerzett volna a meglevőjéhez, és akkor is csak összesen kettő lett volna neki. Mivel a többiekre nézett: beengedte a félelmet.
És a mi kérdésünk most az, hogy én keresek-e kifogást? A talentumaim, az Istentől kapott ajándékaim gyümölcsözése vagy nem gyümölcsözése miatt keresek-e kifogást? Hiszem, hogy Isten arra hívott téged is, és arra hívott engem is – bármennyi is a talentumunk –, ne azt nézzük, hogy a másiknak mennyije van, hanem nézd azt, hogy Isten pontosan tudta, hogy mit, mennyit, hogyan adjon neked; és örülj annak, hogy az valami különleges és egyedi, amit te kaptál. Amit te kaptál, az senki másnak nem olyan, és nem annyi, ezért senki más nem tudja megmondani azt, hogy most te jól teljesítesz vagy nem jól teljesítesz. Egy valaki tudja azt csak megmondani, maga az Úr, aki neked adta a talentumokat.
Mi sokszor a szemeinkkel látva hasonlítgatjuk össze egymást, de az nem ugyanaz, mint amikor az Úr hasonlít össze. Mert Ő nem mondta meg neked, hogy én mit kaptam. Nekem nem mondta meg, hogy te mit kaptál. És mindegyikünk az Úr felé számol el, ezért legyünk hálásak azokért a talentumokért, ajándékokért, amiket az Úrtól kaptunk, még ha kevésnek is tűnik.
Gondoljunk csak bele, hogy annak a kisgyereknek a kezében ott volt két hal és öt kenyér, amit otthonról elhozott, és uzsonnára meg a másnapi és azutáni kajára eltett; ott volt a kis táskájában. De ennyi tökéletesen elég volt a Názáreti Jézus kezében. Ahogy a tanítványok odaadták Jézusnak, az legalább tízezer ember ellátására elég volt, hiszen csak a férfiak voltak ötezren. Szerintetek melyik tanítvány nem tartotta kevésnek ezt a két halat és öt kis kenyeret ennek a sokaságnak? Szerintem mindegyikük kevésnek tartotta. Ránézett a gyereknek a „képességeire”, ami ott volt a kezében, és azt mondta, hogy „hát, ezzel nem sokra megyünk”. De, amikor odaadták Jézus kezébe, azt látjuk, hogy Jézus kezében az a kevés tökéletesen elégséges lett. Sőt, annyi lett végül, hogy 12 tele kosárral szedtek össze maradékot utána.
Tehát ne becsüld le azt, ami úgy tűnik, hogy „de Uram, én olyan keveset kaptam!” Becsüld meg! Mert az a kulcs, hogy kinek a kezébe teszed le. Tedd le Jézus kezébe! És amikor leteszed az Ő kezébe, az a legjobb helyen van! Mert Ő a maximumot fogja kihozni belőled, a talentumaidból, akkor is, ha kevésnek tűnik. Akkor is, ha annak a gyereknek az 2 kenyere és 5 hala kevésnek tűnt; akkor is, ha az a talentum, az a képesség, az a tehetség kevésnek tűnik, amid van: tedd le Isten kezébe, és tedd meg azt, ami éppen rajtad áll!
Ami ettől el tudna tántorítani: (1.) hogy nézem a másik talentumait, és (2.) félek (beengedem a félelmet). Azért beszélek erről, mert a kapcsolatokról van szó. Azért beszélek erről, hogy ne legyél se te, se én olyan ember, akik elássuk a talentumunkat. Legyél te is és én is az az ember, aki odateszi Jézus kezébe, mert az emberek arra várnak, hogy a talentumaink gyümölcsöződjenek. A benned lévő ajándékok meghozzák a gyümölcsöket. Fel kell adnunk a félelem-kifogásokat: „de én féltem emberektől, emberek véleményétől”. Nézz arra, hogy amikor majd meg fogsz állni az Úr előtt, Ő azt fogja mondani: „Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, de sokra bízlak ezután.”
Amikor félreteszed az összes kifogásodat, akkor megtalálod a talentumaidnak, a benned levő képességeknek, lehetőségeknek a gyümölcsözési lehetőségét. Megtalálod azt, amire téged Isten elhívott most, a 21. században Magyarországra, Székesfehérvárra.
Tehát azt olvassuk, hogy olyan időszakot élünk, hogy a szeretet kihűl, meghidegül. És hogyan kapcsolódik ez a kettő? Úgy, hogy amikor a szeretet meghidegül, akkor azt valahogy be kell forrósítani, meg kell újítani, és újra teljessé kell tennünk.
1.János 4,17-21 „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk (vagyis, ha teljes a szeretet, akkor nem hideg, ha teljes a szeretet, akkor az első szeretetnek a forrósága, szenvedélye jár át, és azt mondja), azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalom van bennünk az ítélet napjához, mert ahogy Ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.”
Mit jelent az, hogy bizalommal vagyunk az ítélet napjához? Nem félek az ítélettől, nem félek az ítélő Istentől. És nem azért, mert „ki vagyok én, hogy…”, hanem azért nem félek az ítélő Istentől, mert elfogadtam Jézus Krisztuson az Isten bűneim miatt való ítéletét, elfogadtam Jézus Krisztus helyettesítő keresztáldozatát. Viszont amikor ezt elfogadtam, akkor ez valamilyen módon arra is indít, hogy nézem a másikat, nézem a testvéremet, és ugyanez jut eszembe róla is.
Nem félek. Nem félek, mert ha van elrendezendő dolgom, akkor nem X-nek mondom el, hanem odamegyek, és elrendezem négyszemközt. Nem a Facebookra, Instára, Tik-Tokra teszem fel, hanem amit Jézus mondott a Máté 18-ban: odamegyek, és megpróbálom négyszemközt. Ha nem megy, hát nem megy; de legalább próbáljuk meg! És azt mondja János az első levelében a 18. versben, hogy „a szeretetben nincs félelem, sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet”.
Azt mondta az egytalentumos, hogy „elástam”. De azzal, hogy elásta a talentumát, elásta magát is. Miért? Azt válaszolta: „Mert féltem tőled.” De a teljes szeretet kiszorítja a félelmet. Ne engedjük meg, hogy a másiktól való félelem elidegenítsen, vagy a bennünk levő talentumok, ajándékok gyümölcsözésétől visszatartson.
Isten azt akarja, hogy a benned lévő ajándékokat rakd bele a Testnek az építésébe! Van ezzel kapcsolatban egy titok, amit Pál apostol a Korinthusiakhoz írt levélben elmond, hogy Isten a Szent Szellem ajándékait a Testnek, az egésznek az épülésére adja. Nem azért adja csupán, hogy én épüljek, nem csak azért, hogy sok gyümölcsöm legyen, hanem azért adja, hogy épüljön az egész Test, a testvéri közösség építésére adja.
1.Ján.4,18-21 „… mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. Ha azt mondja valaki, hogy szereti Istent, de gyűlöli a testvérét, az hazug. Aki nem szereti az atyjafiát, akit lát, hát hogyan szerethetné az Istent, akit nem lát. Az a parancsunk van Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.”
Az első szeretetről a Jelenések könyve jutott eszembe. És a forró (szenvedélyes) szeretet kiűzi a félelmet.
1.János 5,1-4 „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született, és aki a szülőt szereti, szereti szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Az Ő parancsai pedig nem nehezek. Mert mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”
Ebben van két fontos kijelentés számunkra:
Szeretni Istent azt jelenti (3. vers), hogy megtartjuk az Ő parancsait. És nem azért, mert betű, nem azért, mert parancsolat; egyszerűen azért, mert szeretem Őt. Azért teszem meg, mert szeretem Őt. És ha ez a motívumod, akkor azt veszed észre, hogy ez a szeretet kiszorítja a törvénytelenséget, ami a környezetünkben, ebben a korszakban – a politika, a média minden egyes csatornáján – ömlik ránk azért, hogy a szeretet meghidegüljön, és elidegenedjenek az emberek egymástól.
Amit felolvastam, a Harvard Egyetem 1938 óta tartó kutatás-sorozatát, hogy nem volt ilyen egészségtelen és rossz kapcsolati korszaka a kutatott országoknak és nemzeteknek, mint az utolsó három év. Tehát olyan kapcsolati deformálódások, és olyan kapcsolati szakadások jöttek létre, amilyenek nem voltak ilyen tömegesen 1938 óta.
Szeretni Istent, és az első szeretetben megújulni azt jelenti, hogy megtartom az Ő parancsait. Nem véletlenül mondta Jézus, hogy azt imádkozzuk: „Atyám, legyen meg a Te akaratod, ahogy megvan a Mennyben, legyen meg úgy itt a Földön is”, mert ez az Ő akarata, ez az Ő parancsa. Amikor erre odaszánom magam teljes szívvel, azt veszem észre, hogy bizalommal vagyok már az ítélet napjához. Nem zavar. Nem félsz tőle, de nem félsz az embertől sem. Nem félsz a tekintélyben lévőtől sem. Nem félsz az uradtól, nem félsz a szolgálótól; nem félsz tőle, mert a szeretet kiűzi, kiszorítja a félelmet.
Sőt, azt is mondja, hogy „abból tudjuk meg, hogy szeretjük embertársainkat, hogy szeretjük Istent, vagyis megtartjuk az Ő parancsolatait”. Ez ugyanaz. Nem érzések, nem gondolatok. Megtartani Isten parancsolatait cselekedetekben nyilvánul meg.
Az a mondat jutott eszembe, amit Jézus nagyon sokszor mond az evangéliumokban: „Ne félj, csak higgy!” Mi ezt sokszor olyan vigasztalós, kedves, fejsimogatós dolognak gondoljuk, de ez komoly, határozott felszólítás. „Ne félj, hanem higgy!” Ez választás. Ha hiszek és odaszánom magam a bizalomra, az segít kijönni a félelmemből. Ha odaszánom magam az Úr parancsainak megismerésére és megtartására. Az egész 119. Zsoltár erről szól. Egyszer szánd oda magad, és olvasd el többször egymás után; azt veszed észre, hogy szinte ’belezsibbad’ az agyad, de megtapasztalod, hogy a szellemed megelevenedik. Mert nem tízszer, húszszor, hanem nagyon sokszor hangzik el ebben a zsoltárban, hogy „szeretem a Te törvényedet, kívánom a Te parancsolataidat, megtartom a Te bizonyságaidat, rendeléseidet” – erről szól végig közel kétszáz mondat. Ahogy elolvasod, azt veszed észre, hogy a lelked, a pszichéd, az agyad már belefárad, de a szellemed megelevenedik. Mert az, hogy „megtartom, Uram, a Te parancsolatodat” – azt jelenti, hogy nem az agyamból, hanem a szívemből. És amikor erre odaszánod magad, azt veszed észre, hogy ez kiszorítja a félelmet. És akkor döntöttem: „Uram, én nem félek, hanem hiszek. Döntöttem: nem félek, hanem bízok Benned.”
Élj félelem nélkül! Élj Isten szeretetében!
Róma.5,5 „Az Isten szeretete ki lett töltve a szívedbe a Szent Szellem által.”
És ez itt van. Benned van. Tehát a benned levő talentumokkal, ajándékokkal tudsz és akarj félelem nélkül élni, hogy az által gyümölcsöződjön és épüljön Isten népe. Ámen!
DSGY, 2023. február 19. vasárnap
Hozzászólás írása