Látomás a Mennyei Kormányzati Teremről
100 százalékig meg vagyok győződve arról, hogy ebben az időszakban, amiben most vagyunk, most van itt az ideje, hogy visszavegyük a Földet az ellenségtől. Ennek a világnak az ellensége lesben…
100 százalékig meg vagyok győződve arról, hogy ebben az időszakban, amiben most vagyunk, most van itt az ideje, hogy visszavegyük a Földet az ellenségtől. Ennek a világnak az ellensége lesben…
Nagyon örülök, hogy itt lehetek ma veletek. Délelőtt volt istentiszteletünk, és ellentétben az itteni időjárással, ott nagyon esett az eső, és ’olyan nyomi volt’ bent a teremben. Viszont itt süt…
A munkahelyeket egy olyan betegség pusztítja, amely kevés figyelmet kap. Ez a „betegség” pedig nem más, mint a pletyka. A más emberekről szóló becsmérlő, lealacsonyító és gyakran megtévesztő információk ismétlésének…
Örülök, hogy itt lehetek, örülök, hogy Ti is itt vagytok. Jó Isten jelenlétét megtapasztalni ezen a mai napon is. Jó, hogy megemlékezhetünk magáról a munkáról – hogy van munkánk, tudunk…
Ma a Menyasszonyról, a Menyasszony készülődéséről fogok beszélni. Ez van a szívemben, hogy ma a Szent Szellem a Menyasszonyról akar látást erősíteni bennünk. Az elmúlt több mint kétéves covidos időszakban,…
Hadviselésünk fegyverei és az elme érvei A jelenlegi szellemi harc küzdelmes időszaka következetes összpontosítást igényel, hiszen az ellenség szeretné, hogy bekapjuk az ő csaliját, ezért folyamatosan arra törekszik, hogy olyan…
Vezetők számára az átalakulás, az átmenet, a váltás időszaka különösen nehéz. Volt ilyen időszakunk már a pandémia előtt, a pandémia során is, de most a pandémiából kifelé tartva még inkább…
Ahogy láttátok, ma a Máté evangéliuma 8. részéről lesz szó. Több történet is van ebben a fejezetben, melyeket átnézünk szakaszonként, és ha megengeditek, közben fogunk imádkozni közösen is egy-egy szakasznál. …
Az ima az intimitás kifejeződése Efez.1,17 „Nem szűnök meg hálát adni ti érettetek, emlékezve rátok az én könyörgéseimben, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon nektek…
Ezekben a megrázásokkal teli időkben fontos, hogy újból felelevenítsük magunk és mások számára is, hogy Isten Királysága a megrázások között is megrendíthetetlen. Tudom, hogy ezeket az igazságokat mind ismeritek, de…
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.