Utolsó Időkről

Utolsó Időkről

Utolsó Időkről 1024 683 Rádió Sansz

’Mennyei Atyánk, kérünk, adj megértést a Szent Szellem, hogy felkészültek legyünk mindarra, amit Te szándékozol cselekedni az Utolsó Időkben.”

Három célom van ezekkel a napokkal:

    • 1.) Egy keretet szeretnék felvázolni, hogy jobban megértsük az Utolsó Időket. Nem fogok mindenre válaszolni, de bízom abban, hogy segítek jobb kérdéseket feltennetek.
    • 2.) Szeretnék néhány félreértésről, hibáról, elhajlásról beszélni az Utolsó Időkkel kapcsolatban.
    • 3.) Hogyan kell élnünk az Utolsó Időkkel kapcsolatos kijelentések fényében.

Sokan megkérdezték, hogy vajon már az Utolsó Időkben vagyunk-e, már benne vagyunk, vagy majd csak ezután kezdődik? Nem biztos, hogy teljes biztonsággal meg tudjuk ma válaszolni, de ha megnézzük a körülöttünk történteket, a Bibliában leírtakat, akkor kapunk egy képet.

Milyen események történnek a világban körülöttünk:

  1. Svédországban van egy innovatív irodaépület. Hogy be tudj lépni az épületbe, vagy akár használhasd a fénymásolót, egy a kezedbe beültetett mikrocsippel tudod mindezt megtenni. Ez nem bonyolult, nem drága. Akik ezt használják, sokan pozitív véleménnyel vannak erről. Nagyon kényelmes. A mikrocsippel kapcsolatos dolgokat pedig aktuálisan tudják nyilvántartani, programozni, menedzselni.
  2. Indiában sok-sok éve probléma az, hogy ahhoz, hogy bankszámlát nyiss, vagy útlevelet válts, kell egy születési anyakönyvi kivonat. Indiában ez nem egyszerű, sőt, nagy nehézségekbe kerül. Sok hivatalnok nem is hajlandó erre, csak, ha lefizeted őket. India lakosságának így eddig kb. fele ki volt zárva, hogy bankkártyát nyithasson. Néhány éve egy ötlettel állt elő valaki. Egy alapítvány, ami 12 számjegyből álló számot rendel minden emberhez. A kormányhivatalokban lehet igényelni ezt a számot. Ez szükséges a bankszámla nyitásához, vagy mobiltelefon vásárlásához is. Így ’könnyítette meg’ a kormány az embereknek a banki rendszer és más hasonló dolgok használatát. Ez a 12 jegyű szám alapvető fontosságú, hogy sok hivatalos ügyet el tudj intézni. A munkavállalásodhoz is szükséged van erre a számra.
  3. Kínában most van kifejlesztés alatt egy rendszer, amit ’közösségi hitelesség’-nek neveznek. Annak megfelelően kapsz hitelt, amilyen minősítésű állampolgár vagy. Országos kamerarendszerrel figyelik a teljes lakosságot. A rendőrök fel vannak speciális szemüvegekkel szerelve – rád néz, és arc után szoftverrel azonosítanak. Kínában kontrollálja a kormány az internetet – folyamatosan monitorozzák, hogy mit csinálsz a neten.

Ha a kormányzat szerinti megfelelő emberekkel kapcsolódsz, ha megfelelőnek ítélt oldalakat látogatsz a neten, ha hivatalos munkahelyed van és jól dolgozol, akkor az állampolgársági kreditpontjaid növekednek. Ezzel pedig jobb hitellehetőségek, jobb vásárlási lehetőségek, jobb munkavállalási lehetőségek nyílnak meg előtted.

Amikről a Bibliában az Utolsó Időkkel kapcsolatban olvasunk, azok már tetten érhetők napjainkban is a hétköznapi életben. 10 évvel ezelőtt kevesen gondoltuk, hogy okostelefonunk lesz, ma pedig nagyon sok ember függő kapcsolatban van a mobiljával. Olyan kormány, amelyik nem veszi figyelembe az emberi szabadságjogokat, könnyen vissza tud ezekkel az eszközökkel élni, és könnyen tud kontrollálni minket. Ezek vészjelek, figyelmeztető jelek is egyben számunkra.

Miért kell tanulmányozni az Utolsó Időkről szóló Írásokat? Mert az, hogyan gondolkodunk az Utolsó Időkről, befolyással van a szolgálatunk fókuszára, befolyásolja, hogyan élünk. Ha megértjük az Utolsó Időket bibliai módon, az megerősít minket, mint Krisztus földi Testét. De ha egy rossz fajta módon közelítünk az Utolsó Időkről szóló dolgokhoz, negatív módon befolyásolja az életünket, felfogásunkat, és legyengít, elerőtlenít.

Sokan gyülekezetként visszahúzódnak a társadalomból és bezárttá válnak. Mások nem foglalkoznak ezzel, és kerülik az Utolsó Idők témáját. Ezzel viszont elveszítjük annak késztetését, hogy Isten amit elgondolt, azzá váljunk, és így azt elszalasztjuk, mert nem készítjük fel magunkat az Utolsó Időkre. Márpedig készeknek kell lennünk, fel kell készülnünk.

A felkészülésünknek fontos eleme, hogy be tudjuk tájolni, hogy Isten időrendi táblázatában kb. hol is vagyunk. A bibliai időrendekben azt látjuk, hogy kb. 3 olyan időszak van, amiről a Biblia világosan mondja, hogy el fog jönni:

  1. A szülési fájdalmak kezdete
  2. Fokozódó szülési fájdalmak
  3. Nehéz szülés időszaka

Én nem voltam várandós, de több nőt is ismertem, akik azt mondták, hogy nincs két nő, akik teljesen egyformán állnának a szüléshez, hiszen nincs két teljesen egyforma szülés, ahogyan két egyforma baba sincs. Vannak a szülés közeledtekor ún. ’jósló fájások’ – de ettől még senki nem megy be a kórházba, de mégis van benned egy érzés, hogy hamarosan történni fog valami. Ezután következnek az erősödő szülési fájdalmak – ez pedig már a kórházba vonulás időszaka. Ezután pedig már jön a nyomás, tolás és a szülés időszaka. Ez a három időszak sok tekintetben hasonló, Isten mégis azt akarja, hogy megértsük ezeket, de az ezek közötti különbségeket is. 

1.) A szülési fájdalmak kezdete 

Az egyik gyakori hazugság az Utolsó Időkkel kapcsolatban, hogy ez a téma csak bibliatudósoknak való. Amikor teológus voltam, nekünk azt mondták, hogy az Utolsó Idők témája csak bibliatudósoknak és teológusoknak való, és engem is elbátortalanítottak, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Isten valami olyat akar megláttatni, hogy megértsük a körülöttünk levő világban történteket. Ahhoz viszont, hogy megértsük, meg kell értenünk a bibliai üzeneteket erről:

Dán.9,27 „És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.”

Máté evangéliuma 24. része Jeruzsálem elpusztulásáról, Krisztus visszajöveteléről és e világkorszak végéről szól.

1.Thessz.5,2-3 „Mert jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak Napja úgy jön el, mint a tolvaj éjjel. (3) Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekülnek.”

Ezek bibliarészek is még a szülési fájdalmak kezdetéről szólnak: 

Mát.24,4-8 „…Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus!, és sokakat megtévesztenek.(6) Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. (7) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. (8) De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!”

Mk.13,5-8 „…Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. (8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek: a vajúdás kínjainak a kezdete mindez!” 

Luk.21,7-9 „…És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.”

A görög szó a fokozódó fájdalmakról szól, ami a szülési fájdalmak kezdetén van. Ez egy nehéz időszak lesz, de Krisztus Teste számára mégis egy dicsőséges időszak lesz. A szülési fájdalmak kezdetének időszaka vezet el a Nagy Nyomorúság kezdetéhez. Ez a Jézus Krisztus visszajövetelét megelőző hét évről szóló kijelentés. 

Pál is beszél a Nagy Nyomorúságról a Római levél 8. részében (22. és 19. versek), hogy az egész teremtett világ nyög, mintha szülni készülne Isten fiainak megjelenését várva. Hiszem, hogy ez fog megtörténni a Nagy Nyomorúság ezen időszakában. A világ meg fogja látni Isten fiainak (’hüiosz’-ainak) egy nagyobb mértékű manifesztálódását. 

Sok ember a szülési fájdalmak kezdetére gondolva Izrael népére asszociál. Igen, Izrael népe, Izrael állama egy referenciapont Isten egész üdvtervében. Ezért fontos Izraellel kapcsolatos dolgokat megértenünk, hogy megértsük az Isten Utolsó Napokra vonatkozó terveit is. Sok végidőkre vonatkozó elképzelés azért hamis, mivel azelőtt születtek, mielőtt Izrael állam létrejött volna. Ilyen a helyettesítési teológia is – amely Izraelt teljes mértékben és minden esetben az Egyházzal helyettesíti. Sokan azt gondolják, hogy ez zsidóellenes, de ez nem feltétlenül zsidóellenes, csupán ez a teológiai nézet akkor formálódott, amikor Izrael még nem létezett államként, nemzetként. Azért gondolkodtak így, mert 100 éve még nem létezett Izrael állam, így számukra logikusnak tűnt a helyettesítési teológia. Természetesen mi sem értünk ezzel egyet, viszont látnunk kell, hogy Izrael államának létrejöttéig sok minden nem volt érthető Isten Utolsó Időkre vonatkozó kijelentéseiben.

Sokan azt gondolják, hogy a ’Szülési fájdalmak kezdete’ 1948 (a modern kori Izrael államának kikiáltása), mások 1967-re (Jeruzsálem visszafoglalása) teszik ezt az időpontot. Ismét mások úgy hiszik, hogy ezek az események csak felállítják a megfelelő színfalakat az Utolsó Időkhöz. Azt gondolják, lehet, hogy Izrael államának létrejötte csupán annak egyik előfeltétele, hogy az Utolsó Idők eseményei megtörténjenek.

Jézus 12 prófétai esemény-sorozatot és folyamatot említett, amit figyelembe kell vennünk:

1.) Hamis krisztusok, hamis vezetők, hamis próféták jönnek

Mát.24,5; Mk.13,6; Luk.21,7

2.) Fokozódó háborús események lesznek – fegyveres és politikai konfliktusok

3.) Etnikai konfliktusok lesznek – nemzet, nemzet ellen támad. Itt emberek csoportjára gondol, és nem országokra (migráns kérdés)

4.) Gazdasági konfliktusok lesznek, gazdasággal kapcsolatos feszültségek (Trump, EU, Kína)

5.) Éhínségek – élelmiszerhiány (Afrika, Jemen, Észak-Korea)

6.) Járványok fokozódnak – félelmetes betegségek (tuberkulózis, AIDS, MRSH, Ebola, stb.)

7.) Földrengések, cunamik, más természeti csapások

8.) Különböző nyomorúságok, nehézségek – extrém nyomások (Brexit, Oroszország-Ukrajna)

9.) Kaotikus helyzetek, lázadások

10.) Félelmetes történések – szokatlan dolgok történnek

11.) Nagy jelek lesznek az égben, kozmikus események, rendellenességek, szokatlan dolgok

12.) Növekedni fog az üldözés és a mártírság

Jézus ennek a 12 dolognak a növekvő számával jellemzi az Utolsó Idők közelségét, közeledtét.

Egy kérdést beszéljetek most meg 3-4-es csoportokban:

Gondoljátok, hogy már ebben az Utolsó Idők első időszakában vagyunk? Vajon benne vagyunk-e már a ’Szülési fájdalmak kezdetének’ időszakában?

Ahogy végignézzük ezt a 12 területet, amit Jézus mondott, az emberek azt mondják, hogy eddig minden generáció is azt gondolta, hogy már benne van. De ez általánosan a keresztények közötti szemléletmódot vizsgálva történelmileg nem valós. Persze, biztosan voltak minden időszakban emberek, csoportok, akik úgy gondolták, hogy már benne vannak az Utolsó Idők szülési fájdalmainak kezdetében, de a túlnyomó többségnek nem ez volt a véleménye. Napjainkban van először az a korszak, hogy a keresztények között széles körben elterjedt a vélemény, hogy benne vagyunk az Utolsó Idők ’Szülési fájdalmainak kezdetében’.

Sok apuka azt mondja, hogy jobb nem megvárni a gyerek megszületését a gyerekágy elkészítésével – és ez nagy igazság.

  1. A ’Fokozódó szülési fájdalmak’ időszaka

Ezt egy nagy békeszerződés vezeti be, és egy 3,5 éves békeidőszak követi. De ez egy hamis békesség. Hirtelen olyan politikai vezető emelkedik fel, aki képes megoldani a migráció-kérdést, az etnikai feszültségeket, aki képes zsidók és muzulmánok között békét teremteni, és egy nagy recesszió után gazdasági fejlődésbe tudja vezetni az embereket. Pál úgy írja le, hogy mindenki a béke nagy időszakaként látja majd ezt, de hirtelen mégis nagy romlás jön. Vannak, akik az elragadtatásra gondolnak, hogy az jön, vagy Jézus Krisztus visszajövetele, de ez az összeomlás inkább az Utolsó Idők 3. szakaszára utal majd.

A megtévesztett emberek a hamis békességre Isten áldásaként gondolnak – ami valójában az Antikrisztus műve lesz. Észre fogjuk venni, hogy az Antikrisztus megszünteti Izrael és a többi nemzetek közötti háborúságot, és békét fog teremteni. Az Antikrisztusnak nem lesznek szarvai a fején, nem lesz farka sem, valószínűleg nagyon népszerű ember lesz, akit sokan fognak kedvelni. Személy szerint úgy gondolom, hogy magát kereszténynek nevező személy lesz – nem gondolom, hogy muzulmán vagy buddhista lesz, hanem inkább magát kereszténynek valló ember lesz. A neve is erre utal: Antikrisztus, azaz anti-felkent.

Az Izrael és a többi állam közötti békeszerződés fogja biztosítani számára a világ vezetői előtti pozícióját. Amikor ez a békeszerződés létrejön, akkor tudni fogjuk, hogy beléptünk az Utolsó Napok 2. időszakába, a ’Fokozódó szülési fájdalmak’ időszakába. Jeruzsálemben a Templom újra felépül, a zsidók újra állat-áldozatokat fognak bemutatni. Ezekről már bizonyosan tudni fogjuk, hogy akkor már benne vagyunk az Utolsó Napok 2. prófétai időszakában. 

Ennek a békeszerződésnek a felbomlása és vége jelzi majd az Utolsó Napok 2. szakaszának végét, a 3. szakasz kezdetét. A békesség időszakának vége lesz, és ezt egy háborús, terrorizmussal teljes időszak fog követni. Sok keresztény úgy gondolja, hogy ez egy 3. világháborús helyzet lesz. Ezt nem tudom, de háborúk és terrorcselekmények növekvő mértékét fogjuk látni, de ezeknek vége lesz.

Úgy tűnik, hogy a Nagy Nyomorúság első felének időszakában a földrengések, éhínségek, katasztrófák ritkulnak, vagy megszűnnek. Az fog látszani, ahogy az első időszak kínjain túljut az egész világ, és ettől felsóhajt az egész emberiség. Az internet lehetővé tudja tenni, hogy mindez globálisan megtörténjen. Az internet időszaka nélkül az Utolsó Napok 2. időszakába elképzelhetetlen lenne belépnünk. A 2. világháborúban órákba, vagy akár napokba is telt, amíg friss hadijelentéseket kaptál. Napjainkban pedig a hírek már percről percre peregnek előtted. Az egész világ egyszerre fogja látni a hirtelen kialakuló békesség és biztonság megvalósulását, létrejöttét.

Olyan korban élünk már most, hogy az emberek feladják szabadságukat a békéjükért és biztonságukért. Például Angliában örülnek az emberek, hogy kamerák vannak lépten-nyomon, még akkor is, ha ez korlátozza a szabadságukat. Gondoljátok végig, hogyan viszonyulnak az emberek az autoriter, kontrolláló, diktatórikus vezetési stílushoz. Napjainkban azt látjuk, hogy egyre több helyen az emberek önként feladják a szabadságjogaikat a békességért és a látszólagos biztonságért. Az emberek tehát abban a 3,5 évben önként feladják a szabadságukat, hogy megtarthassák a békességet és biztonságot, és feltétel nélkül követik majd a vezetőiket. Mennek, mint ’marhák a vágóhídra’. Bizonyos mértékben ez már most is látható a nemzetekben. Látható ez már USA-ban is, de más nemzetekben itt Európában is, akár Magyarországon is, hogy az emberek feladják szabadságukat a látszólagos békességért, biztonságért. Még keresztények is feladják a lelkiismereti szabadságukat, sőt egyre több esetben a hitüket is feladják a békéért és biztonságért. Lesznek keresztények, akik azt mondják: ’Vigyázz, ez az Antikrisztus!’ – de erre ’bigottat’, ’veszélyes személyt’ kiáltanak és pecsételnek rájuk. Jelenlegi felmérések szerint GB-ban a népesség 10 %-a úgy gondolja, hogy a keresztények veszélyt jelentenek a világnak. 

Az Utolsó Napok 2. prófétai időszaka (a Nagy Nyomorúság első fele) hirtelen fog véget érni. Senki sem fogja előre látni, hogy vége lesz a béke-időszaknak, kivéve a keresztényeket. Egy 10 nemzetből álló konföderáció fogja megtörni a békeszerződést az Antikrisztus vezetésével, és így elkezdődik a Nagy Nyomorúság második 3,5 éve. Ez a 3,5 év elégséges lesz bőven az Antikrisztusnak, hogy kiteljesítse birodalmát. Az igaz Eklézsia ki fogja jelenteni, hogy ki az Antikrisztus, de a világ elutasítja őket, sőt sok keresztény sem ismeri ezt fel. A nyomások legnagyobb forrásai azok a keresztények lesznek, akik nem ismerik fel majd ezt a prófétai időszakot. Ezek azt fogják mondani, hogy a gyülekezeteknek támogatniuk kell az antikrisztusi vezetőket, és magát az Antikrisztust, mint vezetőt – annak ellenére, hogy némely keresztény egyértelműen Antikrisztusnak mondja. Más keresztények pedig intoleránsaknak fogja pecsételni az Antikrisztust felismerő hívőket.

Legtöbb kereszténynek Istentől áldott személynek fog tűnni az Antikrisztus. Most talán úgy gondoljuk, hogy ez nem történhet meg, de amikor megkérdezem, hogy ki volt a leghatékonyabb vezető a 20. században, aki egységesítette a nemzetét, gazdaságilag helyreállította az egész országot, a nemzetet naggyá tette, munkát adott milliónyi munkanélkülinek, és néhány év alatt be is teljesítette minden ígéretét – nem nehéz elképzelni, hogyan fog kinézni az Antikrisztus. Mert ez a vezető egy antikrisztusi ember, maga Hitler volt. 

Az akkori keresztény közösségek nagy része pedig lelkesen támogatta az uralomra kerülése első szakaszában.

Az Utolsó Idők 2. prófétai időszakában, a látszólagos béke és biztonság időszakában a keresztények üldözése exponenciálisan fog növekedni. Az üldözés Isten által elrejtett célja valójában az, hogy elválassza Krisztus igaz és hamis követőit. Az üldözések miatt sokan elhagyják majd a hitet, és ez a konfliktushelyzet is lesz az oka, ami elválasztja a kecskéket a juhoktól. Már most is látjuk ezt a lemorzsolódást a keresztények között. De amikor eljön az Utolsó Napok ezen 2. prófétai időszaka, még nagyobb mértékben fogjuk ezt meglátni. 

A világ azt fogja látni, hogy Jézus Krisztus és az Őt követői által felállított normák csak akadályok és teher számukra, ezért egyre növekvő gyűlölet lesz a hívőkkel szemben. A hívő keresztények közül GB-ben sokan már ma is ezt tapasztalják. De ezek a nyomások megtisztítják Krisztus Gyülekezetét. A kérdés, hogy személy szerint készen vagyunk-e erre.

A szellemi megtévesztés elterjedtté és kiterjedtté válik. Napjainkban is már sok vezető van, akik előmozdítják a megtévesztést Isten népe között. Ebben a látszólagos béke és biztonság időszakában lesz egy új világvallás. Ez magába fog foglalni sok különböző vallási rendszert. Nem gondolom, hogy ez csak egy fajta vallás lesz, mert az túl átlátszó lenne. Valószínűleg ez az új világvallás lehetővé teszi, hogy a keresztények továbbra is keresztények legyenek, a buddhisták továbbra is buddhisták, a hinduk hindu vallásúak maradjanak. Ez az új vallás tisztelni és tolerálni fog minden féle vallási csoportot, és azt mondja majd, hogy ’gyakorolhatjátok a hiteteket úgy, ahogyan akarjátok, de nem agitálhattok senkit, hogy a ti vallásotokra térjen’. Ez több féle hívő csoportosulást fog magába foglalni – az EU-ban jelenleg ezeket a folyamatokat láthatjuk. Az EU nagy mértékben megtagadja a keresztény gyökereit, és megpróbál egy olyan ’humanista’ morális mintát adni, hogy tiszteljük, értékeljük a saját emberi valónkat. Ebben az időszakban erőteljes ellenállás lesz Isten Királyságával szemben olyan módon, hogy olyan törvények születnek, amelyekkel megpróbálják a Gyülekezetet visszaszorítani, korlátok között tartani

Jelenleg GB-ban is minden gyülekezetnek regisztráltatnia kell magát, hogy bármilyen jótékonysági dolgot szervezhessenek, tevékenykedhessenek. Vannak olyan törvények, amelyek minden vallású jótékonysági szervezetre vonatkoznak. Ha nem vagy egy regisztrált jótékonysági szervezet, akkor bankszámlád sem lehet – ami jelenleg még nem szükségszerűen rossz –, de ebben az általunk éppen vizsgált 2. prófétai időszakban ez kifejezetten Eklézsia-ellenes lesz. 

Látni fogjuk, ahogy az iszlám összefog egy általa új ellenségnek kikiáltott közösséggel szemben, vagyis a Gyülekezet, az Eklézsia ellen. Veszélyesnek, ítélkezőnek, törvénykezőnek, társadalmilag destruktívnak fogják bélyegezni Isten Egyházát.

Mát.24,9-14 „Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az Én nevemért. (10) És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. (11) És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. (12) És mivel a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. (13) De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (14) És az Isten Királyságának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.”

De ebben az időszakban Isten Királysága evangéliumát fogják prédikálni mindenhol. Amikor ezek meglesznek, a Gyülekezet ebben az időszakban is növekedni fog, és Isten Királysága előbbre fog nyomulni. Hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus Egyháza végig győzedelmes lesz, egészen a végig. 

Ezután jön az Utolsó Idők 3. prófétai időszaka, a ’Nehéz szülés időszak’, a Nagy Nyomorúság második 3,5 éves időszaka. Akkor fog elkezdődni, amikor az Antikrisztus és a 10 nemzet közötti békeszerződés felbomlik – akkor fogja az Antikrisztus felállítani a pusztító utálatosságot a Jeruzsálemi Templomban. Az Antikrisztus istenként fogja magát bemutatni – persze valószínűleg először csak árnyaltan. És ez még akkor sem lesz minden ember számára nyilvánvaló. Pl. lehet, hogy azt mondják majd: ’itt az ideje, hogy elkezdjük imádni a bennünk levő istent, és mint a ti legfelsőbb vezetőtök, bennem is ez az isteni jelenlét nyilvánul meg’. Valahogy ehhez hasonlóan, nehezen felismerhetően fog ez megnyilvánulni először, amit sok keresztény le is nyel, el is fogad.

Az az időszak lesz az Úrnak Napja is, ami egy időszak, nem csupán egy 24 órából álló nap. Az Úrnak Napja úgy jön el, mint a tolvaj (1.Thessz.5,2-4 „Mert jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak Napja úgy jön el, mint a tolvaj éjjel. (3) Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekülnek. (4) De ti, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.”). 

Az Antikrisztus uralkodni fog sok nemzet fölött, és ez az a pont, amikor az Antikrisztus összegyűjt minden vallást, és saját magát dicsőítteti istenként. Nem gondolom, hogy ez feltétlenül nyílt hitmegtagadásra kényszerít. Lehet, hogy csak annyi, hogy ki kell tenni egy képet, és annak jelenlétében kell imádnia mindenkinek az ’általános’ istent, vagy akár egy ’közös’ imát elmondani. Ez a Nagy Nyomorúság (’tribuláció’) második fele.

Az Utolsó Idők 3. prófétai időszaka, a ’Nehéz szülés’ 3,5 éve után jön az elragadtatás. Ez a 3. prófétai időszak Jézus Krisztus 2. eljövetelével zárul le. Amikor Jézus Krisztus 2. eljöveteléről beszélünk, akkor nem pusztán egy egyszeri eseményről beszélünk, hanem inkább egy 30 napos időszakra utalunk, ami az elragadtatással, és Jézus Krisztus felhőkig való eljövetelével kezdődik. Jézus Krisztus 2. eljövetele nem csupán egyetlen esemény, hanem egy kibomló folyamat, ami a második 3,5 év végén veszi kezdetét. Benne foglaltatik az antikrisztusi birodalomra kiöntetett harag hét poharának időszaka is.

Sokan azt mondják az elragadtatásról, az 1.Thesszalonikai levélben írtak alapján (1.Thessz.5,9 „Mert nem haragra rendelt minket az Isten…”), hogy a keresztényeknek nem az az elhívásuk, hogy a haragot elszenvedjék, és mivel úgy gondolják, hogy az egész 2 x 3,5 = 7 év az Isten haragja kitöltésének időszaka, emiatt gondolják, hogy az elragadtatás még az első 3,5 év kezdetén lesz. De nem ez a 7 év a harag poharai kitöltetésének időszaka. A harag 7 pohara Jézus Krisztus 2. eljövetelét követően töltetik ki (Jel.16,1-től).

A második eljövetel időszakának eseményei Jézus Krisztus Jeruzsálembe bevonulásával és megkoronázásával teljesedik ki. Részei leszünk annak a fantasztikus eseménysornak, hogy visszavezetjük az egész világot (a Földet) Jézus Krisztus uralma alá. Meg kell történni sok előre meghatározott dolgoknak. Jézus Krisztus hirtelen jön vissza, gyorsan jön vissza, mint a tolvaj, az Úr Napja, a második 3,5 év, a ’Nehéz szülés időszaka’ után közvetlenül. 

Mikor fog tehát Jézus visszajönni?

Amikor az Isten Királyságának az evangéliuma minden népnek hirdettetik, akkor jön el a vég (Mát.24 – lásd fentebb). Mint villámlás jön vissza Jézus Krisztus a Nagy Nyomorúság után. Amikor nem számítunk rá, akkor jön el Jézus Krisztus, mint a tolvaj éjjel.

Jézus, mint éjjeli tolvaj jön el – az armageddoni ütközet előtt.

Jel.16,15 „Eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit…”

Mindkét esemény hirtelen és gyorsan fog bekövetkezni, amikor nem számítanak rá; de mégsem jelenti azt, hogy ez a két esemény feltétlenül egyszerre fog megtörténni. Ahogy haladunk majd ezen események felé, lesznek olyan történések, amelyek utalnak mindezekre. 

Azt fogjuk látni, hogy sok minden Izrael körül forog. A politikai összerendeződések, a multinacionális, több nemzetet magába foglaló konföderációk létrejötte – Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában is vannak már ilyen folyamatok. Vannak vallásos folyamatok is a szemeink előtt: a vallásos tolerancia megnövekedése, hamis krisztusok, hamis próféták felemelkedése. Egyre több vallási szövetség megalakulását is látjuk különböző vallások között – magukba foglalva a liberális keresztényeket is. Az erkölcsi tolerancia felemelkedését és megerősödését is látjuk – ez készíti elő a színteret a világvallás létrejöttéhez. 

A technológia annyira gyorsan fejlődik, hogy nem tudjuk, hogy 5 év múlva hol fogunk tartani. A 70-es, 80-as, 90-es évekre visszatekintve, az akkori évek technológiai fejlettségi szintje még nem tette volna lehetővé az Utolsó Időkre vonatkozó próféciák beteljesedését.

Az Úr Napja, a Nagy Nyomorúság második felének végén Jézus Krisztus visszajövetele egy kb. 30 napos időszak lesz. Honnan tudjuk, hogy ezt a 30 napot? 

Ez Dánieltől, a Jelenések könyvéből és a Thesszalonikai levélből tudható. Dániel próféta beszél időkről és fél időkről. A Jelenések könyve beszél 7 pecsétről, 7 trombitáról, és 7 kehelyről. Vannak keresztények, akik az egész 7 éves időszakról úgy beszélnek, mint az Úr Napjáról; és vannak, akik csak a hét év második 3,5 évéről beszélnek úgy, mint az Úr Napjáról. Itt megjegyzem, hogy nem gondolom, hogy ennek túl nagy jelentősége lenne. 

2018. október 26. péntek

 

Felvázoltam az Utolsó Napok idővonalát erre a négy plakát-oldalra. Ismétlésként áttekintjük az idővonal alapján az eddig elhangzottakat:

  1. Szülési fájdalmak kezdete’ – határozatlan ideig tart (talán 1948-ban, vagy 1967-ben kezdődött el ez az időszak, de nem tudjuk, hogy meddig fog tartani. Akár 100 évig vagy akár több (vagy kevesebb) ideig is eltarthat, mint ahogyan egy nő sem tudja megmondani pontosan, mikor fog megszületni a baba.
  2. A vajúdás, az ’Intenzív szülési fájások’ időszaka. Ez a Nagy Nyomorúság, a ’Tribuláció’ első fele (ez 3,5 év lesz). Dániel beszél az időkről, időről és fél időről – a Jelenések könyvével összhangban. Ez a szakasz a nagy békeszerződéssel kezdődik, ami lehetővé teszi, hogy Jeruzsálemben a Templom megépüljön. A béke és a biztonság ideje lesz, és a Pusztító Utálatosság megjelenésével fog véget érni, vagyis, amikor az Antikrisztus megszegi a békeszerződést. A béke és biztonság a világ számára lesz, de a keresztények számára a nagy üldöztetések ideje lesz. Ugyanakkor ígéretünk van arra, hogy mi egy győzelmes Egyház leszünk. Isten arra fogja használni ezt a 3,5 évet, hogy megtisztítsa az Egyházát.
  3. Kemény vajúdás, nehéz szülés időszaka. Ez a Nagy Nyomorúság, a ’Tribuláció’ 2. fele, amit az Úr Napjának is neveznek. Ez is 3,5 évig fog tartani. A Pusztító Utálatossággal kezdődik, és Jézus Krisztus második visszatérésével ér véget. A Jelenések könyvében a 7 pecsét és a 7 kürt időszaka. 
  4. Jézus Krisztus második eljövetelének eseményei, ami nem csupán egy pillanatnyi történés, hanem egy egész eseménysorról beszélünk, ami Jézus Krisztus második visszajövetelével kezdődik. Két fő fontos eseményt említünk meg, mivel Jézus Krisztus visszatérése az elragadtatással és Jézus Krisztus földi győzelmével folytatódik, a harag 7 poharának kiöntetésével.

Utána lesz egy időszak – sokan 45 napot mondanak erre –, a Kiteljesedés Időszaka, a Királyság megszilárdításának időszaka. Miután Jézus Krisztus visszajön, királlyá kenik Jeruzsálemben és megerősíti uralmát. Ez a 45 nap Jézus Krisztus 1000 éves uralmának kezdetét is jelzi.

Honnan jön a ’30 nap’ és a ’45 nap’? 

Dániel 12,11-12 „És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító utálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz. (12) Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot.” – Dániel itt beszél az 1290 napról, majd utána azt mondja, hogy „boldog, aki megéri az 1335 napot” – egyrészt itt találhatjuk a 45 napot. Dániel könyvét nehezebb megérteni, mint a Jelenések könyvét.

Amikor Dániel kérdezte, hogy meddig fog tartani, a válasz az volt, hogy a Pusztító Utálatosság napjától 1290 nap lesz. Dániel idejében a Holdévet (354 nap) és a Napévet (365 nap) vegyítették és egy évet 360 napnak vettek. Ez az 1260 nap így a 3,5 év. De Dániel 1290 napot mond – tehát van még 30 nap. Ez az utolsó 30 nap Jézus Krisztus visszatérésével kezdődik. 

Utána mondja a Biblia, hogy „boldog, aki megéri az 1335 napot” – a harag porarainak kitöltetésének végétől (ami Jézus Krisztus győzelmét jelöli), amíg Jézus Krisztus fehér lovon bevonul és elkezdi az ezeréves uralmát. Innen jön a 30 és a 45 nap. 

Sok féle magyarázatot olvashatunk Dániel könyvéről – próbálnak az ókorból találni valamit, ami értelmezi ezeket a dolgokat. Biztosan senki sem tudja – és ezt az utolsó 45 napot senki sem tudja értelmezni. Csak akkor kezd el értelmet nyerni, ha összevetjük a Jelenések könyvével.

A Jelenések könyvéről

Amikor olvassuk ezt a könyvet, úgy gondolom, hogy szó szerint kell vegyük. Úgy kell olvassuk, ahogyan azt szánták számunkra. Sokakat megzavar a Jelenések könyve, mert megpróbálják megérteni a szimbólumokat, de szerintem sokkal egyszerűbb megérteni, mint gondoljuk. A Jelenések könyve úgy íródott, hogy bárki megérthesse, aki tanulmányozza. Amikor a Jelenések könyve szimbólumokat, metaforákat használ, akkor azt jelzi is. A többit viszont úgy kell értenünk, ahogyan le van írva. De azt is meg kell értenünk, hogy mindezek az 1. századi keresztény, János apostol szemszögéből lett leírva. Mindent, amit János látott, megpróbált leírni, a lehető legjobban körülírni.

Például képzeljétek el, hogy kb. 1000 évvel ezelőtt egy csodálatos magyar faluban éltek, és hirtelen egy BMW begurul a faluba. Hogyan írnátok le, milyen fogalmakat használnátok, hogyan magyaráznátok meg? Például egy fehér ember elment az egyik indonéz szigetre. Azon a szigeten még nem láttak fehérbőrű embert. Besétált a faluba Bibliával a kezében, odament a falu főnökéhez, és azonnal az egész falu elfogadta Jézust megváltójának, Istenüknek. Hogyan? A két falu régi főnökének volt egy álma. Az álomban egy fehérbőrű ember sétált be a falujukba. Az apa úgy írta le a fiának a Bibliát, hogy sok vékony levél volt a kezében, amit állat-bőr tartott össze. Elmesélte a fiainak az álmot. Amikor ez a misszionárius besétált a faluba, az öreg törzsfőnök már nem élt, de az emberek tudták, hogy ez az az ember, akinek hinniük kell.

János a saját szemszögéből, a saját fogalmaival írja le, mit is látott – így kell megpróbálnunk megérteni, hogy valójában mit látott. 

Szemünk előtt kell tartanunk a szeretet alapelvét is. Vagyis tudjuk, hogy Jézus Krisztus a lehető legenyhébb eszközöket használja, hogy a lehető legtöbb embert elérje, a szeretet legmélyebb szintjén – anélkül, hogy megsértené valakinek is a szabad akaratát. 

Amikor olvassuk a Jelenések könyvét, nagyon keménynek tűnhet, de valójában Isten visszafogja magát. Ugyanakkor eltökélt arra, hogy elmozdítson mindent, ami visszatartja az Ő szeretetét. Ez a legnehezebb, amivel szembesülnek az emberek. Ezt nem értik, hogyan tehet ilyen dolgokat meg egy szerető Isten. De egy szerető Isten azért tesz meg ilyeneket, hogy elősegítse az Ő szeretetének megnyilvánulását. 

Ha egy rákos daganat lenne a testedben, mit tennél? Azt mondanád, hogy kivágod – még akkor is, ha fájna. Mindezt azért, hogy véget vess annak a daganatnak. Miért? Mert szereted az életet. Isten is ezt teszi, mert azt akarja, hogy szeretete uralkodjon. A Jelenések könyve első sorban az Úr Napját írja le az Utolsó Időkben. Ez ’Nagy és Rettenetes Nap’ lesz.

Akik igennel válaszolnak Jézus Krisztus hívására, azoknak NAGY Nap lesz – mint ha összevonnánk Mózes 2. könyvét –, de az engedetlenek és lázadók számára RETTENETES lesz, mert Isten ítéletét és annak következményeit élik át. Az emberek gonoszsága miatt, a természet megrázása miatt Rettenetes lesz – de nem vádolhatjuk Istent a sok negatív dologért, amelyek történni fognak –, mert ezek nem egy haragos, kegyetlen Isten miatt történnek, hanem az emberi bűnösség közvetlen következményeiként fognak megtörténni.

Történelmileg a Jelenések Könyvét négy módon is szokták értelmezni:

Préterista szemléletmód szerint minden, amit a Jelenések Könyvében olvasol, már megtörtént a múltban. Úgy vélik, hogy minden, ami le van írva, már kb. 70-ben megtörtént a Templom pusztulásával. E szemléletmód egyik erőssége, pozitívuma, hogy szerintük kb. azidő tájt történtek ezek, amikor János látta a látomást. A probléma viszont ezzel a személetmóddal, hogy sok dolognak nincs a történelemben referenciapontja.

Történelmi (Historikus) szemléletmód látása szerint a Jelenések Könyve az egyháztörténet fokozatos kibontakozását mutatja be az Apostolok Cselekedeteitől, egészen Jézus visszajöveteléig. Ez a megközelítés leginkább a hét gyülekezet számára írt levelekre koncentrál. Ők a hét levelet hét egyháztörténeti időszakként értelmezik.

Idealista (Idealista) szemléletmód szerint az egész Jelenések Könyve kizárólag szimbolikus. Látásuk szerint csupán a jó és a rossz a konfliktusáról szól bármikor az idők folyamán. 

Jövőbenéző személetmód (Futurista) szerint a Jelenések Könyve első három fejezete már beteljesedett, a könyv hátralevő része pedig az Utolsó Idők hátralevő részével foglalkozik. 

Mi is ezzel foglalkozunk, a Jelenések Könyve tehát a jövő történelme, nem a múlté. Ehhez meg kell néznünk néhány kulcsfontosságú személyt. 

Az egészben természetesen Jézus Krisztus a kulcs-személy. Ehhez nem nagyon kell sok magyarázat. A másik kulcs-személy az Antikrisztus, akit Fenevadnak is nevez a Jelenések Könyve. 

Az Antikrisztus az utolsó nagy világvezető, aki háborúskodik Isten és az Ő népe ellen. Széleskörű, nagy politikai, katonai és gazdasági szövetsége lesz tíz nemzettel. Ez fogja biztosítani számára a történelem folyamán eddig valaha is látott legnagyobb hatalmat. Neki fog rendelkezésére állni a világ valaha legnagyobb politikai koalíciója, legnagyobb hadserege, legnagyobb vallási világhálózata, a legtöbb pénze és hatalma – ami csak volt eddig a történelem folyamán.

Antikrisztus – Felkent-ellenes. Nagyon úgy fog tűnni, mintha maga Jézus lenne, de teljesen Jézus ellentétje lesz. Démoni csodákat fog használni, hogy megtévessze az embereket. Fontos, hogy az emberek időben megértsék mindezt. Napjainkban is sok keresztény van, akiket csodákkal könnyű megingatni. Mert nem a csoda a lényeg, hanem Jézus Krisztus bizonysága. Az Antikrisztus a politikai erejét fogja használni, hogy a neki ellenállókat megölje, gazdasági elnyomást használ, hogy elnyomja a nemzeteket. A leggonoszabb, legkegyetlenebb ember lesz az egész világon – irgalom-mentes lesz, mint egy vadállat, úgy fog viselkedni. Kb. harminchatszor fordul elő a neve a Bibliában. 

A világ fölötti tekintélyre a drámai fejsérüléséből való nyilvánvaló és természetfölötti gyógyulása fogja eljuttatni. Összehozza a világmérető békességet – ettől pedig világméretű elismerést fog kapni. Az első 3,5 év alatt megerősíti hatalmát, létrehozza a konföderációt. A 3,5 év végén egy fejsérülésétől meghal, majd úgy tűnik, hogy feltámad, de akkor felállítja Jeruzsálemben a Templomban a Pusztító Utálatosságot. Ez szabadítja fel az ő teljes hatalmát és uralmát a következő, második 3,5 évre.

A másik szereplő a Fenevad képe, az Antikrisztus képe 🡪 az Antikrisztus fejsérüléséből való drámai gyógyulása arra készteti az embereket, hogy elkezdjék őt imádni. Valamilyen szobor féle lesz, ami démoni erőkkel lesz felruházva. A jeruzsálemi Templomban lesz felállítva, és világszerte bálványokkal lesz összeköttetésben. Hogyan fog ez megtörténni? A mesterséges intelligencia előre haladtával könnyebb már ezt is elképzelnünk. A Fenevad képe egy jelentős prófétai jel. A Jelenések Könyvében tizenháromszor fordul elő. A Fenevad Képe azonos a Pusztító Utálatossággal.

Következő fogalom a Fenevad jegye/jele. Ez persze sok kérdést vet fel. Ez egy nyilvánvaló jegy/jel valakinek a jobb kezén vagy homlokán. Ez azonosítja azokat, akik odaígérték magukat a Fenevad szolgálatára. Ez által férnek hozzá az emberek a globális gazdasági rendszer forrásaihoz. Ez a külső jele lesz annak, hogy valaki szövetséget kötött a Fenevaddal és az ő rendszerével. A technológiai és technikai fejlődések fényében ezt is könnyű elképzelnünk, hogyan fog mindez megtörténni. 

Az emberek nem fogják ezt a jelet csak úgy véletlenszerűen magukra venni, és nem lesz a szabad akaratuk ellenére rájuk téve. Néhány magyarázat azt mondja: vagy rajtad lesz a jel, és képes leszel vásárolni, vagy nem lesz rajtad és akkor nem tudsz semmilyen üzletet kötni, sem vásárolni. Szerintem szemmel nem annyira lesz ez látható, viszont ez fog hozzáférést biztosítani a globális antikrisztusi gazdasági rendszerhez. Akik nem veszik magukra a jelet – és nagy valószínűséggel sokan nem hívők sem veszik fel az ő jelét –, korlátozottabb lehetőségeik lesznek. Például lehet, hogy az utazhat nemzetközi utakra, akin rajta van a jel; de valószínűleg lesznek, akik azt mondják, hogy akkor inkább nem fognak utazgatni, de inkább mégsem veszik fel. 

Amikor a farizeusok vitatkoztak Jézussal és azt mondták róla, hogy „az egész világ megy utána” – ezt tudjuk, hogy nem szó szerint értették, hanem inkább azt, hogy úgy tűnt számukra, mindenki őt követi. Hasonlóan, amikor az „egész világ magára veszi az fenevad jelét”, hogy kereskedhessen ez valószínűleg inkább szófordulat. Globális, de nem mindenki fogja ezt megtenni. Az Antikrisztus senkit nem kényszeríthet, hogy szabad akarata ellenére magára vegye a Fenevad jegyét. 

A történelmi szín következő szereplője a Hamis Próféta, aki az Antikrisztus jobbkeze, az Antikrisztus szószólója. Ő lesz a világszintű vallási hálózat vezetője, amely vallás a sátán és az Antikrisztus imádására akarja rávenni az embereket. Ő lesz az Antikrisztus propagandavezére. A Hamis Próféta démoni forrású beszédeket fog tartani, amiket csodák és jelek fognak kísérni.

Pusztító Utálatosság. Akkor fog a színre lépni, amikor az Antikrisztus istennek kiáltatja ki magát és felállítja képét a jeruzsálemi Templomban. (Dán.8,13 „Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg?”; Dán.9,26-27 „A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.”; Dán.11,31 „És seregek állnak fel az ő részéről, és megfertőztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a Pusztító Utálatosságot.”; Dán.12,11 „És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és felállítják a Pusztító Utálatosságot, ezerkétszáz és kilencven nap lesz.”; Mát.24,15 és Mk.13,14 „Mikor pedig látjátok a Pusztító Utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólt, ott állni, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre”; 2.Thessz.2,3-4 „Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, amíg nem következik be előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a Veszedelem fia, (4) Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondanak, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, és isten gyanánt mutogatja magát.”.) Ez egy Istennel szembeni Utálatosság, amit viszont csodák erősítenek meg. Az Antikrisztus megpróbál mindenkit elpusztítani, akik nem őt imádják. Mindez a hét évének kb. a közepén történik majd.

A Parázna Babilon = világszintű vallási rendszer. A célja, hogy az emberek eltávolodjanak a saját hitrendszereiktől. Ez a világszintű vallás nem azt kívánja meg, hogy otthagyják az emberek a saját vallásukat, hanem inkább egy plusz dologként áll elő. Miután mindenkit megpuhít, azután próbálja meg megerősíteni az Antikrisztus vallását, ami egy hamis igazság-mozgalom lesz. Megpróbál a világban levő több valós problémával elbánni és megoldani. Humanitárius dolgok, éhség, szegénység, béke, ez a vallás minden ember méltóságát ünnepli majd, a diverzitást és a toleranciát fogja hirdetni. Végső soron azt hirdeti majd, hogy minden út elvezet a megváltáshoz. Sok megtévesztés lesz, a béke, az együttérzés és a jólét hamis ígéreteit nyújtja. Az egész világ azt mondja, hogy ez minden vallási törekvésünket egybefogja majd. 

A Jelenések Könyvében az ítéletnek három sorozata van: 7 pecsét, 7 kürt, 7 kehely.

Ez Isten ítéletének felerősödését jelzi – egyre keményebbek lesznek, ahogyan előállnak és megvalósulnak. Az emberek különböző módokon fognak minderre reagálni. Ez a három ítéletsorozat az Antikrisztus világszintű uralmát célozza meg. Nem az embereket célozza meg, de természetesen azokat is eléri, ahogy beépülnek az antikrisztusi világbirodalom struktúrájába. 

Jelenések Könyvének vázlata:

Előszó: Jelenések 1. rész: Jánost megbízza az Úr, hogy átadja ezt az üzenetet, megnyilvánul Jézus Krisztus dicsősége. Megerősíti, hogy mindez Jézus Krisztusról szól, Ő lesz a fókuszban.

  1. A hét levél a hét gyülekezetnek: Jelenések 2-3. részek. Ezek figyelmeztetések és ígéretek, amelyek felkészítenek az Utolsó Időkre. 
  2. Mennyei trónterem: Jelenések 4-5. része. Isten mindenhatóságát, Jézus Krisztus méltóságát mutatja be. Ezek bepillantást adnak abba, hogy most mi is történik a Mennyben. A célja, hogy minket itt a Földön hozzákapcsoljon a Mennyben zajló imádathoz és dicsőséghez, hogy a földi valóságot összekapcsolja a Menny valóságával – és látjuk, hogy mindez Jézusban egyesül majd.
  3. Úrnak Napja, azaz a Nagy Nyomorúság. Ennek az időszaknak a 2. fele. (Jelenések 6,1- Jelenések 19,10), a harag 7 poharának időszaka.
  4. Jézus 2. eljövetelének eseményei (Jelenések 19,11-21), a 45 nap kiteljesedése 
  5. A Millennium, a Nagy Fehér Trón és az Utolsó Ítélet (Jelenések 20-21. részek)
  6. Új Ég és Új Föld (Jelenések 21-22,7)
  7. Utószó (Jelenések 22,8-tól végig)

A Jelenések Könyvének struktúrája:

Előszó:

Röviden összegzi Jézus Krisztus örökkévaló evangéliumát: Ő kezdettől fogva szeretett minket, megszabadított a bűnökből és halálból, Isten számára papokká és királyokká tett. Jézus Krisztus visszajöveteléről és uralmáról szól, Jézusnak Istenéről, mint Atyáról ír, Jézus Krisztus megdicsőüléséről és Egyházáról beszél.

  1. Hét levél a gyülekezeteknek:
  • Efézusi Gyülekezet részére (Jel.2,1-7) – Visszatérés az első szeretethez, Jézushoz
  • Smirnabeli Gyülekezet részére (Jel.2,8-11) – Legyenek hűségesek a szenvedésekben is
  • Pergamoni Gyülekezet részére (Jel.2,12-17) – Kompromisszumokat győzzék le
  • Thiatirai Gyülekezet részére (Jel.2,18-29) – Ne tolerálják az erkölcstelenséget
  • Szardiszi Gyülekezet részére (Jel.3,1-6) – Győzzék le a szellemi halál állapotát, keljenek fel
  • Philadelphiai Gyülekezet részére (Jel.3,7-13) – Legyenek bátrak és kitartók
  • Laodiceai Gyülekezet részére (Jel.3,14-22) – Legyenek lelkesek, szenvedélyesek, buzgók
  1. Mennyei trónterem: 

Az Utolsó Idők terve kibontakozik, ami megmutatja Isten szépségét és mindenhatóságát, Jézus Krisztust is bemutatja, mint az egyetlen méltót, akik felnyithatja a tekercsek pecsétjeit. Ez a tekercs jelképezi az emberi történelem, az egész Föld tulajdoni lapját. Isten cselekvési tervét mutatja be a világ számára. A világot megítéli, az Övéit megtisztítja. Hogyan tervezi elvezetni az Egyházat a teljességre, és hogy betöltse Isten terveit és céljait. Ez a rész egy bepillantást is ad a mennyei imádásba.

A Jelenések Könyve 6,1-22,7 részeiben két fő sajátosság vonul végig – de felváltva: öt kronológiai, azaz időrendi szakasz és öt pásztori vagy magyarázó szakasz váltja egymást. A Jelenések Könyve megértéséhez kulcsfontosságú e két féle írásmódot megkülönböztetnünk. A kettő megkülönböztetése és egymáshoz kapcsolódásának megértése adja az egész Jelenések Könyve megértését is. 

Legtöbbször talán azért zavarodtunk bele a Jelenések Könyve magyarázatába, megértésébe, mert kronológiailag akartuk az egészet szemlélni. Az időrendi részek valóban időrendben vannak, de a magyarázó részek néha visszafelé haladnak, néha előre, néha pedig egyszerre mindkettőt. Ezért könnyű összezavarodni.

Az öt időrendi szakasz mindegyike kronológiailag és egymást követően történik majd:

  • A hét pecsét (Jel.6. rész)
  • A hét trombita (Jel.8-9. részek)
  • A hetedik trombita, a két tanúbizonyság halála és feltámadása (Jel.11. és 15-19. részek)
  • A harag hét pohara (Jel.15-16. részek)
  • Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetele, Millennium és azután (Jel.19,11-el kezdődik)

Mindegyik pásztori, magyarázó szakasz a kronológiai szakaszok egyikét követi. Lássuk az öt pásztori/magyarázó szakaszt: (1) Jel.7,1-17; (2) Jel.10,1-11,13; (3) Jel.12,1-14,20; (4) Jel.17,1-19,10; (5) Jel.21,9-22,5 

Ezek a szakaszok olyan kérdésekre adnak választ, mint: „Miért olyan súlyosak az ítéletek?”, vagy „Mi lesz a szentekkel?”. Ezek a részek János apostol és az Egyház vigasztalását szolgálják. A pásztori, magyarázó szakaszok nem időrendi sorrendben vannak. A pásztori, magyarázó szakaszok prófétai kinyilatkoztatást adnak a megértéshez. 

Tehát mindegyik magyarázó rész egy időrendi rész után következik. Ezek János kérdéseire adott válaszok. „Mi történik az Egyházzal mindezen csapások között?”, „Vajon kijelentés nélkül hagy minket Isten?” Ezen részeknek pásztorló célja van, hogy megvigasztalják a Gyülekezetet. Ezekben van a legtöbb szimbolizmus, ezeket a legnehezebb megmagyarázni, ezeknek megértése a leginkább kihívást jelentő szakaszok. Ezek a részek még önmagukban sincsenek időrendben. Mintegy képmontázst kell elképzelnünk, különböző helyzetekről.

A magyarázó szakaszok 7 fő szimbóluma:

  • a ’Sárkány’, ami a Sátán szimbóluma
  • a(z ’első) Fenevad’ az Antikrisztus jelképe
  • a ’másik Fenevad’ a Hamis Prófétát jelképezi (csak egyszer említi a Jelenések Könyve „másik Fenevad”-nak)
  • a ’hét fej’ a hét világbirodalmat jelenti (Egyiptom, Asszíria, Babilon, Perzsia, Görögország, Római Birodalom, és az ’utolsó’ Birodalom)
  • a ’10 szarv’ az eljövendő, s az Antikrisztus hatalma alá tartozó tíz nemzet konföderációja, amely más nemzetek fölött is fog uralkodni az Antikrisztussal lelkes együttműködésben.
  • a ’Parázna Babilon’, ami nagy valószínűséggel, az újjáépített Babilon városa lesz. Ez az Antikrisztus birodalmának az egyik főhadiszállása lesz. Vallási és gazdasági központ is, gonoszsággal megtelt hely, ami sokakat elcsábít, hogy az Antikrisztust kövessék, a szenteket, keresztényeket üldözni fogja.
  • az ’Asszony a fiúgyermekkel’ a történelem során Izrael hűséges maradékát jelképezi. A gyermek pedig Jézust, a Krisztust. Az asszony leszármazottjai a pogány hívők, különösen a Nagy Nyomorúság alatt levők.

Most nézzük meg a kronológiai részeket:

  1. Kronológiai rész (Jelenések 6. rész): Hét pecsét (pontosabban az első hat). Ítéletsorozat három részre tagolódik: 4-2-1. Régen, ha levelet kaptál, volt rajta egy pecsét, amiket a levél elolvasásához fel kellett bontani. A pecsét a levél fontosságát és titkosságát is jelezte. Hasonló a jelentése itt is. A pecsétek felbontására, a levélre fokozatosan derül fény. Egy levelet nem úgy nyitunk ki, mint egy emailt.

Jézus csak akkor töri fel az első pecsétet, amikor az imakehely megtelik. A kronológiai rész mindhárom szakasza azzal kezdődik, hogy kapcsolatban vagyunk Istennel és a szentekkel. Ez azt jelenti, hogy a mi imáink töltik meg ezeket a kelyheket a Mennyben. Isten a mi imáinkat használja, hogy ezeket az esemény-sorozatokat felszabadítsa itt a Földön. A hét pecsétet Jézus Krisztus töri fel, Ő Isten Báránya, az egyetlen, aki méltó rá. Ez is arra mutat, hogy az egész történelem Jézus Krisztusban csúcsosodik ki.

(1) Első pecsét a fehér ló: ez az Antikrisztus politikai és katonai agresszióját jelzi. Ez a Pusztító Utálatosság után jön. (2) A vörös ló a vérontások és világháború. (3) Fekete ló a gazdasági krízis, éhínség. (4) A fakó ló a betegségek és a halál hírnöke. Az ötödik szakasz (5) az imamozgalmak, amik felszabadítják Isten ítéletét az Antikrisztusra. (6) Kozmikus krízisek és zavargások.

Az első négy az Antikrisztus működésének közvetlen eredménye. A másik kettő pedig a szentek válasza. A 7. pecsét pedig megmutatja, hogy Isten készen áll, hogy lépjen, hogy beteljesítse a történelmet.

  1. Magyarázó rész (Jel.7,1-17): Az első magyarázó rész nagy kérdése, hogy KICSODA állhat meg, ki maradhat meg mindezek közepette?

Azt olvassuk, hogy 144 ezer zsidó hívő lesz, akik győztesen megállnak. Védő elpecsételést kapnak a kürtök megszólalása előtt. Ez jelöli meg őket, mint pászka-bárány idején a bárány vére az izraelieket. A 144 ezer, az zsidó hivő. A pecsét őket jelöli meg, de úgy hiszem, hogy a pecsét minden hívőt megjelöl. Ezen elpecsételés által kapnak ebben az időszakban védelmet a hívők. Isten ekkor jelenti ki, hogy a pogány mártírok megállnak az üldöztetések közepette is. Isten itt mutatja meg, hogy van egy szent maradék a zsidók között is, de sok pogány hívő is megáll az üldöztetések között, és Isten maga fogja megvédeni őket.

Sok nehézséget, üldöztetést fog átélni az Egyház. De ettől kezdve Istentől egy természetfölötti gondviselést és oltalmat fogunk kapni. De akkor kicsoda állhat meg mindezen események, nyomorúságok és üldöztetések között? Erre mondja az Úr, hogy lesznek zsidó és pogány hívők is egyaránt, akiket Ő maga fog megtartani.

  1. Kronológiai rész (Jelenések 8-9. részek): A második kronológiai rész a hetedik pecsét felnyitásával kezdődik. A ’hét pecsét’ előkészíti a terepet a ’hét kürt’ számára. A ’trombita’-ítéletek a szentek imáinak hatására történnek. Nem mi vagyunk az ítélet tárgyai, hanem mi szabadítjuk fel az ítéletet az imáink által. A ’trombita’-ítéleteknek három fő célja van: 

(1) Először is Isten ítéletét mutatja meg az Ő ellenségei iránt.

(2) Második figyelmezteti a nemzeteket.

(3) A harmadik pedig, hogy győzelmet hirdet Isten népe számára.

A kürt kihirdeti, hogy valami kezdődik. Ezek az ítéletek bárhogyan is tűnnek, mégis visszafogottak amiatt, hogy az embereknek esélye legyen a megtérésre. Nem tudjuk pontosan, hogyan fognak megtörténni ezek az ítéletek, sok lehetőség van. Az (1.) első trombita után, a Föld növényzetének harmada elég. (2.) A második után elpusztul a Föld tengereinek harmada. (3.) A harmadik trombita után a Föld vizeinek harmada mérgezett lesz. (4.) A negyedik trombita a Föld fényének harmadát elsötétíti. (5.) Az ötödik trombita felszabadítja a sáskák démoni csapását – ez közvetlen hatással lesz az Antikrisztus birodalmában levőkre. (6.) A hatodik trombita szavára a Föld lakosságának harmada elpusztul, ez is közvetlen hatással van az Antikrisztus birodalmában levőkre. Ez tehát már közvetlen ítélet az Antikrisztusra és követőire. Általánosságban az emberekre, de ennél specifikusabb … 

Ez már az Úrnak Napja – lásd az idővonalat. A hét pecsét és a hét trombita ebben a 3,5 évben lesz.

A hét trombita Jézus Krisztus második eljövetelével esik egybe. Jézus Krisztus visszajön, mi elragadtatunk.

  1. Magyarázó rész (Jel.10,1-11,13): A második magyarázó részben olvasunk a két tanúbizonyságról. Vajon miért adta számunkra őket Isten? Ez a közjáték megerősít minket abban, hogy Isten prófétai, természetfölötti kijelentést és erőt ad azoknak, akik Őhozzá fordulnak.

Egy addig nem tapasztalt prófétai kijelentés szabadul fel az egész világon levő hívőkben – a két tanú csak ezt erősíti meg. A két tanúbizonyság felkészíti az embereket – azokat, akik meghallgatják őket –, az eljövendő dolgokra. Nagy erővel prédikálnak, Isten ítéletét bocsátják ki, csodákat tesznek, mint Mózes és Illés. Hogyan jut ez el szinte egy időben az egész világra? Ma az internet korszakában ez már nem kérdés.

Ez a második magyarázó rész azt az ígéretet adja számunkra, hogy LESZ Isteni kijelentés és Istentől kapott vezetés ebben az időszakban is.

  1. Kronológiai rész (Jel.11. és 15-19. részek): A harmadik kronológiai részben megszólal a hetedik trombita (ez az utolsó trombita). Ez jelzi az elragadtatást, Jézus Krisztus második eljövetelének kezdetét.

1.Kor.15,50-52 „…Test és vér nem örökölheti Isten Királyságát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. (51) Titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. (52) Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.”

1.Thessz.4,16-17 „Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni trombitaszóval leszáll az égből: és feltámadnak először azok, akik a Krisztusban meghaltak; (17) Azután pedig mi, akik élünk, akik addig megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elé a levegőbe; és ilyen módon mindenkor az Úrral leszünk.”

Ezek a második eljövetellel kapcsolatos események az elragadtatással, Jézus Krisztus felhőkig való eljövetelével kezdődnek. Miután megszólal a hetedik, az utolsó trombitaszó is, megtörténik az elragadtatás. A 30 nap után Jézus Krisztus eljön fehér lovon, hogy minden szem meglássa Őt, és ez a szakasz azzal ér véget, hogy Jézus, a Király bevonul Jeruzsálembe.

Ebben az időszakban a világ birodalmai Isten Királyságának birodalmaivá lesznek. Megkoronázzák Jézus Krisztust és elkezdődik az Ezeréves Királyság.

  1. Magyarázó rész (Jel.12,1-14,20): A harmadik magyarázó rész a szellemi harcról és szellemi hadviselésről szól. Célja, hogy megerősítsen minket abban, hogy győzni fogunk. Megmagyarázza azt is, hogy miért ilyen kemény Isten haragja. Ez a rész bepillantást ad Sátán jellemébe és abba, hogyan is zajlik a szellemi harc (Jelenések Könyve 12. rész). A győzelmünk kulcsai (i) a Bárány vére, (ii) a bizonyságtevésünknek szavai és (iii) az, hogy nem kíméljük az életünket a halálig. Ez a lényege a szellemi harcunk győzelmének. Mindez igaz napjainkban is.

Ebben a részben tudjuk meg, hogy ahhoz, hogy Sátán folytassa a harcot a Földön, ahhoz előhozza az Antikrisztust és a Hamis Prófétát.

  1. Kronológiai rész (Jel.15-16. részek): Ezután következik a negyedik időrendi rész a harag kelyheivel. A kelyhek kitöltése előtt mindig előtte jár Isten igazságosságának kihirdetése. A kürt kihirdet valamit, a kehely azonnal kiöntetik. Ezért van, hogy a hét pecsét és a hét trombitaszó történései 3,5 évig tartanak, de az ítélet utolsó fázisa, a hét kehely viszont csak 45 napig. A kelyhek emlékeztetnek az egyiptomi csapásokra. Mint Egyiptomban, itt is a legtöbb ember megkeményíti a szívét. A kelyhek is az Antikrisztus birodalma ellen öntetnek ki, nem csak úgy általánosságban az emberek ellen. És ne feledjük, ezek már az elragadtatás után történnek. Beteljesedik a kijelentés, hogy „nem haragra rendelt minket Isten”.

Jel.12,6 „Az asszony pedig elfutott a pusztába, ahol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszáz hatvan napig.”

Dán.12,11-12És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a Pusztító Utálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz. (12) Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszáz és harmincöt napot.” – A kettő közötti időszak a ’kelyhek’ 30 napja, melynek végén megkezdi Jézus Krisztus a győzelmes bevonulását Jeruzsálembe. 

A hét kehely ítéletei: 1. Fájdalmas fekélyek; 2. A tenger vize vérré válik; 3. A friss vizek vérré válnak; 4. Nagy hőség és tűz; 5. Sötétség az Antikrisztus birodalmán; 6. A démonok odacsalogatják a nemzeteket Armageddoni csatára; 7. Jégesők és földrengések. De ezek után a nagy gőzelem jön!

  1. Magyarázó rész (Jel.17,1-19,10): A negyedik magyarázó részben Babilon eleséséről, bukásáról és összeomlásáról olvashatunk. Ez biztosít minket afelől, hogy vége lesz ennek a gonosz vallási és gazdasági birodalomnak, és Isten véget vet a szentek üldözésének. A Nagy Parázna ítélete és leomlása egyúttal elpusztítja a nagy antikrisztusi világbirodalom forrásait is. Isten bepillantást enged a Bárány menyegzőjének eseményeibe.

Isten előzőleg megmutatta, mi minden rettenetes csapás lesz az antikrisztusi birodalmon, itt viszont a Szent Szellem bátorít minket arra, hogy tartsunk ki, mert aki hűségesen kitart, az örökkévaló jutalmat kap. Isten bizonyosságot ad, hogy a Menyasszony fel fog készülni, és kész lesz Jézus Krisztus visszajövetelére. Jézus Krisztus nem egy gyenge, erőtlen vagy szerencsétlen Menyasszonyért jön el, hanem egy tiszta, szeplőtelen és dicsőséges Menyasszonyért jön vissza. Ez is azt mutatja, hogy Isten eltökélt, hogy egy győztes Egyháza lesz. Nem kell elmenekülnünk, nem kell kimenekülnünk ebből a világból, hanem bátran kell folyamatosan előrehaladnunk.

  1. Kronológiai rész (Jel.19,11-el kezdődik): Ez az ötödik időrendi rész leírja Jézus Krisztus Jeruzsálembe vonulását, hogy elkezdje ezeréves uralkodását itt a Földön.

Jel.19,11 „És láttam, hogy az ég megnyílt, és volt egy fehér ló, és aki azon ült, Hűnek és Igaznak hívták, és igazságosan ítél és hadakozik.”

A fehér lovon ülő dicsőséges Krisztus Jézust látjuk. Sátán meg van kötözve, az Antikrisztus le van győzve, elkezdődik Jézus Krisztus ezeréves uralkodása. Ennek célja, hogy bemutassa számunkra Isten bölcsességét. Bemutatja, milyen lett volna ez a földi világ Ádám és Éva bűnbeesése nélkül. Az ezeréves királyi uralom után eloldatik a Sátán, és ekkor lesz Góg és Magóg lázadása Isten és az Ő szentjei ellen. Ekkor Isten már rövidre zárja, mert ekkor lesz a nagy fehér trón ítélete, az Utolsó Ítélet. Vagyis, aki nincs beírva az Élet Könyvében, az megy az ítéletre.

Jel.21,8 „A gyáváknak, hitetleneknek, utálatosoknak és gyilkosoknak, a paráznáknak, bűbájosoknak, bálványimádóknak és a hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”

Ezután pedig valami teljesen új dolog történik: Isten Új Eget és Új Földet teremt:

Jel.21,1-2 „Ezután Új Eget és Új Földet láttam; mert az első ég és az első Föld elmúlt; és tenger többé már nem volt. (2) És én János láttam a szent várost, az Új Jeruzsálemet, amely az Istentől szállt le a Mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített Menyasszony.”

  1. Magyarázó rész (Jel.21,9-22,5): Ezután következik az ötödik magyarázó rész, Jézus Krisztus Menyasszonyának kijelentése. A teljes dicsőségében mutatja a Menyasszonyt. Jézus Krisztus Menyasszonyát Új Jeruzsálemnek nevezi. 

Egy kertben kezdődik az ember története, és egy városban végződik az egész történelem. Amikor ezt olvassuk, látjuk, hogy annak az új világnak a tulajdonságai, fizikai törvényszerűségei teljesen mások, mint a mi mostani világunk törvényszerűségei.

Ez a rész bepillantást ad abba, hogy milyen is a Menyasszony. Krisztus Jézus Felesége. Mi is Isten végső akarata? Az Új Föld és Új Ég kijelentése Isten akarata. 

Utószó (Jel.22,6-tól): Arra bátorít minket a Szent Szellem, hogy imádkozzunk.

Alapelvként látjuk végig az egész Jelenések Könyvében, amely nyilvánvalóvá válik számunkra, az a ’Gósen alapelve’ – a zsidók Egyiptomban való élésének helyéről elnevezve. Az a hely védett volt a csapásoktól, amelyek viszont egész Egyiptomot sújtották. Úgy hiszem, hogy ebben az időszakban a közbenjárás, az imádás, a megtérések és az engedelmesség által hitben egyre növekvő szellemi tekintélyszinteken fogunk működni, és Isten képessé tesz bennünket arra, hogy megváltoztassunk, átváltoztassunk városok, térségek atmoszféráját, légterét, és ahol egy-egy ’kegyelem-buborékokat’ hozzunk létre, amelyeket Isten maga oltalmaz majd akkor is, ha körülöttük súlyos nehézségek lesznek. Ezt már láthattuk is a világ számos részén, több helyen is a világban 🡪 Átváltozások c. dokumentumfilmek.

Az igazi kihívás ebben az, hogy nem csak létrehoznunk kell ezeket a ’kegyelem-buborék’-helyeket, hanem karban is kell tudnunk tartani. Azért, hogy ezeken a helyeken természetfölötti gondoskodás, útmutatás, és természetfölötti védelem legyen az ott élő emberek számára. Ezek ún. ’menedékvárosok, menedékhelyek’ lesznek. 

Ez számomra azt mutatja, hogy Isten haragját el lehet kerülni vagy legalábbis csökkenteni lehet egy-egy helyen az ima, imádás, közbenjárás és megtérések által. Isten emiatt is hoz létre annyi Imádság Házát szerte a Földön. Ezek jelentősen fogják befolyásolni az életminőségünket, mert Isten Királyságbeli céljait fogják bemutatni nem csak hívők, hanem az egész világ számára. Vagyis természetfölötti védelmünk lehet Isten némely ítélete és haragja elől – még mások számára is. De csak akkor, ha hosszútávú, teljes odaszánás van Isten iránt. 

Hiszem, hogy Egyházként ilyen ’kegyelem-buborék’-helyeket, ’biztonság-pontokat’ hozhatunk létre. Mindez nem megy egyik napról a másikra, ezeket csak hosszú, kitartó odaszánással tudjuk létrehozni, amelyek tele vannak imával, megtéréssel, imádással, dicsőítéssel, megbocsátással, közbenjárással és áldásmondással.

Mostanában sokat hallunk a környezettudatosságról, hogyan védjük meg a természetes környezetünket. Keresztényként a ’keresztény-környezettudatosságot’ kell gyakorolnunk. Ez nem egy fizikai környezetről szól csupán, hanem ez szellemi környezet, szellemi atmoszféra létrehozásáról és fenntartásáról szól. 

Krisztusi környezetet létrehozni – ehhez ellene kell állnunk a csúfolódó hangoknak is, ami keresztények között is megvan. Olyan légkört kell létrehoznunk ahol a Királyság és annak szellemi törvényszerűségei növekedhetnek. 

Mindezt első sorban engedelmességgel tudjuk létrehozni és fenntartani. Isten valószínűleg mást ad elétek, hogy megtegyétek, és engedelmeskedjetek Neki itt, mint nekünk Londonban. A ti szellemi környezeteteket szennyező tényezők mások, mint amelyek nálunk csinálják ugyanazt. 

A Jelenések Könyve bátorságot ad, hogy ténylegesen változást hozhatunk nem csak magunk számára, hanem sokak számára a világban levők számára isMegmutat sok mindent, amit Isten el akar végezni bennünk, az Ő népében, és a világban is.

2018. október 27. szombat

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

      Privacy Preferences

      When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

      Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
      Click to enable/disable Google Fonts.
      Click to enable/disable Google Maps.
      Click to enable/disable video embeds.
      Our website uses cookies, mainly from 3rd party services. Define your Privacy Preferences and/or agree to our use of cookies.