Elhívás – Mire számíthatsz, amikor Isten elhív?

Sok aktuális dolog, kijelentés, tennivaló, bővülés, tágulás van bennem… Amikor tegnap este olvasgattam a Bibliát, az erősödött meg bennem, hogy Isten elhívásáról beszéljek ma. Ezért olvastuk fel Ézsaiás próféta könyvének a hatodik fejezetét.

Megnyílt a Menny a próféta előtt, és elkezdte látni a mennyei trónszéket, Isten dicsőségét, Isten hatalmát és fenségét. Ézsaiás látta a szellemi lényeket, Isten angyalait, közben egy szeráf parázzsal megérintette az ajkát – ezzel tisztította meg. Ott hangzott el Istentől a kérdés: „Kit küldjünk el?” Ez egy költői kérdés. Többes számban – merthogy az Atya, a Fiú, a Szent Szellem egyként együtt kérdezi, hogy „kit küldjünk el?” 

Amikor egy ilyen kérdés elhangzik például az imaéleted során vagy az életedben; vagy amikor imádkozol, és azt kérdezed Istentől: „Uram, kit akarsz elküldeni?” – akkor legyél biztos abban, ha Isten ilyenkor megszólal, akkor tuti, hogy nem a melletted levőt, nem a szomszédodat akarja elküldeni, hanem neked fogja azt mondani: „Én téged akarlak elküldeni”. 

Egyrészt biztos vagyok abban, hogy Ézsaiást egy nagy lelkesedés, nagy odaszánás, a nép felé való féltő szeretet hajtotta. Ugyanakkor Ézsaiás is egyből rájött, hogy mivel ő van ott a trón előtt, és Isten megkérdezi, hogy ’kit küldjünk el’, annak a felelősségét és realitását is átélte, hogy nincs itt más, csak ő van itt. Körbenézett jobbra-balra, ott vannak az angyalok, de nincs más ember. „Kit küldjünk el?” – így a válasz felelősségét nem tolta át másra, hanem válaszolt: „Küldj el engem!”

Amikor az elhívásról, az elhívásoddal kapcsolatos Isten hozzád intézett Szaváról van szó, három dolog, amit előre garantálni lehet minden körülmények között. Erről a három dologról szeretnék beszélni. Amikor Isten elhívására igent mondasz, és engedelmeskedsz az Ő hívó szavának, akkor három dologra biztosan számíthatsz, és ez a három dolog nem biztos, hogy komfortos. Ez a három dolog egyáltalán nem kényelmes, egyáltalán nem biztos, hogy vonzó, de mégis ezt a hármat fogom elmondani – természetesen lehet más szempontokat is összeszedni. A 6. verset olvassuk el ismét: 

Ézsa.6,6 „Hallottam az Úrnak szavát: Kit küldjek el, és ki megy el Nekünk? Én pedig azt mondtam: Itt vagyok én, küldj el engem!”

Az első kérdés, hogy szólt-e az Úr már hozzád? Például munkacsoport megbeszéléseken, vezetői megbeszéléseken: ’Ezt, meg ezt meg kellene csinálni: Ki vállalja el a koordinálását?’ Mindenki hallgat, mert tudja, ha megszólal, nem mondhatja, hogy ’majd a másik’. ’Ha megszólalok, akkor nyilván azt várják, hogy azt mondom: ’Én vállalom’. De nem akarom vállalni, mert miért vállalnám?’

Itt van a Lehetőségek Házának energetikai felújítása. T. Imi noszogatás nélkül egyből jelentkezett, és elvállalta, megcsinálták – és nagyon szép, esztétikus és jó lett. Köszönjük meg neki és az egész csapatának egy nagy tapssal! Persze, ott van Mózes, Nóé, Gedeon, Ábrahám, Gedeon, stb. viszont szerettem volna egy mai kézzel fogható példát is mondani, hiszen sokan vagytok itt, akiket felsorolhatnék, de most az Imrét hoztam példának. 

Amikor Isten megszólít és hív, akkor ne gondolj mindig csak Ábrahámra vagy Dánielre, Dávidra, meg a többi testvérre, hogy ’küldd őket, Uram!’, hanem gondoljunk magunkra!

A kérdés az, hogy Isten hív-e engem? Feltetted már ezt a kérdést, hogy „Isten most engem hív?” Mire hív? Arra, hogy elmenjek istentiszteletre? Mire hív Isten? Mert Isten feladatra hív. Van elhívásod! 

Minden hívőnek, minden tanítványnak, minden kereszténynek erre a kérdésre tudnia kell válaszolni. Mire hív Isten? Mire van elhívásod? Isten elhívása egy olyan mély benyomás, egy olyan lenyomat, ami az életstílusodat, időbeosztásodat, gondolkozásmódodat, fontossági sorrendedet – vagyis gyakorlatilag az egész életedet – módosítani fogja. Eddig csináltam egy féle módon, de amikor Isten elhívása, Isten belsőmre ható lenyomata betölt és ’rám nyomja a bélyegét’, azt jelenti, hogy ezek után másképpen fogok élni. Jobban át fogom gondolni, hogy mire költsem a pénzem, mivel töltsem az időmet, stb. 

Hogyan mutatja ezt meg? Nagyon sokféle módot láttunk a Bibliában, hogy Isten hogyan tudatja egy-egy emberrel az elhívását. Az Isten elhívására igennel válaszolók lettek a hit hősei. 

Vannak, akiknek az életébe hirtelen, drámai módon tört be Isten elhívása. Gondoljunk csak Pál (Saul) életére: mennyei villanás, kijelentés, fényesség… elég drámai volt. Van, akinek az életében drámai helyzeteket használ Isten, hogy világossá tegye és megismertesse az Ő elhívását. Vagy gondoljunk Péter elhívására: nem volt olyan drámai, de elég rövid, drasztikus volt. Éppen a parton kötözgették a hálókat Péter és András, Jakab és János. Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, hagyjatok ott mindent (vállalkozást, céget, papát, mamát), és gyertek utánam!” Három és fél évig járták vele az országot, és követték Jézust. Hirtelen, váratlan és drasztikus volt, jóllehet nem volt olyan drámai, mint a Pálé. 

Vannak olyanok, akiknek az életében úgy történik az elhívás, Isten hívására való igen-mondás, hogy a szívedben, az elmédben egy fokozatos megértésre jutsz el azzal kapcsolatban, hogy nemcsak arra hívott el Isten, hogy megbocsássa a bűneimet, hanem Istennek terve van mindegyikőnk életével mások felé is. 

Ha nem jön be Isten természetfölötti megoldása az életünkbe, nem jön be Jézus Krisztus keresztáldozata az életünkbe, akkor életünk iránya a pokol. Ez nem megfélemlítés, pusztán egyszerűen tény. Muszáj kijönnünk abból az apáinktól, anyáinktól örökölt hétköznapi életmederből (1.Pét.1,18 „…megváltattatok a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből”), amibe minden ember beleszületik, és egy eredendő bűnös természettel megadja az irányt mindegyikőnk életébe, hogy bűnt kövessünk el, és vétkezzünk. Senki nem kivétel (Róma.3,9-12 „Nincsen bűntelen ember, egyetlen egy sem.”). Azt mondja a Biblia: mindenki így született. Egyetlen egy ember volt, a Názáreti Jézus, akiben nem volt meg az Ádámtól öröklött, eredendő bűnös természet, mert Őt nem férfi nemzette, hanem Isten az Ő Szavával, a Szavának a magjával, az Ő ’Logosz’-Beszédének spermájával (Ján.1,14 „És a ’Logosz’-Szó hús-testté lett…”), termékenyítette meg Máriát, és így született meg a Názáreti Jézus. Azért, hogy végre legyen egy ember, akinek az életében nincs meg az öröklött bűnös természet. És mivel egész életében engedelmes volt Istennek, az Atyának, nem volt sosem bűn-cselekedete sem. Így adta oda az ő tiszta életét áldozatul értünk.

Nézzétek: teljesen mindegy, hogy ceruzát ejtek el vagy papírlapot: egyik gyorsabban, másik lassabban esik le, de leesik. Ez fizikai törvényszerűség. Szellemileg hasonlóképpen – mindegy, hogy kis bűn, vagy nagy bűn; sok bűn, vagy kevés bűn. Teljesen mindegy, hogy a polgári életmód, elvárás és törvényrend szerint mennyire van valaki bűnösségben, a bűn elviszi a kárhozatba. A szellemi törvényszerűség azt mondja: bűnbocsánat sincs vérontás nélkül (Zsid.9,22). Lehet, hogy régimódinak, vagy túl durvának tűnik, de jó ezzel szembesülni, mert kikerülhetetlen szellemi törvényszerűség – és van rá megoldás!

És ezért született egy ember, akiben nem volt meg bűnös természet, és utána a földi élete során nem volt benne bűn sem, aki a vérét odaadta, az életét odaadta értünk. Azt mondja Jézus: „ha hiszel bennem, akkor a bűneid és a bűnös természeted nem fog lefelé húzni, mert megszabadítalak és üdvösséget, örök életet adok”. Ez nem azt jelenti, hogy láblógatva, rózsaszín felhőn végigszörfözünk az egész földi életünkön, és minden happy lesz, hanem azt jelenti, hogy tudod, hogy hova tart az életed. Már nem fog lehúzni, már nem fog rajtad a bűn hatalma, hanem Isten szeretete, Isten jósága, Isten kegyelme elkezd fölépíteni benned valami újat, valami mást. Ahogy el is hangzott: keresd Isten uralmát, Isten Királyságát, és meglátod, hogy hova, mire tervezett téged Isten. 

Gyakran úgy is működik, hogy miután döntöttünk Jézus Krisztus mellett, utána lépésről lépésre – vagy évről évre –, de Isten elvezet arra, hogy rádöbbenünk, hogy van egy elhívásunk. És meglátjuk, hogy az elhívásunk nem csak magunkról szól, vagy nem csak a közvetlen szeretteinkről – férjemről, feleségemről, apámról, anyámról, gyerekeimről vagy unokáimról – szól, hanem Isten még másokat is meg akar érinteni, másokat is el akar érni rajtad, rajtam keresztül. 

1.) Az első, amire biztosan számíthatsz, amikor az Úr elhív, hogy az elején fogalmad sincs, hogy hova fog téged vezetni, és mi minden vár rád. Ha a megtérésedkor tudtad volna már az elején, hogy mi is lesz ebből az egészből: vajon akkor is igent mondtál volna Isten hívására? Nagyon sok minden várt ránk, sok izgalmas dolog történt az életünkben. Az biztos, hogy ez az első garantált dolog, amire biztosan számíthatsz, amikor igent mondasz Isten elhívására.

Ézsaiás először is igent mondott Isten elhívására: „Küldj el engem!”, pedig még fogalma sem volt arról, mire fogja az Úr őt elküldeni. Mit mondott Ézsaiás prófétának Isten: „Menj el, mondd meg a népnek: most hallani fogtok, de ne értsétek meg, látni fogtok de ne ismerjétek fel a dolgokat!” Azt mondta: „kövérítsd meg a népnek a szívét, füleiket dugd be, szemeiket kend be, hogy ne lássanak, ne halljanak, ne értsenek a szívükkel, ne térjenek meg, ne gyógyuljanak meg!” 

Óh, Istenem, micsoda elhívás ez? Gondolod, ha előtte elmondta volna Isten, hogy „erre és erre hívlak el”, akkor igent mondott volna Ézsaiás? Úgy gondolom, hogy Ézsaiásnak fogalma sem volt arról, hogy ez lesz az ő elhívása! De Ézsaiás így gondolkodott: „Istenem, mindegy, mire hívsz el, én Neked mondok igent. És amikor Te megmondod, hogy mit tegyek, én erre már igent mondtam.”

A következő kérdése az volt: „Meddig kell ezt csinálnom, Uram?!” És az Úr azt felelte: „Amíg a városok pusztán állnak, lakos nélkül, házak és emberek nélkül, és a föld is puszta lesz…” Ó, Istenem! – micsoda elhívás.

Mi már tudjuk – mivel mi már olvastuk a próféta könyvének többi fejezetét is –, hogy nemcsak ez tartozott bele az ő elhívásába. De azért lássuk meg, Ézsaiás számára az elhívására való igen-mondása után kezdett el kibontani Isten valami olyasmit, ami nem volt szívet repestető. De utána, ahogy teltek az évek… Vajon hányan kaptatok, kaptunk már Ézsaiás próféciáiból, Ézsaiás könyvéből bátorító, reménységet adó, tovább vivő, vigasztaló szót? Szinte nincs itt olyan személy, akit ne erősített volna már meg a Szent Szellem Ézsaiás prófétának más fejezetében adott üzenete. De az elején, amikor Ézsaiás igent mondott, nem ezt látta, nem ezt hallotta – de igent mondott az Úr elhívására. Az elhívás elrettentő pályájának kibontakozása után pedig Ézsaiás nem visszakozott, nem lett hűtlen az igen-mondásához. 

Ez az első garantált dolog, hogy fogalmunk sincs, hogy mi mindenre fog majd elvezetni Isten az Ő elhívására adott igen-mondásunkkal!

Csilla pl. igent mondott a gyerekszolgálatban az ovis csoportok vezetésére. Azt gondolod, hogy egész életében ovis csoportot fog vezetni? Nem gondolnám, de ő most erre mondott igent. Ha tudta volna, hogy ezzel az igennel mi minden vár még rá... ☺ 

Pl. Zsófi és Csilla igent mondtatok Máténak és Balázsnak, amikor megkérték a kezeteket. Sok mindent gondoltatok és gondoltok már, hogy ez az igen-mondás, vagyis a házasság mivel jár, de kérdezzetek meg egy 21-30 éve házaspárt, hogy mi mindennel jár ez? És rájöttök, hogy ti sem tudtátok az igen-mondásnál, hogy ebbe mi minden beletartozik. Nem számoltatok sok mindennel, de ez nem baj. Mert ti első sorban a társatokra, a szövetséges társatokra mondtatok igent – és a vele szövetséges élet-pályába pedig beletartozik az összes előttetek álló szituáció is. Segítünk, és mellettetek leszünk, hogy azt a kimondott igent, amit kimondtatok jó szívvel és hittel, meg is tudjátok élni. A legfontosabb pedig, hogy tudjátok, ebben számíthattok a Mindenható, Örökkévaló Mennyei Atyára, aki ott van mellettetek, veletek, és megerősít titeket minden helyzetben.

Isten sokkal többet tartogat számunkra, mint ami az első igen-mondásunkkor belefér az elménkbe – vagy akár a szívünkbe. Mondd a melletted levőnek: 

’Sokkal több, szélesebb és nagyobb a te elhívásod, mint amit te eddig gondoltál!’

Az elhívásunkkor nagy valószínűséggel egyikőnk sem tudja, mi minden vár ránk, és mi mindent készített el, mi mindent tervezett Isten számunka. Ez azt jelenti, hogy várnod kell Istentől a váratlan dolgokat. Mondd ki velem együtt: 

’Uram, várom, amit elképzelni sem tudok! Várom a váratlan dolgokat Tőled! Ámen.’ 

Saul erre az egyik ószövetségi jó példa. Emlékeztek, mit csinált? Elvesztek az apja szamarai. ’Na, ki megy el a szamarakat megkeresni, fiam?’ Saul azt mondta: „Én elmegyek”. ☺ Elment hát az apja szamarait megkeresni. Saul sok területet bejárt, de a szamarak nem voltak sehol. Viszont ’belebotlott’ Sámuel prófétába. És mit talált? Egy ’királyságot’ – merthogy királlyá kente őt Sámuel. Először persze meg kellett ennie az ürücombot. Megvárta Sámuel, míg az egészet megette. Addig nem volt prófétai szó, míg meg nem ette. Miután Saul megette, Sámuel szólt hozzá, megáldotta, és felkente őt királlyá. 

Saul nem számított erre. Gyakran véletlenszerűnek tűnhetnek némely körülmények, amikbe belekerülsz, de minden körülményeddel kapcsolatosan megvan Isten terve és Isten célja. 

’Akkor ez azt jelenti, hogy – fatalista módon – bármit csinálok, bármilyen körülmények vannak, úgyis Isten akarata valósul meg?’ Nem. Én úgy gondolom, hogy szükséges a tervkészítés, szükséges, hogy tervezz. Gondolj Pál apostolra: ő tervezett: ’most ide utazunk’, ’most oda utazunk, hogy hirdessük Isten Királyságának evangéliumát’, ugyanakkor a terveit minden esetben alárendelte Isten vezetésének. 

Szükséges, hogy az életeddel, talentumaiddal, ajándékaiddal, az elhívásoddal kapcsolatban is tervezz, képezd és fejleszd magad! Menet közben pedig legyél készen arra is, hogy Isten ezt bármikor megváltoztathatja. Legyél rugalmas, ha van is elképzelésed, van is terved (és legyen!), menet közben legyél nyitott arra, hogy Isten vezessen, változtasson és bármit módosítson! Iminek is volt terve a dalokkal a mai napra, mégsem pontosan azok lettek. 

Ez nem azt jelenti, hogy mindent hagyok, hogy csak úgy ’történjenek maguktól’ a dolgok, hanem istenfélelemmel tervezek. Tervezek a legjobb tudásom, a legjobb ráhagyatkozásom szerint istenfélelemmel dolgokat, de kész vagyok, hogy ’Uram, bármikor, megváltoztathatod’! Nem vagyok makacs, hajlíthatatlan, hogy ezt vagy azt ’csak így lehet, és csak ilyen módon lehet csinálni’. Például egy istentisztelet vezetésénél: ki kerül sorra a felíratkozottak listájáról? Hiszen nem mindenkire kerül sor. Nem azért, mert ’nekem nem szimpatikus XY, viszont ZJ meg az’, hanem próbálok én is figyelni Szent Szellemre, Isten vezetésére. Te is légy kész, hogy Isten szabadon tudjon tervezni általad és rajtad keresztül, de add meg Neki a gyakorlatban is a ’szabadságot’, hogy az emberi terveidet bármikor keresztülhúzhassa.

Péld.16,9 „A szív eltervezi az ember útját, de a lépéseket Isten maga irányítja.”

Ez azt jelenti, hogy tervezned és csinálnod kell a dolgokat, de meg kell tanulni mindeközben, hogy ne ez legyen az elsődleges, és ne váljon, ne maradjon az általam eltervezett, az általam kigondolt, az általam jónak tartott a ’bálvány-isten’. Isten legyen az, aki bármikor keresztülhúzhatja, megváltoztathatja, és alakíthatja az én legjobb elképzelésem és még az Ő vezetése szerint elgondolt és meggyőződésem szerint Isten akaratában levő terveimet is. Megváltoztathatja az időbeosztásomat is.

Bizonyos célokat kitűzni, vagy a megcselekedendő teendők listáját összeírni az jó és helyes dolog, egészen addig, amíg Isten akarata előtt mindez meg tud hajolni. Ha nem csinálsz ilyen terveket, azt jelenti, hogy sok üresjárat lehet az életedben. Mert amikor éppen nem ad kijelentést és vezetést Isten, akkor is hasznosan akarom azt az időt futni, akkor is gyümölcsözök. Ahhoz pedig szükségünk van azokra a tervekre, azokra az eltervezésekre, amit istenfélelemmel – a megértésünk és kijelentésünk szintjén elhatározunk. De engedjük meg Istennek, hogy valóban Isten legyen, és minden külön magyarázkodás nélkül is, hadd hozzon változásokat és változtatásokat az életünkben! Mondd el velem együtt: 

’Mennyei Atyám! Igent mondok a Te hívásodra. Igent mondok az elhívásodra, és készülök erre, tervezek. Ugyanakkor nyitott vagyok arra, Uram, hogy bármiben változtass.’ Ámen!

2.) Alkalmatlanság-érzés

A második garantált dolog, amikor elhívást kapsz, hogy úgy fogod érezni, hogy még nem vagy kész rá, és nem vagy alkalmas. Ha úgy érzed, hogy az elhívásodra ’tökéletesen én vagyok a világon a legnagyszerűbb ember’, akkor ez azt jelenti, hogy a hited erőfeszítésének kicsi porcikáját sem kell beletenned abba. Márpedig „az igaz ember hitből, hit általi döntések sorozata által él” (Zsid.10,38). 

Amikor felismerem az elhívásomat, és rádöbbenek a képességeimre, az ajándékaimra, lenyűgöz Isten mindezeken túlmutató hatalmas terve: „Uram, ez sokkal nagyobb, mint ami nekem van! Ez az erőmet túlhaladó, a képességeimet meghaladó dolog!” Viszont ekkor tudod mit csinál Isten? Rádöbbent, hogy az én képességeim, az én lehetőségeim és az Ő elhívása között van egy nagy szakadék, egy nagy űr, van egy nagy távolság, és Ő azt akarja, hogy ezt hittel töltsd ki. Azt akarja, hogy az Ő természetfölötti ereje lépjen be azon a területen az életedbe. És Isten akkor tud belépni a ’véges’ életünkbe, amikor a ’végességünket átéljük’ és rádöbbenünk, hogy ’nem tudom megcsinálni, nem vagyok képes rá, kevés az életerőm. Szükségem van, Uram a Te erődre, szükségem van Uram, a Te ajándékodra, szükségem van a Te jelenlétedre!’ 

Mózes azt mondta Isten tervére („elküldöm az Én angyalomat, majd ő bevezet titeket az ígéret földjére”), hogy „Uram, az jó, hogy jön a Te angyalod, de nem a Te angyaloddal akarunk járni, hanem Veled akarunk járni! Ha Te nem jössz, akkor nem ér az egész semmit.” (2. Mózes 33. rész)

Voltál már úgy, hogy egy kihívás, egy feladat, egy megoldandó dolog elé kerültél, és abban az elhívásodat föl is ismerted, de megalázott annak a nagysága, mértéke, mérete, fenségessége? Mert rájöttem, hogy önmagamban kevés vagyok hozzá. Ez megalázza a bensőmet. Az énemnek azt mondja, hogy ’lejjebb, lejjebb, lejjebb’. És a szívemben az fogalmazódik meg, hogy ’Uram, több, több, több kell Belőled; többre van szükségem ahhoz, hogy ezt meg tudjam csinálni, meg tudjam futni!’ 

A Bibliában a hit hőseinek az életében újra és újra ezt látjuk, elhívásukban ez fogalmazódott meg. Amikor Isten elhívta az Ő embereit, ezek az emberek – a hit hősei – gyakran úgy érezték magukat, mint mikor a hal kikerül a szárazra: vergődtek, nem érezték kényelmesen magukat, mert a sajt erejük és saját képességeik végére értek, és látták, hogy azzal nem megy. 

Péter apostol is. ’Emberhalászás, persze… De meghalt, persze feltámadott a Mester, de hát sehol a láthatáron, és hát… akkor menjünk el halászni! Ez megy, ez működik, ehhez értek. Fogjunk halat!’ Nem azt mondta a többi tanítványnak, hogy ’gyertek, halásszunk embereket!’ Nem. Mentek halat fogni. Pedig emberhalászásra hívta el az Úr, de nem azt csinálta – egészen Pünkösdig, amikor betöltötte őt is a Szent Szellem, és akkor már ment az emberhalászat – nagyüzemben.

Azt a hiányt, azt a kiegészítendőt, azt a szükséget: ’többre van szükségem, nagyobbra van szükségem’ – ezt a területet Isten akarja betölteni az Ő erejével, az Ő természetével. Ezzel akarja bebizonyítani, és bizonyság akar lenni előtted – sőt a te életeddel mások előtt is bizonyság –, hogy Őrá mindig számíthatsz, és az Ő természetfeletti ereje az, ami az elhívásodat teljessé teszi, ami az életedet beviszi arra a pályára, amire Ő kigondolt és eltervezett. Engedd, hogy ezt meg tudja tenni! Mondd el velem együtt ezt az imát: 

„Mennyei Atyám! Az elhívásod mértékét is bontsd ki előttem! Hadd lássam, és hadd értsem. Igent mondtam rá – és még a belekezdés előtt hadd ismerjem fel az erőm és a képességeim végét! Ugyanakkor tudom: ha elhívtál rá, az erődet és a képességeidet is belém adod, hogy megfussam a pályát és megtegyem a Te akaratodat.” Ámen!

Egy fizikai edzőtől – lehet az fitneszteremben, focipályán, vagy máshol – ha megkérdezed: ’Mi a legrosszabb, amit mondhat neki egy ember, egy gyerek, vagy egy sportoló a csapatból?’ Sokan azt mondják, hogy amikor erre a kérdésre valaki azt mondja: ’én már tudom; tudom!’ Vagy ha van valami, amit szeretnél kijavítani benne (testtartással, levegővétellel, vagy a tempóval kapcsolatban), és erre azt mondja: ’Hát, én ilyen vagyok, én ilyennek születtem és kész.’ Lehet, hogy ez igaz, de pontosan azért adja Isten melléd azt a trénert, pontosan azért adja Isten melléd azt a mentort, azt az edzőt – vagy azt a pásztort –, hogy megváltozzon az életedben az a terület. Mert Isten azt akarja, hogy ne úgy fussuk a pályánkat, mint amilyenek eddig voltunk, hanem változzunk! Testtartás (szellemben), identitás, vagy gondolkozásmód – teljesen mindegy. Engedd, hogy Isten bele tudjon nyúlni az életedbe, és megváltoztasson bármit, hogy Krisztusibbá váljunk.

1.Korinthus 1,26-27 „Nézzétek az elhívásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt, azokat választotta ki Isten, akik e világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket.”

A Biblia azt tanítja, hogy az alulképzettség önmagában nem rossz dolog. De szükségem van arra, hogy alázattal közelítsem meg Isten bölcsességét, és azt magamhoz öleljem. Mert ugyanakkor Isten azt akarja, hogy az Ő bölcsessége viszont betöltsön! Az Ő bölcsessége önmagától nem jön az életembe. Az Ő bölcsessége azáltal jön be az életembe, hogy nyitott vagyok rá, vágyom és keresem azt, erőfeszítéseket teszek annak megszerzéséért. Képes vagyok, hogy az akaratomat odaszánjam a tanulásra. 

Zsolt 111,10 „A bölcsesség kezdete az Istennek a félelme.”

Péld.8,13 „Az Istennek félelme a gonosznak a gyűlölése”, vagyis a gonoszra való ’nem’-mondással, ellene mondással kezdődik Isten bölcsessége. Vagyis nem kell ahhoz professzornak lenned, nem kell egyetemi végzettségednek lenni, hogy az elhívásodat betöltsd. Viszont bármilyen végzettségem van, vagy bármilyen végzettségem nincs, szükséges, hogy alázattal közeledjek Istenhez, mert Isten akkor is hatalmasabb, fenségesebb, bölcsebb, ha négy professzori végzettségem van is. Istennek bölcsessége akkor is sokkal több, és akkor is Istennek félelmére van szükségem, hogy abban az adott helyzetben a jót jónak lássam, jónak ismerjem fel; ahhoz, hogy a helyes választ, az Isten szíve szerinti döntést tudjam meghozni.

Isten gyakran direkt belevezet olyan helyzetekbe, hogy rádöbbenjünk a végességünkre – legyen az tudás, ismeret, bölcsesség; legyen az szellemi, fizikai, vagy bármilyen képesség. És ezt nem azért teszi, hogy ezt úgy reagáljam le: ’Én akkor ezt nem csinálom’. Hanem ez annak a jele, hogy azon a területen még inkább meg kell ragadnom Isten természetfeletti erejét! Ha nem kellene, nem lenne hitből (’nem látott dolgok felőli meggyőződés’). Mert csak hittel tudod behúzni. Ezt direkt csinálja Isten azért, hogy hitből tudjuk meglépni, mert „az igaz ember hitből él” (Zsid.10,38), vagyis hitbeli cselekedeteket cselekszik egymás után. 

Mit jelent az, hogy hitbeli cselekedeteket cselekszel? Azt jelenti, hogy olyan dolgokat teszel, amire saját magadban nincs meg a fedezet, nincs meg a képesség, a megértés, hanem kilépsz hittel olyan dolgokat megtenni, amit Isten kér tőled – mert megvan a szívedben a hit és a bizalom, hogy azért hívott arra, hogy megtedd, mert Ő meg tudja és meg akarja tenni – általad. És mivel bízol Benne, ezért megteszed. 

Emlékezzünk, amikor Ábrahám Úr városából kijött, végig-vándorolt sokszáz kilométeren át, és végre eljutott az áhított ígéret földjére: homokdűnék, bokrok, bozótok… ’Na, megjöttünk!’ Akkor kerestek egy ligetes oázis részt, ahol volt pálmafa, volt egy kis forrás… na, itt telepedjünk le!’ Mikor már kezdte megint jól érezni magát, azt mondta neki az Úr: „Szedjétek fel a sátorfát, és menjetek északra!” Ott megint találtak egy helyet, végre kezdték belakni, kezdték otthonosan érezni magukat, s akkor megint szólt hozzá az Úr: „Szedjétek fel a sátorfát, és menjetek nyugatra, délre, stb…!” ’Menjetek’ – ez volt az élete. El sem tudjuk képzelni, milyen gazdagságban élt előtte. Amikor Ábrahám a szolgájával feleséget kerestetett a fiának, tíz tevényi ajándékokat küldött a leendő arának – selyemruhákat, ékszereket, drágaköveket, aranyat és ezüstöt.

Amikor elhívást kapsz Istentől, akkor garantálható, hogy rosszul felkészültnek fogod érezni magad az elhívásodhoz. És ez jó. Nem rossz ez, hidd el! Mert Isten ezzel rákényszerít, hogy Őrá hagyatkozzunk, és Őbelé kapaszkodjunk, Tőle kérjünk, Tőle függjünk. Ne csupán passzívan engedjük, hanem tudatosan, hittel teli aktívitással igényeljük, hogy vezessen Ő, hadd töltse be a hiányosságunkat! És ez jó -ne ijedj meg tőle!

3.) Isten felken Szent Szellemmel – erővel és hatalommal ruház fel

Amikor elhív az Úr, az első dolog, hogy egy csomó dolgot még nem tudunk, és nem értünk, és ez nem baj. Mert a szíveddel, a bizalmaddal mondasz igent, és nem csak az agyaddal.

A második, hogy amikor igent mondunk az elhívásunkra, rádöbbenünk, hogy véges és kevés a képességünk és a kezünkben levő eszköz – de ne ijedjünk meg ettől, mert …

A harmadik, amire biztosan számíthatsz, amikor Isten téged elhív, hogy mindezekkel együtt meg fogod tapasztalni az elhívásodban Szent Szellem erejét és hatalmát. Mert amikor a szükségedet érzékeled, és igényled Isten természetfölöttijét, akkor Ő azt mondja neked: „Akiket Ő elhívott, azokat megigazította, akiket megigazított, azokat meg is dicsőíti” (Róma.8,30). 

Ez mit jelent? Amikor az Úr elhív, azt jelenti, hogy Ő megigazít, mert Ő nem bűntudattal, nem pironkodással, bűnérzéssel, vagy szemlesütött érzésekkel fog kiküldeni. Ez persze nem felsőbbrendű érzést jelent. Érdekes egyébként a különböző nemzetekből együttlévő embereket nézni – akár keresztényeket is. Az elmúlt hónapokban több nemzetközi összejövetelen is voltunk. Nagyon érdekes látni a nemzeti viselkedési sajátosságokat, ami általában az emberekben, az Istennel való kapcsolatuktól függetlenül a természetes neveltetésükből és szocializáltságukból fakadóan van. Van egy-két nemzet, ahonnan származó emberek általában sokkal magabiztosabbak a körülöttük levő nemzetbelieknél. Szinte ránézésre meg lehetett mondani, hogy az a természetes emberi viselkedés mely kultúra, milyen szocializáltság. Persze, más nemzetbeliek valószínűleg így vannak velünk, magyarokkal is. De nekünk mennyei elhívásunk van, a mi mintánk maga Krisztus – hogy olyanokká váljunk, úgy éljünk, mint Ő – a Menny Királyságának kultúrájáról és szocializáltságáról ismerjenek meg bennünket messziről.

Az biztos, hogy akiket Isten elhív, azokat megigazítja, mert a megigazulásnak a biztosságával küld ki bennünket szolgálni. Az által tudod használni Isten természetfölötti erejét és hatalmát, hogy tudatában vagy annak a hatalomnak, tudatában vagy annak az erőnek, amit Isten a Szent Szellem által adott neked. Ez nem egy magabiztosság, nem magamban való bízás, hanem ez Istenbe vetett bizalom, Jézus Krisztus keresztáldozatába, Jézus Krisztus vérének nemcsak a bűnbocsátó erejébe, hanem a minket is megigazító erejébe vetet hitnek és bizalomnak a gyümölcse. Mert meg van írva: „meghalt az én bűneimért, és feltámadt az én megigazulásomért” (Róma.4,25). 

Jézus Krisztus azért él, és azért van a Mennyben, hogy én úgy járjak, keljek itt a Földön, mint Istennek az igazsága. Ezért én büszkén, fölemelt fővel járok-kelek. Nem azért, mert mindig tökéletesen csinálom a dolgokat, hanem azért, mert a Mennyei Atyám büszke rám, mert Jézus Krisztus vérével meghintett, és azt mondta: „Te vagy az Én igazságom a Földön! Büszke vagyok rád, fiam és lányom!” Ámen! 

Mondd a melletted levőnek: ’Büszke rám az én Istenem, büszke rám az én Mennyei Atyám!’

Amikor Isten elhívja valamelyikőnket, mindig megadja az ahhoz szükséges a hatalmat és az erőt is.

Lukács 24,49 „Elküldöm hozzátok az Atya ígéretét. Maradjatok (’katidzózzatok’) Jeruzsálem városában, amíg felruháztattok mennyei erővel!”

Más helyen, a Máté vagy Lukács evangéliumában, amikor Jézus kiküldte a tizenkettőt, kiküldte a hetvenet a különböző falvakba és városokba, akkor mindig „hatalmat adott nekik, hogy betegeket gyógyítsanak, démonokat űzzenek”. Soha nem küldte ki Jézus a tanítványokat anélkül, hogy ne adott volna természetfeletti erőt és hatalmat. 

Amikor Isten téged elhív – lehet, hogy látod a hiányosságaidat, lehet, hogy látod a természetes képességeid korlátait és hiányait, de – azt mondja Isten: „ha Én elhívlak, akkor megadom hozzá az erőt, megadom hozzá a hatalmat is, hogy kígyókon és skorpiókon taposs, az ellenség minden erején, és neked nem fog semmi ártani”. Mert az Úr erőt és hatalmat ad a Szent Szellem által, és betölti az életedet. Ez az ígéret teljesedett be Pünkösdkor a tanítványok életében. 

Amikor Jézus ott volt a főpap udvarában, Kajafásnál, Péter olyan helyzetbe kényszerült, amit Jézus már előre megmondott és megprófétált: „Mielőtt a kakas megszólal, meg fogsz tagadni háromszor” (Mát.26,34): 

- „Hát te is Jézussal voltál! Én láttalak!” 

- „Nem én voltam, az az ikertestvérem lehetett. Én sosem!”

- „De hát még a beszéded is elárul! Azokat a szavakat használod; még a kiejtésed is olyan.” 

- „Azt sem tudom, ki az!” (Máté 26,69-75)

Aztán eltelt néhány hét, eljött Pünkösd, és több ezer ember körbevette a házat, ahol a tanítványok összegyűltek és bezárkóztak 120-an. És akkor már nem Jézus állt ki beszélni, hanem Péter és ezek az emberek. Péter nagy bátorsággal kiállt – nem elbújt el a többi között, hogy a stúdió szobából mondja az evangéliumot –, és kimondta bátran a sokaságnak: „Ti voltatok, akik megöltétek. Bizony, ti voltatok, akik rágalommal, hazugsággal halálra adtátok, de Isten jót készített számotokra, és azt akarja, hogy üdvösségetek legyen. Most térjetek meg, és fogadjátok be Jézus Krisztust a szívetekbe, és Ő adja a bűnök bocsánatát, és betölt titeket Szent Szellemmel. Mert ezt látjátok a mi életünkben is.” – mondta nekik Péter. És fantasztikus erő szabadult fel. Százhúsz ember volt előtte, de Péter bizonysága után még háromezer férfi csatlakozott hozzájuk. A Szent Szellem megváltoztatta a hozzáállásukat, megváltoztatta a gondolkozásmódjukat; hatalmat adott nekik arra, hogy szolgálják Istent, az elhívásukat betöltsék. Ettől a százhúsz embertől indult ki az evangélium úgy, hogy átformálta az egész történelmünket, átformálta a térképeinket, mindent átformált. 

A korai tanítványok a saját bölcsességük, iskolázottságuk, képességeik által nem tudták volna elérni azt, hogy az evangéliumból ez legyen. Ehhez Isten természetfeletti ereje, a Szent Szellem ereje és hatalma kellett. És ezt Ő megtette Saul életében is, Mózes életében is: „Küldj el valaki mást!” – mondta Mózes, pedig Mózestől meg sem kérdezte, hogy „Kit küldjek el?” Azért nem kérdezte meg az Úr Mózestől, mert tudta, hogy úgyis azt mondja: „Keress valaki mást; akárki mást, én nem megyek”. Az Úr azt mondta: „Mózes! Mózes! Mózes!” „Itt vagyok, Uram, mondjad!” „Először vesd le a sarudat, és utána elmondom.” Még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozta. Utána azt mondta: „Elhívlak, mert elküldelek.” Elhívlak, mert elküldelek. „Ez nagyon jó, de hát körözés van ellenem, halálos ítéletet mondtak ki felettem. Meg különben is: miért hinnének nekem? Nem tudok már beszélni, a juhok mellett elfelejtettem. Áron jobban tud beszélni.” Próbálta lerázni magáról a küldetés felelősségét. Harmadszorra már megharagudott Isten, és azt mondta, hogy „Többet ne szólj, mert kihúzod a gyufát! Menj el! Megengedem, hogy Áron legyen a szószólód, de menned kell!” 

Amikor Isten elhív, arra kérlek, hogy ne mondj neki nemet! Hiszem, hogy Isten azért adta ma ezt az üzenetet, hogy felismerd, hogy Isten hívása van az életedre. Isten hív téged! Isten arra hív, hogy másokat el tudjon érni általad. Azért hív el a Vele való közösségre, a Vele való kapcsolatra, hogy mások is megismerhessék rajtad keresztül az Ő szeretetét.

Nem tudod betölteni ezt az elhívást a saját erőddel, csak Isten erejével. Isten viszont adja az Ő Szent Szellemét, és megcselekszi, hogy felken téged, ahogy Sault is felkente. Noé teljesen kétségbeesett, hogyan tudja megcsinálni, hogy a hegy tetején egy nagy hajót építsen. Évekig, évtizedekig építette. Sok idő telt el. Rengeteg idő, rengeteg munka, rengeteg pénz.

Ott van József. Amikor megkapta az Úrtól álomban távlati elhívását, el is mondta: „Tudod, apám, anyám, ti is meghajoltok majd előttem, meg a bátyáim, Benjámin is, az öcsém is, merthogy Isten egy fantasztikus elhívást adott nekem.” Aztán elmondta a többi álmát is, és arra eszmélt, hogy a kútban van. Kihúzták, eladták rabszolgának. Rabszolgaként kezdett egyre jobban és jobban menni a dolga, aztán pedig azon kapta magát, hogy majdnem halálra ítélték, de még rosszabb: börtönbe került. Megrágalmazták, hogy urának feleségét akarta megerőszakolni – holott nem volt igaz. Utána megint hosszú éveket ott volt a börtönben. Várt, várt, várt. De végül eljött az ideje, kihozta Isten.

Sára, Ábrahám… Elmondta Isten Ábrahámnak, Sárának az ígéretet (hogy fiat ad nekik), és teltek az évek. Tisztában volt Ábrahám, tisztában volt Sára azzal, hogy ’ez nem megy emberi erővel’, hiszen nem működik már a testi természetük. De az ígéretet adó Isten Szavainak hitelt adott Ábrahám – majd később Sára is –, és meg is ajándékozta őket Isten Izsákkal.

Ott volt Gedeon: „Én vagyok a legkisebb a családomban, én vagyok a legszegényebb. Hát miért pont engem választanál, Uram? Pont én lennék az a szabadító, akit most küldesz ehhez a néphez?” Igen. Aztán emlékeztek, hogy összehív harmincvalahány-ezer embert, és utána a kétharmadát hazaküldeti vele Isten. Ott marad még tízezer ember, és lemennek inni, és abból is hazaküld kilencezerhétszázat; háromszáz ember marad! Végképp úgy éreztem volna magam Gedeon helyében, hogy „Uram, én igent mondtam neked, de hát most mit csináljak ezzel a háromszáz emberrel?!” De Isten megcsinálta ennyivel. Neki elég volt az a háromszáz ember. Mi néha úgy gondolkodunk, hogy nem elég az, ami nekem van. Elég az, ami neked van – csak bízd rá Istenre a többit! A többit ragadd meg, és vedd el, igényeld Tőle!

Hiszek abban, ha valaki tanítványként, keresztényként keresi, kutatja Isten Királyságát, Isten igazságát, az Úr elhív téged egy nagyobb dologra. Nagyobbra, mint ami a személyes dolgaim, nagyobb dologra, amivel mások életébe vethetsz; egy nagyobb dologra, ami által Isten szeretetét és jóságát mások is megismerhetik. Ahogy keresed Isten Királyságát és Isten igazságát, vajon melyikünk lenne az, aki ne akarna élni ezzel az elhívással? Mindegyikünk azt mondja erre, hogy „Igen, Uram, igent mondok a Te elhívásodra.” Az Úr elhívása pedig túlmutat önmagunkon, a képességeinken. Rádöbbenünk saját magunk végességére és kevésségére, de Isten éppen pont ezt akarja, mert Ő azt mondja: „Hadd töltselek be az Én erőmmel, hadd vezesselek az Én Szellememmel, hadd vigyelek egy olyan győzelemre, ami nem a magad erejéből van!”

Gedeonnál azt mondta Isten a tízezer emberre, hogy még ez is sok. „Mert ha így győznétek, még azt mondanátok, hogy a mi erőnkből volt a győzelem. De ha csak háromszázan maradtok, akkor biztos, hogy nem gondoljátok azt, hogy a saját erőtökből győztünk!” 

Isten direkt úgy csináltatta velük, hogy egyik kezükben fáklya volt, rajta egy agyagkorsó. A másikban pedig a kürt, a sófár. Lehetőségük sem volt arra, hogy egy pajzsot vegyenek maguk elé, lehetőségük sem volt arra, hogy egy dárdát vagy kardot ragadjanak, mert mind a két kezük foglalt volt. De egyetlen egynek sem esett semmi baja! Nemcsak nem halt meg senki, de seb sem esett egy emberen sem! Miért csinálta ezt Isten? Mondhatta volna azt, hogy „vegyetek parittyát, célozzatok, és amikor leesik a kő, akkor robban, és elpusztul ezrével az ellenség”. Nem. Isten azt csinálta, hogy ott kellett állniuk az ellenség szeme láttára – természetes szinten teljesen kiszolgáltatottan. De ahhoz egy aktív, odaszánt, teljesen Istenbe vetett bizalom, hit volt szükséges mindegyikőjük részéről. 

És Isten ezt akarja most tőled! Ámen!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok.