CREDO 2. rész (Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában…)

Múlt vasárnap egy új sorozat indult azzal a céllal, hogy a következő hetekben (így ma is) átvegyük az Apostoli Hitvallásnak a kérdéseit, hogy tudd, miben hiszel. Tudd, hogy mi a keresztény hit? Mitől vagyunk keresztények? Miért nem egy másik vallásban keresem Istent? Tehát mit is jelent az, hogy Jézus Krisztus tanítványa vagyok? Ugyanis napjainkban is több százmillió keresztény szenved üldözést azért, mert Jézus Krisztus nevében hisz. Nem azért, mert X felekezethez tartozik, vagy Y gyülekezetbe jár, hanem azért, mert Jézus Krisztus nevét vallja, és Őbenne hisz. Amikor letérdeltetik némely arab országban a keresztény embereket, akkor nem azt kérdezik tőlük, milyen felekezethez tartozol, hanem hogy hiszel-e Jézusban, és megtagadod-e Őt. Aki megvallja a hitét Jézus Krisztusban, az meghal, aki megtagadja Jézust, életben hagyják.

Az Apostoli Hitvallás első mondata: „Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában, a Mennynek és Földnek (minden láthatónak és láthatatlannak) Teremtőjében.” 

Elmúlt alkalommal a hitről volt szó a Zsidókhoz írt levél alapján. Máté evangéliuma 16. fejezetében, amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat: „Ti kinek mondotok engem?”, akkor Péternek volt egy egyszerű, rövid megvallása: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Máté 16,16). Talán ez volt az első újszövetségi Jézus Krisztusról szóló hitvallás. Ezt először Simon Péter vallotta meg.

1.János 4,2 „Ha elismeri (valaki), és megvallja, hogy Jézus a Krisztus, aki emberi testben jelent meg a Földön, akkor az a szellem az Istentől jött.”

A zsidó kultúrkörben ez nagyon fontos, kulcskérdés volt, hogy a Názáreti Jézust a Messiásnak fogadják el. A „Messiás” héberül ugyanazt jelenti, mint görögül a „Krisztus”, a Felkentet. Tehát, aki ezt megvallotta, az elfogadta, hogy a Názáreti Jézus az Istentől évezredek óta megígért Messiás, Felkent. Azóta már a pogányok közé is elért az evangélium (erről a múlt alkalommal volt több szó), emiatt most már több igazságra is szükség van, hogy megvallásainkban benne legyen.

Miért van szükség a hitvallásra? Miért van szükség arra, hogy tudjam, miben hiszek?

Róma.10,9-10 „Mert ha te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és a szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatsz (üdvözülsz, meggyógyulsz). Mert szívvel hiszünk az igazságra, de szájjal teszünk vallást az üdvösségre.”

(1) Tehát a megvallás, a hitvallás önmagam hitben való megerősítését is jelenti. Ezáltal pozícionálom magam, hogy ki is vagyok az egész világmindenséggel és Istennel kapcsolatban. Fontos tudnom azt, hogy mit hiszek, és kiben hiszek.

2.Timóteus 1,12 „Mert tudom, kinek hittem...”

Ezt Pál apostol élete, szolgálata, pályája vége felé írja: „Tudom, hogy miért futottam.” Tudom, hogy az elmúlt éveket, évtizedeket miért csináltam; miért voltak az erőfeszítések, az áldozathozatalok; miért volt az az anyagi-, idő-, és minden más áldozat (ima, böjt), és sok szenvedés, amit felvállaltam. Azt mondja, hogy „biztos vagyok benne – mivel tudom, kinek hittem, és kinek hiszek –, hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra”.

(2) A hitvallás, megvallás azt is jelenti, azért is fontos, mert ez által ugyanazt mondjuk, amit Isten mond. Hogy tudjam én magam is, és te is tudd rólam, hogy ugyanazon a véleményen vagyok erről vagy arról a dologról, mint Isten. És ugyanazon a véleményen vagyunk veled is. Vagyis bekapcsolódok valami nagyobba, bekapcsolódok valami sokkal szélesebbe, tágasabba, ami már előttem volt. Ez egyfajta alázatot is igényel, mert ezt nem nekem kell felfedezni, hanem ezt már a 300-as évek elején, a Niceai Zsinaton megfogalmazták. Miért? Pontosan azért, hogy a különböző nemzetekben, a különböző vallások közt tudja mindenki, hogy mit jelent az, hogy Jézus Krisztusban hinni, mit jelent az, hogy kereszténynek lenni.

(3) A hitvallás (a „Hiszek egy”-nek az ismerete, és hittel való megvallása) az segítség is, hogy egy összeszedett, bátor és hitvalló keresztény életet éljek. A hitvallás segít, hogy a bizonyságtevésem ne bizonytalan dolgokból álljon, vagy ne csak abból, hogy Isten jó, meg szeret, és megérintett. Amikor egy adott helyzetben lehetőséged van, hogy beszélj a hitedről, az Apostoli Hitvallás ismerete (rendszeres megvallása) segít abban, hogy már összeszedetten tudom, hogy mi a hitem, és a Szent Szellem könnyen eszedbe tudja juttatni azokat a részeket, amelyek pont annak az embernek szükségesek, hogy elhangozzanak. De ehhez ismernem kell a hitvallást.

Róma.10,17 „A hit hallásból jön, a hallás pedig Krisztus Beszéde (Rémája) által.”

Tehát egy személyre szabott üzenetnek kell elhangoznia, de ahhoz, hogy ezt szólhasd, szólhassam, tudnom kell, hogy miben, és kinek hiszek.

Róma.1,16 „Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek az ereje, hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először, meg görögnek.”

(4) Vagyis amikor megvallasz igazságokat, amikor megvallod a hited, az neked is erőt ad; fizikai, lelki és szellemi erőt is ad, miközben bizonyságot teszel Jézus Krisztusról. Mert az a te hitednek megvallása. Nem egy történetet, filozófiát vagy teológiát, eszmefuttatást kell elmondanunk, hanem amit te Jézus Krisztussal átéltél, de mégis olyan módon, hogy közben valamilyen módon illeszkedni fog a hitvallásomba.

(5) A hitvallás egyfajta Istennek való tisztesség és dicsőség adás is. Amikor megvallom ezeket az igazságokat, akkor Őt emelem fel, Őt magasztalom ezáltal. Miért jó, miért szükséges még az Apostoli Hitvallás, hogy tudjam, hogy higgyem, hogy ismerjem? 

(6) Mert az egy irányt, egy medret ad, és megvéd a különböző tévelygésektől, tévtanításoktól; megvéd a különböző eretnekségektől, és megfelelő, helyes mederben tud tartani.

HISZEK

Zsidó.11,3 „Hit által értjük meg, hogy Isten a (Réma-)Beszéde által teremtett mindent; a láthatókat is, és a láthatatlanokat is.” – Ez a megértés nem megy intellektusból, nem megy egy teológiai tanulmány elolvasásából. Bemagolhatom, de attól nem lesz kijelentés a szívemben. Hogy erről legyen egy kijelentésem, egy megvilágosodásom, szellemi megértésem, ahhoz szükséges, hogy halljak másoktól ezekről, vagy én magam kimondjam. Mert amikor te kimondod, akkor is hallod, és a megvallás által még inkább bejön a hit, és amikor te ezeket megvallod, a hallgatóban is fel tud fakadni a hit, és benned is még inkább meg tud erősödni.

Tehát a keresztény hit nem pusztán a teológiai ismeretek elsajátítását, elfogadását jelenti, nem a hagyományokban, szertartásokban való ’kikupálódást’ jelenti, hanem Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, és általa a Teremtővel, a Mindenhatóval, mint Mennyei Atyával. És mindezt a Szent Szellem végzi úgy, hogy közben nem is látom, nem is érzem. 

Van, amikor Isten engedi, megadja, hogy megtapasztalj, átélj érzéseket, de van, amikor semmit nem érzel éveken át. Van, aki érzi, van, aki nem. de akár érzed, akár nem érzed, attól még az létező valóság – láthatatlan, mindenható, örökkévaló. Istennel a személyes kapcsolat egy belső megvilágosodás, meggyőződés. Ha ott van a hit a szívedben, akkor azt biztosan tudod. Mert az bizonyosság. Az nem olyan, mint ahogyan gyakran mondjuk: „Hát, azt hittem, hogy te majd ott leszel”; „azt hittem, hogy lesz még a boltban tej”, stb. De ez valójában nem hit, hanem pusztán gondolat: „Azt gondoltam, hogy…” 

Ha én azt mondom, hogy „hiszem azt”, az a hit bizonyosságot jelent ugyanúgy, ahogy Pál apostol mondja a Timóteushoz írt levélben: „én tudom, hogy kinek hittem”. Az egy biztos dolog volt. János apostol első levelének 5. fejezetében is ezt olvassuk:

1.János 5,10 „Aki hisz az Isten Fiában, annak bizonysága van önmagában.”

Amikor megtértem, számomra ez a bűnbocsánat felől való hit-bizonyosság volt az egyik lényeges pecsét a szívemben. Tudod, vagy nem tudod? 18 éves koromban fogadtam be Jézus Krisztust, akkor imádkozott értem egy református lelkész, és amikor elmondtam egy megtérő imát és megvallottam a bűneimet, amik ott eszembe jutottak, és amiket Isten felhozott bennem. Az a férfi azt mondta, hogy „most addig imádkozzunk, amíg egy bizonyosság nem lesz a szívemben afelől, hogy Isten megbocsátott”. Akkor én megkérdeztem, hogy „és mikor lesz bizonyosságom, honnan fogom azt tudni?” Azt mondta, ha meglesz, akkor tudni fogom, és akkor majd szóljak. És elkezdett imádkozni. Én is egy rövidet imádkoztam, majd vártam. Nekem ez azért volt furcsa, mert én előtte egy istenfélő katolikus családban nevelkedtem, és több-kevesebb kihagyással eljártam templomba, gyóntam, stb. 

És én azt gondoltam, hogy a bűnbocsánat előtte is megvolt nekem. Kíváncsi voltam, hogy mi az, hogy ’bizonyosság’. Egyszer csak – nem tudom, mennyi idő után – egy nagy békesség, és egy nagy, erős bizonyosság, egy stabilitás töltött be, és tudtam, belül a szívemben, hogy most meg tudok állni Isten előtt úgy, mintha soha nem vétkeztem volna. Nem azért, mert sosem vétkeztem, hanem azért, mert Ő megbocsátott. És akkor mondtam, hogy „megvan”. Megkérdezte, hogy: ’mi az?’ Én pedig elmondtam neki, hogy mi az a bizonyosság bennem, mit jelent, ott belül. És ő megerősítette, hogy igen, ez a bűnbocsánat felől való hit-bizonyosság. Ebből tudod, hogy örök életed van. Erről beszél Pál apostol, erről beszél János apostol: „ha hiszel, akkor ott van a bizonyosság a szívedben”. 

Amikor az Apostoli Hitvallást elkezdjük, hogy „Hiszek egy Istenben…”, az nemcsak egy teológiai ismeret mondókaszerű elmondása, nemcsak egy kötött imának vagy egy évszázadok óta keresztény közösségek által elfogadott sztenderd hit- vagy megvallás-gyűjteménynek az elmondása, hanem egy bizonyosság kimondása: Én hiszek az egy Istenben, mert hiszem, hogy egy Isten van! Ebben én biztos vagyok, ettől te nem tudsz engem elbizonytalanítani. 

Még egy dolog: a keresztény hit a hívők közösségéből fakad, és a hívők közösségében erősödik meg. Emlékezz vissza, hogyan fakadt benned föl hit annak idején? Úgy, hogy volt valaki, aki már hitre jutott, és az elmondta neked, és bizonyságot tett.

Róma.10,17 „A hit hallásból jön, a hallás pedig a Krisztus Beszéde által.”

Róma.1,17 „az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki hitből hitbe” („jelentetik ki” = „apokalüpto” = felfed, megmutat, nyilvánvalóvá válik). Ez azt jelenti, hogy ha ugyanazokat a szavakat elmondja valaki, de nincs hit-bizonyossága afelől, a hallgatóban nem jön létre ez a kijelentés, ez az ’aha’-bizonyság. Mint amikor egy szobrot átadnak, egy nagy lepellel le van takarva, és valójában tudod, hogy ott van, nem látod, de nem tudod, hogy milyen. De amikor lerántják róla a leplet, akkor már tudod és látod, hogy mi az. Ilyen a kijelentés. Lehet, hogy tudtad, hogy van Isten, de ott Isten lerántotta a leplet – azáltal, hogy valaki, akiben megvolt egy hit-bizonyosság, az beszélt nekem a Jézus Krisztusba vetett hitről. És a hit pedig a hallásból bejött az én szívembe is, és hitből hitbe kijelentetett, felfedettetett, nyilvánvalóvá vált, hogy valóban Jézus Krisztus az én személyes Megváltóm. És most már az a lepel nincs ott, anélkül látod – ezt jelenti. A Római levél sokat mond erről. 

Róma.1,12 „együtt felbuzduljunk nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.” 

Vagyis egymás hite által tudunk erősödni. Például, amikor én elmondom egyedül az Apostoli Hitvallást, az hasznos? Igen, hasznos. A lelkemnek, a szellememnek, de a fizikai testemnek is erőt tud adni. Viszont, amikor közösen valljuk meg együtt, akkor ebben valami más is van, mégpedig az, hogy egymás hite által tudunk fizikai, szellemi, és lelki erőt is venni, mert egymás hite által erősödünk.

A hit nem egy statikus dolog. Vagyis az, hogy ezelőtt 45 éve hitre jutottam, az nem jelenti azt, hogy azzal a hittel evezek végig az egész életem során, mert a hit folyton harcban áll a hitetlenséggel. A hitetlenség mindig megcélozza a te hitedet, és az Istenbe vetett bizalmadat célkeresztbe állítja és folyamatosan lövi, támadja kételkedésekkel, gyanakvásokkal, bizalmatlanságokkal, vádlással, kárhoztatással. Az ördögnek óriási fegyvertára van, vigyázzunk, hogy ne üljünk fel a próbálkozásainak! A gonosz folyamatosan támadja a hitünket. 

A hitetlenség állandóan látni akar. És ha nem látom, nem fogom meg, nem tapasztalom meg az ígéreteket, akkor felhagyok a hittel? Távol legyen! A hit hőseit, ha megnézzük, Ábrahám egy olyan minta, olyan példa számunkra a hit útján, akiről azt mondja Isten, hogy mindegyikőnk számára ő „a hit atyja”. Ugyanakkor tudjuk, hogy sok ígéret nem teljesedett be a földi pályáján az ő életében, viszont egyszer sem olvastam, hogy azt mondta volna: „Istenem, becsaptál!” Egyszer sem olvasom, hogy ilyet mondott volna! Láttunk filmeket Ábrahám életéről vagy Noéról. Sokféle módon feldolgozták a hit hőseinek életét, de nagy valószínűséggel olyan emberek írták a forgatókönyvet, akiknek nem volt meg az a hitbizonyossága ott belül, és nem tudják elképzelni, hogy egy szinte már az elme szintjén a szakadás határáig jutó skizoid kérdésekig és kételkedésig ne jutottak volna el ezek az emberek a hit-engedelmességük útján. De én nem olvasok ilyenekről a Bibliában. Sőt, azt mondja Isten, hogy „mindvégig hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette”. Pedig nem látta. Pedig nem fogta, nem ragadta meg. Azt mondta Isten Ábrahámnak: „Neked adom ezt az egész földet”. Amikor meghalt Ábrahám, abból a tengertől tengerig tartó fantasztikus földterületből mennyi volt az övé? Egy kriptára, egy temetkezési helyre való földrész, amit ő vett meg pénzen, hogy a feleségét eltemethesse, meg majd őt is oda temethessék. Ennyi volt az övé, és azt is ő vette; pénzen vásárolta meg. És Ábrahám a hitnek az atyja. A hitnek egy olyan példája, olyan mintája, amit jó, ha követünk.

Ha hitre jutottam (amikor megtértél, és hittel igent mondtál, hittel elfogadtad a Názáreti Jézus Krisztust Uradnak és Megváltódnak), akkor meg is kell azt tartanom. Tehát valamit kell annak érdekében tennem, hogy az a hit ne csak megmaradjon, hanem az a hit gyarapodjon és növekedjen. Pál apostol azt írja: 

2.Timóteus 4,7 „A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam (megőriztem, gondoztam, fenntartottam).” 

A hit is olyan, mint az izomzat, ha nem használják, akkor elsorvad. Nem a cselekedetek által üdvözülünk, hanem hit által, mégis a hitben megmaradni és hitből hitbe előbbre jutni, a hit cselekedetei által tudunk. Miért? Mert ezáltal nő, ezáltal erősödik a hitem, ezáltal tud megmaradni, ezáltal tudom megtartani a hitemet. 

Róma.1,17 „Az igaz (a megigazult) ember hitből él.”

Ez a kijelentés számomra azt is jelenti, hogy a megigazultságban való járáshoz újból és újból meg kell tennem a hit lépéseit, meg kell tennem a hit cselekedeteit. Különben, ha elmaradnak a hitlépések, a hitcselekedetek, egy idő után, a vádlás, a kárhoztatás, bűntudat vagy mások vádlása, kárhoztatása, bűntudattal való célzása jön be az ember életébe, mert a megigazultság veszik el. A megigazult ember hitből él, hit által él.

1977. május 7-én – több, mint 45 éve – fogadtam el Jézus Krisztust személyes Megváltómnak. De ez sem úgy van, hogy azóta azon ’biciklizhetek’, hanem újból és újból hit-erőfeszítést kell tennem, mert különben ott belül a bizonyosság homályosul. Ugyanúgy van ez a megvallásokkal, a testvéri közösség gyakorlásával, Isten Beszédének megtartásával; ugyanúgy a hitcselekedetek meglépésével tudom nem csak fenntartani, hanem így tudok előbbre is jutni a hitben.

„Hiszek EGY Istenben” 

Hiszem azt, hogy Isten az egyetlen örök létező; nem az anyag, hanem Isten. Nemcsak tudat, hanem egy élő személy. Ő, Isten az egyetlen valóság, Aki öröktől fogva mindörökké van, és Ő Benne áll fenn az egész világmindenség. Isten teremtett mindent az Ő Szavával; ami látható, azt is, és ami láthatatlan, azt is. Semmi nem lett az Ő Szaván kívül – és itt már látod, hogy mindebben benne van Isten és a Szó is, vagyis a Fiú is.

János 5,26 „Ahogy az Atyának önmagában van élete (önmagában bírja az életet), úgy odaadta a Fiúnak is, hogy élete legyen saját magában.” – Isten nem függ senkitől, nem függ semmilyen körülménytől, nem függ semmilyen teremtett dologtól, se láthatótól, se láthatatlantól, Isten önmagában létező személyes valóság.

1.Korintus 8,4-6 „Isten nincs senki más, hanem csak egy. Mert… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől ered/van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk van, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is Őáltala.”

Olyan korban élünk, hogy a ’keresztény Európában’ Jézus Krisztus, mint üdvözítő Isten kizárólagossága, és a csak egy Istenben (Ábrahám, Izsák és Jákób Istenében) való hit botrány. Egyre inkább sokakat borzol, és az Apostoli Hitvallás nem humánusnak ítélt hit, sőt, kirekesztőnek, gyűlöletkeltőnek és gyűlölet-beszédnek tartott hitvallás Európában! De ne felejtsük el: 

János 1,18 „Istent nem látta soha senki, csak az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya keblén van.” – Tehát az Atyát csak a Názáreti Jézus Krisztuson keresztül lehetséges megismernünk. 

„Hiszek EGY Istenben” 

Egyetlen egy Istenben hiszek. Máté 11,27 „az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” – Tehát csak a Názáreti Jézus Krisztuson keresztül ismerhető meg a Mennyei Atya Isten; se Krisna, se jóga, se meditáció, se más személy, se más út nem vezet az egy, élő, igaz Istenhez, csak a Názáreti Jézus Krisztus. Tudom, ez sokak számára probléma vagy botrány lehet, de nem ismeri senki sem az Atyát, csak a Fiú. És ha én meg akarom ismerni Őt – és én meg akarom ismerni –, Istent, mint Atyát még jobban, az csak a Fiún, csak Jézus Krisztuson keresztül lehetséges. 

Jézus így definiálja magát János 14-ben (6. vers), hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül.” Sokféle út van, de csak egy út vezet Istenhez. Rómába lehet, hogy sok út vezet, de Istenhez csak egyetlen egy út vezet, az pedig a Názáreti Jézus Krisztus. Ő az egyetlen valóság, akiben az Istennel lehetséges találkozni. Őbenne lehet csak az egy, igaz, teremtő Istent megismerni. 

Jézus Krisztus nélkül a legjobb szándékú Istent kereső is csupán tévelyeg. Bárhogyan is nevezzük azt az istennek tartott valakit vagy valamit: sorsot, gondviselést, eszmét, szellemet, eredetet, tudatot – sokféle módon hívják –, de ezek mind pusztán emberek által kreált bálványképek és (bálvány)fogalmak. A Teremtő egy Istent, mint személyt megismerni, csak az egy Názáreti Jézus Krisztus személyén keresztül lehetséges.

Nem azonos az Önmagát az Ő Fiában szeretettel, áldozatvállalással kijelentő Istennel egyik más isten sem. Olyan egyedi, egyetlen Teremtő Istenünk van, aki Atyaként jelentette ki magát, akit csak Jézus Krisztusban tudunk megismerni. És ez szintén lényeges és sarkalatos hit-alap.

5.Mózes 6,4 „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk EGY ÚR!” – Ezt nagyon sokszor, sok helyen megvallják és imádkozzák egyénileg is és közösségek is. Ezt Isten évezredekkel ezelőtt kijelentette.

Hogyan lehet megismerni a Mindenhatót, a Teremtőt, Jézus Krisztus Atyját?

János 14,21 „Aki ismeri az Én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az Én Atyám, Én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”

Tehát Jézus Krisztuson keresztül tudjuk megismerni az Atyát, Jézus Krisztust megismerni pedig Isten Beszédén keresztül lehet. Amikor valaki azt mondja, hogy „én hiszek”, „így szeretem Istent”, „úgy szeretem Jézust”, ugyanakkor Isten Beszédében, a Bibliában állandóan kákát keres és kivetnivalót talál: „ezt nem úgy kell, az nem úgy van…”; az azt jelenti, az nem valóságos szeretet. Mert „az szeret engem – mondta Jézus –, aki ismeri és megtartja az én Beszédemet, és annak jelentem ki magam”. És akinek kijelenti Jézus magát, az tudja megismerni Istent, mint Teremtőt, mint Atyát. És ha innen nézzük, akkor Isten parancsainak tanítása, Isten parancsainak megtanulása, Isten parancsainak megtartása nem törvénykezés (persze lehet törvénykezésből is csinálni), hanem lehet ezt hitből tenni, mert vágyom, meg akarom ismerni Jézus Krisztust, és az a vágyam, hogy kijelentse magát ezeken a beszédeken, és az Ő beszéde megtartásán keresztül, hogy megismerjem a Teremtőmet, a Gondviselőmet, a Mennyei Édesapámat.

„Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában”

Isten Atya. Az Ószövetségben is adott erről már kijelentéseket:

Ézsaiás 63,16 „Hiszen Te vagy a mi Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, Megváltónk, ez a neved öröktől fogva.”

Több helyen is ki van ez jelentve az ószövetségi írásokban, de ez nagyon szíven ragadott. Itt úgy jelenti ki magát Isten, mint Atya. Azt mondja: „Te, Uram, vagy a mi Atyánk és a mi Megváltónk”. Ezt már Ézsaiáson keresztül kimondta Isten. A Jeremiás könyvében pedig ott van az a vágy Istenben, hogy „én Atyád akarok lenni, azt akarom, hogy úgy ismerj, mint Atyát”. 

Az Atya Isten mégis másképpen atyja a Názáreti Jézusnak, mint nekem. Mert Őt kezdettől fogva, idők előtt szülte, minket pedig újjászült – és a kettő között van különbség. Ehhez viszont jó tudnunk azt – ami persze tudom, hogy szembe megy nagyon sok keresztény agyában levő humanista gondolattal –, hogy az ember, amikor megszületünk, akkor nem jónak születünk. Ez a szellemi valóság. Nem bűnnel (mármint nem bűnös cselekedetekkel) születünk, mert nem követtünk el bűnt, de bűnös természettel születünk. És a bűnös természettel születettségünkből fakadóan követünk el később bűnöket. De nem azért vagyunk Isten szemében bűnösök elsősorban, mert bűnt követtünk el, hanem azért vagyunk Isten szemében bűnösök, mert bűnös természettel születtünk. Ez az eredendő bűn. És ha így közelítem meg, akkor az ember úgy, ahogy természetes módon megszületik, ő még nem Isten gyermeke, hanem Isten teremtménye. Ahhoz, hogy Isten gyermeke legyek, az Ő családjába tartozzak, ahhoz bele kell születnem az Ő Családjába, és ehhez szükséges az újjászületés. És ebbe az újjászületésbe Isten hív bele az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül – és a Szent Szellem által, az Ő Beszéde által viszi végbe bennünk. 

Nagyon érdekes, hogy ott farizeusoknak, istenfélő, Isten Beszédét többnyire megtartó embereknek mondta Jézus: „ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem”. Ezzel azt mondta: „lehet, hogy hisztek Istenben, az én Atyámban, de ti meg akartok ölni, tehát ezzel bizonyságot tesztek, hogy mégse Isten az atyátok”. Tehát önmagában az, hogy megszülettünk, bármilyen közösségbe is járunk, még nem jelenti azt, hogy Isten az Atyánk. Attól Atyám és attól Atyád a Teremtő Isten, hogy befogadtad Jézus Krisztust, hiszel benne, és így hatalmat adott neked Isten, hogy az Ő fiává legyél, hogy újjászüless. Mindezt megadta azoknak, akik az Ő nevében hisznek (János 1,12 „Akik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek”). Ezért szükséges újjászületnünk. 

Ahogy emlékeztek, Nikodémusnak, aki éjjel felkereste Jézust, neki is ezt mondta, hogy mindenkinek újjá kell születni. János 3. rész 7. verse azt mondja: „ne csodálkozz – mondja Jézus Nikodémusnak –, hogy szükség újjászületnetek nektek”, mert az újjászületett ember Isten gyermeke. 

Most, amikor itt van az Apák Napja, beszélünk az atyaságról, és ez jó. Ami rajtunk áll, jó dolgokat, az emberi képességeinkből a lehető legjobbat, legtöbbet szeretnénk átadni a gyerekeinknek. De vajon mit tudsz a lehető legtöbbet, legjobbat átadni nekik? Isten ismeretét. Egy krisztusi mintát, egy utat, amin te jársz, ami nem hibátlan, nem bűntelen, de egy Istenbe vetett hit jellemzi, egy Istenben bízó élet, és erre a pályára, erre az életmintára tudod ráállítani a gyerekeidet is. 

Galata 6,15 „Nem ér semmit, se a körülmetéltség, se a körülmetéletlenség nem ér semmit.” 

Az örökkévalóság szempontjából, Isten családjába belekerülés oldaláról nem ér semmit, ha teológiát végzek, nem ér semmit, ha bármilyen végzettségem, doktorátusom, PHD-m is van, vagy akármilyen jelek, csodák történnek is az életemben. Isten szemében egy dolog számít, hogy a családjába tartozok vagy sem: az új teremtés számít; az számít, hogy újjászülettél. És ha ez megvan, akkor te az Ő családjába tartozol, akkor benned ott a bizonyság, hogy számomra Isten már nemcsak egy hatalmas, teremtő, fantasztikus tudat vagy eszme, vagy személy, hanem akiben hiszek, az egy személy, Ő a Teremtő Istenen, Ő az én Apám, a Mennyei Atyám. És ez jó.

Amikor a Mennyei Atyáról, mint Istenről gondolkodunk, beszélünk, ahogyan maga Jézus is, amikor Istenről, mint Atyáról beszélt, akkor nem emberi apákról vette a mintát, hanem pont fordítva: Istenről, mint a Mennyei és tökéletes Atyáról véve a mintát, Őt mint a Mennyei Atyát megismerve személyesen, tudod betölteni a földi apai, atyai pályádat és pályafutásodat. 

És a kérdés, lehet tanulni az apaságot? Igen, lehet tanulni, de ennek legfontosabb és leghatékonyabb módja, hogy az igazi és tökéletes Atyát, a Mennyei Atyát elkezdjük megismerni. Sok mindent meg lehet tanulni, de az atyaság megtanulásához muszáj beleszületned Isten családjába. Mert ki ismeri az Atyát? A Fiú, az Ő gyermeke. Ezért kell beleszületnünk Isten családjába, ezért szükséges az újjászületés, hogy Istenről mint Atyáról legyen egy kijelentésünk, mint az Ő fiainak. És ha tudom, hogy Isten gyermeke vagyok, és az Isten nemcsak Teremtő, Hatalmas, Mindenható, fölöttem álló személy, hanem tudom, hogy Ő az én Mennyei Apám, az én gondviselő Mennyei Atyám, akkor már tudom azt is, mit is jelenthet, amikor Isten megajándékoz, rám bíz gyerekeket, mit is jelenthet apának lenni. Mert itt belül a szívemben kijelentést kapok erről. Egyébként olvashatok pszichológiai, pszichiátriai, szociológiai meg egyéb bölcsességgel teli könyveket. Meg lehet tanulni bizonyos dolgokat, de ott belül a szívedben kijelentést akkor kapsz az atyaságról, amikor megéled az Isten-fiúságot az Istennel, mint a kijelentett Mennyei Atyával való kapcsolatodban.

Az Efez.3,14-15 azt mondja: „Térdet hajtok az Atya Isten előtt, akiről neveztetik minden atyaság Mennyen és Földön.” Az ószövetségben is Isten már kijelentette magát Atyaként, az újszövetségben pedig az Ő Fia által kifejezetten az Ő Atyaságát hangsúlyozza számunkra. 

A Biblia azt mondja, hogy az apaság, az apa alakítja a személyes identitásunkat, és ez adja az öntudatot, hogy tudd, ki vagy. Az apaság, az atyaság tanít meg a jóra és a rosszra; megtanít, hogy különbséget tudjunk tenni. Az atyaság át tud adni egy olyan szellemi örökséget, hogy inkább szeresd a jót és gyűlöld a gonoszt. De ehhez tudnom kell, mi a jó, és mi a rossz. Az atyaság, ami Istenhez tudja bekötni a szívedet. Ezért az apaságnak óriási a felelőssége. 

Zsoltár 78,3-4 „Amiket hallottunk, és tudunk, amiket atyáink beszéltek nekünk, nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól, nem titkoljuk el. Elmondjuk a jövő nemzedéknek, elmondjuk az Úr dicséretét, hatalmát, csodáit, mindazt, amit Ő cselekedett.”

Az atyaság nemcsak a győzelmeknek, a mindentudásnak, meg a szuperhősöknek a története. Az apaságnak vannak kudarcai is. Vannak olyan történetek, amikor hibáztunk. A Bibliában is láthatjuk, hogy az apák nem döntöttek mindig jól. Ábrahámtól, Dávidtól kezdve, a többi hithősöket is nézve, Jákobék is követtek el hibákat, és nem szabad ezekről úgy gondolkodnunk, hogy az a rossz dolog, az a bűn nem is történt meg. Mert megtörtént, de tanulnom kell mindezekből, és át kell adnom az utánam következő generációnak istenfélelemmel, hogy a bűn az gonosz, az javítandó és korrigálható is. 

Amikor apa vagy, szeretnél valamit elérni a gyereked életében úgy, mint ahogyan Józsué mondta: „én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk” (Józs.24,15). Vagy ami a prófétánál van ígéret: „minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz azoknak a békessége” (Ézsa.54,13). Ragadd meg ezeket, és legyenek ezek megteljesedései a te gyermekeidnek átadott szellemi örökséged.

Sámuel első könyvéből egy bibliarészt hadd olvassak fel, amikor Isten Élit megítélte, megbüntette. Mért jött ítélet Élire és az ő háznépére? És az az ítéletet végigmegy azután végigfut az utána következő generációkon, az az ítélet nem múlt el Éli házából. Miért történt ez a generációk életét megkeserítő ítélet? Mert többre becsülte a saját fiait, mint Istent. Elkényeztette, nem fegyelmezte őket. Azok pedig fölfuvalkodtak, önfejűek lettek, mentek a saját magunk kívánsága után, és Éli nem fékezte meg őket. És emiatt, ugye, nemcsak ők vétkeztek, hanem más emberek is. Az Éli fiainak hozzáállása miatt sokan megutálták az Isten házába való járást, az Istennek való áldozást. Ez Éli bűne volt. 

Nem akarok most Lótra kitérni, és vannak még más történetek is ezzel kapcsolatban. Az biztos, meg kell tanulnunk úgy istenfélelemben járni apaként, hogy a mintánk a Názáreti Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatból fakadóan a Teremtő Istenről, mint Atyáról való kijelentés legyen. És ha van kijelentésed Róla, akkor jól tudod a szívedben, hogy Isten bűngyűlölő; tudod, hogy Ő irgalmas, tudod, hogy hazavárja az elkódorgót. Fontos, hogy ne félj attól, hogy megbélyegeznek, mert fenyíted a gyerekedet. Vannak a fegyelmezésnek szellemi, lelki és fizikai útmutatásai. Muszáj, hogy megmegfelelő módon és időben szeretettel fenyítsd a gyermekedet, még akkor is, ha tudod, hogy ez ma nem trendi, nem divatos. Szeretném, ha kifejezetten ebből a szempontból elolvasnád a Példabeszédek könyvét. Muszáj, hogy megfegyelmezd a gyereket. Mért? Azért, hogy tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, és tudja, hogy vannak határok. Ha ezt megtanulja kicsi korában, hidd el, olyan előnnyel fog futni a pályáján, hogy amikor felnő, nagyon sok körülötte lévő fiatal lány és fiú életében ez nem lesz meg. Emiatt nagyon sokat fognak mások kínlódni. 

Mint apa egyértelmű, szellemi elkötelezettségbe vezesd bele a gyermekedet, olyan kapcsolatrendszerbe, ami nem az ő kívánságán, szimpátiáján, érzésein vagy kedvén múlik; nem az ’akarom vagy nem akarom’ hozzáállásán múlik, hanem azért tedd, hogy megismertesd vele, hogy mi Isten akarata. És ez az akarat fölötte van az én akaratomnak is. Azért rendelem alá magamat én is, és azért rendelem alá a gyermekemet is, mert én is alá vagyok ennek vetve, én is betöltöm Isten azt. igazságát.

Az apaság-atyaság az egyik legelszomorítóbb része annak a felismerése, amikor szemeiddel látod, hogy átadtál a gyermekednek valami olyat is, amit nem szerettél volna. Az pedig az eredendő bűn. A bűnös, rohadt óemberi természet. És ezt mindegyikőnk átadta. 

Ugyanakkor óriási és fantasztikus dolog, az apaságnak az egyik legfölemelőbb és legboldogabb része, amikor azt látod, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek átadtál egy romlott, bűnös, pokolra vivő és gyehennába irányító természetet – ami állandóan szembeszegül és ellenáll Istennek, ami lázadásra és ostobaságra buzdít, sőt annyira irracionális is, hogy inkább hajlandó kockára tenni a személyes nyomorúságot meg a poklot, minthogy meghajoljon Isten előtt; mert ilyen az óemberi természet –, óriási öröm, áldás és fantasztikus boldogító dolog, amikor látod, hogy ezeknek a gyerekeknek az életébe Isten belenyúl, új szívet ad, és új szellemet, új természetet ad nekik. Amikor megláthatod az életükben az újjászületést. Ennél nagyobb öröm nincs egy szülő életében, mert ezt te sohasem tudod magadból megadni. Te csupán rá tudod vezetni őket, egy mintát tudsz adni eléjük, tudsz nekik beszélni, tudod imában hordozni őket, tudsz közbenjárni, harcolni és kiállni értük. De elvégezni, ezt az új szívet odaadni nekik nem tudod. Ezt csak Isten tudja. De amikor ezt megcselekszi Isten, ez egy fantasztikus csoda. Mert az újjászületés egy csoda. 

Apák és anyák, arra kérlek benneteket, hogy dolgozzunk ezen. Munkálkodjunk ezen, hogy a gyerekeink életében megláthassuk az újjászületésüket. 

Ugyanakkor a Krisztusban hívő ember nemcsak a természetes gyerekek apja és anyja. Te apja lehetsz másoknak akkor is, ha nincsen természetes szinten fizikai gyereked. Hogyan? Mert tudsz szellemi atyasággal gondot viselni másokról imában, közbenjárással, tanácsolással, bátorítással, és vigasztalással oda tudsz valaki mellé állni. A hónod alá veszed, és segíted, viszed tovább. Akkor is, ha elhasal, amikor – láttál már harcos filmeket – meglövik, akkor is felkarolod és bevonszolod az ellátóhelyre. Te tudsz szellemi atyaságot gyakorolni mások fölött. Nem a törvény kényszerítéséből, hanem szeretetből, irgalmasságból és könyörületességből. 

Ma az én utolsó kérésem és imám, hogy legyünk napról napra folyamatosan – az elhívásunk megvalósításában, kegyelem által, legyünk Isten dicsőségére. Éljünk úgy, hogy szellemi és fizikai gyerekeink Isten ismeretére eljussanak, és befussák azt a pályát, amit Isten kigondolt, eltervezett az ő számukra. Ott van a ’Hiszekegy’ megvallása: „Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában, Mennynek és Földnek teremtőjében’. Igen, az én Istenem mindenható. Olyan Istenben hiszek, aki az én Atyám, akinek semmi se lehetetlen. 

Jeremiás 32,17 „Uram Isten, Te teremtetted a Mennyet és a Földet a Te nagy hatalmaddal és a Te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!” – Minden lehetséges számára. 

Mondd el velem együtt, ha te is hiszel ebben az Egy Istenben, a Mindenható Atyában, Mennynek és Földnek Teremtőjében:

„Mennyei Atyám! Hiszek egy Istenben. Benned, a Mindenható Atyában, Mennynek és Földnek Teremtőjében. És ez erőt és vigasztalást ad minden helyzetben. Egy belső tartást ad, egy elvehetetlen, minden értelmet meghaladó békességet ad a szívembe, a lelkembe, egy összetörhetetlen reménységet gyújtott bennem. És mivel Te vagy az én Teremtőm, a Mindenható Isten, az én Atyám, tudom, hogy nem a véletlen műve vagyok, nem baleset által jöttem be a világba, hanem Te – én szerető Atyám – Te terveztél, Te gondoltál ki, Te választottál ki, Te rendeltél el és Te hívtál el. Tehozzád tartozok, Benned vannak a gyökereim. És a Te szeretettel teli terved az, ami újjászült engem. A Te terved miatt vagyok férfi vagy nő, pont abban a közegben, ahol megszülettem és élek. Mindent a kezedben tartasz. Nincs semmi véletlen az életemben, nem vagyok a körülményeknek kiszolgáltatva. Egy pillanatra sem hagytál magamra. Nem hagytál kiszolgáltatottan, védtelenül soha. Van célja az életemnek, Uram! Személyre szabott küldetésem és elhívásom van, és ez ad értelmet a jelenemnek, a holnapomnak, a jövőmnek. Mert Te, Istenem, aki elhívtál, és elkezdtél bennem egy munkát: azt be is fejezed. Szemmel tartasz, velem vagy mindvégig, és a végén elszámoltatsz, tudom.

És Uram, azt is tudom, hogy a Mennyben nem csak egy ’ítélő’ Isten vár, hanem Te, az én szerető Atyám, Gondviselőm vagy. Köszönöm ezt Neked.

Te Ura vagy a történelemnek is, most is. És ha kínlódások, szenvedések voltak vagy vannak is az életemben, tudom, hogy Te minderről tudsz, és tudatosan engedtél bele. És ahogy ragaszkodom Hozzád, mindezeket a körülményeket is a javamra, az épülésemre, az áldásomra fordítod. Köszönöm Neked, Uram. 

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, Mennynek és Földnek Teremtőjében – és semmit sem kételkedek afelől, hogy minden szellemi, lelki és fizikai vagy anyagi szükségemet is be fogod tölteni. És amiért kiválasztottál, el is végzed bennem, én hűséges, Mindenható Atyám.” 

Ámen!

DSGY, 2022. június 19. vasárnap