Gyülekezetbe járás és a hit

Zsidó 10,24-25 „Figyeljünk oda egymásra! Azon gondolkozzunk, hogyan tudnánk egymást segíteni és bátorítani, hogy jobban szeressük egymást, és jó dolgokat csináljunk. Ne hagyjuk abba azon törekvésünket, hogy összegyülekezzünk! Persze vannak, akik ezt elhanyagolják, de bátorítsuk egymást, és folytassuk az összegyülekezést, mert látjuk, hogy közeledik az a bizonyos nap.”

A magyar Károli fordítás azt sugallja, ha elhagyja valaki ezt vagy egy másik gyülekezetet, akkor „ejnye-bejnye”. De itt nem erről van szó, hanem arról, ha valaki az összegyülekezésektől marad el, vagyis nem jár sehova.

A helyi gyülekezethez való tartozás és oda való rendszeres és elkötelezett járás és a hited szintje között szoros összefüggés van. Ez az önzéssel és az önzetlenséggel is szorosan összefügg. Amikor a helyi gyülekezettől kóborol el valaki, akkor sajnos a hittől távolodik el.

1.) Amikor valaki elhagyja a gyülekezetbe járást, a rendszeres összegyülekezést, az emlékezés elkezd kikopni. Írjátok be a bibliaprogramba azt, hogy ’emlékezz’ („emlékezzetek meg”, „emlékeztessétek a fiaitokat”, stb.). Vajon hányszor mondja ezt Isten? És rájövünk, hogy Istennek ez egy központi üzenete, ami nem pusztán egy óhaj, nem egy tanács, hanem parancs. 

Miért parancsolja olyan sokszor Isten, hogy emlékezzünk? Mert Isten nagyon jól tudja, hogy az ember feledékeny. Ilyenek vagyunk. Nem azért, mert szenilisek vagyunk, nem azért, mert elért bennünket az időskor. A fiatalabbakat is kell emlékeztetni. Olvastátok már ti is, és hallottatok már a Jordánon való átkelésről is prédikációt, de emlékeztetés által ezt most megelevenítettem – és ez által az önzetlenségre való odaszánásra tettük a hangsúlyt. Isten mondja, hogy emlékezzünk meg a szombatról, stb. Isten azt akarja, hogy újból és újból megelevenedjen az emlékezés által a reménységünk a pszichénkben, és ezáltal a szívünkben, a szellemünkben is. Az Ő nagyságára, az Ő dicsőségére, hogy kicsoda Ő és mi mindent mondott nekünk, hogy megtegyük, hogy kik is vagyunk mi az Ő a Krisztusban, stb. – mindezekre újból és újból emlékeztetni akar bennünket.

Amikor megszakítjuk azt a rendszeres ritmust, amire szüksége van a fizikai testünknek és a lelkünknek – a rendszeres emlékezésre, az Úr dolgainak újból és újból fókuszba állítására, a prioritások újbóli helyreállítására –, ha kiesik az ember ebből a ritmusból, akkor a hitben való növekedése kezd leállni, megszakad, vagy kezd visszafejlődni. Az egyik fő ok tehát, az emlékezés.

2.) Amikor az összegyülekezést elhagyom, azzal arról teszek bizonyságot, vagy azt mondom ki, hogy valójában magamban bízok. Mert ’nincs szükségem a többiekre, nincs szükségem a közösségre, nincs szükségem a gyülekezetre, jól megvagyok én anélkül is’. De a helyzet az, hogy szükséged van rá. Elmondok egy titkot: nekem is szükségem van. Nekem szükségem van a rendszeres gyülekezetbe járásra. És tudom azt is, hogy más embereknek is szükségük van rád és szükségük van rám. Ezért is eljövök. Ez egy felelősség felvállalásából fakadó döntés. Ez egy önzetlen döntés, ami nem magamról szól, nem csak magam miatt hoztam meg ezt a döntést. Ez Krisztus Testéről, a Menyasszonyról, az Ő felkészüléséről szól. Ahhoz, hogy a Menyasszony dicsőségben megjelenjen és felöltözzön, ahhoz szükséges, hogy én is beleadjam, ami az enyém. Rész szerint valók vagyunk mindannyian. Ha csak az enyém lenne benne, soha nem lenne teljes. Ha csak a tiéd lenne benne, soha nem lenne teljes. Soha! Mert szükség van a tiédre, az enyémre, és a másikéra is, mert rész szerint vagyunk. De a sok rész egyben adja az egészet.

Amikor elkódorog valaki az összegyülekezéstől, akkor a büszkeség csúszós talajára lépett rá, és ez elkerülhetetlenül a helyi gyülekezet mellőzéséhez vezet. Ez által valamilyen módon a testi természet azt akarja kikerülni, hogy bárkinek is engedelmeskednie kelljen önmagán kívül. A Jordánon való átkelés másik fő üzenete viszont pont az volt, hogy ők valakit követtek. A Frigyláda előttük ment, majd ottmaradt egészen a teljes átkelésig a Jordánban. Tehát példaként ment előttük, de utána átment Józsué, a vezérek, a törzsek, mindenki átment. 

3.) Amikor abbahagyom az összegyülekezésre való odaszánást, erőfeszítést, valamilyen módon olyan, mintha levágnám a testnek egy részét. Ilyenkor Krisztus Testének részeiben rés támad. Amikor a Testen rés támad, támadhatóvá, fertőzhetővé válik. Isten arra teremtett bennünket, hogy közösségben éljünk más hívőkkel. Isten a saját képmására formált és alkotott minket. Beleformálta a DNS-ünkbe a közösségben való élést. Isten harmonikus közösségben él. Igen, mondhatod, hogy ’saját magával’, de Isten mégis három személy. Nem egyedül van: Ő az Atya, a Fiú és Ő a Szent Szellem. A házasság, a természetes család, a szellemi család erről szól, és ezért van. Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy a már megelevenedett szellemmel bíró személyekkel közösségben élj. Ezáltal tudod megélni a teremtettségedet, ezáltal tudod egyre inkább megérteni és megismerni Istent is (Efez.1,17-19 „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon nektek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; (18) Világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között…”). A szentekkel együtt vagyunk képesek megélni, átélni az Ő szeretetét is egy nagyobb, mélyebb, szélesebb módon (Efez.3,18 „A szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megérthessétek minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága az Isten szeretetének.”).

Természetes szinten, ha a testen rés támad, akkor az fáj, és a seb elkezd vérezni. A vér kitisztítja a sebet, a vér segít regenerálódni, a rést betölteni. Isten azt akarja, ha rés támad, akkor tegyek arra erőfeszítést, hogy újból állítsam azt helyre – az Ő vére által: a megbocsátás, a világosságban való járás által. Az Ő jelenléte tudja azt a rést betölteni. Amikor a kapcsolatokban fáj valami, az arra emlékeztet, hogy ott seb van – és Jézus Krisztus vérére van szükség. 

Az ember természete olyan, és ez a világ is olyan, hogy e világnak fejedelme gondoskodik arról, hogy az a rés be legyen töltve. Ha nem Jézus Krisztus vére kerül a résre (a sebre), akkor valaki vagy valami más fogja azt az űrt, rést betölteni. Az fogja betölteni, aki/ami épp ott lesz az elkóborolt keze ügyében. Arra kérlek, amikor az önzetlen életre, a krisztusi életre meghoztad vagy meghozod a döntést, legyen ebben a döntésben benne az összegyülekezésre, a testvéri közösségre való odaszánásod is, a rendszeres emlékezésre, a másikért való odaszánt életre elköteleződés is.

4.) Odaállok a résre, hogy a kapcsolatok helyre legyenek állítva. Nem engedek se az életemben, se a szellemi otthonom, a szellemi családom életében sem rést, hanem azt akarom, ha rés üttetett, akkor az a rés helyre legyen állítva. Nem véletlenül mondja úgy a Zsidókhoz írt levél, hogy „ügyeljünk egymásra, és figyeljünk ebben oda, azon gondolkozzunk, hogyan tudnánk egymást segíteni és bátorítani, hogy jobban szeressük egymást, hogy jó dolgokat tegyünk”. 

A helyi gyülekezet Isten ajándéka számunkra, melyre szüksége van mindannyiunknak, hogy krisztusibbá váljunk, krisztusivá formálódjunk. Ez a megszentelődés folyamata. A helyi gyülekezet nem azért van ajándékként számunkra, hogy tökéletes élményeink és perfekt megtapasztalásaink legyenek, hanem azért, mert hiányban élünk, mert változásra hívott el bennünket Isten, hogy végül olyanokká legyünk, mint maga Krisztus. Nem vagyunk tökéletesek, rész szerint valók vagyunk. Szükségünk van segítségre megfelelő közegben, hogy hitben maradjunk és növekedjünk. És szüksége van a testvérednek is rád, és szükségem van nekem is rád, és neked is rám. Ámen!